Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-04 / 29. szám

1973. február 4. • PETŐFI NÉPE • 3 A Kossuth ezred parancsnoka (1.) Huszonnyolc esztendeje született az új, demokratikus magyar hadsereg első önálló alakulata. A Kossuth Lajosról elnevezett ezred, a sztáliniéi hadifogolytáborban szervező­dött, magyar antifasiszták kez­deményezésére, szovjet- katonai szervek egyetértésével és támo­gatásával, 1945 februárjában. Már a hónap első napjaiban százan és‘ százan írták alá a né­metek elleni harcra szólító fel­hívást. Sokan vállalták, hogy fegyverrel is segítik az ideig­lenes nemzeti kormányt, részt vesznek hazánk felszabadításá­ban, Hitler seregeinek az üldö­zésében. A parancsnoki teendők ellá­tására Tormásy-Szávits Sándor ezredesi, kérték fel. Miért ép­pen őt, a volt 7. kecskeméti gyalogezred parancsnokát tar­tották a legalkalmasabbnak er­re a felelősségteljes posztra? A Horthyt is szolgáló egykori csá­szári és királyi tiszt mikor, mi­vel bizonyította katonai, politi­kai, emberi alkalmasságát? „Ki ez a Tóth?” A nyugdíjas ezredes Kecske­méten él, csendes visszavonult­­ságban. Kötelességünknek érez­zük, hogy írjunk a Kossuth ez­red hajdani parancsnokáról. Tormásy-Szávits először a második világháború kitörése után került szembe felettesei­vel. Grassy ezredes magához rendelte. Fagyos udvariassággal adta értésére: tudnak arról, hogy Tóth Lászlóval (az ország­szerte ismert, haladó gondolko­dású kecskeméti nyomdaigazga­tóval) barátkozik. — Te, mint parancsnok nem teheted ezt meg. Nem tudod talán, hogy ki ez a Tóth? Így válaszolt: „Tudom. Tisz­tességes, becsületes magyar em­ber. Semmi kifogásom ellene. Méltóztassék megengedni, hogy a barátaimat magam válogas­sam.” Grassy feljegyzéseiben olvas­tam, hogy Tormásy-Szávits 1943 januárjában, a szovjet hadse­reg nagy támadásakor saját fe­lelősségére visszavonta zászlóal­ját. A németek ezért hadbíró­sági eljárást akartak kezdemé­nyezni. Tóth Sándor hadtörténész szerint „Tormásy-Szávits azon kevés parancsnokok közé tarto­zott, akik egységükkel eleget tettek Miklós Béla vezérezredes átállási felhívásának.” A 7. ezred 1944 október 15-e táján az Árpád-vonalnál állo­másozott. A kormányzó rádió­felhívása után a parancsnok el­határozta, hogy — amennyiben lehetséges — szervezetten teszik le a fegyvert. A fegyverletétel Október 20-án egy, a „senki földjén” elesett katona zsebében átállási felhívást találtak. Az ezredes — mivel ismerte alá­íróját, Miklós Béla hadsereg­parancsnokot — megállapította, hogy a parancs hiteles. A ma­gas rangú magyar katonatiszt utasított minden honvédet, tisz­tet, „az orosz hadsereggel való ellenségeskedés megszüntetésére és a német hadsereg elleni tá­madás megindítására”. Tormásy-Szávits arra töreke­dett, hogy az irányítása alatt működő 7. gyalogezred elsza­kadjon a németektől, vissza­nyerje cselekvési szabadságát. Az Ung folyó közelében, sűrű, alfás erdőben tartózkodtak, amikor értesültek arról, hogy Ungvár térségében szovjet pán­célos kötelékek tevékenykednek. 28-án reggel 08,00-ra magához rendelte a tisztikart. Bejelen­tette: „Isten és ember előtt a felelősséget vállalva elhatároz­tam, hogy a drága magyar vért nem ontom tovább és a felhí­vás szerint az ezredet parla­menter útján megadom.” Háromezer magyar katona még aznap letette a fegyvert. Heltai Nándor (Folytatása következik.) Külhonba gurul az alma „Teljes készültségben” folyik az idényhez illő munka a MEZÖTERMÉK Vállalat kiskőrösi ki­­rendeltségének telepén. Az export-vagonokat il­latos, zamatos rakománnyal töltik meg: napjában átlagosan öt vagon Jonatán és Starking indul in­nét útnak a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, az NDK-ba, sőt újabban az NSZK-ba is. — Az ősszel tárolt gyümölcsből 130 vagonnyit szánunk külföldre, s ennek a tervnek mintegy a kétharmad részét január utolsó napjáig teljesítet­tük is — mondja Németh László kirendeltség­vezető. — Egyébként abban az előnyös helyzetben vagyunk, hogy saját hűtőházunkon kívül a solt­­vadkerti Kossuth Szakszövetkezet hűtőháza is se­gítségünkre van az áru frissen tartásában. Megtudjuk még, hogy a nyugatnémet kereske­delmi partnerek »a már említett fajták mellett a Red Delicious-t és a Staymared-et is igen kedve­lik, és enhek megfelelően igénylik is. A város és a környék kertjeinek egészségesen mosolygó ter­mése így öregbíti a távoli országokban is a ma­gyar gyümölcs jó hírnevét. (Jóba—Tóth) 9 Mintegy százan vesznek részt a gyümölcs­osztályozás és csomagolás munkájában. Kö­zülük is kitűnik az akasztói asszonyok és lá­nyok fürge kezű brigádja. 9 A targoncavezetőknek csaknem g fele — a kilencből négy — nő. Egyikük, Tóth Ferenc­­né, aki másfél év alatt ugyancsak jól elsajá­tította a gép kezelését. Segítség szívvel és ésszel Szép törekvés Baján, a Vörös­­kereszt irányításával, az állami gondozott gyerekek támogatása, segélyezése, patronálása. Jó pár hónappal ezelőtt beszámoltunk már arról, hogy a BRK 111. szá­mú áruházának (népszerű nevén: az állami áruháznak) szocialista brigádjai kezdeményeztek akciót, amely azóta a nemes célhoz még jobban igazodik, még szervezet­tebb formát öltött. Mintegy fél éve már, hogy megalakult Baja város Vöröske­reszt-vezetősége mellett az állami gondozott gyermekeket patronáló munkabizottság. Mindenekelőtt gyűjtést indítottak pártfogoltjaik segítésére. Hosszadalmas lenne felsorolni mindazt az üzemet, in­tézményt, szövetkezetét, amely­nek dolgozói forintjaikkal és hasznos ajándékaikkal „szavaz­tak” a jó szándékú ügy mellett. Végeredményben a ruhaneműek és az édességcsomagok olyan tö­mege érkezett a szervezőkhöz, ami az eredeti elhatározás meg­­másítására késztette őket. Vagyis: az összegyűlt, több mint 25 ezer forintot nem alkalmanként hasz­nálják fel. hanem a patronált 8—13 éves gyermekeknek a mun­kabizottság takarékbetétkönyvet nyit, amelyben több éven át gyűjti majd a patronázsban részt vevő dolgozók forintjait. Az a nyolc, helybeli, 14 éven aluli gyermek, akiknek gondjai jó részét az áldozatkész vöröske­resztes aktivisták magukra vál­lalták — amellett, hogy rendsze­resen élvezi az érte való összefo­gás áldásait, ezenkívül majdan az önálló élethez is megnyugtató anyagi követelmények közt kezd­het hozzá. J. T. ■ A képen: Lengyel Imréné, a „Vöröskeresztes munkáért” kitün­tetés ezüst fokozatának tulajdo­nosa, a legsokoldalúbb aktivisták egyike. Üzeme, a Bajai Vas- és Fémipari Szövetkezet vöröske­resztes alapszervezetének titkára, polgári védelmi szakparancsnok, önkéntes ápolónő, s az állami gondozott gyermekeket patronáló munkabizottságnak is tagja. Üze­mében a nemes célra több mint háromezer forint gyűlt össze. A szülőhelyről, szülőkről A napokban említette valaki: évek óta nem járt a falujában Egy ismerősöm meg azt mondta, hogy egy éve nem látta falun élő szüleit, s az ugyan­csak ott élő testvéreit. Hozzátette még, hogy el­szokott a falutól, nem szívesen megy oda, idegesí­ti ott minden. Kérdeztem, mit szólnak ehhez a szülei? Ezen még nem gondolkozott. Különben is, annyi a rohanás, olyan sok a gond, hogy eszébe se jut az embernek ilyesmi. Érdekelt a kérdés. Faggatni kezdtem ismerőse­imet, barátaimat, ki hogyan is áll ezzel? Elszomo­rítottak a tapasztalatok. Többen egyszerűen „kife­lejtik" az életükből a messze faluban vagy távoli városban élő rokonaikat. Elmosódott emlékezetük­ben a szülői ház képe, elszürküllek a gyermekkori élmények, a régi arcok A valamikor szereteti utcák, házak, dűlöv.tak képe szinte semmivé lett a múló időben. „Az ember lassan emlékmúzeum lesz” — írta egyszer egy költő. Mennyire igaza volt! Azáltal le­szünk egyre gazdagabbak, hogy felhalmozzuk ma­gunkban a tapasztalatokat, elraktározzuk az átélt évek megőrzésrev érdemes mozzanatait. S ez a gazdagság — ha szépen bánunk vele, vigyázunk rá — el nem vehető tőlünk, meg nem semmisít­hető. Mert milyen szegény is lesz az ember, ha ilyen „kincset" nem gyűjt magának, ha elfelejti honnan jött, hogyan élt, mit csinált régen! Különösen ha azokat is elfelejti, akiknek oly sokat köszönhet, akik vele együtt szeni'edtek vagy örülték végig a régi éveket! Pedig sokan vannak ilyenek. Ez — bárhogyan is nézzük — megmagyarázha­tatlan. Igaz, manapság felgyorsult az élettempó. Ám a „bolond rohanás” közepette is kell, hogy jusson idő az emlékek ápolására. S arra, hogy legalább néha egy-egy ünnepen, sőt — urambo­­csá, még hétköznapon is — törődjünk kicsit azokkal, akiknek életétől a miénk már eltávolo­dott. Néhány szó erejéig, valami aprócska aján­dék erejéig. Mert hányszor, de hányszor akarja a feltörek­vő ember maga alá gyűrni a világot, „istenülő vágyaival" mennyiszer tör a szépre, igazra, még­is: újra és újra arra döbben rá, hogy a hozzá legközelebb eső dolgok meghittebbek, mint a nagyvilág ezernyi csodái, csillogásai. Eveket hagyunk magunk mögött, mélyen átélt, szomorú és tragikus kínnal-terhes, meg örömmel ékesített éveket. Az emlékek állal — ha olykor­olykor felidézzük azokat — gazdagabbak lehe­tünk. Megszépíthetik napjainkat. S mennyivel in­kább az idősebbekét, szüléinkét, akiknek lassan­­lassan már csak ez marad. Ne fosszuk meg őket ettől. Varga Mihály ZSIGULI MINTABOLT Zsiguli mintaboltot nyit Bu­dapesten, a II. kerület Kertész utca 38—40 számú épületben a Bakony Művek. A szovjet autó­gyárnak alkatrészeket gyártó veszprémi vállalat ezzel az al­katrész- és gépkocsitartozék-el-Talán még Január 27-én, szombaton haj­nali háromnegyed négykor kö­szönt egymásnak jó reggelt az is­tállóban a Bácsalmási Állami Gazdaság két tehenésze, Olasz József és Bartek Ferenc. Mun­kához láttak. Lehúzták a jószá­gok alól a trágyát, majd takar­mányt raktak a jászlakba. Aztán leültek egy bálára — hogy szusszanjanak. A kinti friss levegő után álmosító volt az istálló tejszagú melege. Olasz József alighogy kezére támasztotta állát, máris édesdeden szunyókált. A kis pihenő leteltével Bartek feléb­resztette társát. Üjból nekiláttak, alomszalmát szórtak a tehenek k'özé. A trágya kihúzása következett, amit az erre szolgáló gépi be­rendezéssel végeztek. Ez egy szállítószalag állású szerkezet, amelynek csúszdáján csörlő von­tatja fel drótkötélen az úgyneve­zett szánt, az öt és fél méter hosszú, vályúszerű alkalmatossá­got. Bartek Ferenc indította be a gépet. Olasz József haladt fel­felé a csúszdán, a szán karjára dőlve. Annyira, hogy lába nem ért „talajt”, bizonytalanul bille­­gelt, Fél úton hirtelen elvesztette egyensúlyát, s egy pillanat alatt levág adott a csúzda alatti beton­­platzra. Ott is maradt mozdulat­lanul, hason fekve. A szán is lefordult a csúszdáról, de a drótkötél fenntartotta, mert Bartek a baleset pillanatában leállította a csőrlőt. Ugrott munkatársához, vizsgál­ta az eszméletlen ember fejét, nem vérzik-e, majd szíve táján dörzsólgetni kezdte. Olasz ma­gához tért, de felállni nem tu­dott. Erre becipelte őt az istál­lóba, és a szénára fektette. Közben odaérkezett Konyhás József tehenész is, akivel helyre rakták a szánt. Ekkorra Olasz mellettük volt. Nem szólt. Bar­tek visszavezette, leültette iménti helyére. látást igyeszik javítani. A szak­üzletben szaktanácsadással is az érdeklődők rendelkezésére állnak. Az új Zsiguli mintaboltot február 8-án nyitják meg. nem késő.. — Maradj csak. Majd szólok, ha szükség lesz rád. Vagy, ha jobban leszel, utánam jössz. Bartek már folytatta volna a trágyalehúzást, mikor Olasz is­mét jelentkezett. — Segíteni akarok. Már jól ér­zem magam. — Nem, pihenj csak. Ülj le nyugodtan. Olasz József erre kiment az is­tállóból. Mikor 8 óra körül Szöllősi László traktoros a munkarend­szerű járattal — pótkocsis vonta­tójával — elindult, hogy Máté­­telkére és Tataházára szállítsa a dolgozókat — lakásukra, Olasz József már fent ült a pót­kocsin. Előtte sajátmaga vitt fel két ceglédi kanna — 7—7 liter -T- tejet. Legutolsóként Olasz Jó­zsef szállt le. A traktoros segített neki levenni a kannákat. — Két órakor jövök érted. — Jól van. Egyebet nem beszélt Olasz. Felesége éppen fát vágott. Mi­kor ezzel végzett, s bement, hogy begyújtson, férje már feküdt. — Gyere enni. Semmi válasz. Az ember csak feküdt — hasmánt. — Minek ittál, hallod? Olasz erre se szólt semmit, csak valami edényfélére mutatott. Az asszony odavitte a szenes vödröt. A tehenész nagynehezen felállt, eltámolygott az edényig. Orrából vér csöpögött, s véres volt, ami kicsit kiadott magá­ból. Így ment ez ötször-hatszor. Az ember egy árva hangot nem adott mindvégig. Felesége abban a hiszemben volt, hogy mint évente egyszer­­kétszer megesik, most ivott. Ak­kor viselkedik ilyen hallgatagon. Két órakor megérkezett a von­tató. Olaszné odaszólt Szöllősi Lászlónak. A lap új olvasói fezekben a napokban több ezer új előfizetőhöz viszi el a posta a Petőfi Népét. Van közöttük olyan, aki először já­rat napilapot, s tán rendszeres újságolvasó sem volt korábban, mások — felújítva a régi ba­rátságot — némi kihagyás után rendelték meg újra a megyei lapot. Volt, aki eddig naponta vette meg az árustól, vagy a postástól az újságot, és most az előfizetéssel megerősítette ezt a régi kapcsolatot. Egyszóval, ahány előfizető, annyiféle szán­dékkal és okkal csatlakozott lapunk állandó olvasóinak egy-Az igények is különbözőek, a megyei sajtóval szem­ben. Sokan a friss híreket ke­resik, az eseményekre kíváncsi­ak, egyeseket a helyi vagy orr szágos dolgok, másokat a nem­zetközi élet változásai érdekel­nek. Vannak sportrajongók, akik a sportrovatot kezdik olvasni elsőnek. Akadt olvasónk, aki bevallotta, az apróhirdetések nélkül nem venné kézbe az új­ságot. Vannak fiatal és öreg olvasóink, párttagok és párton kívüliek, munkások és parasz­tok, s tagadhatatlan, hogy leg­kritikusabb rétegét alkotják e tábornak az értelmiségiek. Ne­héz eldönteni tehát, kinek is ír­juk lapunkat, kihez szólunk na­ponta, s nem könnyű arra sem választ adni, sikerült-e megta­lálni a helyes arányokat, aho­gyan az egy igazi néplaphoz, a megyei pártbizottság sajtóor­gánumához illik. IS ülönösen sokat foglalkoz­■**- tat bennünket ez a kér­dés most, amikor tudjuk, hogy új olvasórétegekhez kopogta­tunk be, akik ez időszakban döntik el, tetszik vagy nem tet­szik nekik az újság, hogy ki­­elégíti-e igényüket és megfe­lel-e várakozásuknak. Mi abban bízunk, hogy a pártszervezetek aktivistái és a postás terjesztők nem hiába fáradoztak, munká­juk nem lesz felesleges, az új előfizetők többsége tartósan is a Petőfi Népe olvasójává válik. Ebben a reményben köszönt­jük szeretettel valamennyi új előfizetőnket és kérjük, ne rejt­sék véka alá véleményüket. Várjuk az olvasói véleményü­ket, javaslatokat, melyek segí­tenek bennünket abban, hogy a megyei sajtó méginkább va­lamennyi olvasójának nélkülöz­hetetlen napi létszükségletévé, igazi barátjává váljon. T. P. . talán... — Józsi nem tud munkába menni. Elázott. Mondjon már va.amit odabent indokolásul. A traktoros már hallotta reggel, mi történt. Mindjárt tudtára ad­ta Olasznénak. — Jaj, hívja akkor ki az or­vost azonnal, siessen I Szaladt be a házba, de a férjé­vel akkor már nem lehetett be­szélni. Az orvos azonnal intézkedett a kórházba szállításról. Megálla­pították, hogy — többek között — a tehenész feje is megrepedt. Amikor meg tudott szólalni, csak a nevére emlékezett, meg mun­kahelyére .. . Vasárnap kora délelőtt lezaj­lott a helyszíni hivatalos vizs­gálat. Az SZMT munkavédelmi lelügyelője, Gróf István „más személyek részéről bűnös óvó­rendszabály-mulasztást'' nem ta­pasztalt. Gyarapodott azonban ismét eggyel a „sajnos” tapasztalatok száma. Megint elmulasztották azonnal a baleset bekövetkezése­kor értesíteni a közvetlen mun­kavezetőt, holott ezt is óvó­rendszabály írja elő. ..Mivel úgy látszott, komolyabb baj nem tör­tént” —, s itt a sérült is tar­totta magát, erősködött, nem in­tézkedtek. Pedig de sokszor mondják ilyen esetekben: „Bi­zony, az emberbe nem lehet belelátni!” — Most is nyolc órával a szerencsétlenség után mozdultak, amikor már-már vég­zetesre fordult a beteg állapo­ta... Hány „semminek látszó” sérülésből, ütésből, szálkaszúrás­­h 1 lett halál, csak mert nem fordultak mindjárt orvoshoz! S hány embert hoztak vissza az életbe teljesen reménytelen álla­potból, felismerhetetlenségig roncsoltságból —, mert rögtön se­gítségért folyamodtak... Olasz József 29 éves, két gyer­mek apja. Tóth István *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents