Petőfi Népe, 1973. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-16 / 39. szám

1973. február 16. • PETŐFI NÉPE • 3 Tavaszi szünet: április 5—14-ig A tanév második felének „menetrendje ” A tanév második felének mun­karendjéről tájékoztatták a Ma­gyar Távirati Iroda munkatár­sát. Az érvényben levő rendel­kezések szerint* az idén az ál­talános és középiskolákban a tavaszi szünet április 5-től 14-ig tart. (A szünet előtti utolsó ta­nítási nap április 3-án lesz, a szünet utáni első tanítási nap 16.). A szünet idején - az isko­lák egy-egy kijelölt napon iro­dai ügyeletet tartanak. A középiskolák nappali tago­zatainak negyedik osztályaiban május 8. lesz az utolsó tanítási nap, s ekkor tartják a ballagá­sokat is. Az érettségi, képesítő írásbeli vizsgákat valamennyi középiskola nappali tagozatán május 11—19-e között tartják meg. Május 12=én — országosan egy időpontban — a szakkö­zépiskola matematika-tananya­gát is figyelembe vevő — egy­séges feladatok alapján törté­nik az írásbeli vizsgáztatás (érettségi és egyetemi íelvételi). A tanévzáró ünnepségeket az igazgatók által meghatározott napon, a tanév folyamán meg­tartott 198 tanítási napot köve­tően június 12—17-e között tartják. Ekkor osztják ki a bi­zonyítványokat is. A^gk a diá­kok, akik az általános iskola felső tagozatos osztályait, vala­mint a középiskolák mind a négy évfolyamát példás maga­tartással és szorgalommal, s valamennyi tárgyból ötös ered­ménnyel végezték el „Kitűnő tanuló” érdemérem kitüntetés­ben részesülnek. A tanévzáró értekezleteket június 24-ig az igazgatók által megjelölt napon kell megtarta­ni. A középiskola első osztályos tanulóinak beíratása június 13- án és 14-én lesz. A nappali ta­gozatokon a szóbeli érettségi vizsgák június 1-én kezdődnek. Az érettségi, illetőleg képesítő vizsgákat valamennyi gimnázi­um, szakközépiskola nappali tagozatán június 24-ig be kell fejezni. A rendelkezés nem érin­ti a zeneművészeti szakközépis­kolák érettségi vizsgáira megál­lapított határidőket. A tanév második felének egyik legfontosabb teendője az isko­láztatási munka alapos előké­szítése, gondos végrehajtása. Az általános iskolákban országosan megtartották a pályaválasztási szülői értekezleteket. Február 20-ig továbbítják az általános. iskolákból a jelentkezési lapo­kat a középiskolákba, a szak­munkásképzőkbe, valamint a gép- és gyorsíró iskolákba. A szakmunkásképző iskolákban a felvételeket március 1—május 31-e között tartják. Egyes is­kolatípusokban szükség esetén felvételi beszélgetéseket tarta­nak, ezeket április 15-ig bonyo­lítják le. A szakközépiskolákba pályázó fiatalok felvételének el­bírálását egészségi, szakmai al­kalmassági vizsga előzi meg. A gimnáziumok szakosított tan­tervű osztályaiba, illetőleg a szakközépiskolákba első helyen jelentkezett, de oda fel nem vett diákok lapját április 25-ig küldik el a második helyen megjelölt iskolához. A gimnázi­umokba, valamint a gyors- és gépíró iskolákba fel nem vett tanulók jelentkezési lapját má­jus 8-ig (a fővárosban május 15-ig;) juttatják el a második helyen megjelölt tanintézetbe. Ha a kérelmezőt a második he­lyen is elutasítják, a jelentke­zési lapot május 15-ig továbbít­ják az illetékes megyei, megyei városi tanács művelődésügyi, Budapesten pedig május 31-iga kerületi tanács művelődésügyi osztályához. Az említettek júni­us 15-ig válaszolnak a felvételi kérelemre. 1973: „Ifjúmunkás Az idén első ízben, a továb­biakban pedig minden esztendő­ben megrendezik az „Ifjúmunkás napok”-at, — határozta el a KISZ Központi Bizottságának If­júmunkás Tanácsa. A rendezvénysorozatot felhasz­nálják majd a munkáshagyomá­nyok folytatására, a fiatalok szak­mai eredményeinek bemutatásá­ra, politikai és szakmai verse­nyek, vetélkedők lebonyolítására, a kezdő munkavállaló fiatalok fó­rumainak megtartására. Az ifjú­munkás napok programjai segí­tik a munkásifjúság politikai mű­veltségének elmélyítését, országos és helyi kiállításokkal dokumen­tálják szakmai jártasságukat, be­mutatják találmányaikat, újítá­saikat, s a bányász, a melegüze­mi, az építőipari és a számítás­­technikai ágazatokban országos szakmai versenyeket szerveznek. Hat művészeti ágban tartanak majd országos vetélkedőket, szemléket; számítanak az irodal­mi színpadok- és színjátszó cso­portok, a zenészek, a vers- és pró­zamondók. a fotózók és fiimezők, a képző- és iparművészettel fog­lalkozók. valamint a folklóristák bemutatóira is. Az ifjúmunkás napok országos rendezvényeit má­­május—júniusban tartják. A poli­tikai, szakmai és művészeti vetél-Nem az a kies községközpont ■ "Y 1 i\ — Nekimenjek? Ne menjek? Nyugodtan adhatnánk ezeket a töprengő kérdéseket a vonta­tóvezető szájába, aki Kunszent­­miklós nagyközség központjá­ban ezt a „kies” szögletet vá­lasztotta ki parkolóhelyül, míg a sarki vendéglőben ebédel. Mielőtt kiszállt, bizonyára tisz­tázta a pocsolyatengerből kive­zető keréknyomok alapján, hogy több elődje sikerrel próbálko­zott; átkelt a „fekete tengeren”. De mint kétpótkocsis járműve, s a telizsákokból álló szállít­mány tükröződik a sárvízen, úgy tükröződhetett a pilóta homlokán is az aggodalom: „Igenám, átmentek, de volt-e mögöttük ennyi teher?” — Min­denesetre, a döntéshez erőt me­ríteni, inkább ebédelni tért be. S lám csak, mire jó a fény­kép. Hogy fotóriporterünk ilyen szemszögből örökítette meg a látványt, minket is meghökkentett. Akár gyakor­lati, tehát a hely kihaszná­lása szempontjából, akár eszté­tikai oldalról nézzük, sehogy se illik ez egy dinamikusan fej­lődő nagyközség központjába. Biztosan voltak —, s vannak — tervek, elképzelések a csúf terep eltüntetésére, átformálá­sára, de addig is: nem lehetne feltölteni? Hogy a nagyközség központja azután több ihletet adjon esetleg egy „Tiszta, virá­gos Kunszentmiklósért” mozga­lom kibontakoztatásához. Vagy van már ilyen mozgalom? Ak­kor csak „halkan” jegyeztük meg az egészet. (t) Lehet-e hálás egy MTZ? Tizenhat sikeres műtét Látogatóban a szemorvosnál Baja Város Tanácsa a napokban hagyta jóvá idei költségve­tését. Az új egészségügyi törvény szellemében fokozni kíván­ják a gyógyító és megelőző tevékenységet. Az MSZMP KB tudománypolitikai elveit is következetesen megvalósítják, amely a tudományos munka színvonalának emelését, haté­konyságának fokozását szorgalmazza a lakosság egészségügyi helyzetének, állapotának javítása érdekében. Baján az egész­ségügyi és szociális ágazatra a költségvetés 55,4 százalékát, több mint 60 millió forintot fordítanak. Többek között 1 mil­liót a bajai kórház betegellátásának javítására, 60 ezer forin­tot a szemészeti osztály fejlesztésére, műszemlencsék vásárlá­sára költenek. A hála emberi tulajdonság, s most mégis azt bizonyítjuk, hogy lehet hálás egy javakorabeli, „ütött-kopott” hétéves MTZ-trak­­tor is... Ott ácsorog az E—5 út mellett egy mély barázdában, s halkan dohogva tűri, hogy vezetője vala­mit igazítson rajta. A forduló végi pihenő nem sokáig tart, de arra elegendő, hogy néhány szót vált­sunk Busa Istvánnal, a kiskunfél­egyházi Vörös Csillag Termelő­szövetkezet traktorosával. — Tizenöt éves koromban, 1952-ben kezdtem a munkát a ter­melőszövetkezetben — emlékezik kétévtizedes tagságának kezdeté­re. — Először a növénytermesz­tésben dolgoztam, mindig azt, amire szükség volt. Jártam a pö­fögő öreg Hofferok után, piszkál­tam az ekevasak közül a sok dud­­vát, irigyelve a kormány mellett ülőket. Mert akkor még — teszi hozzá — nem voltak olyan gon­dozottak a földek, a szántásnál külön ember kellett, aki kezelte az ekét, tisztította a gaztól. Per­sze, közben gondosan figyeltem Látják, kedves sajtókedvelő honfitársaim, ezért is jó több újságot olvasni. Egyrészt, ugye, nem nő ki halántékukra szem­ellenző, amely egyetlen újság imádata esetén hosszabb idő után megtörténhet. Másrészt kifejlődik a többújságolvasó­ban — ugyancsak bizonyos idő múltán — valami különös ké­pesség, rejtett összefüggések felfedezésére. Ehol ni egy példa. Nem fal­rengető fontosságú ugyan, de mi is lenne a világból, ha min­den példázatunk falrengető vol­na. Olvasom egyik nap és egyik lapunkban, hogy a Paris Match három angol cég szemfülessé­­gét dicséri. Mindegyikük azzal foglalkozik, hogy nagyon régi autókarosszériákat kitűnő mo­torral szerel fel. Mivel érzékeny orral megszimatolták, mennyire divat negyven-ötven év előtti gépkocsik használata. Így egymagában is van elgon­dolkozni való a hír mélyebb jelentésén. Hogy például érde­kes emberi törekvés nyilvánul a traktoros munkáját és sokat kérdezősködtem a masináról. Ar­ra persze gondolni sem nagyon mertem, hogy valamikor én is a kormánya mellé kerülhetek. Ké­sőbb, mikor fogatot bíztak rám, még jobban vágyakoztam a gép után... Amikor az elnök traktorra ül­tetett, boldogan búcsúztam'a lo­vaktól. Immár tizenharmadik éve húzom a barázdákat, készítem elő a magágyat, töröm a rögöt... Hofferral kezdtem, később RS— 09-es volt a kezem alatt, majd MTZ-re kerültem, s ma is azzal dolgozom. — Ezzel? — Nem ez volt az első, ezt 1968-ban bízták rám. Már akkor sem volt fiatal, harmadik éve használta egyik kollégám. — Üzemzavar, javítás? — Nagyon hálás jószág ez — simítja meg szeretettel. — Kisebb javításokon kívül még nem szo­rult másra. De azt hiszem, ez. nem is csoda. Leállás után estén­ként gondosan karbantartom, de alapos ellenőrzést tartok reggel indulás előtt is. Megszoktuk már egymást, s a hangján észreve­­szem, ha valami „nem stimmel”. Sohasem várom meg, amíg „le­robban”, így azután nem is mara­dok vele barázdában. Pedig éven­te legalább 400—500 holdat mű­velünk meg ketten. Most, kihasz­nálva a kedvező időjárást, cu­korrépa alá készítjük elő a ta­lajt ... Busa István fellép a vezetőfül­kébe. s az öreg MTZ engedelme­sen útnak indul. Késő estig „jó­kedvűen” húzza az ekét, mintha tudná, hogy munka után meg­kapja a megfelelő gondos kar­bantartást. És még annyit hozzá­tehetünk, hogy ez az MTZ nem­csak a megbízhatóságával hálál­ja meg a gondoskodást, de sokkal kevesebbet „eszik”, mint újabb társai. Vezetője ugyanis a fo­gyasztását is állandóan ellenőrzi, mert az önköltségre is gondolni kell... , Opauszky László (Kovács János felvétele.) meg e jelenségben. Az törté­netesen, hogy ha megszokunk valamilyen formát — karosszé­riát —, szívesen ragaszkodunk hozzá, sőt vissza is nyúlunk ér­te a múltba, ha ‘erre módunk van. Ez a romantikus oldala a dolognak. Másfelől azonban annyira va­lóságtisztelő korunk embere, hogy megértse és elfogadja az elkerülhetetlen tényt: ha a for­mával — karosszériával — el is lehet húzni az időt, s viselik, akiknek kedvük tartja akkor is, ha már rég divatjamúlt, a lényeggel, a tartalommal — a motorral! ezt nem csinálhatják. Tovább élni, fenn, felszínen ma­radni kopott, elhasznált, fáradt motorral előbb-utóbb csak gyöt­relem, majd nem is lehetséges. Ez vagy ilyesféle jutott az ember eszébe egyik újság híré­nek olvastán. Am midőn más­nap, egy másik hírlap cikkében az új tavaszi divatról úgy érte­sül, hogy ami a háború utáni évek Jizükségmegoldása volt, az most újra divatos, — kezdi azo­kat a titokzatos összefüggéseket Bátortalanul lépdeltem a ba­jai kórház szemészeti osztályá­nak folyosóján. Ebben az influ­enzás időben mindenki vírus­gazda lehet, fertőzhet. így nem is mertem arra gondolni, hogy az éppen két órája tartó, s be­fejezés ©lőtt levő műtétnél ké­szítsek felvételt dr. Vass Zoltán szemész főorvosról. Szobájában várakozva belekukkantottam né­met- és angol nyelvű szakköny­veibe, folyóirataiba. Megcsodál­tam egy csontból faragott szob­rocskát és egy tűzzománc fali­képet. Megpróbáltam elképzelni milyen is lehet egy' országos hí­rű szemész specialista, aki a na­pokban kandidátusi címet ka­pott kutatásaiért, munkájáért a Magyar Tudományos Akadémi­ától, aki Magyarországon máso­dikként — a miskolci kórház fő­orvosa, dr. Galli Lóránd után — alkalmazza a mű szemlencse-be­ültetést. ősz, idős embernek hit­tem, aki megfáradt az évtizedes kutatásokban, gyógyításban. Amikor belépett a szobába, láttam, hogy tévedtem. Elmondta, hogy 1960-ban ka­pott diplomát a szegedi egyete­men, s az ottani szemészeti kli­nikán kezdte az orvosi munkát, a kísérleteket, a kutatást. Há­rom éve dolgozik Baján. Har­minchat éves. Halkszavú, nyugodt, csak a szemei árulják el, fáradt is. — Tíz éves munka eredmé­nye, hogy kutatásaim után meg­védtem kandidátusi dolgozato­mat, amelyet arról írtam, hogy a zsírok összetételüknél fogva milyen változást okoznak a szem fénytörő közegeiben. Ba­ján kezdtem el a műszemlen­csék beültetését. Eddig tizenhat esetben végeztem ilyen műtétet, mindegyiket sikeresen. Meskó Mihály garai trakto­rosnak a szemébe helyezett elő­ször műszemlencsét. Tavaly Sükösdön gépkocsi karambolkor egy lánynak kivágta egyik sze­met az ablaküveg. A műszem­lencsével már olyan jól lát, hogy gépkocsivezetői jogosítványt is megszerezte. A napokban egy fiatalember szemét szúrta ki a faág. A műtét után ismét kitű­nően lát.. . csak néhány példa a számtalan megtörtént eset­ből. Régi betegei rendszeresen fel­keresik ellenőrző vizsgálatra. Eddig nem tapasztalt rendelle­nességet. Az akrilet műanyagot a szervezet jól tűri. — A lencseátültetés egy olasz orvostól származik. Akkoriban sok bonyodalmat okozott, mert nem volt megfelelő anyag erre. Ma is rengeteg ellenzője akad az effajta műtétnek. Az ország­ban évente mintegy négyezer ember egyik szemére vak lesz balesetekből származó szemlen­csesérülés miatt. Az ő sorsuk izgatott, s rajtuk szeretnék se­gíteni. Az idén nagyobb lehető­ségem lesz a gyógyításukra — a műanyaglencse drága, 3 ezer forint egy darab —, mert a ta­nácstól kapott 60 ezer forintért kapisgálni. Imhol, ifjú hölgye­ink is ósdi karosszériába öltöz­tetik fiatal lényüket, hiszen élettől duzzadó testükön rövid­ujjú kabátot viselnek a hosszú­­újjú pulóver vagy blúz fölött. Sokszínű csíkokban, kockákban tarkállanak majd rajtuk a kö­töttholmik, mintha maradékfo­nálból állította volna össze va­laki. Űj motoron régi karosz­­szériák. Ej, ez a divat! Hogy meny­nyire nem következetes még­sem. Mert találkozunk e jelenség dialektikus ellenpárjával is. Az eddigieknél ugyebár új motorra kerül régi karosszéria. Ugyanakkor azonban — ugyan­csak az új tavaszi divat másik irányzatáról is értesülünk. Á 40 éves hölgyek felvidítására di­vatba jön a kislányos stílus: gumírozott derekú ruhák, rö­vid, puffos ujjal, rakott, plisz­­szérozoti v>agy bő vonalú szok­nyával. Tehát visszafiatalodnak az ötvenes évekbe, hiszen ilyen karosszériában akkoriban jártak. Itt aztán megáll az ész. Mert ez meg az iméntiekkel ellen­kező, fordított tendencia. Mint­ha négy évtizedes motorra sze­relnénk új karosszériát. Tetszenek tehát érteni? Csak két újság divattal kapcsolatos húsz szemsérültnél végezhető el a műtét. — A lencseátültetés újdonság. Emellett azonban hadd szóljak egy mindennapos műtétről, amelynek jelentőségét sajnos sok szülő nem tudja. A kancsal­ságról van szó és ennek meg­szüntetéséről. Albumot tesz elém. Kancsal gyermekek arcképeit tartalmaz­za műtét előtt és után. Micsoda változás! Ha nem egymás mel­lett lenne fényképük, nehezen tudnám azonosítani a régi ön­magukkal a gyermekeket. — Az utóbbi felmérés szerint az iskolás gyermekek 30 százalé­ka az egyik szemére tompa lá­tású, vagy vak, kancsalság mi­att. Ugyanis az ilyen szem „el­felejt” látni, úgynevezett inak­­tivitásos sorvadás jön létre. Az iskoláskorúnknál már nem sokat tudunk tenni. Két és fél, három éves korban viszont a kancsal gyermekek szeme gyógyítható szemüveggel, vagy műtéti bea­vatkozással. Szülők, védőnők, bölcsődei, óvodai dolgozók, kör­zeti orvosok nagy segítséget nyújthatnak, ha a beteg szemű kisgyermekeket mielőbb kórház­ba küldik. — El sem lehet mondani, hogy az ember személyiségének fejlő­désében milyen gátló, visszahú­zó kisebbségi érzést eredményező a kancsalság. A bajai kórház­ban bővül (a tanács pénzügyi támogatásának eredménye) az ortoptikai szakrendelés. Ennek keretében az elkövetkezendő két évben minden Bács-Kiskun me­gyei 3 éves korú gyermeket megvizsgálunk és a kancsalokat meggyógyítjuk. Várjuk, hogy a szülők legyenek a legnagyobb segítői munkánknak és ne félt­sék gyermeküket a szemműtét­től sem, mert később az egyik legféltettebb kincsüket, szemük látását elveszíthetik gyermeke­ik. Csabai István hírei fölött meditálunk, s mi­lyen szürrealisztikus összefüg­gésekre éreztünk rá. Ez a min­denkori divat! Logikát ne ke­ressünk, ne kérjünk számon a divattól. Ne ütközzünk meg ilyen csekélységen, hogy káni­kulában is hosszú nadrágban olvadozik hőn sugárzó lányaink soktucatja, illetve februári fagy­ban miniszoknyában szerzi li­babőrére a halványzöld szint, s a majdani reuma láthatatlan re­pedéseit. Ez is divat. S, hogy észbeli kóválygásunk teljesebb legyen, a cikk farka­ként még egy divatprognózist akasztunk. A France Soir közli egy ismert graymus és divat­tényező, Ruben Torres vélemé­nyét az 1973-as női fürdőruha­­divatról. Szerinte igen leegysze­rűsödik ez, mert a nők az ő módszere szerint felsőtestükre a melltartót csak festeni fogjak. A festék könnyűszerrel lemosható, de természetesen nem vízzel. Torres szerint legalkalmasabb egy jó napbarnított a lapszín, szép' nagy pöttyökkel tarkítva. Na tessék! Itt a harmadik irányzat. Mintha a motorra csak ráfestenék a karosszériái. M el lesleg olyan hamisság, amit a férfiak — legalább is szerény véleményem szerint — zokszó nélkül elviselnek. Tóth István napok ” kedőkön, szemléken az állami, ta­nácsi, szövetkezeti ipar, illetve a szolgáltatás területén dolgozó if­júmunkások 30 esztendős korukig vehetnek részt. A csoportok — például kórusok, irodalmi színpa­dok, vagy szakmai versenyző cso­portok — „átlagéletkora” sem le­het 30 évnél idősebb. Az idén or­szágos szintű veresenyeket hir­detnek: „Ki minek mestere” elne­vezéssel fiatal öntőknek rendez­nek vetélkedőt, bizonyíthatják szakmai tudásukat a számítás­­technika területén dolgozó fiata­lok, megrendezik az ifjúmunkás kórusok bemutatóját, lesz foto- és filmfesztivál is. (MTI) Tsz ifjúsági klub Ifjúsági klubot épített fiatal­jainak a városföldi Dózsa Ter­melőszövetkezet. A klub teljes berendezésének költségeit a kö­zös gazdaság fedezi: játékokat, magnót, zenegépet és mini­könyvtárat is vásárolnak. A klu­bot a Forradalmi Ifjúsági Na­pok időszakában adják át. Sajtótájékoztatás az MHSZ jubileumáról A Magyar Honvédelmi Szövetség fennállásának kö­zelgő 25. évfordulója alkal­mából Kiss Lajos vezérőr­nagy, a szövetség főtitkára csütörtökön délelőtt sajtó­tájékoztatót tartott az új­ságíró szövetség székházá­ban. Egyebek közt hangsú­lyozta: a jogelőd, a Magyar Szabadságharcos Szövetség megalakulása a népi de­mokrácia kibontakozásának jelentős eseménye volt. A szervezet a fasizmus ellen már 1945 előtt fegyvert fo­gott bátor hazafiakat és a köréjük csoportosult haladó gondolkodású tízezreket tö­mörített a soraiba. A jelen feladataira utal­va a főtitkár kiemelte: kü­lönösen fontosnak tartják, hogy a katonai előképzés­ben tovább növeljék az ok­tató-nevelő munka haté­konyságát. Divat és logika

Next

/
Thumbnails
Contents