Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-13 / 10. szám
1973. január 13. • PETŐFI NÉPE • 3 A legnagyobb A Keceli Arany János Általános Iskolában 1199 tanuló közül 629 felső tagozatos. Valamennyien részt vesznek a tanterv szerint mezőgazdasági politechnikai oktatásban. Az itt megkedvelt kertészeti, gyümölcsészeti és egyéb munkák, gyakorlatok hatására évről évre többen mennek mezőgazdasági pályára. iskolánkban A templom és a régi iskola mögött, hatalmas fenyők és égig érő jegenyék között, szerényen meghúzódik ez a kívül-belül szép, tizenkét éves épület. Kezdettől fogva Nagy Sándor az igazgató, aki évtizedek óta a megye egyik széles körben ismert oktatási és népművelési szakembere. Megyei tanácstag, tagja a megyei pályaválasztási tanácsnak. Ez a mostani a harmadik tanév, mióta bevezették a mezőgazdasági politechnikai oktatást. Osztályonként heti két órában elméleti és gyakorlati képzésben vesznek részt a tanulók, öt pedagógus végzi ezt a munkát, Radvánszky László és Murár Gáborné vezetésével. — A gyerekeknek nagyon tetszik — mondja az igazgató — különösen, hogy brigádokban dől-» gozva lemérhetik saját munkájuk eredményét. Tavaly 162 nyolcadikos végzett; közülük 126 jelentkezett továbbtanulásra. Ez 74 százalék. S ami még biztatóbb: har- minchatan indultak el á mező- gazdasági pályán; szakközépiskolások, illetve szakmunkástanulók lettek. Erről a témáról Nagy Sándor cikket írt a Pályaválasztási Közlemények című folyóiratba. Ebből tudom meg, hogy ebben az iskolában ő, az igazgató a pályaválasztási munka felelőse. Miután megnéztük a szépen berendezett szaktantermeket, végiglapoztuk a különböző írásos anyagokat, melyek mind az itt folyó • Kezdettől fogva igazgató gyakorlati képzés eredményességét bizonyítják, az igazgató biztat: nézzem meg a kertet. Alacsonyan úszó, nehéz fellegek; enyhén szállingózó apró hó- pelyhek. Csendes téli délelőtt. Most igazán a „madár se jár” errefelé. Lustálkodik a falu körülöttünk. Nézem a bekerített szőlőtáblát, a nemrégiben telepített faiskolát, a barackost, a meggyest, a biológiai kísérleti kertrészt, a húsz méter hosszú üvegházat, egy mesterséges dombon a kis meteorológiai állomást. — Ez igen — gondolom —, így aztán lehet kedvet csinálni a gyerekeknek a sokszor lebecsült mezőgazdasági szakmákhoz. Különösen, mert sikerül úgy szervezniük a munkát, hogy érdekeltté teszik őket a „termelésben”. Legutóbb is háromezer forintot kaptak a terven felüli eredményükért, amit kirándulásra használnak fel. A szőlőn, gyümölcsön kívül többféle lehetőség van itt, a kertészkedésre is: burgonyát, sárgarépát, zöldséget termesztenek többek között, de virágokat is: dáliákat, muskátlit, • krizantémot, szegfűt. Sőt: kenderrel, lennel is próbálkoznak. Ezt mondja Nagy Sándor igazgató: • — Itt míhdent a tanulók csinálnak, sajátkezűleg. A dombot, a kerítéseket, a fatelepítéseket, karbantartást. Jó lehetőség az önállóságra nevelésre. S kedvet ad nekik a munkához. J Mit csinálnak a gyerekek a időszakban? — A fiúk műhelyben ismerkednek a mezőgazdasági gepekkel, berendezésekkel. A lányok szabnak, varrnak, s gyakorolják a főzést. Célunk az is, hogy ügyes háziasszonyokká váljanak, mire kikerülnek az iskolapadból. — Terveik? — Szeretnénk növelni a kert, a veteményes alapterületét. Ezentúl gyógynövénytermesztéssel is foglalkozunk. Kirándulásokat szervezünk, s ezeken megmutatjuk fejlődő mezőgazdaságunk eredményeit, szépségeit. A szakszövetkezetek segítségével tervszerűbbé tesszük termel- vényeink értékesítését. Tovább folytatjuk a szabadban a biológiai kísérletezéseket is. Szerencsére egyre több szülő látja be, hogy érdemes gyermekét mezőgazdasági pályára adni. Kezdetben, sajnos, sokán húzódoztak. Varga Mihály 9 Kellemes munka az üvegházban 9 Főzni tanulnak a lányok Segítségünk Vietnamnak Mint ismeretes, az Országos Béketanács és a Magyar Vörös- kereszt a hős vietnami nép részére véradást kérő lehívással fordult a lakossághoz. Még csak néhány nap telt el a felhívás megjelenése óta, máris széles körű érdeklődés mutatkozik az akció iránt. Vollár János, a Vörös- kereszt budapesti szervezetének titkára elmondta az MTI munkatársának : — Sajnos ezrével vannak az amerikai agresszió ellen hősiesen harcoló Vietnamban olyan sebesültek — anyák, gyerekek, katonák — akiknek megmentéséhez, gyógvulásánoz még a következő hónapokban is nagyon sok vérre lesz szükség. Ezért különösen figyelemre méltó, hogy a Béketanáccsal közös felhívásunk széles körű visszhangra .talált. A főváros különböző kerületeiből kapott tájékoztatás csak megerősíti, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben változatlanul él és cselekvésre ösztönöz a vietnami nép iránti szolidaritás érzése. — Szeretném hangsúlyozni, hogy a vietnami nép megsegítésére indult véradási akció nem akadályozza a hazai igények zavartalan ellátását. A kezdeményezés jelentőségét növeli, hogy nagy számban jelentkeznek olyanok is. akik eddig nem voltak véradók. Szükség van minden donor segítségére, de a szervezés, a lebonyolítás nem történhet egyik napról a másikra. Ezért ezúton is kérjük a jelentkezőket; legyenek türelemmel, amíg rájuk kerül a sor. Az „Adjunk vért Vietnamnak" mozgalom nem néhány hetes kampány, hanem hosszabb időre szóló, tervszerűen, folyamatosan végzendő féladat. Az építők Mi a véleménye? idei feladatai Az Építők Szakszervezetének Dózsa György úti székházában pénteken értekezletet tartottak az építő-, fa- és építőanyagipar igazgatói, párt, szakszervezeti és KISZ-titkárai. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter számolt be a legfontosabb — 1973. évi feladatokról. Hangsúlyozta, hogy az idén is elsőrendű kötelezettségnek kell tekinteni a fontos állami egyedi nagyberuházások építésének meggyorsítását és a lakásátadásí előirányzatok teljesítését. Valamennyi vállalatnál, szövetkezetnél egyaránt a korábbinál sokkal fontosabb feladat a munka- és üzemszervezés korszerűsítésé, a termelés és a gazdálkodás hatékonyságának javítása. A tanácskozáson Gyöngyösi István, az építők szakszervezetének főtitkára a gazdasági vezetők és a szakszervezeti vezetőtestületek, aktivisták szorosabb együttműködését sürgette. Munkásportrék Országos arnatőrfilm-pályáza tot hirdetett meg a KISZ Központi és Szolnok megyei Bizottsága, a SZOT. a Szakszervezetek megyei Tanácsa, a Vasutas Szak- szervezet szolnoki művelődési központja, valamint Szolnok város Tanácsa. A „Munkásportrék" című pályázat célja, hogy olyan filmalkotások szülessenek, amelyek bemutatják az üzemekben dolgozó munkásokat, a szocialista brigádok ténykedését, a „Dolgozz hibátlanul” mozgalom eredményeit, módszereit, az ifjúmunkások, szakmunkás tanulók helyzetét. Másik kiemelt témája a pályázatnak a szabad idő hasznos eltöltése, a munkásművelődés a munkáskolóniák élete, a munkásmozgalom emlékei, idős munkásemberek portréja, a munkásság és a művészet kapcsolata. A kész filmeket 1973 március 10-ig kell eljuttatni a Vasutas Szakszervezet szolnoki művelődési központjába. A rendező szervek a beérkezett és zsűrizett alkotásokat március 23—24 és 25- én országos amatőrfilm-fesztivá- lon mutatják be és ekkor osztják ki a díjakat is. A nagydíj, kategóriáktól függetlenül, háromezer forint, ezenkívül első, második és harmadik dijat ad-kr a zsűri. Tetszik, nem tetszik az új külsejű Petőfi Népe? Ez a kérdés továbbra is foglalkoztatja olvasóinkat, akik közül sokan írják meg véleményüket, észrevételeiket. A levelek arról árulkodnak, hogy egyesek értetlenül és idegenkedve fogadták a szokatlan, új köntösben megjelenő megyei újságot. Dulai György írja Kiskőrösről: „Sehogyan sem tudom megszokni ezt a nagyobb méretű la pót. Én úgy megszoktam a régi méretet, hogy az összes újságok közt ez volt a legkedvesebb lapom. Még a 90 fillér helyett is szívesebben adtam volna l forintot, csak a régi nagyságú maradt volna!" Bevalljuk, jól esik nekünk is ez a ragaszkodás, s ezután még nagyobb megbecsüléssel nézünk mostani szép külsejű újságunk szegényesnek tartott elődjére. Lám, ilyen nagy úr a megszokás! Köszönjük olvasóink bizalmát, de hadd mondjuk meg őszintén, erősen bízunk abban, hogy egy esztendő múlva a mostani Petőfi Népét sem adná oda egy más külsejű újságért. Igazán méltányoljuk Fazekas Lajos (Kecskemét, Öz utca 15.) olvasónk megjegyzését is. aki nekikeseredve és ironikus ötleles szójátékot is kieszelve jegyzi meg: ..Sehogy sem tudok megbarátkozni ezzel a nagy képeslappal. Sok minden hiányzik belőle, majdnem semmi olvasnivaló sincs benne, csak a nagy képek. Szóval, nagyképű lett.. Van, aki egyenesen azt írja: „Felháborodva vettem kezembe az első mutatószámot, s azóta is csak folyton dühöngök tovább. Nem gondoltak az öregekre, betegekre, akik csak nagyítóval, esetleg mikroszkóppal tudnak valamicskét kivenni belőle... Ügy találok meg benne valamit, mint nálam nagytakarításkor... Tele van fényképekkel, főleg a szomszéd városok, fal vak. hogy öntöznek, hogy kapálnak, ezzel van tele a mi városunk (kecskeméti a levét) Petőfi újsága. Minket ez mind nem érdekel! Miért nem a mi lakosságunk életével foglalkozik bővebben a lapunk?’’ Mondjuk azt. hogy igazságtalan és nem is következetes a kedves olvaso? Hiszen a képek éppen azt teszik lehetővé, hogy könnyebben tudják követni a szöveget — nagyító nélkül is — öregek és fiatalok, betegek és egészségesek egyaránt. Manap- **ság, a televíziónézés korszakában világszerte nagyobb jelentősége van az újságokban a képeknek. Lapunkat a legkorszerűbb NDK-beli gépek nyomják, s rövidesen ilyen és ehhez hasonló gépek készítik majd a többi országos és vidéki lapot is Magyarországon. A Petőfi Népe mostani formája és külseje azért szokatlan, mert — sajnos — jó húsz évvel elmaradt, a nyomdák fejlesztése hazánkban a követelményektől, s nem volt meg az átmenet, pivasóink többsége csak azt ismeri, amit megszokott. S nem is haragudhatunk rájuk, ha értetlenül fogadják az új formát és külsőt. Arra is figyelmeztetnek bennünket ezek az észrevételek, hogy legyünk óvatosak és mértéktartóak, tartsuk meg az átmenetet, a folytonosságot. Legyen rend az újságoldalakon, alakuljanak ki ismét a megszokott rovatok, hogy mindenki megtalálhassa a szokott helyen kedvenc olvasnivalóját. Ezért is kezdtük el ismét, az osztatlan és egyöntetű „követelésnek” engedve a rádió és televízió napi műsorának közlését. S a heti műsorra vonatkozó tanácsokat is köszönjük Vígh Károly bácsinak, régi kedves bajai levelezőnknek. És hálásak vagyunk Laki Ernő dunavecsei levélírónknak, akinek levelét — nem azért, mert szépeket írt, hanem csupán a fentiek ellenpólusaként — hadd tegyük teljes egészében közzé: „Bizonyára sokba került a Petőfi Népének önmegújítása. Régóta vártul: is. Most már el kell ismerni, hogy felnőtt! ízléses a cikkek elhelyezése. Levegős az egész lap, megszűnt a korábbi zsúfoltsága. Az elődjét az utóbbi időben már viszo- lyogva vettük kézbe, mert — különösen a lapok alján — olvashatatlan volt a szöveg egy része. Most jólesik kézbe venni és olvasgatni. Ez nemcsak a „külső" következménye. Ügy látszik, hogy a szerkesztőség a színvonalemelést is a megszépült kiállításhoz tartogatta: határozott a fejlődés ebben is. Méltó a lap az ország legnagyobb megyéjéhez. Gondolom, sok olvasó velem együtt úgy tartja: hasznos beruházás volt. Megérte.”, A mi nagyon sok — éjt nappallá tevő — munkánk és fáradozásunk szerény gyümölcse lesz ha minél több olvasó így vélekedik majd. Amiben bízva a régihez ragaszkodókat is szívből köszöntjűk. ■ > T. P. Hazaérkezett Varsóból a magyar küldöttség Péntek reggel hazaérkezett Varsóból a magyar küldöttség, amely a Magyar—Lengyel Gazdasági Együtltnűködési Állandó Bizottság 12. ülésszakán vett részt. A delegációt Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese vezette, a delegációban részt vett Szurdi István belkereskedelmi miniszter is. A küldöttség fogadására a Nyugati pályaudvaron megjelent dr. Korom Mihály igazságügyi miniszter, dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője, valamint Tadeusz Hanuszek, Lengyelország budapesti nagykövete is. (MTI) A képen: Edward Sznajder és Szurdi István (balról) belkereskedelmi miniszterek Varsóban aláírják az 1973. évi magyar—lengyel árucsere-forgalmi egyezményt. Képzelődés Cjötéí téli reggel. Megszo- kott útvonalam fagyosan titokzatos. Dermedt fákról hull a dér. Néha az arcomra is, ami hasznos, mert még elég álomkóros állapotban kopogok a kecskeméti Munkácsy utca közepén. A szeles betonon több eshetőség van ugyan az „eshetőségre”, de könnyebben helyrebillen az ember, mint a keskeny jeges járdán. Végre, valami élet. A Kisbu- gaci Csárda táján zúgásnak is beillő zümmögés hatol át a magas kerítésdeszkán. A hangmozgásnak megfelelően fénypászták is villognak a falakon, hol élesen, hol halványan. Emberi hangok... Persze, persze: disznót perzselnek. Ilyenkor meglepik az embert saját emlékei. Hej, mikor meg odahaza, falun!... Micsoda zamatja volt a sültre pörkölt malacfarkának ... Túl vagyok a Széchenyi téren. A korai munkakezdők gallér közé húzzák fejüket, s kocognak. Hideg zörgéssel sisteregnek tova a főnökökért robogó vállalati kocsik. Egy udvarból megint az iménti — perzselőgép-zene árad kifelé, az utca viszonylagos csendjébe. Itt is disznótor! TV’em hiába, hogy Petffi-em- ^ ’ lékévet ülünk. A mostani elanyátlanodott, fázós állapotban valamiképpen ő, jobban mondva egy kedves költeménye jutott eszembe — ezekről a disznóvágásokról is. Éppen a Disznótorban című. Amit Kecskeméten — 1843ban — nem engedtek kinyomatni. S ha már ilyen emléknél kiköt az ember, hajlamos a to- vábbképzelődésre. Már csak unalom- és hidegüzés, végett is. Hátha az akkori kecskeméti színésztrupp tagja, színlapkihor- dója, a 21 esztendős ösztövér Petőfi is ilyen rideg reggelen baktatott enyhősebb szögletek felé, mikor megütötte fülét az első, majd a második malacvisítás. Nyelhetett nagyokat a csóró fiatalember, s hogy dacoljon nyomorával, jó disznótorokra gondolt. Például a székesfehérvárira, amelyen — egy évvel azelőtt — nagy sikert aratott éppen a Disznótorban című versével. A következő pillanatban már szinte az ötlettől is jóllakott. Miért ne lehetne ezt a költeményt, abba a füzetkébe kinyomatni, amelynek éppen ő a fürge lábú és ékes szavú terjesztője, kézbesítője a közönség körében! Pár krajcárt ez is hozna a konyhára, hiszen mikor lenne időszerűbb a közlése, mint ilyenkor s ebben a jóétvágyú városban. Ahol a nép szereti, érti a tréfát, maga is él vele, hogyne kapna — kapva a Disz- nótorban-on! Gondolta ő, s minden bizonynyal kollegái, főnökei is, hiszen a füzetke kéziratai közt az ő verse is eljutott a ... Nem a szerkesztőhöz, — mert akkor mindenféle szerkesztő fölött volt egy hatalmasság, aki egyetlen tollvonással, vagy még azzal se, döntött afelől, mi jelenhet meg nyomtatásban. Ez a szellemi potentát akkor Sembera Calasan- tius József piarista atya volt Kecskeméten. A hírős város cenzora tudniillik megbotránkozott a vers ilyen sorain: S életünk fölé ha A halál Romboló torát megütni száll: Egy gömböc legyen a Magas ég. S mi a gömböcben Töltelék! A pokol, purgatórium s mennyország ábrándjával átitatott atyának túlontúl absztrakt volt e költemény. Azt is bizonyára személyes sértésnek vette, hogy őt egy éhenkórász firkász minden más közönséges halandóval egyetemben ömleszti bele abba a világnagy gömböcbe — disznósajtba. Mert még ha disztingvált volna! Hogy mondjuk leszögezi abban a versében ez a rebellis suttyófattyú: a töltelékben azért a kutyabőrösök, cenzorok, s kegyes atyák nem holmi sörtés szalonnabőrök leendenek, hanem ízes-színes füstölthúsok, vagy legalább is porcogók. Szó, ami szó, nem engedélyezte a vers kiadását, így Petőfink csak kézírásos sokszorosításban — másolatokban — terjeszthette, árusítgathatta disznótoros költeményét Kecskeméten. Arról nincs tudomásunk, mit szólt nem sokkal később Sembera atya, amikor az Athenaeum- ban, a kor jelentős irodalmi folyóiratában mégiscsak megjelent nyomtatásban a Disztótorban. Tóth István Szovjet rendező hazánkban 9 G. A. Tovsztonogov, a leningrádi Nagy Drámai Gorkij .Színház igazgatója és művészeti vezetője, a világhírű színházi rendező megkezdte munkáját a budapesti Nemzeti Színházban. G. A. Tovsztonogov két munkatársával állítja színpadra Gogol: „A revizor" című drámáját. Képünk: Próbaszünetben. Balról: G. A. Tosztono- gov, jobbról Básti Lajos. (MTI foto: Keleti Éva felvétele — KS)
