Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-06 / 4. szám
Gyorssegély Vietnamnak Pénteken a Hazafias Népfront Országos Tanácsa klubtermében sajtókonferenciát rendezett a Magyar Szolidaritási Bizottság, amelyen a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak felajánlott gyorssegélyről tájékoztatták az újságírókat. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, dr. Molnár Béla üdvözölte a megjelenteket, majd kimelte: — A Magyarországra érkező hírek hatására felkeresték szolidaritási bizottságunkat a Hazafias Népfront képviselői és azonnali gyorssegély folyósítását javasolták a bombázás sújtotta lakosság gondjainak enyhítésére — mondotta beszédében Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke. — A bizottság — egyetértésben a keretében működő összes többi szervezetekkel és mozgalmakkal — a javaslatot elfogadta, és ennek értelmében úgy döntött, ötmillió forint gyorssegélyt ajánl fel a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak az újabb amerikai terrorbombázások következtében kialakult súlyos helyzet enyhítésére. Befejezésül a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke jelképesen egy gyógyszerekkel telt csomagot nyújtott át Hoang Cuong nagykövetnek, és arra kérte, hogy tolmácsolja népének, pártjának és kormányának, hogy a magyar szolidaritási mozgalom segítségére mindig és minden körülmények között számítsanak a jövőben is. Ezután Hoang Cuong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete mondott köszönetét az Országos Béketanács és a Magyar Vöröskereszt véradómozgalmáért, és a sajtókonferencián bejelentett ötmillió forint értékű gyógyszer-, kötszer- és élelmiszer-szállítmányért. Nincs enyhülés Indokínában HANOI, SAIGON Az amerikai légierő és a haditengerészet harcászati bombázói és B—52-es légierődök egész éjszaka és pénteken reggel folytatták a VDK déli részének bombázását. Az amerikai légitevékenység Dél-Vietnamban az országrész minden térségére kiterjedt. A saigoni katonai parancsnokság péntek reggeli közleménye szerint az elmúlt 24 órában valamelyest csökkent a szárazföldi harci tevékenység Dél-Vietnam- ban. Állításuk szerint ez idő alatt a népi felszabadító erők 79 ponton támadták a saigoni csapatok állásait, hatvanhét helyen tüzérséggel. A. legélénkebb összecsapások az északi Quang Tri tartományban, Saigon környékén és a Mekong deltájában folytak. Amerikai közlemény szerint december utolsó két hetében, amikor a légierő a háború leghevesebb terrorbombázását folytatta a VDK ellen, az amerikaiak veszteségei 151 főt tettek ki: a katonák zöme életét vesztette, vagy megsebesült, fogságba került vagy egyelőre eltűntnek nyilvánították őket, amikor gépüket lelőtte az észak-vietnami légelhárítás (UPJ, AFP) A hatodik glóbusz Készülődés a zárszámadásra Január második felében megkezdődnek a zárszámadó közgyűlések Bács-Kiskun megye mező- gazdasági üzemeiben és tartanak több mint egy hónapig. Az idén 173 termelőszövetkezet, 9 mező- gazdasági jellegű közös vállalkozás, társulás és 68 szakszövetkezet készít mérleget. Adatait egész esztendőn át gyűjtögették, de ezekben a napokban összegezik a szövetkezetek számviteli dolgozói. • Harmincszorosra nőtt a közös vagyon. A kiskőrösi járás egyik jól gazdálkodó közös vállalkozása, a fülöpszállási tsz-közi társulás. Még 1969-ben alapította a helybeli Kiskunság és a Vörös Csillag Termelőszövetkezet. A társulás az elmúlt években jól sáfárkodott a két gazdaság által nyúj- iott anyagi támogatással. Az induló alap harmincszorosára, kereken 3 millió forintra növelte a közös vagyont. A fülöpszállási társulás két évvel ezelőtt megszervezte a háztáji gazdaságokban termett szőlő, must és bor értékesítését. Ily módon 1972-ben már 5732 hektoliter bort és mustot adhatott át a Közép-magyarországi Pincegazdaság szabadszállási pincészetének. Naponta hét, nyolc mázsa kenyeret, a Vörös Csillag Tsz tehenészetéből pedig tejet, azonkívül tejterméket és lisztes árut forgalmaz a társulás üzlete. A jövőben húsfeldolgozót is üzembe helyeznek. 0 A terv szerint gazdálkodtak. Az utolsó simításokat végzik a drágszéli Üj Barázda Termelőszövetkezet évi mérlegén, amelyet a jövő héten foglal zárszámadási beszámolójába a vezetőség. A jóváhagyás után február első napjaiban Bagó Orbán elnök az egész tagság előtt ismerteti a gazdálkodás eredményeit, amelyek az egy évvel ezelőtt elkészített tervnek megfelelően alakultak. Kenyérgabonából, fűszerpaprikából, kukoricából jó termést takarítottak be, többek között 45 vagon kukoricát adtak el a gabonafelvásárló vállalatnak. Az Új Barázda Termelő- szövetkezet most is nyereséggel zárta az esztendőt és 100 százalékos részesedést ad tagjainak. 0 Pótolták a kieséseket. A nagybaracskai Haladás Termelőszövetkezetben is már kezdenek kirajzolódni az elmúlt évi gazdálkodás eredményei. A több mint 3600 hektáron termelő nagyüzem sok gonddal küszködött a rendkívüli időjárás miatt. Szendrői József üzemgazdász: — Kukoricából és hagymából volt számottevő terméskiesésünk. Szinte hetekig nem tudtuk szedni fontos fűszernövényünket. Rengeteg tönkrement és a nagy nedvesség-tartalom miatt gondjaink voltak a tárolással, értékesítéssel is. Búzából és kenderből viszont a tervezettnél magasabb- hozamot értünk el. Ez utóbbiból 115 hektáron 100 mázsán felül mutatkozott az átlag. Az említett növényeknél jelentkező bevételi többletek pótolták a kieséseket. A növénytermesztésben tehát, hogy úgy mondjam egyensúlyba kerültünk. Az állattenyésztés a vártnál magasabb jövedelmet mutat. A szarvasmarha-hizlalás és a pe- csenyebárány-értékesítés jól sikerült. Bárányból a tervezett 500 helyett 860-at adtunk el. Az elmúlt esztendőben több mint 2 millió forintot költöttünk műszaki fejlesztésre. Az állattenyésztés bővítését szolgáló épületekre, valamint az üzemi úthálózat építésére csaknem 10 millió forintot ruháztunk be. Az eddigi összesítések szerint a Haladás Termelőszövetkezet tagsága szorgalmas munkájának eredményeképpen hozzájut a tervben szereplő jövedelemhez. K. A. — K. S. Százezernél több látogató Bács-Kiskun megyében hat múzeum (Kecskemét, Baja, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Kalocsa és Dunapataj), két emlékház (Kiskőrös, Dunavecse) és három állandó jellegű emlékkiállítás (Kecskemét, Kiskőrös, Szalk- szentmárton) tartozik a múzeumi hálózathoz. 1972-es munkájukról H. Tóth Elvira, megyei múzeumigazgat ó-helyet't es tájékoztatott. örvendetes, gyarapodást jelző tények felsorolásával kezdte: Tavaly a Petőfi-emlékévre való felkészülés keretében felavatták a szalkszentmártoni csárdaépületben az állandó kiállítást, befejeződött a dunavecsei emlékmúzeum műemléki helyreállítása, elvégezték a kiskőrösi Petőfi- báz legszükségesebb tatarozási munkáit. Ugyancsak az elmúlt évben készültek el a bajai múzeum átalakítási munkálat'aival és jól haladnak az új, állartdó kiállítás rendezésével. 1972-ben az elmúlt éveknél lényegesen nagyobb mértékben • növekedtek a múzeumok gyűjteményei. A madarasi szarmata- hunkori temető feltárására mintegy 200 ezer forintot fordítottak. Vásárlás útján megszerezték dr. Matus Gyula magángyűjtő Szabadszállás környékéről származó értékes régészeti leleteit, s a hiánypótló (Kunszentmiklós, Fü- löpszáilás, Szabadszállás, Harta, Solt területéről származó) néprajzi anyagot. Sikerült értékes tárgyakkal bővíteni a szalkszent- .mártoni helytörténeti gyűjteményt is. Fontos új szerzemény volt még az ötvenezer forint értékű dunapataj i helytörténeti könyvtár, s Mezősi Károly Petőfi-kutató jegyzet- és kézirathagyatéka Kiskunfélegyházán. A megye múzeumai harminc időszaki kiállítást rendeztek. Kiemelkedik az anyagában és rendezésében egyaránt színvonalas Borsos Miklós-tárlat, s a Kodály Zoltán-emlékkiállítás. Mindkettőt a kecskeméti Katona József Múzeumban láthatta a közönség. Emlékezetes volt még a Varsóban élő Sz. Csorba Tibor képeinek bemutatása Kiskunhalason, Lőrincz Gyula szlovákiai magyar festőművész tárlata Baján. A kiállítások iránt az elmúlt éveknél lényegesen nagyobb volt az érdeklődés: százezernél több látogatóról számolhatnak be. A múlt évben megkezdték a kecskeméti Ökollégium múzeumi hasznosításának tervezését, s ugyancsak a megyeszékhelyen az úgynevezett Bánó-ház műemléki helyreállítását, melyben a naiv művészek állandó jellegű kiállítását helyezik el. A megyei hálózathoz tartozó múzeumok mellett nagy jelentőségűk van a kisebb helyi gyűjteményeknek is?» amelyeket ma még sok gonddal küszködve és megfelelő támogatást is nélkülözve alakítanak ki a községekben. Egy ilyen gondról szól riportunk lapunk 4. oldalán. • Borsos Miklós szobrászművész Kecskeméten. Kőhegyi Mihály régész a bajai múzeum raktárában. Simon István költő Szalkszent- mártonban. könnyebb a munkánk is — toldja meg a művezető szavait. — Igaz, ugyanakkor nagyobb figyelmet kíván minden mozdulat, nehogy baleset következzék be. Mielőtt megbíztak bennünket ezzel a munkával. orvosi vizsgálaton kellett átesnünk. Öt jelentkező azért nem felelt meg, mert megállapították róluk, hogy 30 méteren felüli magasságban nem dolgozhatnak. Gyorsan emelkednek a házgyári panelekből épülő 10 emeletes ház falai a Széchenyivárosban, sikerrel folyik építőinek vizsgája. Nagy • Ottó 0 Építkezés házgyári panelekkel a Széchenyivárosban. (Pásztor Zoltán felvétele.) Államunk milliárdokat költ a negyedik ötéves terv időszakában az ország vízgazdálkodásának fejlesztésére. A program megvalósításából jelentős mértékben veszi ki részét a Lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat. Lajosmizsén van a vállalat 3. számú gyáregysége is, amely — többek között — különböző típusú és nagyságú, helyszínen felállítható víztornyokat, víztárolókat, regioná- nális vízműveket, szennyvíztisztító berendezéseket gyárt. Termékei nemcsak az ország különböző részébe, hanem Európa, Afrika és Ázsia számos országába is eljutnak. Nemrég készült el a gyáregység új szerelőcsarnoka, amely lehetővé teszi, hogy az eddig udvaron végzett munkák jó részét az időjárás viszontagságaitól védett helyen végezhessék. Képünk az új szerelőcsarnokban készült, ahol Kiss János, Balogh László és Berta Lajos hegesztő 200 köbméteres hidroglóbuszokon dolgoznak. Az előtérben az Észak-Vietnamnak készülő hatodik hidroglóbusz látható. (Tóth Sándor felvétele) Tavaly áprilisban fogtak hozzá Kiskunhalason, a KÍSZ-lakó- telepen egy 75 személyes óvoda építéséhez. Ha valamikor, most igazán hivatkozhatunk az ösz- szefogás szép példájára, mert a több, mint négymillió forintos gyermekintézmény létrehozásából úgyszólván minden, a városban miiködő üzem, vállalat kivette a részét. Ennek, a nagyarányú munkának köszönhető, hogy az óvodát január 8-án délelőtt 11 órakor Bodrogi Tibor a papíripari vállalat igazgatója, a körzet tanácstagja átadhatja rendeltetésének, s ;a város legkisebb polgárainak. Ugyanakkor folyamatban van kéű másik óvoda — a Gagarin téri és a felsővárosi — bővítése. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! O. , PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXVIII. évf. 4. szám Ára: 90 fillér 1973. január 6, Négy építőtábor A diákotthonok létrehozása, valamint a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulása elősegítésének céljából tavaly a Budapesti Műszaki Egyetem és Bács-Kiskun megye között létrejött szocialista keretszerződés alapján elkészült az idei program. A Kollégiumi Alap Társadalmi Felügyelő Bizottsága titkárságának és az egyetem KISZ- bizottságának ez évi megállapodása értelmében a nyár folyamán négy ifjúsági építőtábort szervez — a megyei KISZ-bi- zottsággal együttműködve — a műszaki egyetem. Baján (a Petőfi-szigeten), Kecskeméten a (Széchenyiváros „kapujában”, a KÖJÁL-al szemközt), Kiskunfélegyházán (a szakmunkásképző iskolánál) és a Lajosmizsén megkezdődő kollégiumi építkezés munkálataiból veszik ki majd a részüket az egyetemista fiatalok, PV ^Készül a »vizsgamunka« Két hétig tanulta a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat két művezetője, egy szerelésirányitó szakembere, huszonkilenc ács és segédmunkása Szegeden a házgyári építkezést. Most készül vizsgamunkájuk a Széchenyivárosban, amely az első házgyári panelekből épülő lakóház lesz Kecskeméten. December 4-én kezdték a munkát és már az 5. emeletnél tartanak. A művezetői fülkéből — amelyet szintről-szintre visznek magukkal — Rózsa Imre figyeli a szerelők tevékenységét, miközben kérdéseimre válaszol. — Az alapozást és a földszint elkészítését a vállalat más részlegei végzik. Mi az első emelettel kezdjük a munkát. A daru beemeli a paneleket, amelyeket a szerelők rögzítenek. Utánuk a hegesztők következnek, „összekötik” a betonvas részeket, majd a betanított segédmunkások kibetonozzák a függőleges és vízszintes csomópontokat. Két műszakban végezzük a munkát, s lényegében három nap alatt készítünk el egy — hat lakást magában foglaló — emeletet. Sajnos, a paneleket szállító trélerek még nem érkeznek mindig idejében Szegedről az anyaggal, s ezért munkánk lendülete időnként megtörik. A munka érdekes és nagy öröm számunkra is látni, milyen gyorsan növekszik az épület. Mind a harmincketten büszkék vagyunk arra, hogy mi kezdhettük el a vállalatnál a házgyári technológiával való építkezést. Miközben a hatalmas toronydaru újabb panelért „nyúl” a mélybe, Borbély István brigádvezető lép a fülkébe. — Nemcsak gyorsabban nő az épület, Új óvoda Halason j