Petőfi Népe, 1973. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1973. január 28. A Kocsis-brigád Küdíoszlányokat hajszol a csí­pős szél a lombtalan ágak között. Sokan hihetnék, hogy ilyenkor, januárban még nincs élet a gyü­mölcsösökben. csak a fák ácso- i ognak ott, várva a rügyfakadást. Kiskunfélegyházát elhagyva, a Halasi út mentén elterülő hatal­mas őszibarackosban. fittyet hányva a hidegen fütyürésző szélnek, emberek szorgoskodnak. Van aki földön állva, ki pedig kétágú létra tetején húzogatja szaporán a kézifűrészt, vagy csat­togtatja a metszőollót. Elébe kell menni a tavasznak — mondja Kocsis László brigád­vezető. — Nem várhatjuk a kel­lemesebb időt. mert akkor már egyéb munkánk lesz. November óta szinte folyton dolgozunk. Azért mondom, hogy „szinte” — teszi hozzá — mert voltak ám olyan napok, amikor tényleg any­nyira rossz volt az idő. hogy nem jöhettünk ki a- fák közé. A bri­gádom harminctagú, szorgalmas, munkájukat szakszerűen végző emberek. Többségük már évtize­dek óta foglalkozik gyümölcster­mesztéssel, s egy-egy ember na­ponta átlag 15—20 fa termőre- metszését végzi el. November óta már 57 holdon készültünk el a metszéssel, s ha a hátralevő húsz holdon is be­fejezzük, nekilátunk a szőlőnek. Azután jön a tavasz, nyitás, per­metezés és sok más munka vár ránk... Alig hallhatóan kattan a fény­képezőgép, s íme így dolgozik az idei gyümölcstermés előkészíté­sén a kiskunfélegyházi Egyesült Lenin Termelőszövetkezet Bem kerületében a Kocsis-brigád. Opauszky László (Kovács János felvétele) A konflisok alkonya — Nem harap a lova? — Ez-e, kérem? Méghogy harap! Kedves jószág ez! Csak a buta ló harap; a konflisló értelmes állat! * Fiákeresek — így van a köz­tudatban. Megnéztem az ér­telmező szótárban; még a rajza is ott van. A fiáker kétlovas, nagyobb, batárszerű kocsi, a konflis: a kisebb, egylovas. Jelenleg kettő van belőle Kecskeméten. Szerényen, szegé­nyesen, eléggé árván meghú­zódnak a Nagytemplom és a malom közötti kis utcában, az épülő művelődési palota mö­gött Egyikőjük, a hetvennégy éves Bozsik Imre bácsi éppen itt to­pog. — Hajh! Amikor még harmin­cán voltunk két állomáson. Egyik a Beretvás mellett, másik emitt a mostani Aranyhomok helyén. Ki­szorított bennünket a géperő; rengeteg a magánkocsi. Eladná a lovat, kocsit? — El én! Akármelyik pillanatban. A lovat még csak sikerülne, de a kocsit... — Mennyit keres havonta? — Jóformán semmit. Kétezer ha összejön. Mire az adót kifi­zetem, az abrakot megveszem hétszáz alig marad belőle. Leg­inkább csak betegeket vitetnek velünk, azt is ritkán. Meg a boltokból házartási gépeket, té­vét, ilyesmit. De régen! Akkor ment ám nekünk! Vittem én miniszterelnök urat is, meg Kiss Endre főispán urat is, meg művészeket, mindenkit. — Ez azt jelnti. hogy sokat keresett? — Nem, kérem. Az úgy volt, hogy sok szegény beteget vit­tem orvoshoz, kórházba, akik­től nem kértem pénzt. Az ura­kat viszont „megvágtam” ha csak lehetett. Tetszik tudni, amikor mulattak, meg ilyesmi • Imre bácsi megállítja a Csörgőt. hát olyankor. Meg ha vitték a szerelmesüket. Hányszor men­tünk át Félegyházára, Kőrösre! — Mióta végzi ezt a mun­kát? — Kerek ötven esztendeje. Akkor kezdtem. Ha igazán írni akar rólam, azt írja meg: mi­ért nem közlekedhetünk mi a főútvonalon? Miért nem enged­nek át a rendőrvillanynál? Ügy kell osonni erre, arra, mintha tolvajok lennénk. Pedig mi tudjuk a KRESZ-t- Ügy ke­zelnek bennünket, mint a pa­rasztszekereket. Pedig közúti jármű a miénk is. — Egész nap 'itt vagyunk a társammal, Mészáros Józseffel. Négy-öt fuvar van naponta, át­lagban. Egy órára ötven forint a bér; számítsa ki. Kevés, na­gyon kevés. Nem húzzuk már sokáig. — Hogy hívják a lovát? — Csörgő. Kedves jószág. Ad puszit is, nézze... Kieszi a számból a kiflit. Lelke van en­nek a lónak. Szeretik a diákok is, akik erre járnak. Imre bácsi büszkén emlegeti: a tévében is, filmben is szere­peltek már a Csörgővel. („Ugye öreg Csörgőkém?!”) Azt is el­mondta, hogy néha — különö­sen nyáron egy-egy romantiká­ra vágyó külföldi megfogadja őket egy kis kocsikázásra. Éz adta mostanában többeknek az ötletét Kecskeméten, hogy fel­vessék: nem lenne érdemes be­kapcsolni ezt a még „üzemben levő” két konflist az idegenfor­galomba, hivatalosan is? Érde­kes színfoltja lenne a hírős vá­rosnak. Néhány ezer forintból rendbehozni, kiszépíteni, a vá­rosközpont egyik könnyebben elérhető pontján elhelyezni őket stb. Érdemes lenne ezen hosszab­ban is elgondolkozni. Talán nem is olyan soká már késő lesz. Varga Mihály • Csörgő „kedves" jószág,, s szereti a kiflit is. Manufakturális szörnysziilemény GEKSZ-HISTÓRIA ÉS TANULSÁGAI Amilyen hangzatos az elnevezés — Gép- és Elektroipari Közös Szolgáltató Vállalat, röviden: GEKSZ — olyan vigasztalan látványt nyújt a cég kerekegyházi „iparf telephelye”. Régi, rozzant gaz­daház a nagyközség egyik mellékutcájában, a ház bejáratánál vascsövek hevernek szanaszét, a múlt­századi iparosítást idéző kis műhelyben a Ganz MAVAG által kiselejtezett szerszámgépek torlódnak egymásra. S ez még hagyján, itt legalább elvisel­hető a levegő. Ám az épület egy hullámpalával fedett, padlásnélküli, csak éppen körülfalazott színben folytatódik, ahol az emberek egymás hegyén-hátán birkóznak a csövekkel, másfajta méretes vasakkal, s ahol különböző szerkezetek készülnek a Budapesti Szellőzőművek megrendelé­sére. Az emberek bokáig járnak a homokban, ventillátor nincs, a világítás jó indulattal sem ne­vezhető kielégítőnek, a középütt elterpeszkedő be- hemót kályhafélék csak alig néhány fokkal told­ják meg a kinti hőmérsékletet. Emberi munkafel­tételeket itt hiába is kereshénk. A nagyközség egy másik részén elhelyezett tekercselőrészleg, a maga szűk kis odújával, ehhez képest laboratórium. Berendezkedés Kecskeméten Miféle vállalkozás is ez a GEKSZ? — Amikor az iskolában tanultam a manufaktú­ráról, valahogyan ilyennek képzeltem el — adja meg a választ Boda László községi párttitkár. Alig másfél éves, de annál viharosabb múlt áll a közös vállalkozás mögött. Két helybeli szakszö­vetkezet, a Béke és az Aranyalma hívta életre, „összedobtak” 60—60 ezer forintot, vettek fel hi­teleket, azzal, hogy azok egyhamar visszatérülnek. — Igen, nyereséges kisegítő ágazatot akartunk teremteni — vallja be Farkas Jánosné, a Béke Szakszövetkezet elnöke. — Persze nem akartunk hübelebalázs módjára belevágni, ezért előtte szét­néztünk Lajosmizsén, s láttuk, hogy az ottani vál­lalkozás eredményesen működik. Ezután láttunk csak hozzá. Autó- és motorjavítás, olajkályhaszer- viz, meg mezőgazdasági gépek javítása, ilyen pro­filra gondoltunk. Nem itt, hanem Kecskeméten ... És a bajok már itt elkezdődtek. Kecskeméten, a Bercsényi utcában — alig száz méterre a Rákóczi úttól, a megyei bíróság, a Városi mozi épületétől megvásároltak egy valamikori módos polgárházat, 600 ezei forintért. Hozzáláttak az átalakításhoz, porta céljára egy jókora helyiséget toldottak az épülethez, meghosszabbították a vízvezetéket, kerí­tést húztak, vaskaput csináltak. Miután mindez megtörtént, a város elutasította az engedély iránti kérelmüket. Eladó ház, felárral A ház árát hitelből fizették ki, amely, az átírási illetékkel együtt elérte a 700 ezer forintot. De az épület egy év óta üresen áll. Értékesítésére a me­gyei tanács egyik dolgozóját bízta meg a két szak- szövetkezet. Azzal, hogy a telket és a rajta levő házat társasházépítőknek adják el, s a megbízott e célra fogadja fel a jelentkezőket. Tervek szerint a házat elbontják, s az ebből kikerülő bontási anyag az építtetőket illeti meg. Abból, hogy a ház eladási árát 740 ezer forint­ban szabták meg, még nem következtethettünk nye­részkedési vágyra, hiszen az átírási és az alakítási költségekkel legalább ennyiben van a két szak- szövetkezetnek is. Am a leendő társasház építői már eme összeg után fizetik az átírási illetéket, s így az eredeti 600 ezer forintos vételárra újabb százezrek „rakodnak". Ezt megint csak az építtetők zsebe érzi meg. Egyéb meggondolatlan lépések következményeit is nyögi a közös vállalkozás, s közvetve a két szakszövetkezet. Az azóta már elbocsájtott vezető első „nagy” üzleti vállalkozása az volt, hogy az egyik Borsod megyei tsz hárommilliós megrendelé­sét vállalta el, sertéskutricák vasvázainak elkészí­tését. A kutricavázak elkészültek, azokat leszállí­tották, s akkor derült ki, hogy a megrendelő fi­zetésképtelen. A vállalkozás peres úton próbálja behajtani az összeget — mindeddig kevés sikerrel. A lehetséges megoldás Fokozta a csődöt a Kerekegyházára való kihui colkodás. Az irodát is ide számítva a vállalkozás három helyre települt. S mindez hosszú hónapokat vett igénybe, a megrendelések viszont egyre cshk késlekedtek. Az első félévben jóformán semmi be­vételük nem volt. Az 1972-re tervezett 10 milli is termelési értékből — Kelemen Benedek főkönyvelő tájékoztatása szerint — a második félévben kötött szerződések részbeni teljesítése folytán 7,5 millii ■ realizálódott. Farkasnéból nem hiányzik a bátorság, hogy le­vonja a keserű következtetéseket: „Meg akartuk fogni az isten lábát, de azt nem a legjobb helyen kerestüfett-S ez így is igaz. Ám abban a helyzet­ben sincsenek, hogy a telepen túladjanak. A leg­több, amit elérhetnek, s ami az adott helyzetben a legcélszerűbb is, az, hogy a GEKSZ megszűnik „önálló közös vállalkozásként” működni, s a közel­jövőben az itteni és a környékbeli tíz közös gaz­daság értékesítési és baromfikeltető társulásának ipari részlegévé válik. A képződő nyereséget pe­dig arra fordítják, hogy a kerekegyházi vasút­állomással szembeni üres térségen építsék meg a/ új telephelyet, vasvázas és házilagos módon kö­rülfalazott épületekkel. Ahol remélhetőleg a mun­kafeltételek is megjavulnak. Mert az eddigi mű­ködés, a kezdetlegesnél is kezdetlegesebb féltéit lek közepette, bizony csak jókora hatósági enge dékenység által képzelhető el. Hogyan nem szabad iparosítani? — Minden baj abból származott, hogy későn ébredtünk fel — vallja be az elnökasszony. — Arra gondolok itt, hogy annak idején, 4—5 évvel ezelőtt áruba bocsátották az itteni gépjavító állo­mást. Az öt kerekegyházi szövetkezet négy és fél millióért megvehette volna az egészet, s még állami támogatást is kaptunk volna. Ha az a miénk, most nem itt tartunk. De a nagy alkalmat elszalasztottuk... A GEKSZ-história olyan közgazdasági okokra utal vissza közvetlenül, amelyek egyszer már a felsőbb szervek figyelmét is megérdemelnék. Arról van szó, hogy a viszonylag korszerű mezőgazda­ságból eredő felhalmazódás is jóval lassúbb ütemű, mint a legprimitívebb ipari kezdeményezéseké. A GEKSZ néhány hónap alatt produkált annyi ösz- szeget, mint tizenkét éves működés után egész esztendőben a Béke Szakszövetkezet. S a kerekegy­házi szakszövetkezeti szinten,, a Béke tevékenysége á legintenzívebb. De egyúttal arra is példa a GEKSZ, hogy a manufakturális szörnyszüleményektől egyre kevés­bé lehet várni a mezőgazdaság technikai bázisá­nak fejlesztését. Hatvani Dániel ÚJ SZÍVVIZSGÁ LÓ KÉSZÜLÉK Dr. Antalóczi Zoltán, az or­vostudományok doktora, a Ba­latonfüredi Szívkórház főorvo­sa munkatársaival együtt új módszert dolgozott ki a szív elektromos működésének vizs­gálatáról. A főorvos az eljárás­hoz — mérnökök segítségével — matematikai modellt állított fel. A szakemberek fokozato­san kialakítottak egy biomate­matikai koncepciót, amelynek gyakorlati érvényesítésére sza­badalmaztatták a triaxicardio- métert, vagyis a TCM-et. Az eljárás lényege, hogy a test felszínéről elvezetett bio­potenciálokat nem képezik EKG görbékké, hanem azokat beleve­zetik a TCM-be. Valójában bio­árammal vezérlik a készülék számítógépegységeit, amelyek automatikusan közlik a szív­vektorok nagyságát és irányát. A TCM nem csupán kvantita­tív vektoranalízisre szolgál, de a megkapott diagramok, az úgynevezett triaxicardiogra­mok már első látásra alkalma­sak a normál és a kóros jelen­ség elkülönítésére. Az elektro­mos paramétereket telemetrikus úton továbbítani, és komputer memóriaegységében is tudják tárolni. Triaxicardiométerrel a Bala­tonfüredi Szívkórházban és a Csongrád megyei Kórházban kezdtek el elsőként dolgozni. Az eddigi tapasztalatok ked­vezőek és a TCM gyakorlati célszerűségét is igazolják. den szóbeszéd fedi a valóságul. a farsangi eszeveszett költeke­zés valószínűleg nem olyan ará­nyú, 'mint amekkorában tovább adják. De akkor is érdemes el­gondolkozni rajta, mert minden­képpen torzulás a mai társa­dalmunkban az, ha bármilyen foglalkozású emberek körében divatos életformává válik az úrhatnámság, a versengés ab­ban. hogy ki él fényűzőbben, ki költ többet luxusholmikr'a. Vagy, hogy a témánál marad­junk: ki hány bálon, miben je­lenik meg és mit költ. Az ilyen életforma joggal háborítja fel azokat, akik esetleg mindenna­pos megélhetési gondokkal küsz­ködnek, a tisztességes munká­val szerzett pénzt szigorúan be kell osztaniuk. Vannak, akik azt mondják, hogy legyünk tárgyilagosak, leg­alábbis próbáljunk azok lenni, hiszen ha valaki sok pénzt ke­res, akkor nyilvánvalóan el is kell költenie. Nos, tagadhatat­lan, hogy ebben is van valami. A megoldást én sem abban lá­tom, hogy keressen mindenki egyenlően, ez legalább annyira gazdaságtalan és társadalmilag káros volna, mint a kirívóan nagy jövedelemkülönbségek, hi­szen az emberek munkájának közösségi haszna nem egyforma. Az alapkérdés mégis az; mi­Akit sokan várnak reggelenként Buja központjában levő postahivatalban reggelen­ként jóval 7 óra előtt, na­pi munkájukra készen gyülekeznek sokunk ked­ves ismerősei, a lapkihor- dók. Közöttük van a fia­tal, kétgyermekes Hajnal Gáborne, aki a kiscsávo- lyi városrészen élő előfi­zetők és alkalmi vevők számára újságokkal, fo­lyóiratokkal és képesla­pokkal tömi degeszre a táskáját. Ha esik az eső, fúj, a szél, ha havazik, vagy ép­pen csúszós az út, egyre megy: Hajnalné évek óta naponta pontosan érkezik nagy kiterjedésű területé­re. Jó útviszonyok esetén kerékpáron teszi meg az útját, de ellenkező eset­ben is segítő „társa” a kétkerekű. Ilyenkor kor­mányára akasztja a tás­kát. A kiscsávölyiak azt mondják róla: igen kész­séges, figyelmes, szívesen ad felvilágosítást a lapok­ra vonatkozóan. Ajánlja is azokat. Mint elmondta, az ő munkáslakta körzetében nagyon kedvezően fogad­ták az olvasók az új kön­tösben megjelenő Petőfi Népét. Persze, alcadt egy pár más vélemény is, vannak, akiknek szokat­lan még a nagy formá­tum. S még valamit a mi lapkíhardónlcról: férje a Bajai Állami Gazdaság dolgozója, kocsikísérő. Két gyermekük kisiskolás. Egyelőre az asszonyka anyósa osztja meg ottho­nát a négytagú családdal, De Hajnal Gábóráknak is egy saját lakás a vágyuk, erre takarékoskodnak. Vígh Karoly Ősi mesterség folytatói • A Fejér megyei Csákvár„n a múlt században még több mint félszáz fazekas működött. Ma már csak néhány idő ebb mester foglalkozik fazekassággal. A Székesfehérvári Víz- és Központifűtés Szerelő Vál­lalat nemrég új fazekas­műhelyt nyitott a vértes­aljai községben. Üt fiatal tanulja itt a mesterség for­télyait. (MTI Foto—Jászai CLaba felv. — KS) képpen juthatnak egyesek rend­szeresen mesebeli jövedelemhez, hogyan kerülnek abba a hely­zetbe, hogy nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel? A nyilvánvalóan tisztességte­lenül szerzett pénzek ügye a rendőrségre és a bíróságra tar­tozik. Vannak azonban mam- mutjövedelmek, amelyeknek ke­letkezésében nem törvénybe üt­köző manipulációk játszanak közre, hanem az adott gazdasági lehetőségek mértéktelen és kí­méletlen kihasználása, az ügyes­kedés, a végzett munkával és a társadalmi hasznossággal arányban egyáltalán nem álló pénzszerzés. De eddig sajnos mégsem sikerült megbízhatóan elzárni azokat a pénzszerzési csatornákat, amelyek újra szü­lik az úrhatnám Ságot, a hival­kodó költekezést, a rongyrázást. Pedig ezeket el kell zárni, ha fokozatosan és körültekintően is, de erélyesen. Nemcsak és talán nem is el­sősorban azért, mert a rongy­rázás joggal kelt visszatetszést és alkalmat ad a szóbeszédekre. Hanem mert ez merőben ide­gen a mi társadalmunk lénye­gétől. Ne kerteljünk: igazságta­lan. Az igazságtalanságot pedig mihamarabb orvosolni kell. Árkus József BESZÉLIK, HOGY. . . Nagy a rongy rázás J^yakig vagyunk a farsang- 1 ” ban, vagy hogy ponto­sabb legyen, akadnak olyanok is, akik torkig vannak vele. Utóbbiakat azonban ne úgy tes­sék érteni, hogy az illetők bál­ról bálra járva megcsömörlöt- tek volna a szüntelen mulato­zástól. Nem hiszem, hogy ez volna az általános. Igaz, sokan és so­kat beszélnek mostanában a farsangról, a báli szezonról, de nemcsak azok, akik személyesen is megjelennek az Interconti­nentalban vagy más reprezenta­tív helyen rendezett fényes es­teken. Fogalma sincs, hogy az idén vízkereszttől hamvazószer­dáig hány bált rendeznek, csak az újságokból és hallomásból tudom, hogy lesz sváb-bál, me­dikusbál, jogászbál, újságíróbál, vendéglősök bálja, cigánybál, az autósok bálja. Mondjuk húsz nagy, országos bál, a különböző helyi mulatságokat nem szá­mítva. Mennyien mehetnek el ezekre a híres és hagyományos bálokra. Talán húszezren? Te­gyük fel, hogy többen. De ez még mindig csak a lakosság kis töredéke. Akkor pedig miért vá­lik közüggyé a farsang, a bálo­zás? Mert közügynek kell hin­nem, hiszen annyit beszélnek róla. A kutya alighanem ott van elásva, hogy itt is a pénz, he­lyesebben a pénznek tulajdoní­tott helyzet adja az egyébként jelentéktelen témához a töltést. Hol hevesebben, hol csöndeseb­ben, de olyan nézetek kapnak hangot, hogy farsang iaején le­het leginkább megfigyelni egy szűkebb réteg dühítő rongyrázá­sát. Hógy a nőorvos felesége a báli szezonra öt ruhakölteményt csináltatott magának n belvá­rosi szalonban, „á", ötezerért. Arról is hallottam, hogy az ék­szerüzleteket ezekben a napok­ban valósággal megrohanják, úgy viszik a sok tízezer forin­tos karkötőt, nyakláncot, gyűrűt, mintha ingyen adnák. Tényleg ilyen méreteket ölte­ne nálunk a rongyrázás? Biztos vagyok benne, hogy nem min-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents