Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-08 / 289. szám

WÍ2. december 8., péntek

S. oldal

(Pásztor Zoltán (elvétele)

Művelődés — kis községben

Vetélkedők, ismeretterjesztő és színházi előadások Kunpeszéren

— Melyik volt a legnépszerűbb rendezvény ? —

kérdezem a kunpeszéri művelődési otthon igazgatójától, Bábel Sándortól.

— Azt hiszem, pénteki ifjúsági foglalkozásaink a legsikeresebbek. Sőt, tovább megyek: az ifjúsági klubban háromszor szerveztünk az idén szellemi vetélkedőt — mintha ez a forma vonzaná legjobban a fiatalokat.

Ügy látszik, a vetélkedők „árhulláma” a legapróbb falvakat is eléri — gondolom, de ahogy lapozgatom a műsorra összeállított kérdésfüzetet, olyasmivel találkozom, ami jócskán eltér a szokásostól. A kérdések széles köre, s nehézségi foka lepett meg. Ízelítőül álljon itt néhány: — Mióta tagja Magyarország az ENSZ-nek? — Hogy hívják a híres párizsi egyetemet? — Hol van Magyar- ország leghíresebb cseppkőbarlangja? A százhetvenegyedik, utolsó kérdés: Érvényes-e a KRESZ a gyalogjárókra is?...

— Decemberben is megrendezzük a lassan hagyományossá váló vetélkedőt. Ezúttal a sport lesz a téma.

Az ifjúsági klubbal kezdtük a beszélgetést, s folytatjuk az ismeretterjesztő munkával. A hétszáz lakosú községben kilenc előadás volt ebben az évben: politikai kérdésekről, sportról, a mai magyar irodalomról, egészségügyi problémákról.

— Van-e érdeklődés az

ismeretterjesztő előadások iránt?

— Általában harminc- negyvenen jönnek, fiatalok, idősebbek egyaránt. Legközelebb a házipatikáról lesz szó. Időszerű kérdés, sok hallgatót várunk.

A klubterem nemcsak az előadások otthona, könyvtár is egyben.

— Sajnos, könyvtárunknak nincs külön helyisége. A klubban levő négy szekrénybe zsúfoljuk össze a könyveinket, amíg lehet. Ezernyolcszáz kötet van jelenleg. Ez önmagában nem, de a rendelkezésünkre álló helyhez képest sok. Heti két alkalommal van kölcsönzés, összesen négy óra. A százhatvanegy felnőtt mellett százhetven gyermek iratkozott be, összesen 3200 kötetet olvastak az idén.

Harminckét rendezvény volt november közepéig a kunpeszéri művelődési otthonban. A már említetteken kívül a Déryné Színház négy előadása — nagy sikerrel. Különösen Oszt- rovszkij drámája, a Vihar tetszett a közönségnek.

— Kedves emlék az idősebbeknek az idei öregek napja. Vendéglátás mellett hangulatos beszélgetés közben elevenítették fel a régi élményeket — mondja az igazgató. A helybeli Parasztbecsület Tsz anyagi segítségével négy kirándulásra került sor a nyáron. A kétszáznegyven résztvevő megismerkedhetett a Dunakanyarral, Egerrel, Aggtelekkel, Sopronnal. A jól megszervezett „országjárás” sokáig beszédtéma volt a faluban..,

Búcsúzóul a tervekről beszélgetünk.

— Természetesen tovább f oly tat j ulc eddig bevált rendezvényeinket Ezenkívül az év végéig gazdaságpolitikai előadássorozatot indítunk, ugyanis e téma iránt sokan érdeklődnek, főleg a fiatalok közül. Decemberben ismét ellátogat hozzánk a Déryné Színház —, s majd vidám táncmulatsággal búcsúzunk az óévtől szilveszterkor. A távolabbi jövőben?... Szeretnénk községünk művelődését az eddigiekhez hasonlóan szolgálni ...

Kontra György

„Mert szeretem a kicsiket..."

— Megáztunk mi már sokszor! — így Gizella.

— Mikor?

— Hát, amikor mentünk iskolába. Meg amikor a hó is esett; az még rosszabb volt

Viaskodik a felhő a késő őszi ég alatt: eső essen,

vagy hó hulljon?

Fonnyadt kévék szárkúpokban; szürke, nagyon szürke a határ. Lemeztelenedéit fák szomorkodnak a párás, ködös, nedves november végi délutánon. Maró hideg, arcot, fület, orrot csípő kemény szél.

Tanyák, gémeskút; itt-ott birkák, disznók, baromfiak. Elárvult gyümölcsös, s ott távolabb a falu.

— Álljatok meg! — mondom a kollégáimnak.

Az úttól nem messze jókora disznófalkát terelgetnek, egy aprócska kutya segítségével.

Tízéveseknek sem látszanak.

A szél fütyül, s szemerkélni kezd az eső.

— Sok itt a malac — mondom.

— Huszonhat — feleli a nagyobbik leáiiy.

— hívnak?

— Gizella.

— Hány éves vagy?

; — Én nyolc»

— És ő? — mutatok a

másik leányra.

— Az hét

— És a kutya?

— 'Az Dzsuli.

— Hol laktok?

— Abban a piros ház. ban.

Esik az eső. Indulni kéne. A kollégák is integetnek: siessek.

— Nem féltek, hogy megáztok?

Csak néznek rám, értetlenül.

— Nem baj, ha megáztok? — ismétlem meg a kérdést

— Otthon Is van még

disznó?

— Van. A kocák.

— És ezek?

— Ezek a... Ezek a fiaik.

•— Iskolába jártok?

— Délelőtt.

— Szerettek Járni?

Gizi felel:

— Én igen.

A kisebbikhez fordulok:

— És te?

— Én is.

Gizi hangja csattan:

— Ne hazudj! Te nemi

— Nem? — kérdezem Rózsitól.

— Hát.;:

— S te mi akarsz lenni,

Gizi?

— Én óvónő.

— Miért?

— Mert szeretem a kicsiket

— De hisz te Is kicsi yasxX

Antropológia Kecskeméten

Tizenhat év: !5 ezer aHetvétel

Kunok, jászok, palócok, tatárok

„Munkámat a Magyar

Természettudományi Muzeum Embertani Tára segítségével 1956 tavaszán kezdtem azzal, hogy először Kecskeméten és környékén, majd később Bács-Kiskun megye egész területén embertani vizsgálatokat végzek. Dr. Henkey Gyula „Jellegzetes embertípusok Kecskeméten és környékén” 1961-ben kiadott könyvéből idéztem a fenti sorokat, ötszázhúsz felnőtt adataiból állapította meg, hogy Kecskeméten és környékén öt típusnak, a turanid, a ke- letbalti, elő-ázsiai, dinári és mongoloid típusnak van nagyobb szerepe a lakosság összetételében.

A napokban jelent meg az Anthrophologia Hunga- rica új száma, a kecskeméti kutatók „Rusze környéki tatárok embertani vizsgálata” című dolgozatával A tanulmány témája jelzi hogy Dr. Henkey Gyula „túllépett” a megye, sőt az ország határain. Jól tette. Ha van tudomány, amelyet lehetetlen közigazgatási határok közé szorítani, ahol fontos az összehasonlítás, a viszonyítás, az antropológia az.

Számvetésre, tervei ismertetésére kértük a néhány esztendeje a Katona József Múzeumban dogozó kutatót

— Hány SEemélyt mért meg 16 esztendő alatt?

— Tizenötezret. Ebből 12 ezren Bács-Kiskun megyében élnek, a többiek az ország más részein. Bulgáriában 236 személyt vizsgáltam.

— Egy-egy emberről milyen adatokat rögzít?

— Test-, ülőmagasság, fej-, homlokszélesség, szem- és hajszín, valamint a fej és arc egyes részeinek további 22 morfológiai (leíró) jellegzetessége.

— Sorolja fel az elmúlt években megjelent tanulmányait.

— 1966-ban a szakmáitokról, 1967-ben a fajsziakról jelent meg dolgozatom, öt éve tehát nem publikáltam, mert egy-egy település embertani elemzése után most nagyobb tájegységek, népcsoportok vizsgálatával foglalkozom. Nagyon hosszadalmas az ily en munka.

— De én a még kisebbe, két szeretem!

— Apád dolgozik?

— Gyárban.

— És anyu?

— ö otthon..:

— Szeretsz olvasni?

— Mesét.

—» Tévét nézel?

— Nézek.

— Mit?

— Csak mesét; meg néha filmet.

— Dolgozni szeretsz?

— Igen.

— Mit?

— Hát úgy általában; akármit; mert muszáj..,

— Segítesz otthon?

— Igen. Törölgetni, boltba menni, meg... Meg ezek a malacok... Hát nem tetszik látni?

— De — mondom.

— Te, Gizi! Ha eladjátok ezt a sok malacot...

— Először meghizlaljuk.

— Mostanában mivel foglalkozik?

— Gyöngyösre készülök éppen. Megbíztak a palóc monográfia embertani fejezetének megírásával. Már megkezdtem a munkát, több Mátra-környéki faluban dolgoztam. Meghívott a szolnoki múzeum, hogy

Tatár férfi Vetovóból

végezzem el a működési területükön élő jászok antropológiai vizsgálatát. Karcagról, Jászszentandrásról, Jászboldogházáról és Jász- dózsáról vannak már adataim. A nagykunok és a jászok vizsgálata egyaránt hálás téma.

A Katona József megyei múzeum évkönyvében — a tervek szerint — 1973-ban kiadják az Adatok a lajos- mizsel jászok antropológiájához című dolgozatomat. A XVIII. században települt újra az ősi, török időben elpusztult Mizse kun település. Kiváltságos terület révén a jászok birtokába jutott, ők fizették meg a kivetett megváltási összeget. A vizsgált egyének és az anyakönyv első tíz évében szereplő családnevek összehasonlítása alapján megállapítható, hogy a község külterületi lakosságának mintegy 80 százaléka a Jászberényből áttelepült családok leszármazottja. A belterületen sok a bevándorolt. de a többség jász eredete ma is érzékelhető, bizonyítható.

— Korábban a kun népességet tanulmányozta? Milyen fontosabb eltérések tapasztalhatók a kunok és a jászok között?

— Mit vesztek az árán?

— Autót

— Milyet?

— Hát... Szépet. Kéket vagy pirosat És nagyot. Meg jót.

— A bizonyítványod milyen volt tavaly?

— Négy egész egy. Miért kérdezi a bácsi?

— Írok rólad az újságban.

— Mit tetszik írni?

— Mit írjak?

— Hát, amit akar.

Furcsa fény csillan meg

a szemében.

— Írja azt a bácsi, hogy a kutyánk kopasz.

— Kopasz? — viccelődöm vele — csak nincsen baja?

— Nem a .. „ Hanem a neve Kopasz. Érti a bácsi?

Megnyugtatom, hogy értem.

— A jászok 1,5—2 centiméterrel magasabbak a kunoknál. Gyakoribb a világos szemszín, és a dinári típus előfordulása.

— Távlati tervei?

— 1975-ben szeretném közzétenni Kalocsa és környékének embertani vizsgálatáról készülő könyvet. Tizenöt településen végeztem eddig ehhez antropológiai kutatásokat. Munkámhoz a múzeum igazgatóságától és a felettes szervektől a szükséges támogatást megkapom.

— Végezetül arra kérjük, hogy szíveskedjék összefoglalni bulgáriai kutatásainak legfőbb eredményeit' tanulságait.

— Az ország északkeleti részén 243 tatár egyén vizsgálatát végeztem el öt községben. A tatárok száma

I Vetovóban a legnagyobb, de itt is kisebbségben vannak. Három-négy évtizeddel ezelőtt igen ritka kivételnek számított a török! származásúval kötött házasság. Mohamedán vallási okokból a 30 éven felüli nőket mérni, fényképezni kizárólag családi környezetben lehetett.

A tatár férfiak és nők

Szabadszállási kun férfi

termete nagyközepes és közel áll a Duna—Tisza köze magyarságára jellemző átlaghoz. A turanid típus fordul elő leggyakrabban (46 százalék). A bulgáriai tatárok embertani vizsgálata a magyar őstörténet és a török-tatár népek kialakulása szempontjából egyaránt fontosnak látszik. A tatárok pusztai nomád hagyományaikkal és mohamedán vallásukkal a XX. század közepéig elkülönültek a környező népektől, így tisztán megtarthatták az ősi török-tatár embertani jellegeket.

Heltai Nándor

Honismereti tanácskozás

Honismereti tanácskozást rendez közösen a Hazafias Népfront megyei titkársága és a Megyei Népművelési Tanácsadó december 13-án. Kalocsán a művelődési ház klubtermében. A népszokások és tájhagyományok megőrzésének jelentőségéről, módszereiről Baráth János, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója tart előadást. Gila János, a megyei tanács népművelési csoportvezetője beszámol a meghívottaknak a jövő nyáron megrendezésre kerülő IV. Duna menti Folklórfesztivál előkészületeiről.

S amikor elbúcsúzom tőlük, hirtelen azt érzem: nem is olyan szomorú az ólomszürke ég, s nem is annyira lehangoló, az őszi táj.

Amíg ilyen eleven, friss-szellemű gyermekek tekintete melegíti a kopár vidéket

y&röa Mihály