Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-08 / 289. szám
«. oldal 1972. december 8., péntek Például a halasi gazdaságban... Tíz óra körül farmer- nadrágos, pulóveres lányok, fiúk szálltak be a KISZ megyei bizottsága előtt várakozó meggypiros Ikarusba. Gödöllőről jöttek, s rövid pihenő után ellátogattak az állami gazdaságokba, termelőszövetkezetekbe,’ feldolgozó üzemekbe. Utazás közben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanuló Bács-Kiskun megyei fiatalok az itteni gazdaságokban, szövetkezetekben dolgozó kezdő szakemberekről érdeklődtek. Az egyetemisták közül többen megkérdezték az ifjúsági szövetség megyei vezetőitől, hogyan dolgoznak, élnek a Kiskunhalasi Állami Gazdaság fiatal ag- ronómusai, brigádvezetői ? A kérdés háttere: a halasi gazdaságban jelenleg csaknem száz egyetemet, főiskolát vagy szakközépiskolát végzett fiatal dolgozik. Az egyetemet végzett mérnököket, illetve közgazdászokat két évig gyakornokként alkalmazzák. Fizetésüket 1300 és 1800 forint között állapítják meg. — A gyakornoki időt nem tartjuk merev határnak — mondta dr. Gulyás János, a gazdaság párt- szervezetének csúcstitkára. — Ha úgy látjuk, hogy az illető gyakornok egy év után megérdemli a magasabb beosztást, s az ezzel járó nagyobb fizetést, nem várjuk meg a hátralevő egy évet, hanem átminősítjük. Az egyetemet, főiskolát végzett fiatalokból brigádvezetők, pincemesterek, kertészeti agronómu- sok lesznek. Séllyei Gábor például 1970-ben végezte el a Budapesti Kertészeti Egyetemet, s jelenleg a gazdaság tajói üzemében a főborászhelyettesi teendőket látja el. — Két évvel ezelőtt gyakornokként kerültem a gazdaság taiói borpincéjébe — mondta. — Először 1300 forintot kaptam havonta, majd nemsokára 2000 forint lett a fizetésem. Egy év alatt a gyakorlatban is megismertem azt, amit az egyetemen tanultam. A négy hónapig tartó katonai szolgálata után már mint technológus került vissza a gazdasághoz. Havonta 3000 forintot kapott a munkájáért. Nagyon szerette az új munkakörét, feladatát, azt, hogy a laboratóriumban végzett kísérletek alapján irányítsa a pincetechnológiai mozzanatokat. A főborászhelyettesi funkciót négy hónapja tölti be. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemről egyre több fiatal jelentkezik a halasi gazdaságba. Szeretnek itt dolgozni. Igaz, elég magasak a kezdő szakemberek elé állított követelmények, de megbecsülik őket, törődnek velük. T. L. Ha pusziit a tűz... AZ EMBER háta végig- borzong, ha az utcán szirénázó tűzoltókocsit lát száguldozni. Ilyenkor szinte valamennyien arra gondolunk, ismét a lángok martalékává vált hosszú évek munkájának gyümölcse, füstté, hamuvá változott sok kedves tárgy, bútordarab. Aztán eszünkbe villan: lekapcsoltam-e a villanyt, eloltottam-e a kályhát, elzártam-e a gázt? Talán az a házaspár is így gondolkodott, akik egyedül hagyták otthon albérleti lakásukban tíz év körüli gyermeküket, aki azért, mert segíteni akart, vagy talán fázott, s véletlenül benzinnel töltötte fel az olajkályhát.. A begyújtásnál felrobbant, s a hatalmas detonáció átszakította a közfalat. Egy idős cipész valamit melegíteni akart a gázrezsón, kinyitotta a gázpalack csapját, de közben megérkezett a téli tüzelő. Amíg a rakodást irányította, a szoba gázzal telt meg, s a kályhában levő parázstól felrobbant. AZ ELMÚLT évben 85 lakástűzhöz vonultak ki a tűzoltók. Az Állami Biztosító 618 lakástűz alapján több, mint másfél millió forint kártérítést fizetett ki. Ebben az évben valamivel kevesebb lakásban pusztítottak a lángok, ám a kár értéke most is meghaladta a 280 ezer forintot. A megye üzemeiben, intézményeiben rendszeresen ellenőrzik a tűzrendészeti szabályok betartását, sőt az állami kezelésben levő lakások bérlőit is figyelmeztetik a fűtési szezon veszélyeire, s a házfelügyelők ezzel kapcsolatban oktatásban részesülnek. A családi házak tulajdonosaihoz azonban nem mindig jutnak el az intő szavak. Eddig még semmiféle szervezett oktatást nem sikerült megszervezni számukra, a tűzoltóságnak pedig nincs módja az ellenőrzésre. A TŰZRENDÉSZET megyei parancsnokságán keresik a megoldást, hogyan lehetne csökkenteni a lakas- tüzek számát, fokozni a megelőző intézkedések hatékonyságát. Erre nyilvánvalóan megtalálják a megfelelő lehetőséget, de addig is azt tanácsoljuk mindenkinek : feltétlenül tartsák be a gáz- és az olajtüzelésre vonatkozó tűzrendészeti szabályokat, ne tartsanak tűzveszélyes anyagot a kályhák közelében, cseréltessék ki a sérült vagy zárlatos elektromos vezetékeket, készüléküket; S talán ami a legfontosabb: ne hagyják tűzveszélyes anyagokkal, gyufával játszani a gyermekeket. G. G. Laboratóriumban a Tisza-híd Az UVATERV megbízásából a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben elkészítették a szegedi Tisza-szakasz méretarányos modelljét, hogy kísérleti vizsgálatokat végezhessenek egy új közúti híd építése céljából. A VITUKI szakemberei több híd makettjét építették be a kísérleti szakaszba, s ezeken figyelik az áramlási mutatókat. (MTI-fotó: Erezi K. Gyula felvétele) Azért kicsit s Italfogyasztásunk számokban, fokokban A MINDENNAPI élet kevés funkciójában nyilvánul meg népünk szerénysége olyan határozott formában, mint az alkoholfogyasztásban. Százféle formában tiltakozik a borral, sörrel, pálinkával kínált vendég. Köszönöm nem szoktam, köszönöm még evés előtt vagyok, köszönöm árt a szívemnek (májamnak, vesémnek, gyomromnak). Ilyen és hasonló mentegetőzések, szerénykedő tiltakozások hangzanak el unos-untalan több-kevesebb meggyőződéssel. Különös ellentmondás, hogy az ilyen személyi indítékú tiltakozás és a céltudatos, központilag szervezett alkoholellenes mozgalom és hatásosnak ígérkező propaganda ellenére az alkohol- fogyasztás országunkban évről évre emelkedik. Az egy főre jutó átlagfogyasztás országunkban 1960-tól 1970-ig, tehát egy kerek évtized alatt borból 29,9 literről 37,7 literre, sörből 36,7 literről 59,4 literre, égetett szeszes italokból 2,8 literről 5,4 literre emelkedett. Az emelkedés tehát durván számítva 35—40 százalékos. Igaz, hogy az ellenméregből, a kávéból is alaposan megnőtt a fogyasztás. Szinte hihetetlenül hangzik, hogy 1960-ban az évi egy főre jutó kávéfogyasztás csak 14,3 deka volt, 1970-ben pedig már több mint tízszeresére 164,5 dekára emelkedett. Emelkedett ugyanakkor a teafogyasztás is, de csak szerény mértékben 3,4 dekáról 7,2 dekára, tehát alig több mint kétszeresére. Még szerényebb mértékben emelkedett — az országos propaganda ellenére — az alkoholmentes üdítő italok fogyasztása. DE HAT VAJON másoknál jobb a helyzet? Nem, sőt sokhelyütt még sokkal rosszabbnak mondható. Minthogy a különböző népek szokásai is különböznek, az alkoholfogyasztás is nagy eltéréseket mutat. Az északi népek inkább az égetett italokat, németek, osztrákok, csehek a sörféléket, franciák, olaszok, spanyolok, portugálok a borféléket isSzák nagyobb mértékben. Dicséretünkre legyen mondva, mi már csaknem egyforma arányban fogyasztunk mindhárom féléből — alkoholfokokban számítva. Tehát pártatlanságunk el nem vitatható. Abszolút szeszben kifejezve az egy főre eső fogyasztás évi átlaga Franciaországban 19,6, Portugáliában 13,9, Olaszországban 12,9, NSZK-ban 10,9, Spanyolországban 10,6, Svájcban 10,3, Ausztriában 10,2, Magyarországon viszont csak 7,7 liter volt. Igaz, hogy ugyanakkor Csehszlovákiában csak 6,4, az NDK-ban 5,2. Dániában meg éppenséggel csupán 5 liter volt évenként. Persze ez csak enyhe vigasz, hogy mások még többet isznak, mint mi. AZ ÖRÖK alkoholellenes propaganda szerint az alkohol öl, butít, nyomorba dönt. Ezt viszont a számokkal nem bizonyíthatjuk, mert miközben a fentebb említett évtized alatt az alkoholfogyasztás olyan nagy mértékben emelkedett, nőtt — még nagyobb mértékben — a takarékbetétállomány is ebben a tíz évben, éspedig 5,5 milliárd forintról 48,8 milliárd forintra, tehát majdnem tízszeresére. Karakánok A TÁJSZERV igazgatója amolyan masszív ember. Már a megjelenése is csupa-csupa dinamizmus. A szeme — hát a szeme —, mit mondjak? — lenyűgöző akaraterőt sugároz. És ráadásul gyémántfekete. Az volt a haja is, valamikor másfél évtizeddel ezelőtt, de most már azért ott a homloka fölötti beöblösödésekben mindegyre megcsúsznak a legyek a tökselyemsima kobakon. Meg a halántékhaj hamvasszürkéjében is inkább műemlék már az a pár tucat fekete hajszál. Node a főnök energiája még robbanásra kész, békés és békétlen állapotában egyaránt. Erről mindenki meggyőződhet, akivel kezet szorít. Mert ha az illető férfiú, olyan szenvedélyesen őszinte parolában van része, hogy a könnye kicsordul a fájdalomtól. Szóval, megvannak még a töretlen nyomok, hogy az igazgató díjbirkózó volt valaha. Ez a múlt némileg rányomja bélyegét káderkiválasztó elveire is. Szereti a magabiztos, fölényes, dörzsölt módra tréfás embereket. Maga is ilyen. Öröme tellik a vaskos viccelődésekben, s meg kell adni, ebben példaszerűen demokratikus. Nem sértődik meg, ha az ő rovására huncutkodnak, csak az szellemesen történjék. A testi erőre, szellemi képességekre nézve alacsonyabb fokon állókkal szemben nagyvonalúan megértő, s atyaian gunyoros. A betyárul belevaló emberekre meg egyenesen vadászik. Itt van például a gépkocsivezetője, Jozsó, igazolványnevén Salétrom József, öt is hogy „szerezte”. Ügy másfél esztendeje beállított hozzá Jozsó. — Az apróhirdetésre jöttem, igazgató elvtárs. A főnök rászögezte azt a bizonyos mumus-tekintetét, állja-e a fiú. Kapott is olyan éles viszontválaszt Jozsó konok szemöldöke alól, hogy majd elolvadt a tetszéstől. Ez az ő embere, Nemcsak hogy karakán, hanem egyenesen vadtulok. Merő formaságból átfutotta a fiatalember papírjait, de éber pillantását nem kerülte el a munkakönyvi bejegyzés furcsasága. — Miért volt az a fegyelmi, aminek alapján azonnali hatállyal elbocsátották? — tudakolta szintén csak pro form. Jozsó nem lecsüngette, hanem felvetette főjét a faggatásra. — Tudtam, hogy itt se lesz szerencsém! — ütötte bele dacos homlokát az igazgatói szoba légterébe, olyan dühvei, hogy ha az páncélszekrényt ér, biztos behorpad tőle. S nyíltan bevallotta. — Ez már a tizedik hely, ahol próbálkozom fenékberúgásom óta — fejezte ki magát nem egészen ilyen finoman. — Na ki vele! — csillant fel a főnöki szem. Minél mélyebbre hatolt Jozsó elcsapatásának történetében, antul inkább parázslott a TÁJSZERV urának tekintete a megkönnyebbülés örömétől. Mert kezdetben szajrézásra gyanakodott, de aztán, hogy... S zóval úgy esett, hogy Salétrom József utolsó munkahelyén is a vezető sofőrje volt. Történt pedig, hogy édesanyját, aki özvegyül él hauta a megyeszékhelytől 45,37 kilométerre fekvő nagyközségben, éppen egy vasárnap kívánta meglátogatni nevének ünnepén, s ez alkalomból egy Olympia tévékészülékkel meglepni. Gépkocsivezető létére restellte volna vonaton lebonyolítani az utazást, illetve tévészállítást, ezért kérte főnökét: adná oda a vállalati gépkocsit egy délelőttre. Erről van szó, az üzemanyagköltséget megfizeti etcetera, etcetera. A vállalat- vezető hímezett-hámozott, hogy így meg úgy, semmi akadálya nem volna, ha... De neki éppen vasárnap délelőtt lesz halaszthatatlan tárgyalása a fővárosban. Nem hivatalos lesz a megbeszélés, de mégis a vállalat érdekét szolgálja. „Fehér asztal” mellett néha gyorsabban bonyolítható a nehéz ügy is... Nem kívánja, hogy Jozsó fuvarozza őt, hiszen maga is vezet gépkocsit. De értse meg: a legjobb akarata mellett se engedheti most át az autót... A fiú nyelt volna egyet mérgében, de visszaszívta azonnyómban: azért se nyeli le! Nem felejti el a főnöknek, lesz módja rá, hogy kiszúrjon vele. Sisteregve elporzott. Vasárnap taxit fogadott s azzal vitette magát s a televíziókészüléket N.-be. Ahogy odaérnek, a község presszója előtt ismerős gépkocsira lesz figyelmes. Nini, ez meg a vállalati autó! Ez meg hogy kerül ide? Meg kell nézni] Kiszállt besöpört a cukrászdába, ahol gyakorlott szeme azonnal felfedezte főnökét egy csinibaba társaságában. Nem a felesége volt a nő, amit abból is azonnal lemért Jozsó, hogy az igazgatónő kékfekete hajú, kalá- csosodásnak indult hölgyemény, ez a presszótündér pedig akár egy manöken — és szalmaszőke, össze- bújtságuk is cáfolta, hogy együttlétük tüzét a házastársi kapcsolat adná. — Akkor aztán belőlem is kitört a parasztgyalázat — ecsetelte még most is tajtékozva a végkifejletet az állást kereső Salétrom József. — Odacsörtettem — csak úgy sodródtak a székek szerteszét —, s már osztottam is: „Az anyád... hát ilyen megbeszélésre kellett neked a kocsi?!” — csitt, csatt — lekevertem neki két „csillagszórósat”... Na ezért kellett eljönnöm onnan... És — gondolom — ezért nem mernek velem kezdeni... immár a tizedik helyen .. •. Hangja már-már érzelgőssé gyengült az önsajnálattól, amikor a TÁJSZERV igazgatója két szemét csillogtatva, s összes hófehér fogát villogtatva, kezét nyújtva jött át a súlyos íróasztal innenső oldalára. — Te az én emberem vagy! — csapott Jozsó pofonosztó markába. És azonnali hatállyal alkalmazta. A zóta is együtt építi a szocializmust a főnök és gépkocsivezetője. S az igazgató „humanizmusáról” azóta is ezzel a példázattal igazolt legenda kering a városban. Csak a múlt szombaton akadt mindenkinek a torkán a szó a TÁJSZERV-nél. A főnök ukmukfukk felmondott a főkönyvelőnek, aki egyik legrégibb bútordarab a SZERV-nél, és szaktudásánál csak a szerénysége, emberiessége nagyobb. Senkivel sem közölték, miért bántak el vele ilyen kurtán-furcsán. „Gyűjtsünk aláírásokat. Kérjük Becse kartárs visz- szavételét” —• dadogta valaki bátortalanul. Borzadva pisszegték le. — Te is repülni akarsz?... Maid bolondok leszünk beleütni orrunkat a nagyok dolgába. Ez nem a diri műve, elhiheted. Becseinek sok irigye van, mivel neki a kisujja többet tud, mint akik a helyére pályáznak már régen. Tudod, az igazgató karakán, jópofa ember. De olyan könnyű őt az orránál fogva vezetni... Tóth István
