Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-24 / 303. szám

Városi diákok Petőfi Sándor Becsengettek. Osztályfő­nöki óra következett. A diá­kok a táskáikba tették a füzeteket könyveket. — Beszélgessünk arról, ami most mindannyiunkat ide. A programokat most állítják össze. — Különösen a kollé­gisták örülnek nagyon az új klubnak — jegyezte meg Márta. — Az osztály" Az új diákotthon foglalkoztat: Mit vártok Kiskőrös várossá avatásá" tói? — javasolta diákjai­nak Petrás Józsefné, a Kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Mezőgazda- sági Szakközépiskola Il/b. osztályfőnöke. Hogyan ké­szültetek erre a nagy ese­ményre, amely szorosan kapcsolódik nagy költőnk születésének 150. évfordu­lójához? — Mostanában, ha me­gyek az útcán, mindent jól szemügyre veszek — mondta LMagy Gábor. — Kíváncsian figyelem, ho­gyan haladnak az új mű­velődési ház építésével, a Petőfi-ház előtti park ki­alakításával, a tanácsháza, s a gimnáziumunk felújí­tásával. ból heten csak szombaton megyünk haza, itt a kol­légiumban lakunk. Az unalmas, téli esték most milyen szépek, tartalmasak lesznek. — Megbecsüljük a klub­unkat, hiszen sokáig ma­gunkon tapasztaltuk, hogy milyen rossz, amikor nincs egy szoba, egy terem, ahol összejöhetnénk — magya­rázta Molnár Zsuzsa. — A gimnázium felújítása miatt ugyanis nem használhattuk az iskolában levő KISZ- klubunkat. Itt-ott — ahol éppen lehetett — jöttünk össze, készültünk a Petőfi- évfordulóra. — A Petőfi-évforduló al­kalmából szavalóversenyt, énekversenyt rendeztünk — mondta Tóth Teréz. — Rendbehoztuk az iskola környékét, fákat, virágokat ültettünk. Egyszer az egyik iskolatársunk javasolta, hogy látogassuk meg a dédnagyapját, mert ő so­kat tud mesélni Petőfiről, s a fiáról. Elmentünk a bácsihoz, lejegyeztük, ami­ket mondott a költővel kapcsolatban. Nagyon sok érdekeset tudtunk meg tő­le. Holnap nagyszabású ifjú­sági nagygyűlésre és fák­lyás felvonulásra kerül sor. A kiskőrösi diákok várják az ország valamennyi tá­járól, s a megyéből érkező társaikat. Az iskolai élet­ről tanácskoznak majd, ki­állításokat néznek meg, diákbált tartanak. S azt is elárulták, hogy a vendé­geknek cserépből kiégetett Petőfi-plakettet adnak. munkásőregység Fiatalszívű öregek A munkásőrség kiskőrösi önálló egységének parancs­nokával, Papp Sándorral, a névadóról, Petőfi Sándor­ról, népünk nagy fiáról, a forradalom lénglelkű költő­jéről beszélgetünk. — Egységünk 1958 feb­ruárjában alakult, s a sze­mélyi állomány egyhangú­an azt kérte, hogy legyen az egység névadója Petőfi Sándor, a község szülöt­te... Miért is határoztak így? Talán azért, mert nemcsak részletesen isme­rik a nagy költő életútját, forradalmi költészetét, de azért is, mert a község né­pe, maguk a munkásőrök kegyelettel ápolják emlé­két, hűek akarnak maradni Petőfi forradalmiságához, emberi nagyságához. A munkásőregység pa­rancsnokának szavai a té­nyeken alapulnak, hiszen népünk, pártunk, társadal­munk, a proletárdiktatúra megvédése érdekében fog­tak fegyvert, vállaltak ne­héz szolgálatot azok a kis- \ körösi munkások, parasz­tok, értelmiségiek, akiknek nagyon drága ez a szabad­ság. A munkásőröket áthat­ja az a nemes emberi, köl­tői tett, amelyet Petőfi élet­útja példáz. Egy az alapító tagok közül A tejfehér cső szétszóró­dó fénye csillogóvá vará­zsolja Czeffer Lajos mun­kásőr galambősz haját. A 49 éves férfit alaposan meg­dobálta a sors. Gyermek­korában cseléd volt, snagy nehézségek árán sikerült elszegődnie szabóinasnak. A felszabadulás után még öt évig folytatta mesterségét, is akkor a nagyobb kenyér reményében, saját tudásá­nak bővítésére jelentkezett a posta távközlési üzemé­nek kiskőrösi részlegénél. Miután elvégezte a hiányzó két általánost, a vonalfel­vigyázó tanfolyamot, tele­fonistaként dolgozott to­vább. Munkásőrzubbonyán ott fénylik a Szocialista Brigád, s mellette a Kivá­ló Munkásőr jelvény. — Az ellenforradalom után léptem be a pártba, s amikor megalakult Kiskő­rösön a munkásőrség, ön­ként jelentkeztem. Hogy miért? Ez a társadalom ad­ta számomra és családom számára is a megbecsülést, a jólétet. Azért vállaltam a szolgálatot, hogy e ha­talmat megvédhessem. A tizenöt esztendő alatt szin­te minden szolgálati ágban tevékenykedtem, s ha nem voltam beteg, egyetlen egy­szer sem hiányoztam a foglalkozásokról. Nagyon szereti családját, főleg a fiaira büszke. Ifjú Czeffer Lajos leérettségi­zett, autó- motorszerelő lett, s jelenleg akár csak édesapja, fegyverrel védi az országot. Katonaidejét tölti a 37. Budapesti Forradal­mi Ezrednél. A kisebbik fiú, Czeffer Tibor, gépla­katos a helyi ktsz-nél, ahol édesanyja dolgozik. A 15 évi szolgálat fá­radttá teszi az embereket. Mi erről Czeffer Lajos vé­leménye? — Ameddig bírom, vál­lalom. Nyugdíjazásomig még tizenkét esztendő van hátra, addig a testületet sem akarom itthagyni... Ne keresse a miértet, meg­mondom magam. A mun­kásőrséget, a szolgálatot, a haza védelmét csak szív- vel-lélekkel lehet csinálni. Szeretném, ha a fiatalok is tudnák, hogy a munkásőr­ség tagjának lenni megtisz­teltetés. A 15 év gyorsan elfutott, de Czeffer Lajos még ma is olyan szívesen megy el a foglalkozásokra, mint ahogy először tette. Bará­tok közé megy, akik komo­lyan, vagy olykor tréfásan váltanak szót az élet dol­gairól. A kollektívába ve­tett hit, a bizalom szoros szálakkal fűzi Czeffer La­jost a munkásőrséghez. Kiskőrösön már csak egyedül munkásőr az ala­pító tagok közül, s remél­jük, még nagyon sokáig. — Nemcsak te vagy így ezzel, hanem mi is — vet­te át a szót Koskai Erzsé­bet. — Sőt! Reggel fél nyolc felé, amikor indulok, 4—5 autóbusz szinte egy­szerre érkezik a főtérre a Környező községéből. Ki­szállnak az utasok, kö­rülnéznek, s már magya- razzáK is egymásnak: „Nézd csak, elkészült a Szarvas Szálló előtti új út. Milyen szép lett.” Aztán elindul­nak az áruház felé, meg­csodálják az új szolgálta­tó házat. Nyolc órakor „el­nyeli” őket az áruház. Már esteledik, amikor cso­magokkal a kezükben az autóbusz indulását várják. Kerekre nyílt szemmel né­zik, amint a szemközti ház tetején levő neoncső betűk „végigráncigálják” magukon a fényt: Biztosítás, bizton­ság ... — Emberek, üzletek, reklámok, nagy for­galom. Városi élet! — foly­tatta Kovács Kati. — Édes­apám sokat mesélt, a régi Kiskőrösről. Több fényké­pet is mutatott a nádfe- deles házakról, kacskarin- gós, sáros kis utcákról. Hogy megváltozott minden azóta... Pedig a fényké­pek nem is olyan régiek. — Milyen nagyszerű lesz az új kultúrház — vette át a szót Antal Jolán. — És milyen jó programokat le­het majd ott szervezni! Lesz színházterem, tv-szo- ba, klub, szakkör. A Déry­né színház mellett meghív­hatjuk például a Kecske­méti Katona József Szín­ház művészeit is, vagy kü­lönböző beat-együtteseket. Eddig is volt ilyen ren­dezvény, csakhogy a fegy­veres erők klubja olyan kicsi, hogy az erősítők za­jától valóságosan hullott a vakolat a mennyezetről. Bozorádi Márta, az új ifjúsági klubról beszélt. A szolgáltató házban levő klubot nemrég adták át a fiataloknak. Szép, tágas terem, a szövetkezet KISZ- esei, az iparitanulók, s a középiskolások járhatnak A ranghoz méltó szellemben suth Lajos utca kinyitása — amely lényegében Kis­kőrös szellős-tágas, aszfal­tozott központját is jelenti ma — annak idején az elöljáróság szinte vala­mennyi ülésén ismétlődőn, mint sürgősen megoldandó gond szerepelt... S akkor közbeszólt Szé­kesfehérvár tanácsának el­nöke: Az ezer éves város testvérének tekinti Kiskő­röst. A várossá avató ünne­pi tanácsülésen az ezervéves Székesfehérvár emlékpla­kettjének átadásával kíván­juk szimbolizálni. Kötele­zettséget érez erre Székes- fehérvár, hiszen a nagy költő náluk lépett először színpadra, Petőfi övék is és az kötelez — ami nem kevés: szellemi segítségre! — Megható volt hallgat­ni e szavakat — emlékezett Juhász István. — Először az villant át agyamon, hogy a mi városunk kis tesvére lehet a nagy Székesfehér­várnak. Azóta azonban egy­re erőteljesebb bennem, s joggal mondhatom: ben­nünk, kiskőrösiekben a gondolat, hogy egyetlen vá­rost sem a kiterjedése, ha­nem a szelleme tehet iga­zán naggyá. Éppenezért a városunk fejlesztésére dédel­getett szép terveinket Pe­tőfi hagyatékához méltóan, az igazi városi gondolko­dás, közélet, kultúra, a vá­rosias szellem plántálásá- val, erjesztésével szeret­nénk, akarjuk mind kitel­jesedettebben valóra válta­ni. Tiszteletre méltó eltö­kéltség. Hisszük, hogy e hasábokban mind többször lesz alkalmunk az igazi vá­rosias szellem megnyilvá­nulásait hírül adni! Egyszerű tábla hirdeti Kiskőrösön az egyik ház fa­lán: öregek napközi otthona. Bent a tiszta, kézimun­kával terített asztalok mellett idős asszonyok, nyug­díjas férfiak beszélgetnek. Egyik sarokban dominóz­nak, kártyáznak, játszanak. Azt hinné az ember, hogy valaki vendégségbe hívta őket, olyan a hangulat. Délelőtt fél 10-kor van a „ta­lálkozó”, de van, aki még dolgozik és csak fél 11-re tud jönni. Gyorsan megy az idő, s már itt is az ebéd. Aztán a napi események végtelen hosszú sora. Azt mondják, itt mindent meg lehet tudni, mi történik Kiskőrösön. Van idő, nem fúj a gyári duda, nem hiába kívántak nekik derűs, nyugodt öregkort. A legidősebb rendsze­res látogató, a 90 éves Viczián Pálné, akinek sok de­rűs percet, megpihenést, kikapcsolódást jelent az öre­gek otthona. A naptár sűrűn megfordul mindannyiuk kezében, nehogy elmulasszanak egy névnapot, amely itt az ott­honban mindenki számára családi ünneppé vált. A 60 éveseknek éppúgy, mint a 90 éveseknek, mindannyian boldog, hosszú életet kívánnak. Mi. is. Nemzetiszín szalagocská­val a bal sarkán szerény, mégis tetszetős kivitelű, géppel írott, illetve stenci- lezett éves program került a kezembe. A Hazafias Népfront Kiskőrösi Nőbi­zottsága és a Petőfi Sándor Művelődési Központ „Szendrey Júlia” Nők Klubjának 1972/73. évadra szóló programja. Benn —, hogy csak né­hány ezután soronkövetke- ző rendezvényről szóljunk — ilyen események: de­cember 18-án „A feleségek felesége” címmel, könyvki­állítással egybekötve Szendrey Júliáról, a klub névadójáról hallgatnak meg irodalmi előadást a klub tagjai, s az érdeklődők. De­cember 31-én Petőfi Sán­dor születésének évforduló­ján rendezendő ünnepsé­gen, a Petőfi háznál együt­tesen vesznek részt a népes klub tagjai. Januárban viszont egyik programként a klub tagjainak a város női vezetőivel, tisztségvise­lőivel való találkozást, feb­ruárban Kiskőrös párt, és tanácsi vezetőivel folyta­tandó eszmecserét tűzték maguk elé. Méghozzá azzal az előre megfontolt szán­dékkal, hogy újdonsült vá­rosunk további terveiről érthessenek szót javasla­taikkal, ötleteikkel is segít­hessék szűkebb pátriájuk igazi városiasodását. Nem­csak küllemében, talán méginkább szellemében. A nagy forradalmár költő szellemi örökségéhez mél­tón. Az ám, szellemi örökség! Ezzel összefüggésben egy figyelemre méltó epizód jut eszembe. Juhász Istvántól, a helyi pártbizottság titká­rától hallottam az ünnepi előkészületek lázas napjai­ban: Az ezer esztendős Szé­kesfehérvár közéleti embe­reinek népes küldöttsége látogatott e napokban Kis­kőrösre. Közöttük dr. Má- tay Pál főügyész, aki ko­rábban 30 esztendőt töltött Petőfi szülőhelyén. A ta­pasztalt fejlődés, a helység arculatának megváltozása láttán nem is állhatta meg felkiáltás nélkül: A Kos­Simon Györgyné, Dulai Mária festménye: KISKÖRÖS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents