Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
„Hatvanhárom subát olvastam meq az imént odakint’ Móricz Zsigmond Kiskőrösön Petőfi szülőháza, az előtérben Bem József szobra A fiatal író 1907-ben szerződött az Országos Monográfia Társasághoz. Ez az egyesülés arra vállalkozott, hogy kiadta valamennyi vármegye összefoglaló ismertetését. A nagy terveket szövögető író csak kényszerből, a biztos megélhetésért kötötte le magát az időtrab- ló. sok levéltári kutatást igénylő munkára. Végül a nemszeretem kötelességet is hasznára fordította: „pénzkereset örve alatt önmagát mind mélyebbre alapozta”. Szatmár megye monográfiája volt az első. amelynek szerkesztésében, írásában részt vett. Itt jól ismerték és ő is sokszor megfordult korábbi népdal- gyűjtő útjain apró falvaiban. A Ti- szaháton egyébként is szívesen időzött „vidám és szócsavaró gubásai között”. Később Pest—Pilis—Solt— Kiskun és Bács—Bodrog vármegye monográfiájának megírásában való közreműködésre kérték fel. Csak a megyeszékhelyekre ment el. az adatokat közvetett forrásokból szerezte. A nemzetiségi ellentétekre és ezek kiegyenlítésének a fontosságára már a kezébe került dokumentumok, statisztikák felhívták a figyelmét. Egyébként a két megye néprajzával és a legújabb kor történetével foglalkozott. Már ekkor sokat megtudhatott Kiskőrösről, az ottani emberekről. Elkészült a Pest megyei monográfia, amikor életében először azért ült vonatra. azért utazott, hogy riportot írjon. (Az ököri- tói tűzvészről tudósító korábbi cikke nem személyes tapasztalatok alapján született!. 1912. december 15-én érkezett Kiskőrösre, ahol két-három napot töltött. A Petőfi társaságában című írás a Világ 1912. december 25-i, karácsonyi számában jelent meg. Élénk visszhangot váltott ki. Móricz cikkében a dolgok közepébe vág. Kik vigyáznak a szülőházra, milyen emberek — erre kíváncsi. Egy szabómester és felesége. „Rideg kegyetlen szemű asszony... és az ura. barátságos képű, nyájas, magának való kis önző ember”. Maid a várost veszi szemügyre. Külföldi útjainak emlékei, az elhanyagolt, piszkos váróterem után, „ .. .megjelenik előttem a város, itt egy kőha- jításnyira, forduló, kanyarodó lapos alföldi úttal a város szélén, és robogó, repülő alföldi szekerekkel ...” örvendezik, hogy lát, végre lát igazi magyar embereket, abból a fajtából, amely még a királynak is odamondogatott. Percenként újabb csodán álmélkodik. „Amott az utca elején egy ember megy juhászbundában!... Suba! Hát van még suba a világon ! Hát van még, ahol felveszik!” Érzi, Petőfi szülőföldjén jár. „Itt ezen a rögön lépett, úgy, mint én most s ezt látta, amit most én ...” Ez az Alföld világa, amely természeti törvényből vetítette ki magából a csillagot: 1822. december 31-én.” A nagy nemzeti felbuzdulás, a Petőfi társaságában töltött percek után a városháza előtt így köszönti valaki az írót: — „Dob- rigyen”. „Tót szó! Tót hang.” Meglepődik, megdöbben. „Le van leplezve előttem, most már le van leplezve előttem a titok.” Amikor beszélgetett a piacon az őt körülvevő harminc emberrel, a tótul, vagy tótul is beszélő hetyke subásokkal „olyan természetes lett egyszerre, olyan rendjén való”. S jobb kedvvel megy a a hajdani Petrovics házba ismét reménységekkel: „... ha mégis itthon talállak, most, hogy íme látogatásodra jöttem ... milyen szerető mosollyal néznék most harminchárom évem hegyiből, suhanc huszonhat éved friss dombjára, s kövéredésem meleg ágyában hízott megelégedésem tunyaságából a te szikár indulatod tüzére ...” „Szó- talan megértenék egymást Petrovics Sándor, mert az én születésem is ugyanebbe a hajlékba esett, valahogy hasonlatosan, s ezt én ugyanúgy égetve érzem itt valahol bent. mint te”. Hat évtizede vetette papírra ezeket a sorokat Móricz Zsigmond, de ennél igazabbat, szebbet, őszintébbet kevesen írtak azóta is a világszabadság nagy költőjének szülőházáról. A költő szemével tekint szét a tájon, ahogyan valamikor Petőfi a nép nevében birtokba vette az országot. S most ő vizsgálja; hogyan élünk mi itt egymás mellett magyarok, tótok. A nemzeti kegyelet házában is meglátja és meghallja a vastag, irigy, a szomszédra fenekedő kálomista asszonyt és szomorú az ítélete : „szeretném azt mon-1 dani neked Sándor, hogy beszélhetünk mi és prédikálhatunk és ledönthetünk minden korlátokat: ezt nem, hogy akinek egy tyúkjával többje van, ne gyűlölje azt, aki annyival szegényebb...” A riport fontos helyet foglal el Móricz életművében. Öccse. Miklós szerint „ezzel indulnak meg vándorlásai az országban, s ettől kezdve tartanak haláláig .. . megy tájat nézni, embert látni, életet szemlélni”. A pályakezdés méltó az életműhöz. A szabadságharc egyik zászlaja, a szülőházban kiállítva Az első Petőfi-szobor Ligeti Károlyra emlékezünk „ Veletek küldöm tűz-lelkemet” Kiskőrös százötven esztendeje született nagy költője remélte a sorstól, hogy részt vehet .a világszabadságért vívott harcban: „Ha majd minden rabszolga nép — Jármát megunva, síkra lép...” A magyar nép magára hagyatva harcolt, amikor Petőfi a segesvári csatatéren eltűnt, elült már a forradalmi hullám. Petro- vicsék házához közel, 1890-ben látta meg a napvilágot az az újságíró, akinek megadatott, hogy tollal és fegyverrel internacionalistaként harcoljon, távol hazájától. Ligeti Károly élete, munkássága tiszteletet kelt az utódokban és arra kötelezi őket, hogy minél alaposabban ismerjék a kiskőrösi parasztháztól az omszki tömegsírig vezető útját. Iparos családból származott. Apja ügyes kovácsmester volt, aki a fennmaradt emlékek tanúsága szerint igyekezett a rá- bízottakat nemcsak jól, hanem szépen megcsinálni. A lovak patkolására és más munkák elvégzésére váró emberek szívesen időztek műhelyében és ilyenkor a politika volt a legfőbb téma. Bizonyítható, hogy Ligeti (Lutz) Károly hallott a szociáldemokrata tanokról és rokonszenvezett ezekkel. A nagy családú iparos később híressé vált gyermekét Sándor, Károly névre keresztelték. Életművének kutatói úgy vélik, hogy édesanyja javaslatára adták a fiúnak a költő nevét. Nem tudni, hogy később miért a másodikként felvett keresztnév vált ismertté. Édesanyja családja révén a paraszti elesettség riasztó eseteivel is találkozott. Terbe Mária Kiskunma jsán született, mindössze négy elemit végzett, ám nagyon gondosan nevelte kilenc gyermekét. Közülük Károly (Sándor) volt a legidősebb, két évre a házasságkötés után született. Nagy, erős gyerek volt, vágott az esze, mint a borotva. Gondolkodásának alakulásában a könyveknek fontos szerep jutott. Iskolatársának, a Borsai gyereknek az édesapja —•' jó nevű orvos — gazdag könyvtárral rendelkezett. Az egyetemi években a doktor tanulmányozta a polgári radikális és szocialista szervezők egyik-másik művét és ezeket megvásárolta. így történhetett, hogy Ligeti már polgárista diák korában Marx egyik könyvét olvasta Kiskőrösön. Mérnök szeretett volna lenni, ám a társadalmi körülmények, az akkori iskolarendszer miatt le kellett mondani terveiről. Sajnos, édesapja is mind gyakrabban nézett a pohár fenekére és a család anyagi helyzete nyomasztóvá vált. Pestre került, segédmunkásnak. 16 éves korában szakszervezeti tag, verseket ír és papírra veti gondolatait, amelyek egyre inkább az elkerülhetetlen, a várt, az eljövendő forradalmat hirdetik. „A szolgaság mindig kínzó — megelégedett szolgát ki mutat nekem? Nyisd föl akármelyiknek lelkét egy pillanatra, vagy egy órára, s meglátod a rabszolga gyűlöletének legnagyobb tornyait, amiktől dübörögve lángol elő az elfojtott lávák tüze, s kong elő a leszámolást mindig nehezebben váró tűzharangok gyönyörűen borzalmas szava. Jaj lesz neked, láncverő világ, ha szétrobbannak a lelkek égrekiáltó tornyai!... Ó, úgy várom ezt az órát!” Pontosan négy esztendővel a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmes dübörgése előtt fogalmazta e mondatokat. Tapasztalatai meggyőzték arról, hogy középiskolai végzettség nélkül semmiképp sem érheti el céljait. Nagy nehézségekkel ugyan, de megszerezte az érettségi bizonyítványt. Tanárai rossz szemmel nézték, forradalmi nézeteit ugyanis az iskolában sem titkolta. A szarajevói pisztolylövések után hat héttel már a frontról küldi leveleit szüleinek es elvtársainak. A kezdet kezdetén látta, hogy a szörnyű háború nyomán népíorradalmak születnek, hogy — mint később József Attila írta — „Földünkön az idő érik...” 1914. október 20-án így ír Bresztovszky Ede nevű elvtársának: „Ülök egy nagy, nyitott ajtójú földalatti barlangban, körül a homályban vagy húsz ember. 9 óra óta beszélünk, és beszédünk úgy forog a nagy rendíthetetlen Igazság körül, mint a Göncöl az égűrben a Sarkcsillag körzetében ... Hullanak a nehéz szavak, friss törésű sziklái körülöttem, s érzem érését a mi világunk gyümölcseinek... érzem, hogy sok-sok helyen gyullad fel most így a közülünk való lélek, s omlanak össze a sok ezeréves gondolatzáró falak, hogy jön nagy .lebírhatatlan iramban az új élet.” Ligeti Károly életének további eseményeiről már sókat írtak az utóbbi években. Fogságba esik az orosz fronton és a táborban szüntelenül hirdeti a társadalmi változások szükségességét, a forradalmat. Fegyveresen részt vett a forradalmi harcokban, majd a fehérgárdisták elleni csatákban. Cikket ír az első, 300 emberből álló omszki hadifogoly vörös zászlóalj megalakulásakor. Áttekinti a történelem korábbi forradalmait és megállapítja, hogy ez a mostani teljesen új, jellegében és kimenetelében egyaránt. „Oroszország az első állam a világon, ahol a proletár hazát szerzett..., ez a szabad népállam gyűlöletes az egész világ tőkéseinek a szemében, félnek tőle.” Az intervencionisták elleni küzdelemben hol ide, hol oda pártolt a hadiszerencse és Ligeti fogságba esett. Kolcsak parancsára kivégezték a súlyosan sebesült harcost, Kiskőrös nagy fiát. A győző hitével állt a sortűz elé, így üzent társainak: Én itt maradok bús, jeltelen sírban, De veletek küldöm tűz-lelkemet, hogy lobogva a forró csatasorban Az én telkemtől lelkesedjetek. 1919. június 2-án dobbant utolsót szíve. Még harminc nyarat sem látott. Példája ma is lelkesít, hat, ma is élő. Könyvet, filmet készítettek küzdelmeiről, ösz- szegyűjtötték és kiadták írásait, történészek foglalkoztak tetteivel. Fontos szerepet vállalt a forradalomban, két hazáért küzdött a távoli Szibériában. Beteljesült fogadalomként ható kívánsága: „Ó, add reám, még lángszívemre — A harcok édes terheit...” Ligeti Károly szobra Kiskőrösön
