Petőfi Népe, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
MIS. rteeemher 17. vasárnap 5. oldal Találkozásom a lézerrel Amikor beszélgetésünkben beáll egy szusszanás- nyi szünet, dr. Jakab László, a kunszentmiklósi értelmiségi klub titkára ezt kérdi: — Láttál már lézert? — Nem én — mondom. — Akkor maradj itt estére. Megismerkedhetünk vele... Mivel, hogy még én sem láttam. Meghívtuk Rózsa Károlyt, a Központi Fizikai Kutatóintézet munkatársát. Hozza a lézert is... Meg bemutatja a hologramot. Így kezdődött közvetlen ismerkedésem a lézerrel. A lézerfény piros fonala mellett már állnak néhá- nyan, amikor belépek a gimnázium alagsorában berendezett klubhelyiségbe. A látvány — a majd tíz éves találmány látványa — megbabonáz. Szórakozottságomban cigarettát veszek elő. A fiatal kutató észreveszi mozdulatomat, s komolykodó hangsúllyal rám szól: — Hagyja a gyufát! Gyújtsa meg itt, a lézerfénnyel. A cigaretta végét a fonálra helyezem. Lám, máris parázslik... Szívnám, de a jól ismert füst sehogyan sem akar a fogam közé tolulni. S így megy fél percig. Ekkor, váratlanul, a már beavatottak körében kirobban a nevetés. Cigimet elveszem a fonáltól, s bizony nyoma sincs rajta a pörkölésnek. Amit parázsnak hittem, az csupán a lézerfény tükröződése volt. Ezp tán már vígan nyújtogatjuk tenyerünket a fényfonál útjába. Ujjainkon sötétkéken rajzolódik ki az érhálózat. Miért izgatja a lézer a köznapi fantáziát még ma is, feltalálása után majd egy évtizeddel? Bizonyára azért, mert a tudományos-fantasztikus irodalom már jóelőre előkészítette a talajt a tudatban. Sőt a titokzatos „sugárfegyver” már Jókai, Verne, Wells némely regényében is szerephez jutott. Néhány éve magyar krimifilm is készült, ahol már lézerfegyvernek nevezett filmgyári kellék lapult a „banditák” inge alatt. De az igazság az, hogy a gyilkos fényt lődöző mor- dályokkal még nagyon sokáig eljátszadozhat a scien- ce-fiktion, vagy inkább annak ponyvaváltozata. Tudományos forradalom ide, műszaki haladás oda, még a legerősebb lézerfény sem alkalmas emberélet kioltására. Az igaz, hogy a Kun- szentmiklóson bemutatott készülék ártatlan, kisteljesítményű laboratóriumi példány. S már vannak olyanok, amelyek a Nap fényerősségének az ezerszeresét tudják kilövellni, a másodperc egymilliomod részéig, s ez elég ahhoz, hogy a kilövő nyílás elé helyezett borotvapengén egy tűhegynyi lyukat üssön. De egy ilyen készülék működtetéséhez több tonna súlyú transzformátor szükséges. Ellenséges rakétát „leszedni” lézerfénnyel? Még ha lehetséges volna is ilyen hatóerejű sugár előállítása, egy bazári zsebtükörrel el lehetne hárítani. Vagyis vissza a támadóra... Az pedig, ugyebár, megint csak felszerelkezne a tükörrel. És így a két tükör között cikázna ide-oda a fény. alatt“ a talaj, mint ahogyan azt hinni szeretnénk. Ám semmi baj — normális természeti jelenségről van szó csupán. Hanem ezúttal is a költői megsejtés páratlan teljesítményére kell odafigyelnünk. Hogyan is írta József Attila? „A világrészek csöndesen úsznak a hűvös vizeken.” A lélek rubinkristálya az értelem fényét koncentrálta. A nagyon erős lézerfény a fehér papírlapról visszaverődik, az indigót viszont átégeti, mozgatásával számokat, betűket lehet beleírni.' Ha úgy tetszik, ez a jelenség is jelképi magaslatra emelhető: ha valakit el akarnak — vagy le akarnak — égetni, előbb be kell feketíteni. Tanulság: ne hagyjuk magunkat befeketíteni! Köteteket lehetne teleírni, mi mindenféle kísérletet végeztek el már a lézerrel. Egy ezek közül: Nagyon pontosan, műszeres úton is rögzíteni tudták például a világrészek imbolygó, ide-oda történő mozgását, kilengéseit. Nem olyan biztos tehát lábunk A klub tagjai nagyrészt pedagógusok. Arról ábrándoznak, nincs messze az idő, amikor a lézer is bevonul az iskolák fizikai szertáraiba, mint szemléltető eszköz. Lehet, hogy csakugyan nincs messze. Ám ha arra gondolok, hogy jónéhány falusi-tanyasi iskolának egy diavetítő megvásárlása is gondot okoz, a tantermek falainak ütköző piros fonál nem több naív ábrándképnél. A lézer fénye — egy irányba rendezett, azaz koherens fény. S csak néhány hete, hogy a megye utolsó tanyasi iskolájában is kigyulladt a villany „nonkoherens” fénye. Azt a kunyhót régen lebontották... IVem sokkal azután, ’ hogy Balazsef Jó- zsefné, született Kulisity Márta 1912. telén világra hozta Pál nevű, hetedik gyermekét, férje bedeszkáz- ta a vaskúti cselédkunyhó aj iáját, s a könnyebb megélhetés reményében elindultak a csátaljai nagybirtokra. A munka kora hajnaltól késő estig a földekre parancsolta a cselédnépet, de a kenyérszelet itt sem volt vastagabb, zsírosabb. A Balazsef gyerekek pedig egyre több ennivalót kértek, hiszen már a legkisebb is malacokra, birkákra vigyázott. — Ez se különb, mint a Tománovics birtok, gyerünk haza — mondta egy napon Balazsef József, s a kilenc- ta.f ‘ család visszament Vas- ki Napszámba jártak a szu.ok, s a gyerekek is. Cselédnép módjára, összeszorított fogakkal, csendben dolgoztak, éltek évtizedeken át. S mint a mesében a legkisebb és legbátrabb fiú, a faluban elsőként Pali emelte fel a szavát, öt társával együtt parcellázták, osztották a Tománovics birtokot. Ő hat hold földet kaoott... Három év múlva, 1949- ben alakult meg a községi pártszervezet, melynek titkára Balazsef Pál lett. Miután két év múlva belépett a vaskúti Dózsa Termelőszövetkezetbe, a közös gazdává" párttitkárának választották meg. í z ötvenes évek elején ™ a községben a párttagok száma már meghaladta a kétszázötvenet, s így megalakították a községi pártbizottságot. Kulisity Márta naoszámos-asz- szony legkisebb fia lett a fü9aQtlenített tikár. Két év múlva ismét a termelőszövetkezetbe szólította a kötelesség. Először állattenyésztési brigádvezetőként dolgozott, majd 1956 szeptemberében elnöknek választotta meg a tagság. A következő év tavaszán három részre szakadt a két és fél ezer holdas közös gazdaság, s a Dózsa Tsz-en kívül megalakult a Petőfi- és az Egyetértés Termelőszövetkezet is. Ekkor a községben már mindenki jól ismerte Pali bácsit. 1958-ban a községi tanács elnökhelyettesének választották meg. 1970-ig dolgozott az államigazgatásban. 1970-től pedig ismét a termelőszövetkezet pártszervezetének élére állt. Szeptemberben ment nyugdíjba... Amint erre a nagy, mozgalmas életútra visszaemlékezik. rövid szüneteket tart, fájhat még a seb, ugyanis nemrég operálták. Az orvosa pihenésre inti, de Pali bácsi már tervezget: a tanácsnál majd besegít az ügyintézésbe. Most is, a délelőttönkénti séta közben benyit a tanácsházára, a termelőszövetkezetbe. 1 yenkor mindig meg1 kérdezik tőle: „Pali bácsi, hogyan kellene ezt csinálni...?” Válaszol a kérdésekre, javaslatokat, tanácsokat ad a fiatalabbaknak. Igaz, az első öt osztályt úgy végezte el, j hogy nappal az állatokra j vigyázott, este tanult. 1948-ban folytatta az iskolát, s az ötvenes évek eledén végezte el a nyolc általánost. De az élet sok mindenre megtanította. Negyven éves is elmúlt, amikor éjszakánként a konyhában a tankönyvek mellé ült, s már pirkadt, amikor becsukta az állam- igazgatásról, tudományos szocializmusról, a gazdasági vezetésről szóló könyveket. rk élutánonként Vaskúton, a Damjanich utcában összejön a Balazsef család. Együtt laknak a fiáékkal. Pali bácsinak két unokája van, Judit nyolcadik osztályba, Edit hatodik osztályba jár. Ötös tanulók. Szép, összkomfortos lakásban laknak, azt a régi kunyhót, melyben annakidején nagyapjáék laktak, már régen lebontották. Tárnái László No és a hologram... Ez csakugyan varázslatos. Négyszögletes matt lapocska, átnézek rajta, s látom az állatkertet, teljes térhatásában. Aztán a lapocskának csak egy darabján nézhetek át, de ott is az előbbi teljes kép látható. Elefánttal, zsiráffal, orrszarvúval. Azt mondja az előadó: ahhoz, hogy egy tárgyat lássak, nem szükséges, hogy az ott is legyen ... Ez így, önmagában, nem is olyan új felfedezés. De azért jó dolog arra gondolni, hogy csekély harminc év múlva már holografikus moziba járhatunk, sőt a holográfikus tévé műsorát szidhatjuk. A hologram háromdimenziós világában egyre kevesebb lesz a titok. Lassanként minden és mindenki körüljárhatóvá válik. Hatvani Dániel Petőfi-szobrot kap Kecskemét. Pálfy Gusztáv szobrászművész alkotását a Képzőművészeti Alap zsűrije elfogadta. A szobrot a jövő évben helyezik el a megyeszékhelyen. Elrejtik érzelmeiket? Nem egyszer elhangzik napjainkban, hogy a mai fiatalok „nem szeretik kimutatni érzelmeiket”. Viszo- lyognak az érzelmességtől, nem egykönnyen „kenődnek el”, s ha már annyira „meghatja” őket valami, jobbára gunyoros vagy szeleburdisan nagyképű „szöveggel” próbálják leplezni. Ez persze, még akkor is hamis általánosítás, ha történetesen éppen fiatalok vallanak így magukról. Mint ahogy legutóbb is hallottuk az egyik tévéműsorban, amikor a költészet szere tétéről, illetve a „líra” iránti közömbösségről beszélgettek velük. A technikai-tudományos forradalom korát éljük, életvitelünk, kapcsolatunk a világhoz, társadalomhoz ésszerűbb. A mai ifjú generáció számára sok minden „világos”, ami az elődök előtt nehezen kiismerhető volt, s inkább „szívükkel” fogták fel. A mai fiatalok talán értelmükkel „éreznek rá” sokszor a lényegre, s éppen ezért kevesebb szóvirággal fejezik ki azt. S utánanézhetnének a kételkedők, hogy fiaink, lányaink egyszerű köntösbe öltöztetett véleménye nem mélyebbről fakadt érzést hordoz-e, mint olyan idősebbeké, akik értenek hozzá, miként lehet cicomás szónoklatokkal keveset, vagy éppen semmit mondani. Kát - fiatal megyei népfrontbizottsági tag felszólalásának hallatán jutott eszembe e pár gondolatfoszlány. Előttük többen hozzászóltak. Fontos társadalompolitikai kérdéseket világítottak meg — gyakorlati tapasztalataikkal. Perczel János, a kalocsai területi téesz- szövetség titkára sem „szakmájába vágó üggyel” kezdte fejtegetését. Nem hagyta nyugton egy hatgyerekes család sorsa, amelyről Apostagon értesült. Enyhén szólva „furcsállni” való, hogy az alkoholista szülők miatt veszélyeztetett gyermekek védelmében — jó részük kiskorú még — egy esztendővel ezelőtt elindított hivatalos eljárás máig se hozott megoldást. Nem csak, hogy a kellő előkészülettel kezdett ügy tárgyalására csak ennyi idő után került sor, de sajnos, döntést ez sem hozott. További eljárásra van szükség. Közben a gyermekek helyzete csöppet se javult. Napokra élelem nélkül maradtak nem egyszer, sőt, az iskolai étkeztetésből is kiestek, mivel szüleik nem fizettek be értük. Ismeri a körülményeket a tanács, az iskola, egyéb szerv és intézmény, és 'mégis megtörténhetett, hogy egy esztendőn keresztül — végeredményben „több szerv asszisztálása mellett”, mint Perczel János megfogalmazta — „maradt minden a régiben”. Igaz, a helyi szervek megtették a hivatalos intézkedéseket annak idején, tehát készült környezettanulmány, meghallgatták az érdekelteket, majd továbbították az ügyet, szerintük, s az eset súlyossága miatt még illetékesebb hatósághoz, de túlságosan türelmesek voltak. S hogy most egy év múltán sincs döntés, meg új eljárást kell kezdeni — mindez azt is sejteti, hogy tájékozatlanság is közrejátszott az elhúzódásban. A hivatali útvesztőben egy esztendővel meghosszabbodott hat gyerekember szenvedése. Túlságosan az aktára bízták az események folyását. Holott időközben már tenni is lehetett volna valamit, hogy mozduljon előre... Balabán Sándor sok példát említett erről, ha az élet más területeiről is, mint mondjuk a tanyavilág kereskedelmi, egészségügyi ellátása. Van úgy, hogy valamit kezdeni kellene, s az illetékes részről az első szó a „nem lehet”. Amikor Lajosmizse egyik külterületi központjába boltot kértek, szintén ez volt az első válasz. Túlzottan az került előtérbe, „mit hoz nekünk az az üzlet?”. Erre előállt az egyik tanyai ember: „Itt a gyümölcsösöm egy része: adom a területet”. 25 saép fájába került, de az illetékes most már nem hátrálhatott. Azfta rég kiderült, hogy az új boltban szó sincs „ráfizetésről”. Más. Messzi kilométerekről kellett bejárni a betegeknek orvoshoz, ha ugyan képesek voltak erre is. Azt mondja a téesz-elnök: „Itt van ez a hosszú irodasor a majorban. Miért ne lehetne egy helyiségből rendelőt csinálni?” Megtörtént. Rendszeresen kijár a körzeti orvos, akf kezdetben csak kiírta a recepteket a vizsgálat után, de ma már kis kézigyógyszertárral jár a tanyai rendelőbe ... A cselekvést nemhogy ülésezések sora, de a pénz se pótolja. Egyébként: a pénzért is mozogni, dolgozni kell. Pénz — ember. .„ Ezzel a két szóval kezdte rövid megjegyzését a kalocsai Bárdos András, az egyik fiatal megyei népfrontbizottsági tag. — A népfront — pénzt nem tud csinálni — fűzte gondolatát —, de mennyi szép elgondolásról hallottunk itt, amit pénz nélkül is megvalósítottak... Nagy és nemes szerepe ez a népfortnak: meggyőzni, arra nevelni az embereket, hogy elsősorban rajtuk múlik minden siker. Nem sokkal beszélt többet a fiatalember, de vitathatná-e valaki, hogy véleményében — a tömörre fogott fogalmazás mellett — „érzései” is benne voltak? Vagy nem az „esze” és „szíve” mondatta el a szintén ifjú, kecskeméti megyei népfrontbizottsági taggal, a fémmunkásbeli Szabó Tiborral a szülői munkaközösségek feladatát egy más, azért szokatlan szemszögből, mert szerepükre — ilyen oldalról — még nemigen gondoltunk. Szerinte úgy lenne igazságos, ha szociális otthonokba olyan idős emberek jutnának be, akiknek senki hozzátartozója nincs. De akinek van... A szülői munkaközösség ilyen értelemben is foglalkozzék a „gyerekekkel”. Emlékeztesse őket, hogy az öreg szüléknek is van névnapja, karácsonya ... ...Mai fiatalok ők is. Azok közül, akik — felületes megítélés szerint — „nem szeretik kimutatni érzelmeiket”.--—'■ • ' Tóth István
