Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-12 / 267. szám
Petőfi Sándor Erdőben Sötétzöld sátoros Erdőben járok. Kevély tölgyfák alatt Szerény virágok. A fákon madarak, Virágon méhek. Ott fönn csattognak, itt Lenn döngicsélnek. Nem rengedez sem a Virág, sem a fa; Hallgatják a zenét Elandalodva. Vagy alszanak talán? Elszenderedtek? ... Megálltam én is és Mélán merengek. Merengve nézek a Patak habjára, Melynek nyílsebesen Rohan le árja; Fut, mintha kergetné A felleg árnyát, A fellegét, amely Fölötte száll át. Ekként kergettelek. Ifjúi vágyak! Árnyak valótok, el Nem foghatálak — Menj, menj, emlékezet! El is feledtem, Hogy e magányba én Feledni jöttem. Szalkszentmárton, 1846. április 10—24. 1815 utolsó hónapjainak, paszuuaiai alaposan megráz tegnek erezte magát. Ml ki Foglalkozik a társadalmi ja az összefüggéseket, a galíciai felkelést is leverték) új eszméket. Ugyanaz a kínja bánija, mint Adyt elszigetelődik, csalódás csa nei „táborokba gyűlnek”, ük, lépéseit a bécsi rendőr feljegyzések őrzik. Pándi szentmártonban töltött két „lelki gyógykúra költésze Feltehetően sokat sétál ben és egy ilyen kirándulás nözték e vers megírására. 1846 első heteinek keserű ta- kódtatták a költőt. Szinte be- nozza? A tehetetlenség érzése, problémákkal. Mind jobban lát- nemzetközi reakció hatalmát (a és látja a bontakozó, feszülő „jaj, elmaradunk” keserve- hat évtized múltán. O maga is lódást követ, megalázzák, elle- Minden megmozdulását figye- minisztériuml jegyzőkönyvek, Pál szerint az áprilisban Szalk- hét gazdag lírai termése egy te.” hatott a falut övező erdőségek- közvetlen élményei is ösztőA radnak kifelé az emberek a hivatalokból, irodákból —, fél öt, öt, az utca megtelik, idegesítsen telik meg, sietők- kel és loholókkal, hangosakkal és tolakodókkal és lihegő idegesekkel, fáradt türelmetlenekkel. Majdnem kizárólag taszító erők lépnek fel a járdákon nyüzsgő embermolekulákban, vállak nem bírnak vállakat, táskák csomagokat, emberek embereket. szikrák pattognak köztük a kapacitásukat meghaladóan töltött és terhelt utcákban, zsúfolt járműveken: az egész kavargásban van valami lefojtott düh, amit csak fokoz a szüntelen autóbuszdübörgés és egy- egy motorkerékpár fülsértő berregése. Szürke arcok, merev maszkok sorakoznak az autóbuszok kék tábláinál, torlódnak az utcakeresztezésekben, az emberhalmazokban semmi se közös, csak ami csoportokba zsúfolja őket, és közös cél felé lódítja: egy autóbusz felcsapódó ajtaja, egy lámpa, amely éppen zöldre vált. És minduntalan felbukkan a tömegben ez a lecsúszott alak. Roncs, akit alkoholizmus mart szét, féktelen nemi ösztöne, vagy játékszenvedélye billentett ki minden pályáról. Akaratgyengeségtől ernyedt arc, a száj sarkába ragasztott cigaretta, nyáron szakadt ingben, pecsétes vászonnadrágban. novemberben kabát nélkül. Keze, arca szabása, homloka néha elárulja, hogy volt más ember is, vagy más is lehetett volna, s ez kétszeresen ingerlő, majdnem visszataszító a délutáni nyüzsgésben: a társadalom tehertétele, bukdácsoló uszadék az áramlás felszínén. Áll a villamosmegállónál, a járdasziget előtt ez az elhanyagolt küllemű, megsárgult arcú férfi, arcán ötnapos borosta, haja nyakába lóg. Zsebre dugja a kezét, két vállát úgy görbíti előre, mint aki fázik, s talán fázik is: roncs és reménytelen — mindig fázik. A járókelők meg a villamosról ép-. Bor Ambrus: pillanat az egész, és fgg laki felkiált: i Délután pen leszállt utasok félrehúzódnak mellőle. A lámpa vörös, a tömeg megtorlódik, összeszorul és topog. Egy festett szemű nő utat tör magának előre, ferde válla oldalaz, aztán majdnem visszahőköl, mert a zebrán összegyűlt tömeg hullámzása kis híján nekilöki a sárga arcú embernek: hökken és ösztönösen oldalához szorítja könyökét, hogy a piszokfoltos ruhához ne érjen hozzá. Túloldalt kiáltó ellentét az aktatáskás férfi, szürke öltönyben, fehér ingben és kifogástalanul megkötött nyakkendővel. kezében fekete aktatáska Az arca szigorú, összehúzott szemmel méri végig a csavargót, aztán körülnéz és ugyanarra gondol, mint mások, körülállók. elítélően nézi az őgyelgőt, a hasznavehetetlent, a tehertételt, fárasztó délutánban is még fárasztóbb foltot. Az pedig közönyösen áll a sín mellett, belebámul a túloldalon nyíló utcába, s láthatóan nem néz benne semmit. Akkor lép ki a körülötte keletkezett • kis vákuumból, az üres félkörből, amikor a villamos nekilódul Csattanva csapódnak be a kocsiajtók, felbúg a motor, és a sínnél álló ember, méternyire a sárga kocsitól, zseb- redugott kézzel és közönyösen beleindul a semmibe, amelybe belebámul, belép a sínek közé, a gázolás közvetlen és brutálisan hirtelen életveszélyébe. A festett szemű nő megrándul és felsikolt, a szürke öltönyös férfi odakap, hátrarántja az embert, a villamosvezető ököllel csap a csengőre, fék szisszen és súrlódik, fejek mozdulnak rémülten, a vákuumfélkörbe szétterpesztett ujjú, riadt kezek nyúlnak bele, egy — Vigyázzon; emberi Villamos! A zebrán áthaladó tömegben aztán többen néznek az alak után, amely eltűnik az utca torkolatában. Fejüket csóválják. Idegenek pillantanak egymásra. Tört mondatokat váltanak, elmenőben, egymás mellett elhaladóban: — Egy pillanat, és vége. — Fiatal ember. — Hajszálon múlt. Ha az az elvtárs oda nem kap. — Még szerencse. — Bizony, kérem, köny- nyen megvan a baj. ■— Fiatal ember. — Kár lett volna érte A nyüzsgés könnye debb, egy pillanatr majdnem játékos. Finor női cipők sarka kopog a> aszfalton, színes kardigánok színfoltjai tarkítják a nyüzsgő tömeget. Valahol harsányan felnevet valaki. Martyn Ferenc: Kompozíció Új Jevtusenko-kötet Mintegy tíz esztendeje annak, hogy a szovjet költészet kirobbanóan tehetséges, új nemzedéke magára vonta a figyelmet nálunk, Magyarországon is, mint szerte a világon. Vinokurov, Rozsgyesztvenszkij, Voz- nyeszenszkij — de talán mindenekelőtt: Jevtusenko. A neve valósággal fogalommá, illetve jelképpé lett: a kommunizmus eszméihez és a szovjet hatalomhoz hű, a népeit barátságát valló és hirdető, s a szocializmuson belüli visszásságok, visszahúzó erők, negatívumok elleni küzdelem jelképe. A költői lélek sokoldalúságát, árnyalt gazdagságát mutatja ez, s azt: ez a nyugtalan életű, változatosságot szomjazó alkotó mindig készen áll arra, hogy megértse ezt a mi bonyolult világunkat, és művészi eszközeivel alakítson is rajta. Témagazdagsága szembetűnő. Szerelem és munka, táj-, ember- és életszeretet, közösségi élet, harcra buzdítás épp úgy jellemzője költészetének, mint az emlékek felidézése, a népek barátsága, s harc az igazságért. Szívesen leplezi le a kispolgári gondolkodást és életmódot, a hízelgést elítéli, fellép a csalók, árulók, képmutatók ellen. Erős hitével mindig az eszmét védi. A hangja hol kedvesen lágy, melegen, meghitten lírai, hol gúnyolódó, leleplező, hol meg keményen ostorozó; máskor ironikus, lázadó vagy mérsékelten fenyegető. Érdemes találó metafóráit is említeni: a világ „bukott erénycsősz” nála, a hold „részeg beatnik”, s az eszmélés: „a csönd gyermeke”. A költői lelemény jó példái ezek. Jevtusenko költészetére az 1963-ban megjelent „Rakéták és szekerek” című kötetének megjelenésekor figyelhetett fel a magyar olvasóközönség, s legutóbb akkor, amikor hazánkban tartózkodott, hosszabb ideig. Méltán vált mostani kötete, az „Ébredő nr* jelenéséig Ismert — sőt híres — költővé nálunk is. (Hiszen szerte a világban: Afrikától Kubáig és Japántól Amerikáig egyaránt jól ismerik nevét és költészetét.) E mostani kötete — mely válogatás régebbi, s újabb műveiből —a „Kell a jó könyv” olvasópályázat könyvei között jelent meg, s minden bizonnyal hozzájárul ahhoz, hogy nemcsak a költőről, de művein keresztül a szovjet népről, s annak életéről is még többet megtudjunk. (A huszonötezres példányszám is biztatónak látszik erre a célra.) .. Shaw: Szent Johanna Időnként szükség van az összehasonlításra. A kecskeméti színház nézői is kíváncsiak arra, hogy hol tart most az együttes. Az elmúlt hónapokban adódott néhány alkalom az összevetésre. A vendégszereplő bukaresti színház a korszerű rendezői felfogás szép példáit szolgáltatta és tucatnyi sokoldalúan képzett színészt vonultatott fel. A szolnokiak tavaszi és legutóbbi bemutatkozása is — többek között — azt bizonyította, hogy mind kevésbé lehet bizonyos szerepkörökbe beskatulyázni művészeket. A napokban Bemard Shaw: Szent Johanna című történelmi színművét láthattuk tőlük. Tetszett az előadás, méltatására most nincs helyünk, remélhetően írhatunk még a Szigligeti Színház jól összedolgozott együtteséről. Most azokat a művészeket szeretnénk külön megdicsérni, akiket korábban zenés, táncos művekben ismertünk meg — előnyösen. Károly, a dauphin (Szombathy Gyula), La Hire kapitány (Halász László) a „könnyű műfajban” is gyakorta arat sikert. Warwick grófja: Huszár László, Márton szerzetes: Czibulás Péter és a Jean d’Estivel kanonok szerepét alakító Hollősi Frigyes nevével is találkozunk operettet hirdető falragaszon. Többségük most is hitelesen, jól tett eleget a prózai műben adódó feladatának. A példát követésre méltónak tartom. & Nj Ivó Andria Tutaj a Drinán Párái a viz, leheletétől ködlik a völgy. Kioltva már a tűz a tutajon. A meredek hegy ködlö tetejéről kiáltás szólít valakit. Az egyenetlen időközökben, a hívó hangra ahogy figyelek, oldódni kezd belőlem a hideg, feledvén, lei vagyok s honnan jövök, megadással nyugvásba révedé, és amikor már-már azt hiszem, végképp elnémult, hirtelen hallszik a hívás. Korholom magam: Aludj, nem neked szól. Te, aki feledted magad, mért hogy te virrassz itt és rémüldözi egy ismeretlen idegen hang miatt. Am némi csend után — ennyit vár, aki vár szólal a hang, és újra meg újra szól. De hallom, mind távolodik a rengetegben S ezt gondolom: nemsokára túljut a sziklaóriáson, és mást ver föl álmából, alvó vadat vagy csiiggeteg visszhangot csupán. S én álomba merülhetek. És alhatom. Dudás Kálmán fordítása A Nobel-díjas Ivó Andrlc nyolcvan éves. Az évforduló alkalmából a jugoszláv kritika ünnepi méltatásaiban behatóan foglalkozik az író fiatalkori lírájával, a mély gondolatiságával.
