Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-29 / 281. szám
1972. november 29., szerda 5. oldal Népművelő U. fejezet, 11. §:„Fo- I kozott megbecsülésben kell részesíteni a pedagógusokat és mindazokat, akik az ifjúság nevelésével, oktatásával és képzésével hivatásszerűen foglalkoznak ... Ezt a felelősségteljes feladatot csak arra alkalmas, feddhetetlen személyek j láthatják el.” nem TUDHATOM, hogy kiben milyen togaiom él a népművelőről. Bennem az a kép őrződött meg, hogy mindenre figyel és szinte állandóan tesz is valamit, hogy a megfigyelései ne vesszenek kárba. Talán ez szántotta az ősz csíkot a huszonvalahány éves „Tibi bácsi” állandóan nyakig érő hajába (az 50-es években voit), holott fiatalként élt, és az is maradt. Esténként nem mindig akadt közönsége az idelátogató színészeknek, a Hamlet vagy a Sirály előadásának, de mindig körbeállt néhány iskolás gyerek és hordtuk keze alá a festékes tégelyeket, amikor a bemutató plakátjait és díszleteit festette. Szívesen elcserélte volna a báli rendezvények bevételének a tizedrészéért a színházi előadások jegyeit, hogy valamivel többen jöjjenek el azokra a rendezvényekre, amelyektől személyiségformálást, a mindennapok szürkeségénél többet — egyszerűen — élményt várt. Ebbe a munkába csak a legkitartóbb emberek nem fáradnak bele. De még őket is elcsüggesztheti az értetlenség. A népművelők fokozott megbecsülését ma már törvény írja elő. — Szép szavak — hagyja helyben Tusák József, az egyik művelődési ház 27 éves igazgatója, és igyekvőén bólogat hozzá, mint aki hiszi is, meg nem is a megvalósulást. Ami az anyagiakat illeti: egy éve dolgozik Bugacon, havi 2400 forintot keres. A fizetés egyébként csak úgy kerül szóba, hogy megkérdezem. (A lakbér 253 forint, amihez 154 forinttal hozzájárul a tanács.) A keserűsre egészen másfajta oka van. Szegényes, kikopott a felszerelés; azok rendbehozása is rá vár, amely pedig sokkal értelmesebb tevékenységtől veszi el az időt. A ruhája éppen mészfoltos, az előbb javította meg a művelődési ház mennyezetét. A rendezvények után, természetesen, segít a nyugdíjkorhatáron túl járó, idős takarító néninek a nézőtéren visszasorakoztatni mértani rendjükbe a székeket. Rajzolja, festi a vasárnapi foci-buli- meccsre a meghívó plakátokat. (Ezeket csak így, bó- logatás közben említi.) Az időt rabló, pepecselő gazdasági adminisztráció viszont már kizökkenti a nyugalmából. Az az érzésem. hogv az életben mindent megcsinálna, csak ne kelljen adminisztrálnia, ami egyébként valóban elég messze esik a népművelés családfájától. A 7, ELÖDÖkTÖL tetemes adqsságot kapott örökbe. A rendezvényeket éppen ezért úgy kell szerveznie, hogy legalább fél szemmel a bevételre figyeljen, hiszen még mindig van mit törlesztenie a művelődési háznak. Az idei őszi szezonra elsősorban zenés, közönségsikerre menő, köny- nven megemészthető vígjátékokat kötött le színházaktól. Ezzel másik célja is van: szeretné ideszoktatni egy kicsit a közönséget. De hogyan lehet ezt elérni, amikor még a tanács mellett dolgozó kulturális bizottságot sem sikerült ösz- szehívni? S amikor a község köztiszteletben álló és vezető embereinek kiküldött kérdőívekre — amelyek az érdeklődési köröket, igényeket segítettek volna föltérképezni — alig egy-két válasz érkezett. Lenne tehát mire felhasználni az időt. A NAGYTEREM nézőterére háromszázan férnek be. A mennyezetről neoncsövek világítják meg a kövezeten álló, fémlábas, sárgára festett székeket, amelyek olyasfajta csikorgó zörejt adnak, ha valaki egy kicsit önfeledtebben megmozdul rajtuk, mint amikor egy nebuló bőrtalpú cipőjével homokszemcséket próbál a betonba dörzsölni. A székek oldalairól észrevehető szálkák válnak el, amelyek tevőlegesen hozzájárulnak a hazai harisnyafogyasztás idegesítő méreteihez, s néhány bugaci kislány már csak abban az esetben hajlandó 18 forintot kifizetni egy jegyért, ha nylonharisnyát is mellékelnek hozzá, mivel a sajátja úgyis rámegy a műélvezetre. Az iskolás gyerekeknek játékok kellenének, amelyek színesebbé, vonzóbbá teszik a szakköri foglalkozásokat. De az asztali foci csatárainak hiányzik a fejük, a védők ingatag lábakon állnak, s a selejtezési jegyzőkönyv tele van hasonló kicserélendő eszközök megnevezésével. A „klubasztalokra” nem lehet ráhajolni, mert baljósán mozognak az ember karja alatt, a rádió műanyag kapcsológombjai gumószerűvé deformálódtak. A jegyzőkönyv a többi között 50 hanglemezt is megnevez. Köztük van az a régi szám, amelyik arról szól, hogy „ahogy lesz, úgy lesz”. Tényleg, nem szabadna már újra játszani és másokkal hallgattatni ezt a lejárt lemezt, alaposan megkoptatta az idő. Sokan azt vallják, hogy a népművelőket, a „lcul- túrigazgatókat” mindenki büntetlenül szidhatja, s büntetlenül maradhatnak teljesítetlenül a sokszor nagyon jogos kérések is. Tusák József mégsem amiatt panaszkodik, hogy az év elején csak késve jutott a fizetéséhez, s hogy még ma sem tartozik egyetlen érdekvédő szervezethez sem. A munkájához akar több megértést, jobb feltételeket, annyi más társával együtt. A KÖZSÉGI tanács végrehajtó bizottsága az ifjúsági törvény megjelenése óta foglalkozott a' fiatalok helyzetével, kulturálódá- sával Bugacon. A művelődési házban viszont nem sok minden változott azóta. Halász Ferenc Dunapatajon csodálkozott rá a fényképezőgép lencséje az itt megörökített pillanatra. A borongás, nyirkos délelőttön komótos, kimért léptekkel ballag végig a főtéren két idős ember. Mindkettő 68 éves és mindkettő nyugdíjas. Kórósi Gábor 16 esztendeig a tanácsnál volt hivatalsegéd, Pandur Antal meg az Üj Élet Tsz- ben végzett szorgos paraszti munkát cserélte fel a jól megérdemelt pihenéssel. Gábor bácsi fonott üvegében — minden csalóka látszat ellenére — valóságos üzemanyag van, s nem jóféle pataji bor. Mokány hófehér baj szú kortársa pedig gyümölcsfacsemetét visz haza a kertjébe. — Ha már én nem is, az unokák jóízűt szemelnek maid erről a fáról — — mondja, a jövőre gondoló ember bölcs mosolyával. S ballagnak tovább, végig a pataji utrán ... (Szabó Ferenc felvétele) Dunapcttaji délelőtt fii*1 Hetvenéves a Kiskun Múzeum Művelődési intézmények jubileumai mellett különösebb látványos készülődés, ünneplés nélkül haladunk el naponta, megelégedve a tény tárgyilagos rögzítésével, s ez így is van rendjén. Mert hol az az ünnepi kiállítás, amely akár látványos külsőségeivel vagy nagyobb távlatú tudományos gyűjtőszenvedéllyel fölmérhetné múzeumaink, könyvtáraink Szeretek a kollégiumban lakni...” >* Varga Pistával, a kun- szentmiklósi általános iskolai diákotthon folyosóján találkoztam. Két kis társával. a harmadikos Mészáros Zsigával és Nyíri Pistivel együtt nagy buzgalommal rakták a szekrénybe iskolai ruhájukat: rend legyen, mielőtt hazamennek. Szombaton mindenki elutazik, hétfőn reggel térnek vissza. Ez a „hétközi” otthon rendje ... — Jó itt lakni, mert iskola után sokat játszhatunk a fiúkkal, délután együtt tanulunk és segítünk is egymásnak. Este tévézünk, néha elmegyünk moziba. A múlt héten Az inkák kincsét láttuk... A legjobb az lenne, ha a szüleim is itt laknának a faluban. Hétfőn nehezen enged el édesanyám, még sírni is szokott, de amikor piacnapon meglátogat, örül, hogy ilyen jó helyem van ... Ha kijárom az iskolát, lakatosnak megyek, itt fogok dolgozni a gyárban... — Én nem szerettem tanulni. de itt az is jobb, mint a tanyán, mert ha nem tudok valamit, megkérdezhetem a többiektől. És az is nagyon jó, hogy mindennap nézhetjük a televíziót... — Szeretek a kollégiumban lakni... — Nyolcéves a diákotthon — mondja Mózes Ernő igazgató. — Fő célja, hogy megszüntesse a tanyán élő szülők gyermekeinek hátrányos helyzetét. Mit jelent ez a „hátrányos helyzet”? Elsősorban a lakás és az iskola sokszor több kilométeres távolságát, a sáros, havas dűlőutakat, az összevont osztályokat, az iskolák hiányos felszerelését — és az otthoni tanulás lehetőségének gyakran szinte teljes hiányát. A tanyai iskolások küzdenek meg legjobban a tudásért. Értük alakult meg ez az otthon 1964-ben. — Kezdetben csak felsős tanulóink voltak, s ahogy egyre-másra szűntek meg a tanyai kisiskolák, alsó tagozatosok is bekerültek. Most kilencven- hét gyerekünk van, hatvanhárom fiú és harmincnégy leány — Kunbábony, Kunadacs. Bodakút, Bösz- tör, Tass, Kunpeszér, Du- navecse, és Szabadszállás környékéről. dés. Az ágyneműt kéthetenként cserélik. Az egy gyermekre eső állami ráfordítás ezer, a szülői térítés összege átlagosan száz forint. Az otthon napirendje; ébresztő hatkor, mosdás) szobarend, a leckék ismétlése. Hétkor reggeli, délelőtt iskolai foglalkozások. Ebéd egy órakor, délután négyig szabadfoglalkozás, majd uzsonna, négy órától tanulás. Hétkor vacsoráznak, utána mosdás, televíziónézés. Kilenckor lefekvés. A kis elsősök és a lányok egyszintes, a fiúk emeletes ágyakban alszanak. A hálótermeket olajkályhákkal fűtik. Kétszázötvenezer forintos költség- ’ gél zuhanyzót építtetett a! nagyközségi tanács. Van, aki még idegenkedik tőle, de hetenként egyszer mindenkinek kötelező a für— Kapnak-e társadalmi segítséget? — kérdem az igazgatótól. — Ez év június 8-án kötöttünk szocialista szerződést a Villamos Berendezések és Készülék Művek kunszentmiklósi gyáregységének Május 1. és Szikra szocialista brigádjaival. A brigád tagjai játékokat — hintát, kuglit, focikaput — készítenek a gyermekeknek és elvégzik az esetleges villanyszerelési és lakatosmunkákat. Jó érzés, hogy sokan osztoznak gondjainkban és segítenek bennünket. Most ősszel mintegy tízezer forint értékben 350 könyvet kaptunk ajándékba az Akadémiai Kiadótól, tavaly pedig a Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalat ajándékozta meg a kollégium könyvtárát, amely már nyolcszáz kötetes, s igen jól szolgálja a gyermekek művelődését és szórakozását ... alapításának, indulásának máig ható történetének valóságos jelentőségét? A Kiskun Múzeum 70 éves múltját, több mint két évtizedes előtörténetét idézve is inkább csak sejthetjük és egy december közepéig megtekinthető doku- mentumkiállítással talán sejtetni' tudjuk látogatóinkkal az alapítás történeti léptékkel is példaadó tett- nyi erejét, Szalay Gyula múzeumszervező munkájának, a szűkebb szakmában is csak nagyon későn és csak baráti tisztelgő szavakkal — Kiss Lajos, Banner János írásaiban — méltányolt értékeit. Minél közelebb férkőzünk Szalay sokirányú múzeumi gyűjtőszerv ező-nevelő munkájához,-amit úgy tűnik, tudományos értékű dolgozatok befejezésénél, publikálásánál is fontosabbnak tartott, annál nagyobb megillető- döttséggel, a fölfedezés örömével látjuk egy sok ívű alkotói pálya gazdagságát. Korántsem a biztonságos felmérés igényével, hiszen Szalay gyűjtőmunkájának eredményei nemcsak régebbi vagy mai kiállításainkat építik, még jó néhány, csak a jövőben megvalósítható kiállításhoz nyújtanak majd rendkívül fontos néprajzi, helytörténeti, régészeti tárgyakat, adatokat. Az 1810 óta állami felügyelettel működő félegyházi gimnázium Miletz János, Szerelemhegyi Tivadar, Holló László, Porst Kálmán és természetesen Szalay Gyula jóvoltából méltán lehetett „elődje” a Kiskun Múzeumnak. Bizonyára az sem véletlen, hogy olyan tanítványokat indított a múzeumi pályára, mint Móra Ferenc, aki a szegedi; Szabó Kálmán, aki a kecskeméti múzeum igazgatója lehetett; mint Madarassy László, a kitűnő etnográfus, vagy mint Mezősi Károly, aki nem csupán az irodalom- történeti kutatás területén vált ismert szaktekintély- lyé, a helytörténetírás több ágában maradandó műveket alkotott, s ezzel a teljesítményével legalábbis egyenértékű, hogy a felszabadulást követő évtizedekben lényegében maradéktalanul megvalósíthatta — múzeumigazgatóként — Szalay Gy ula elképzelését. Míg több vidéki múzeumi gyűjteményt az önkéntes gyűjtés spontán szorgalma hozott létre, a Kiskun Múzeum sokáig önálló épület hiányában is, már alapítványanyagában tudatosan, tervszerűséggel rendezett, fejlesztett gyűjtemény volt Miletz János és Szalay Gyula alapos szakirányú fölkészültsége eredményeként. Nem ritka jelenség, hogy egyik-másik tanítványa — például Madarassy vagy Szabó Kálmán — teljesíti a Szalay által megkezdett tudományos feladatot. Alighanem Szalay tói kaphattak erre buzdítást, őt lefoglalta a gyűjtés, a kiállításren- dezés mindenfajta szervezési teendője. Élőbb gimnáziumban, majd 1912 űtán a régi kis városháza épületében egyedül birkózott minden múzeumi munkával. A gyűjtést — mint följegyzéseiből tudjuk — a tudományos kutatómunkához illő alapossággal végezte, másoknak is példát mutatva arra intett: „Terv vezessen bennünket kutatásainkban, ne ötlet vagy éppen a szerencsében való bizakodás, mert az utóbbiakkal vajmi kevésre mehetnénk.” Legmerészebb és legnehezebben teljesíthető „terv” amit 1895-ben már megfogalmazott a helyi lapban írt cikkében, „egy kun múzeum” létrehozása volt, a többi évtizedeken keresztül a lehetőségekhez igazodva a merész tervnek következménye vagy legalább is függvénye volt. Tegyünk annyit, mennyit erőnk megbír, s amely mégis a múltba tekintett. Nagyon kevesen látták; hogy programja, javaslatai előre tekintők. A Kiskun Múzeum 70 éves történetét csak töredék jellegében, vázlatosság igényével idézve, ezért gondolhatunk ma csöndes ünneplő szavakkal is illő tisztelettel Szalay Gyulára és az ő példáját megértő, követő tanítványokra. Fazekas István / A diákotthon tanulmányi átlageredménye az elmúlt tanévben 3.2 volt. Az utóbbi két évben mindössze egy nyolcadikos nem tanult tovább. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a hátránnyal induló kollégista gyermekek az általános iskolai tanulmányaik befejezésekor elérik a községi, városi tanulók szint jét Kontra György
