Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-19 / 273. szám
197?. november 19., vasárnap 8. oldal Egy munkásasszony elmondja Markulin Márkné 42 éves munkásasszony Bácsalmáson. Tíz évvel ezelőtt lépett be a község első nagyobb ipari üzemébe, a Szegedi Ruhagyár helyi telepére. Akkor még háromszázan sem voltak a műhelyekben, azóta megkétszereződött a létszám. S j most, amikor a. szakszerve- ' zeti bizottság titkárától azt kértem, hogy egy olyan | munkásnővel szeretnék be- j szélni, aki az alapítás óta itt dolgozik, s elégedettek a munkájával, a többiek is hallgatnak a véleményére — őrá esett a választás. — Mint akkor oly sok bácsalmási asszony, én is háztartásbeli voltam. Bizony nagyon jól jött, hogy munkát találtam helyben. A férjem pedagógus, neveltük a lányunkat, kellett az 1200-1300 forint, amit havonta hazavittem. S most is azt látom, hogy sok nőnek az üzem a második otthona, főleg azoknak, akiket odahaza valamilyen családi gond bánt. Műszakváltáskor, a szünetekben beszélgetünk, néha el viccelünk és felvidítjuk egymást. Az idősebbek már annvira hozzászoktak a gyárhoz, hogy talán el sem lehetne zavarni minket. — Sok minden megváltozott itt tíz év alatt. Bővültek a műhelyek, klubot rendeztünk be, legutóbb pedig öltözőt, fürdőt kaptunk. Emelkedett a kereset is, havonta 1500-1700 forintot viszek haza. Körülbelül ennyi az a pénz, ami el is megy a háztartásra, konyhára, pedig a zöldségféléket magunk termesztjük a ház mögötti kiskertben. Négyen élünk együtt, a párom mellett velünk van a lányunk és a kis unokánk. Emellett arra gyűjtünk, hogy megvegyük azt a szolgálati lakást, amelyben ötödik éve élünk. — A szalagon az a dolgom. hogy steppeljek.^ Naponta 57 kabátba tűzöm bele a vatelint. Ennyi a normám, és látom, hogy aki itt dolgozik, az kemény munkával tölti ki a műszakot. Többet a jelenlegi gépekkel már nem tudunk csinálni. Mégis előfordult, hogy amikor nagyon ráhajtottunk és dolgoztunk a betegek, hiányzók helyett is, egy idő múlva a túlfeszített teljesítményt tették meg követelménnyé. Vagy más esetben, amikor munkaversenyt hirdettek meg, mindenki igyekezett, hogy jó helyezést érjen el a brigád. Később viszont megemeltek az eredeti mércét, bizonyára abból a megfontolásból, hogy alacsony a norma, ha túl lehet teljesíteni. Ez fáj a dolgozóknak, hiszen versenyről volt szó, és a végletekig nem lehet feszíteni a hajtást. Egyébként szívesen dolgozunk, többet is mint kell, például a kommunista szombaton. S így talán jut pénz arra, hogy bővüljön a nagyon kicsi bicikligarázsunk, vagy megvalósuljon az üzemi konyha terve. Markulin Márknét, a kétszeres kiváló dolgozót, a törzsgárda tagját megkérték az asszonyok, hogy ezt is mondja el. Az újságíró pedig — dolga szerint — feljegyezte, s közreadja azzal a megjegyzéssel, hogy a normarendezés amelyre megfelelő előkészítéssel időnként szükség van, előfeltétele a jobb munka- szervezés, a termelés technológiájának korszerűsítése, de semmi esetre sem szolgálhatnak alapul csupán a verseny vagy a segítő szándék lelkes hangulatában elért, s átmenetileg átlagon felüli teljesítmények. Halász Ferenc Lev Loginov: Az aktatáska P etya, — szólt hozzám egyik nap a feleségem. — Miért hívlak én téged Petyának, amikor valójában Pjotr vagy? Figyeld csak, mekkora súlya lesz a nevednek, ha azt mondom Pjotr! Jusson eszedbe Nagy Péter cár! Micsoda tekintélye volt! Ellenben te Petya, egy agyonszekált, jelentéktelen kishivatalnok vagy, aki évek óta nem kap magasabb beosztást. Hát ide figyelj: ennek vége! Elhatároztam, veszek neked egy aktatáskát. Egy nagy, sárgadinnyeszínű aktatáskát. Mert vedd tudomásul: tás- teszi az embert! Különös figyelemmel hallgattam nejem nagyjelentőségű karrierindító előadását. Beláttam, hogy igaza van: az utóbbi időben bizony egy helyben vesz- teglek. Nem választanak be a diszelnökségbe. nem veszek részt jelentős kiküldetéseken, és még prémiumot is alig-alig adnak. Hát itt az ideje, hogy véget vessünk ennek az áldatlan állapotnak! Vásárolni kell egy aktatáskát. Egy jó küllemű, tekintélyemelő aktatáskát! Természetesen nagy izgalom fogott el, amikor megjelentem munkahelyemen a vadonatúj, sercegő hangot hallató gyönyörű aktatáskámmal. Hanyag mozdulattal az íróasztalra dobtam és titokban figyeltem a hatást. Sajnos, mintha mi sem történt volna: mindenki papírjaival szöszmötölt, a táskát észre sem vették. Egyedül Ivanov, a közgazdász titulálta „csodakoffernak’’, a táskát, s mellesleg megkérdezte. mennyibe került? Eltelt néhány nap. ™ Egyik reggel Nyiko- láj Szergejevics, az osztályvezetőm oda jött hozzám és megkért, fáradjak át a szobájába. (Meg kell jegyeznem, ilyesmi még nem fordult elő) „Kezdődik” — örvendeztem magamban és méltóságteljesen követtem az osztályvezetőt\ — Foglaljon helyet — mutatott a fotelra. — Hogy érzi magát? Hogy van a kedves felesége? — Ó, köszönöm kérdését, mindketten remekül érezzük magunkat. — Hát ez nagyszerű! — örvendezett az osztályvezető és különös melegséggel nézett rám. Celvillant bennem: itt * az alkalom: megfoghatom az isten lábát! — És az ön kedves feleségének hogy szolgál az egészsége? — kérdeztem természetesnek tűnő kíváncsisággal. — Sajnos, Pjotr Iváno- vics, nem mondhatok jót: betegeskedik. Itt a vállalatnál meg jól tudja, rengeteg a munka, szóval teljesen kimerült vagyok. — ö, megértem, kedves Nyikoláj Szergejevics, és ha megengedi, készséggel állok bármiben rendelkezésére. Vállalatunk érdeke: mindenek felett! — Igazán örülök. Nem csalódtam magában. — Nyikoláj Szergejevics odalépett a széfhez, amiben a fontos iratokat őrizte. — A minisztériumban ma fon'os értekezlet lesz, egyebek között a vállalóMindenki cd Amikor a Kollégiumi Alap Társadalmi Felügyelő Bizottságának közelmúltban tartott üléséről tudósítottunk, ígértük: a vitában elhagzottakra még visszatérünk. Íme, tesszük is, újra legalább néhány gondolat felemlítésével. „Aki valaha is élt tanyán, vagy alkalma nyílott érzékelni, milyen súlyos hátrányokkal jár ott az élet, annak nem maradhat nyugton a lelkiismerete...” — visszhangzottak bennem a vitát hallgatva a múlt év nyárutóján Baján, az or- szágggyűlési képviselők megyei csoportjának ülésén elhangzottak. S amikor az akció egy évi tisztes eredményét vehette számba a társadalmi felügyelő bizottság, a vita valamennyi részesének felszólalásából az öröm mellett újólag a nyugtalanság, s a nyugtalanítás csendült ki. Dr. Ortutay Gyula akadémikus, a bizottság elnöke például Petőfi szavaival élve, így fogalmazott: „... a győzelem messze van még, egyelőre folyvást küszködni kell!...” A bizottság titkára, Bodor Jenő jelentése végén említette: a vállalatok, mezőgazdasági nagyüzemek több mint egymillió forint hozzájárulást vállaltak. Ebből hétszáz ezer forintot már befizettek az alapra. Bizonyosra vehető a segítség azoktól a vállalatoktól, tsz-ektől, amelyek még nem cselekedtek, nem szólva azokról a településekről, ahol a diákotthon építése az eredetileg tervezettnél előbb kerülhet sorra Erre enged következtetni a kis- kunmajsaiak, vagy a halasiak példája, ahol a helyi érdekeltség nagyon értékes helyi segítséggel párosul... múlt hónapban a tanácsi és tárcaipari vállalatokhoz küldött levelében emlékeztetett a felhívásra. Azóta naponta érkeznek a válaszok. Es csaknem vala- mennyiből kiderül: ezévi munkájuk eredményességének ismeretében felülvizsgálták korábbi, ajánlásaikat és nyilatkoznak az újabb vállalásról. A bizottság ülésének napjáig válaszolt 29 vállalat közül nyolc együttesen 502 ezer forint segítséget kínált. A Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár 300 ezer forint hozzájárulást jelzett, a Kiskun- halasi Állami Gazdaság százhúszezret. További 9 vállalat azt adta hírül, hogy kollégiumi műszakot szervez. A szegedi központú Alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalattól érkezett levél pedig tudatja: „ ... korábbi vállalásunkat felülvizsgáltuk, ennek megfelelően a jövő évi fejlesztési alapunkból 50 ezer forintot fizettünk be e célra 1973. március 31-ig. Az akció keretében létesülő kollégiumok gázvezetékeit és berendezéseit — akár vezetékes, akár pb-gáz — társadalmi munkával illetékes egységeink megépítik. Csak az anyag és a készülék merülne fel költségként...” Hadd jegyezzük meg itt: ennek a felkínált szakmunkának az értéke — szerényen számolva is — mintegy két és fél millió forintot jelent! S a példa arra is jó, hogy az eddiginél is méltóbb figyelmet érdemel az a segítség, amelyet két kezükkel, szakipari tevékenységükkel kínálnak a munkások. ■ ■ ■ ■ — őszinte tisztelet mindazoknak, akik már eddig is tettek! A mozgalomban megmutatkozott a társadalom messzemenő egyetértése. Tehát még inkább folyamatosnak kell tekintenünk ezt a fontos politikai munkát! Például a lakosság újra, meg újra való lelkesítésével. Sok emberrel beszéltem ugyanis, aki Különböző gondja, kiadása miatt eddig nem tudott segíteni. holott szeretne, csak az ügyhöz m.trve csekélynek érzi azt az összeget, amit adni tudna — fejtegette Deák István, az OTP megyei igazgatója. S a gondolatát a bizottság elnöke máris tovább fűzte: — Mégiscsak helyes lenne a kollégiumi téglajegyet kibocsájtani. öt— tíz forintot adni esetleg restellnek az emberek, holott minden forint nagyon becses. Egy- egy tégla jegy örök emlék maradna. — Megdöbbentő, menynyire szegényesek az általános iskoláink — sajnos, nem cs^k a tanyaiak — a szemléltető eszközökben! — pendít meg újabb utletet Komáromi Attila, a KISZ megyei titkára. S ezután számos példát sorol fel arra, milyen sokféle lehetősége kínálkozik az üzemek KISZ-es fiataljainak különböző hulladékanyagokból a szemléltető eszközök készítésére. — Tudom, hogy ifjúságunk leleményességére, segítségére ilyen vonatkozásban is számíthatunk, mert szép és jó célokért mindenkor cselekedni kész! — mondotta mély meggyőződéssel és e gondolatának beszegéseként hozzátette: — Tereprendezésre, alapozásra nem mindenütt kínálkozik lehetőség, de szemléltető eszközökkel, módszertani útmutatókkal rendkívül sokat segíthetnek a mozgalmunkhoz ezután csatlakozni kívánó egyetemek, főiskolák is... P. I. Princz László SZMT-tit- kár, az akciót elindító felhívás társszerzője képviseletében nyomban kiegészítette a beszámolót. Elmondta: a Szakszervezetek Bács- Kiskun megyei Tanácsa a tunkat érintő fontos kérdésekről. Egy ilyen értekezleten vállalatunkat valakinek természetesen képviselnie kell. Felálltam. Éreztem, hogy az elégedettség és az öröm fénye észrevehetően tükröződik arcomon. — Itt van az aktatáskája? — kérdezte főnököm, a széfben matatva. „Hát elkezdődött” — futott át agyamon a gondolat, és határozottan bólintottam. — Lenne egy kis szabad hely a táskájában? — Természetesen! — Igen? No, hát ez nagyszerű! Van nálam egy tyúk. Tegye bele a táskájába, vigye el a feleségemnek. Elvégre nem húzgál- hatom magammal a minisztériumba. Megfogtam a tyúkot és kijöttem az irodájából. Munkatársaim árgus szemekkel nézték, ahogyan begvömöszöltem az aktatáskámba. zóta egy hónap telt el és a főnököm felesége, aki feltétlenül számít a segítségemre még mindig beteg ... Fordította: (Kxusaúuyaé Baratt RozáUa> Korszerű könyvtár Harmincezer forintért újították fel a községi könyvtárat Solton. Üj olvasó- és kölcsönzőhelyiséggel is bővült. Tizenegyezer kötet könyv várja a több mint 1200 beiratkozott olvasót. (Pásztor Zoltán felvétele) Aki elmondta, hogy mi fáj a dolgozóknak a bácsalmási ruliaiizemben. (Tóth Sándor felvétele)
