Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-17 / 271. szám
Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 14-15-1 üléséről A marxizmus—leninizmus eszméjét mindenkor tisztán meg kell őrizni, hogy a párt be tudja tölteni ideológiai, politikai vezető szerepét a társadalomban. A párt így, s ezzel nyújtja a nem marxista, nem kommunista szövetségeseinek azt a támaszt, amelyet azok mástól nem kaphatnak meg és nem is várhatnak. Ezért is sokkal jobban meg kell élénkíteni a nem marxista nézetekkel szembeforduló vitaszellemet; világossá kell tenni, hogy a vita a marxista ideológia eszköze, a marxista ideológusok nem mellőzhető kötelessége. VL A párt működése, pártépítés A Központi Bizottság megállapítja, hogy a párt általános helyzete kedvező. A párt egységes, a párttagság aktívan dolgozik a X. kongresszus határozatainak végrehajtásán; tömegkapcsolatai erősek. A pártszervek és a pártszervezetek munkája tovább fejlődött. Nagy többségük a központi irányelveknek és határozatoknak megfelelően, nagyfokú önállósággal, és kezdeményező képességgel, mint az ügyek tényleges gazdája, területük elismert társadalmi vezető ereje dolgozik. A Központi Bizottság kritikusan vizsgálta a pártmunka gyengeségeit is. Megállapította, hogy a pártszervezetek és a párttagság egy része a pártélet lenini normáit nem tartja be, nem megfelelően él a nagyobb önállóság adta lehetőségekkel, nem vállalja az ezzel járó nagyobb felelősséget. A pártszervezetek egy része a pártban meghonosodott demokratikus vita mellett nem érvényesíti azt a követelményt, hogy az egyik vagv másik kérdésben külön véleményt valló párttag munkájában, nyilvános fellépéseiben mindenkor a párt álláspontját köteles képviselni, és nem léphet fel az ellen. Egyes pártszervezetek a munka menetében, az országos érdekek védelmezése helvett gyakran a rosszul felfogott helyi. csoportérdekeket hangoztatok uszályába kerülnek. Vannak pártszervezetek, amelyek nem elég kezdeményeznek. felülről várnak intézkedést olvan ügyekben és kérdésekben is, amelyekben joguk és kötelességük önállóan eljárni, s amelyeket helyileg meg lehet és meg kell oldani. A X. kongresszus határozatainak végrehajtása érdekében a párt belső életé- ben az alábbi feladatokat kell megöl- dani: 1. Pártszervezeteink munkájában most különösen fontos, hogy képesek legyenek a dolgozó tömegeket lelkesíteni, megszervezni és vezetni a szocialista epitő- munka soronlevő feladatainak megoldására, Ennek érdekében a párt szervezeteinek egységesnek kell lenniök a hely* zet és a feladatok megítélésben, a párt politikájának következetes képviseletében. 2. Mind a feladatok megoldása, mind a tömegkapcsolatok további megszilárdítása szempontjából elengedhetetlen feltétel, hogy a pártszervezetek, pártfunkcionáriusok, a párttagok legyenek eszmeileg szilárdak, erkölcsileg feddhetetlenek, vagyis legyenek mentesek azoktól a hibáktól, amelyek ellen harcolniok kell: a politikai kishitűségtől csakúgy, mint az álradikalizmustól, a hatalommal való visszaéléstől, a bürokráciától, az illetéktelen befolyásolástól, az elvtelen hí- zegéstől, a pazarlástól, az önző anyagiasságtól. az úrhatnámságtól és más, a párt eszméitől, erkölcsi felfogásától idegep jelenségektől. 3. A jövőben is szem előtt kell tartani, hogy most a szocialista fejlődés oly szakaszában élünk, amikor erősödik és mind fontosabbá válik a Hazafias Népfront, a szakszervezetek, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a tömegszervezetek és tömegmozgalmak önálló, felelősségteljes munkája, szerepe. Céljaink elérése, a X. kongresszus határozatainak jobb végrehajtása érdekében, a pártszervezeteknek. a kommunistáknak fokozniok kell a tömegek között, a tömegszervezetekben és tömegmozgalmakban végzendő munkát. 4. A párt politikailag egészségesen fejlődik. A tagfelvételi munkán azonban van igazítanivaló. A taglétszám növe^ lésére vonatkozóan a kongresszus kimondta, hogy nem a tömeges tagfelvételre kell törekedni. Ennek ellenére a taglétszám növekedése a IX. és X. kong- reszus közötti évi 3,3' százalékról a X. kongresszus óta eltelt időben évi 4.9 százalékra emelkedett. Ez a határozatnál gyorsabb növekedési ütem nem kívánatos. A pártnak ma — kereken — háromnegyedmillió tagja van, s a továbbiakban nem számszerűleg, hanem politikailag kell erősödnie. Ezért a párttagságnál fokozott mértékben meg kell követelni a szervezeti szabályzat szerinti magatartást, a kommunista példamutatást, az igényességet a munkában. Az új tagok felvételénél szigorítani kell a felvételi normákat, s a tagfelvételnek olyan szabályozását kell kidolgozni, amelynek eredményeként évente az új párttagok száma országosan nem haladja meg az ösztaglétszám .3 százalékát. Ezen bélül főképpen az arra érdemes és alkalmas munkásokat, szövetkezeti parasztokat, műszaki értelmiségieket és fiatalokat kell felvenni a tagság soraiba. 5. A Központi Bizottság szilárd meggyőződése, hogy a szocializmus erőire, eddigi jelentős eredményeinkre támaszkodva gazdag tapasztalatainkat hasznosítva, a munka menetében adódó nehézségek sikeresen leküzdhetők, az eredmények tovább gyarapíthatók, a hiányosságok felszámolhatók. Ha a párt- szervezetek, a párttagság szilárdan helytáll, egységesen lép fel és a tömegekre támaszkodva lendületesen dolgozik, megvan minden feltétel ahhoz, hogy a X. pártkongresszus határozatai maradéktalanul megvalósuljanak. A Központi Bizottság határozata- az 1973. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveiről A Központi Bizottság meghallgatta az '1972. évi terv várható teljesítéséről kapott tájékoztatást és megvitatta az 1973. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveit. Megállapította, hogy a népgazdaság a IV. ötéves tervben meghatározott irányban fejlődik. Az idei gazdaságpolitikai feladatokat kijelölő 1971. december 1-i határozatainak végrehajtásával számos kedvező változás következett be. 1972- ben a termelés a legtöbb területen eléri vagy túlhaladja, másutt pedig megközelíti a tervezettet. A felhalmozásnak és a fogyasztásnak a IV. ötéves terv időszakára előirányzott aránya helyreállt; az ország külkereskedelmi és nemzetközi fizetési mérlege javult Az állami költség- vetés a tervezettnek megfelelően alakult, de az egyensúlyt még nem sikerült a kívánt mértékben megteremteni, ezért e téren további erőfeszítések szükségesek. Az ipar bruttó termelése a tervezett ütemben, mintegy 6 százalékkal növekszik, ami teljes egészében a termelékeny-, ség emelkedéséből származik. A mező- gazdaság termelése mintegy 4 százalékkal meghaladja a múlt évit. A közlekedés és a hírközlés — a városi közlekedés és távbeszélő-hálózat kivételével — az igényeknek megfelelően fejlődik. A nemzeti jövedelem -ez évben 6 százalékkal növekszik. A lakosság egy főre jutó reáljövedelme 4,2 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér 2,4 százalékkal emelkedik. Az áruellátás kiegyensúlyozott. A lakásépítési tervet összességében teljesítjük, a tervezett 75 ezerrel szemben mintegy 81 ezer lakás épül. A Központi Bizottság a IV. ötéves terv célkitűzéseiből kiindulva, az 1973. évi terv fő követelményének az eddigi kedvező tendenciák erősítését és újabbak kibontakoztatását tekinti. 1. A Központi Bizottság az 1973. évi népgazdasági terv fő előirányzataiként a következőket jelöli meg: a nemzeti jövedelem termelésének növekedése 4,0—5,0 százalék a nemzeti jövedelem belföldi felhasználásának növekedése 4,0—5,0 százalék az ipar bruttó termelésének növekedése 5,5—6,0 százalék az ország építésszerelés teljesítményének növekedése 3,0—4,0 százalék a mezőgazdaság bruttó termelésének növekedésié kb. 2,0 százalék a munkások és az alkalmazottak egy keresőre jutó reálbérének növekedése 2,0—2,5 százalék az ipari és építőipari munkások reálbérének növekedése 5,5—6,0 százalék az egy lakosra jutó reál- jövedelem növekedése 4,5—5,0 százalék a kiskereskedelmi áruforgalom növekedése 6,0—6,5 százalék a szocialista szektor beruházása 111—113 md Ft lakásépítés 81—82 ezer ebből állami lakásépítés 33—34 ezer az állami költségvetési bevétel növekedése kb 9,0 százalék az állami költségvetési kiadások növekedése kb. 8,5 százalék A termelés növelése során érvényesíteni kell azt a fő követelményt, hogy a termelés jobban feleljen meg a hazai és a külkereskedelmi szükségleteknek, csökkenjen a gazdaságtalan termékek termelése, javuljon a gazdaságosság. Következetesen végre kell hajtani a beruházások, a készletek, a külkereskedelmi áruforgalom, az állami költségvetés és a hitelezés tervszerű alakítására hozott intézkedéseket. 2. Az ipar termelését úgy kell növelni, hogy a termelékenység a IV. ötéves tervben tervezettnél nagyobb mértékben legyen a növekedés forrása. Az ipari termelésen belül a kőolajfeldolgozás 7—8 százalékkal, a földgáztermelés 10—11 százalékkal, villamosener- gia-termelés 9—10 százalékkal, timföldtermelés 26 százalékkal, a műtrágya termelése 12 százalékkal, a híradástechnikai ipar termelése 8—9 százalékkal, a cementtermelés 11—12 százalékkal emelkedjék. Az építőiparban a termelés és a kereslet legyen kiegyensúlyozottabb, az építményeket gyorsabban fejezzék be, az építőipari munka minősége jelentősen javuljon. Előbbre kell lépni a könnyűszerkezetes építési mód alkalmazásában. 3. A mezőgazdaság fejlesztésében a szarvasmarha-tenyésztés fellendítését, a tehénállomány növelését és a hozamok emelését, a zöldségtermesztés növelését és a hozzá szükséges modern technika szélesebb körű elterjesztését központi feladatnak kell tekinteni. 4. 1973-ban folytatni kell az 1972. évi beruházáspolitikát. Továbbra is elsőrendű feladat a beruházási tevékenység hatékonyságának növelése minden területen: a központi szerveknél, a tanácsoknál, a vállalatoknál és a szövetkezeteknél egyaránt. A beruházások volumene összességében lényegesen nem növelhető, ezért a pénzeszközök gondos és megfontolt felhasználására van szükség. A vállalatok és szövetkezetek csak a pénzügyi lehetőségeikkel összhangban álló, reálisan megvalósítható fejlesztési célokat tűzzenek ki. Az ötéves tervben számításba vett nagy beruházások közül többek között megkezdjük a székesfehérvári alumíniumhengermű bővítését, a Magyarországot a Szovjetunióval összekötő gázvezetékrendszer létrehozását, a Dunaújvárosi Papírgyár továbbfejlesztését, a kiskörei vízlépcső építésének második szakaszát, valamint Leninvárosban a nagy kapacitású kőolajfinomító megépítését. 5. A Központi Bizottság a párt életszínvonal-politikájának megfelelően fontosnak tartja, hogy az életszínvonal növelése mindig szoros összhangban legyen a reális lehetőségeinkkel. Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a lakosság áruellátása az ez évihez hasonlóan 1973-ban is kiegyensúlyozott legyen. 1973-ban a lakosság fogyasztásának 5,4 százalékos növekedésével lehet számolni. A központi árintézkedéseken felül a piaci hatásokra végbemenő fogyasztói árszintemelkedés nem haladhatja meg az 1—2 százalékot, a hatósági áremelkedésekkel együtt pedig a 3,6 százalékot. A kórházak, gyermekintézmények és más hasonló intézmények élelmezési költségnormáit átlagosan 15 százalékkal fel kell emelni. Emiatt a térítési díjak nem változnak. 1973-ban 81—82 ezer, ezen belül 33—34 ezer állami lakás épüljön fel. Az ötéves tervben kiemelt városok — Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged — magasabb részesedési aránya a tanácsi lakásépítésben érvényesüljön. A tanácsok a költségvetési eszközök hatékony felhasználásával és saját erőforrásaik koncentrálásával, az olcsó és ésszerű megoldások alkalmazásával segítsék a lakásépítés meggyorsítását. A lakosság építési kölcsönök iránti igényeit az 1972. évinél magasabb szinten kell kielégíteni. Javítani kell a lakosság építőanyag-ellátását. 6. 1973-ban tovább kell szélesíteni nemzetközi gazdasági kapcsolatainkat. Együttműködésünk a KGST tagországaival, elsősorban a Szovjetunióval fokozódjék. Az irányító szervek és a vállalatok fordítsanak nagy gondot az exportkötelezettségek ütemes teljesítésére. 7. Az állami költségvetés bevételeinek közel 90 százalékát továbbra is a szocialista gazdálkodó szervek befizetéseiből kell biztosítani. Az egészségügyi és szó-, ciális kiadások 9 százalékkal, az oktatásra és kulturális tevékenységre fordított kiadások 9—10 százalékkal emelkednek. Ez lehetőséget nyújt az állami oktatás továbbfejlesztésére hozott határozat végrehajtásának megkezdésére, a gyermek- és diákjóléti, egészségügyi és szociális intézmények hálózatának bővítésére. A költségvetési egyensúly javítása minden szinten szükségessé teszi a pénzgazdálkodásban az ésszerű takarékosság elvének érvényesítését. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága a párt X. kongresz- szusa határozatainak végrehajtásáról és az 1973. évi népgazdasági terv irányelveiről hozott határozatával társadalmunk legfontosabb politikai, gazdasági és ideológiai feladatainkra hívta fel a párt és az egész ország közvéleményének figyelmét. Az ország belpolitikai helyzete megfelelő; társadalmunk a kongresszus által kijelölt irányba fejlődik. A X. kongresszus határozatainak következetes végrehajtásával, az 1973. évi népgazdasági terv teljesítésével tovább erősítjük szocialista társadalmunkat. Folytatjuk a dolgozó osztályokat, a kommunistákat és pártonkívülieket átfogó szövetségi politikánkat, fejlesztjük a szocialista demokráciát, biztosítjuk a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődését és ezzel együtt a nép életszínvonalának rendszeres emelését. * Mindennek érdekében tovább erősítjük pártunk eszmei, politikai, cselekvési egységét és emeljük munkájának színvonalát. A marxizmus—leninizmus hegemóniájának erősítésével, az ideológiai harc fokozásával továbbvisszük a szocialista kulturális forradalmat és biztosítjuk kongresszusi határozataink és elveink érvényesülését. A Központi Bizottság utasítja a párt minden szervezetét és tagját, hogy példamutató helytállással, cselekvéssel, a tömegek mozgósításával dolgozzon e határozatok végrehajtásáért. A Központi Bizottság felhívja a kormányban, az állami, gazdasági és kulturális szervekben, intézményekben és szervezetekben dolgozó kommunistákat, tisztségviselőket, hogy minden szinten nagy politikai felelősséggel, határozottan és következetesen képviseljék és hajtsák végre pártunk és államunk politikáját. A párt politikájának és államunk törvényeinek szellemében eselekvő vezetők mindenkor számíthatnak a pártszervezetek teljes támogatására és népünk egyetértésére, bizalmára. Felhívjuk a Hazafias Népfront, a szakszervezetek. a nőmozgalom, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, minden tömegszervezet és tömegmózgalom vezetőit és aktív tagjait, a kommunistákat és pártonkívüli szövetségeseinket. a szocializmus minden hívét, hogy állásfoglalásukkal és munkájukkal segítsék e határozatok végrehajtását, dolgozzanak velünk együtt a közös célokért, a nép, a haza javára. A Magyar Szocialista Munkáspárt következetesen halad tovább a X. kongresszus által kijelölt úton. Nagy történelmi céljaink szolgálatában mint mindenkor, most és a jövőben is bizalommal épít munkásosztályunk, parasztságunk, értelmiségünk, egész népünk politikai öntudatára, hazaszeretetére. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a X. kongresszus határozatainak végrehajtásával újabb nagy eredmények születnek, újabb lépést teszünk előre a szocialista társadalom építésének útján. (MTI)