Petőfi Népe, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-15 / 269. szám
•ember 15., szerda 5. oldal dalmi fogással íllás lakossága példamutatóan elepülésfejlesztési megoldását, községnek olyan lis létesítménye, építéséből ne na ki részüket a i munkások. Leg- Petőíi utca lakói ;zép felajánlást, agy Októberi Szo- orradalom 55. évtiszteletére maiul téliesítettek, szesen 600 négyei betonjárdát közös összefoíjezet 28. § (1) „Az szervezetek tevéit az állami szerszövetkezetek kisegíteni, támogatI 5TT a dolgozó if- a munkahelyi ve- jzötti kapcsolatról, kahelyi légkörről tapasztalatokat lénk, az alábbi két példa talán min- jobban érzékelteti r a fiatalok bevo- gyár, üzem, szö- válialat gazdasá- űzéseinek megva- i, tervezésébe, gazdasági összemegismerte tésé- uros együttmüko- özös akarattal va- meg, s ebben a íyezo szerep min- unkahelyi vezetőifjúsági törvény rkalatos tétele, hi- mléletbeli váltó- itelez. Országgyű- szólaiásában dr. István, a KISZ Bizottságának el- ra a fentiekkel ban a ‘következő- Ita: „Az ifjúság a emzedék tükörké- hasonlít hozzá, de ;sen azonos vele. ;alább annyira hifigyeimen kívül ajátosságait, mint ;ai alapján önál- ek kikiáltani. Az evelése az egész n ügye és fele- >» unmajsai Drótfo- Vállalatnál több, imszáz fiatal dol- KlSZ-alapszerve- ikénti taggyűlé- indig zsúfolásig a gyár ebédlője, /akran sok ifjú- ;ta hiányzott a 51. A műszak irnyező községek- „5 fiatalok siettek ~sra, vagy külön- oglaltságokra hi- A több, mint alapszervezetben It összeegyeztetni mindenkinek ked- aimas időpontját, él útónokra, szakikai vagy kultu- áadásokra pedig többen soha- ek el. Az indok- ersze váltdztak: m nem érdekel, ík ezt, és azt, ar- eljövök.'’ R több száz ja- elhangzott, aztán íaradt a régiben. jéza a vállalat igazgatója egy al, mikor náluk 2 Dezső, a KISZ izottságának első mondta a KISZ- Iját. Végül azt a fiataloknak, iyáron belül háKa a vezetők kezdeményeznek... rom alapszervezetet hozzanak létre. A kis közösségeket pedig egy csúcsvezetőség irányítsa. A terv szerint az első alapszervezetet fizikai dolgozók, a másodikat a technikusok, mérnökök és irodai dolgozók, a harmadik kollektívát pedig a harmadéves szakmunkástanulók alkotják. A fiatalok örömmel fogadták a javaslatot, s néhány hónappal ezelőtt létre is hozták a három KISZ-alapszervezetet. A kollektívák külön-külön akcióprogramot készítettek. Ez természetesen nem az elkülönülést, hanem csakis a szervezeti élet fellendítését szolgálja, — ugyanis a fiatalok mind a három alapszervezet rendezvényein részt vehetnek. A GAZDASÁGI vezetők így sokkal közvetlenebb kapcsolatot tudnak kialakítani a fiatalokkal. A kapcsolat kölcsönös: a művezetők minden esetben részt vesznek a fiatalok taggyűlésein, rendezvényein. A KISZ-titkárokat pedig meghívják a termeléssel kapcsolatos tanácskozásokra. A második példa, illetve hír, amelyet Komáromi Attila, megyei KISZ-tit- kártól hallottam, már közel sem ilyen örvendetes: a fajszi Kék Duna Termelőszövetkezetben dolgozó fiatalok többször elpanaszolták, hogy a tsz vezetői nem támogatják kellőképpen őket. A tanácskozásokra például nem hívják meg a KISZ-titkárt. A két, tulajdonképpen szélsőséges példa természetesen nem szolgálhat általánosítás alapjául. Statisztika sem készült arról, hogy a Bács-Kiskun megyében működő gyárak, üzemek, vállalatok, szövetkezetek közül hol jó, s hol gyenge a fiatalok és a munkahelyi vezetők kapcsolata. De a megkérdezett fiatalok és vezető beosztású dolgozók — szám szerint mintegy ötven — véleményének összegezése sem lehet a valóság pontos tükre, hiszen az efajta kérdésekben tett kinyilatkozások általában szubjektivek, csupán egy adott helyre, s az ottani körülményekre vonatkoztatha- tóak. A Habselyem- és Kötöttárugyár kerekegyjiá- zi gyárában például anyagilag nem tudják úgy támogatni az ott dolgozó fiatalokat, mint másutt. Nincs megfelelő klubjuk, mégis jól sikerült összejöveteleket tartanak. Évente többször is „összedobják” a pénzt, s elmennek kirándulni. NEM FELTÉTLENÜL, KÍSÉRLETEK ÉS EREDMÉNYEK — EGY TANÉV: ÖT HÓNAP — kik hagyjak félbe a tanulást? — sok a diák, kevés a tanär Felnőttek az iskolapadban illetve nem csak anyagi segítségre van szükségük a fiataloknak, hanem inkább arra, hogy törődjenek, foglalkozzanak velük. A művezetőknek nemcsak az a kötelességük, hogy 30—40 ember munkáját irányítsák, hanem az is, hogy tanítsák, neveljék a fiatalokat. Ez nem vasszigorral, főnöki parancsokkal érhető el, hanem elsősorban nagyfokú jóindulattal és kellő határozottsággal. Tárnái László A felnőttoktatás jelentőségéről, a tanulni szándé kozók támogatásának fontosságáról esett szó a korábbi, hasonló témájú írásban. Akkor az üzemek, munkahelyek oldaláról vizsgáltuk inkább a dolgozók továbbtanulásának körülményeit, most dr. Búzás Jánossal, a dolgozók kecskeméti iskolájának igazgatójával beszélgetünk. — Az ntóbbl három évet figyelembe véve csökken vagy emelkedik az esti iskolába Jelentkezők száma? — Az általános iskolába járók száma csaknem háromszorosára, a gimnáziumi és technikumi hallgatóké több mint háromszorosára nőtt. A létszám- emelkedés elsősorban nem az üzemekben végzett szervezőmunka javulásának tulajdonítható, hanem az idén januárban megkezdett kísérlet eredménye. — Mi az említett kísérlet lényege? — Az általános iskolát végzők öt hónap alatt, heti két foglalkozással vizsgázhattak egy osztály anyagából. Részben a mi eredményeink alapján, a Művelődésügyi Minisztérium engedélyezi a húsz éven felüli dolgozók részére az öthónapos általános iskolai tanfolyamok szervezését. Ehhez a munkához előreláthatólag januárban kezdünk hozzá. — Mennyien hagyják félbe a tanulást? — Az általános iskolába jelenkezettek 26 száza- ] léka maradt ki az elmúlt tanévben, de a gimnáziumba felvett első osztályosok közül is sokan visszaléptek a kezdeti nehézségek láttán. A tanulmányaikat abbahagyok zöme 16— 18 éves fiatal, akik megfontolás nélkül vállalkoztak a továbbtanulásra. — Kiknek könnyebb, kiknek neheztfib a tanulás? Melyik tárgy bizonyul a legnehezebbnek? — Hogy kinek könnyű, kinem nem, arra nehéz válaszolni. A tanulmányi eredmények mindenesetre azt mutatják, hogy az idősebb hallgatók komolyabban veszik a munkát. Átlaguk 3,5—5. Az Országos Pedagógiai Intézet megbízásából szerveztünk csak fiatalokból és csak idősebbekből álló osztályokat, és olyat is, ahol együtt voltak a különböző korosztályok. Tapasztaltuk, hogy az idősebbek jelenléte, példás fegyelme, szorgalma serkentőleg hat a fiatalokra. A vegyes összetételű osztályokban jó tanulmányi eredmény született. Nehéz tantárgyak? Legtöbben matematikából és fizikából javítóvizsgázmk, a többi tárgyból a bukottak száma elenyészően kevés. A gimnáziumi tantestület egységes állásfoglalása az, hogy hiányos ismeretekkel senkit sem szabad magasabb osztályba engedni. E szemlélet helyességét bizonyítja, hogy a legutóbbi érettségire jelentkezett 72 hallgató közül 69 sikeresen vizsgázott. — Mint említette, a létszám fokozatosan emelkedik. Hol tudnak helyet adni az osztályoknak? — Az elhelyezés a legnagyobb gondunk. Szétszórtan, több iskolában kell megszerveznünk a tanítást. Régebbi tapasztalatunk, hogy az üzemekbe kihelyezett osztályokban tanulnak legeredményesebben a dolgozók, ezért az idei tanév előkészítő-szervező munkájában erre is nagy figyelmet fordítottunk. A szakszervezeti bizottságokkal együttműködve elértük, hogy a Fémipari Szövetkezetnél, a LAMPART Zománcipari Műveknél, a MÁV-nál, a Törekvés és a Vörös Csillag Termelő- szövetkezetnél kihelyezett osztályok működjenek. — Mit szándékoznak tenni az oktatás színvonalának folyamatos emelésére? — Mindenekelőtt a tanári kar létszámát szeretnénk növelni Pedagógusaink 28—30 órát tanítanak hetente, s ez nagy megterhelést jelent számukra. Gvarapítanunk kell a szemléltetéshez szükséges eszközöket is, több osztály- termet, esetleg előadótermet szeretnénk a meglevőkhöz csatolni. A tananyag korszerűsítésével is kísérleteztünk. Az esti tagozatú gimnázium negyedik osztályában két éve tanítjuk már a „Világnézetünk alapjai” című tantárgyat. Dolgozunk egy új számonkérési, vizsgáztatási rendszer kialakításán: a levelező tagoza-' ton két éven keresztül feladatlapos írásbeli beszámolókat tartottunk, szóbelivel egybekötve. Ezt az új számonkérési formát a hallgatók többsége örömmel fogadta. Mindent ösz- szevetve: szeretnénk minél hatékonyabbá tenni a felnőttoktatást, s ugyanakkor megkönnyíteni a tanulást a munkások számára. L. A. „Virrasztók" Hogyan lehet itt élni? Tíz eve lassan, hogy ezt kérdeztem magamtól; életem első tanyai riportjára vitt a szerkesztőségi gépkocsi. Nyeltem a kiszáradt út vendégűző porát, néztem a megroskadt portát, amely úgy tapasztotta magát négy fa vérszegény árnyékához, mint sivatagi vándor kiszáradt nyelvét az üres vizestömlőhöz. Az istálló ajtajából barátságtalan kutya, a félrehúzott ajtófüggöny mögül a ház gazdája kémlelt — bizalmatlanul. A kutya az ugatástól szokott el, a tanya lakói a beszédtől. Hiába is igyekeztem világrasegíteni néhány megírásra alkalmas mondatot. Nem ment. A gazda hallgatása lakatot kattintott az asszony szájára is, a két félszeg legényke pedig a zavarát bújtatta némaság mögé. Csak a szemük futkározott — riadtan, kérdőn, kíváncsian és tanácstalanul — rajtunk. Mit is mondhattak volna? Pedig tíz éve ez a család már saját magát ítélte önkéntes száműzetésre. Hiszen alig egy ugrásovira virágzó nagyközséget hizlalt még nagyobbra a közös munka és a meg- ^önfott lehetőség, hogy rádiót nem is egyet bömböltessen, akinek erre van gusztusa, este tévé előtt lássa vendégül a szomszédokat, eszpresszóban igya a kávét, cukrászdából hordja haza a süteményt. Akkor még, sok tanyáról rosszallóan összehúzott szemmel figyelték ezt a pazarló életmódot. Nem csoda. A szükség muszáj- azkétizmusa volt az egyetlen örökségük, s ezt másként nem, csakis zord méltósággal lehetett átvenni, hordozni és elviselni. Hogyan lehet itt élni? Ezt már sokan megkérdezték. Azelőtt is, azóta is. Igaz, már egyre ritkábban. De Lakatos Vince éppen 35 esztendeje kiáltotta bele a saját bajára süket és vak országba, hogyan is élnek emberek, gyerekek Budapesttől egy ug- rásnyira, de mégis olyan messze, mintha egy más bolygón laknának. Ma is őrzi azt a riportját, amelyet 1937-ben írt a kő- tönypusztai iskoláról. A régi riportról és az azóta filmrendezővé felnőtt szerzőről, a hajdani tanyai kisdiákról tavaly tavasszal írtam a lapban. A cikket olvasták a harkakötönyiek is, mindjárt fogták a tollat, írtak Lakatos Vincének: ha még egvszer utoljára látni akarja az iskpGondolatok Lakatos Vince új filmjéről* lát, azt amelyiket annak a nagy, országos vihart felkavaró, 35 éve íródott cikknek köszönheti a felépítését — jöjjön el hozzájuk. A szíves invitálásból látogatás, a látogatásból film lett Szép, megrendítő, a tanyavilág még fellelhető dokumentumait és kendőzetlen mai arcát az önvallomás szenvedélyével, történelmi körképpé sűrítő alkotás. Mikor elkészült a Virrasztókkal, hívott, nézzem meg. Lakatos Vince legtöbb filmjét ismerem, becsülöm is azért a tudatosan vállalt és alkotói-em- beri szenvedéllyel végigvitt programjáért, amelynek célja: megmutatni, mi az, ami maradandó szépségű; s mi az, ami pusztulásra ítélt a nép életében. A vetítés után azon tűnődtem, miben is különbözik ez a film a többi, hasonló témájú riporttól, dokumentum-összeállítástól? Főleg abban, hogy a Kőműves Kelemenek módján készült, a rendező egy kicsit önmagát keverte a képeket összeragasztó gondolat malterébe. Nemcsak azért jutott eszembe ez a hasonlat, mert a filmben megjelenik az a régi fotográfia, agjelyeo a rendező, az egykori tanyai diák ott kuporog a többi tanyai gyerek között, s személyes családi emlékek szövik át minduntalan a történelmi előzményeket és a holnapba hajló képsorokat. Végig jelen van. Látatlanul is. Nem titkolja meghatottságát, amikor a néző előtt sarkig tárja a hajdani iskola belakatolt ajtaját, de míg a kamera érzékeny szemével búcsúzik az elhagyott tárgyaktól, elárvult falaktól; a következő képsorokban felszabadult vidámsággal állítja a múlt mellé a jelent: a szép modern, barátságos körzeti iskolákat, a tanyai gyerekek életében bekövetkezett sorsdöntő változásokat- Egyszer azt mondta: „Mint gyerek megéltem a tanyavilág kiteljesedését, most pedig megérem a végét”. Hisz ebben, de azt is tudja, hogy nem olyan könnyű túladni ezen a keserves örökségen. Hiszen a legjobb szándékú változtatást visszájára képesek fordítani — ha átmenetileg is — a mostoha adottságok. A régi, ütött- kopott, egytantermes iskolák bezárása, a körzetesítés megfelelt a mai követelményeknek. De az is igaz, hogv újból megjelentek a néptelen pusztán a tudásért kilométereket gyalogoló gyerekek, soknak bizony most még nagyobb utat kell megtennie a szép új iskoláig. Ezen már csak újabb tanyai kollégiumok építése, a szétszórt, magányos tanyák teljes pusztulása segíthet. Hogyan lehetett itt élni? „Nehezen, nagyon nehezen” — válaszol Lakatos Vince filmje. Magányban, nyomorúságban,- örökös harcban a homokkal, amely most egy újabb filmsorozatnak adott témát. ,,A konok homok” — ez a címe a készülő sorozatnak, amely a három homokhátsági várost: Kecskemétet, Kiskunfélegyházát, Halast mutatja be. Arra keres választ: hogyan lesz egy városból város? Az életmódnak milyen kétlakiságát eredményezheti, hogy az ipari munkásság egyötöde valójában még tanyán él, a jólétbe már belekóstolt, s a várostól, az iparból szerzi meg ehhez a ráva- lót, de életformájában, gondolkodásában még a tanyához kötődik. A most születő új film-' ről még csak annyit: csakúgy, mint a többi, ez is családi vállalkozás lesz! A Virrasztók és A konok homok oneratőre: a rendező fia — Lakatos Iván. Vadas Zsuzsa •A fiim bemutatójára ma dél- után 4 órakor kerül sor a kiskunhalas! Fáklya filmszínházban. Megnyitót mond Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára.
