Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-11 / 240. szám
4. oldal 1972. október 11, szerda Az összefogás eredménye Gyenge minőségű, 5,2 aranykorona értékű talajon gazdálkodik a kiskunhalasi Vörös Szikra Termelőszövetkezet. A homok hasznosítására 1963-ban kezdték meg a szőlő és a gyümölcs telepítését. Szőlőseik keveset fizettek, annak ellenére, hogy nem hanyagolták el a talajerő utánpótlását, évente rendszeresen szórtak ki szerves és műtrágyát a földekre. A hasonló talajokon gazdálkodó Kiskunhalasi Állami Gazdaság mindig magasabb hozamokat ért el, mint a környékbeli szövetkezetek. Részben ezért, részben pedig a kedvező értékesítési feltételek miatt kezdődtek meg a tárgyalások három évvel ezelőtt a két mezőgazdasági üzem között. Az együttműködési szerződést végül is tavaly írták alá. Ennek értelmében az állami gazdaság nem csupán a tsz szőlőtermését veszi át és dolgozza fel teljes egészében, hanem ingyenes szaktanácsadással, gépek kölcsönzésével segíti a szövetkezet termelő munkáját. Az együttműködési megállapodásnak megfelelően az állami gazdaság sikeres szőlőtermesztési módszereit, technológiáját kertészeti szakembereik útmutatásával alkalmazták a Vörös Szikrában. Az. elmúlt évben az addigi 6—8 mázsás műtrágyamennyiséget 13—14 mázsára emelték holdanként. Az állami gazdaságban már beváltak alapján végezték a vegyszeres gyomirtást és a növényvédelmet is. Tavaly például a tsz-nek három permetezőgépe volt, de ezzel nem tudták betartani a peronoszpóra elleni védekezéshez szükséges 3—4 napos fordulót. Ekkor a gazdaság két gépet kölcsönzött a tsz-nek. Az idén már öt saját permetezővel rendelkeznek. A beszerzéssel megnövekedtek ugyan a termesztési költségek, de a ráfordítás egy része megtérül a nagyobb hozamokban. A szövetkezetben 1972-ben alkalmazták először a metszéseknél a szálvesszőzést. Az állami gazdaságtól átvett módszerek a szövetkezetben is jónak bizonyultak. Tavaly — a tsz történetében először — 37 mázsa szőlőt szüreteltek holdanként. Ez évben a becslések szerint ennél is nagyobb lesz a termésátlag. Az ezerjó szedését befejezték: holdanként több mint 60 mázsát adott, a rizlingről, kövidinkáról és kadarkáról pedig 40 mázsát várnak. D. É. Ellentétes irányban Segítség Lengyelországból A Városföldi Állami Gazdaság almáskertjeiben ezekben a napokban sok a munka. A termést megtépázta ugyan egy kicsit a ... jégverés, de még így is a S* várható 500 vagon gyümölcsnek több mint a fele exportra megy. Szorgos munkáskezek szedik, töröl- getik, válogatják, rakják és szárítják a pirosló termést. Több száz almaszedőre van szükség ahhoz, hogy az időjárás miatt megkésett szüretet minél előbb befejezzék. Szombat-vasárnaponként a környező üzemek, vállalatok, irodák dolgozói is segítenek a nagy munkában. A városföldieknek a gyümölcsszüret — összesen mintegy 900 hektár ültetvényünk van, ebből 600 almás — minden évben nagy gond. — Szerencsére második esztendeje a hazai segítségen kívül külföldieket is kapunk. Már évek óta jó kapcsolatot alakítottunk ki lengyel főiskolás diákokkal. A fiatalok szakmai gyakorlatra, tapasztalatcserére látogatnak el hozzánk, ki- sebb-nagyobb csoportokban. Tavaly került szóba először, hogy kössük össze a kellemest a hasznossal, vagyis a fiatalok részt vennének a szüretben, megfelelő bérezés mellett. Sikerült megegyezni. 1971. őszén a Wroclaw közelében levő iskolavárosból, Pracseból százötvennégy diák — tanáraik felügyeletével — és természetesen a gazdaság irányításával, szedte nálunk az almát. Nemzetközi egyezmény még nem szabályozta ezt a kezdeményezést jogi szempontból. Az idén nagyrészt ez is rendeződött és ez év szeptemberében már 386 lengyel fiatal segített nekünk az álmaszüretben. Ez egyúttal szakmai gyakorlatot is jelentett számukra, mert tanulmányozták a gazdaság termelési módszereit, üzem,, szervezését. Jól járták ők is, mi is —, tájékoztat^Kaposi János oktatási előadó, akinek a szakmai tapasztalatcserék megszervezése a feladata. A fiatalokat váltotta október 1-től az a negyvenegy varsói felnőtt, akik egész októberben szedik a gyümölcsöt a gazdaság kis. A régi tanyában beszélgetünk, a most kilencvennyolc éves, vastag, pusztít- hatatlannak tűnő falak között. — Eredetileg ez volt az enyém — mondja a házigazda, Bálái József. — De férjhez ment a nagyobbik lányom, és az ő nevére írattam. Ök laknak benne, a férjével, két kisgyerekkel. Az ablakból a bordószínű kőporos új tanyára látni. Igazából ennek látványa vezetett ide, a megyeszékhely határában való bolyongásom közepette. Alig száz méternyire van az E—5-ös betonúttól. Megjegyzem a házszámot: Belsőnyír 160. kunfélegyházi és bugaci kerületében. Baráti kapcsolatok révén tudták meg, hogy van ilyen lehetőségük. Kis Szabó Árpádné tolmácsot. aki közvetít a gazdaság vezetői és a vendég- munkások között, jó barátjukká fogadták, hiszen minden kívánságot az ő közreműködésével továbbíthatnak. Az első napokban például panaszkodtak a konyhára. A fűszeres magyar ételeket kevésbé bírják. Meg kellett változtatni az étrendet. — Sokféle foglalkozású emberből tevődik össze ez a lelkes csoport. Van köztük három mérnök, két állatorvos, több gyári munkás, irodai alkalmazott, főiskolás. Négy házaspár is eljött Varsóból —, magyarázza Kis Szabóné. Ebédszünetben néhány percig beszélgetünk lengyel barátainkkal. Hanna Koztowska. Janina Lu- kaszewska és Grazyna Ma- zaraki ápolónők egy varsói kórházban. Halina Ostaszewska titkárnő egy üzemben, Barbara Garabacz háziasszony, Krisztof Lecki főiskolás. Mindnyájan nagy élménynek tartják a magyarországi, munkával egybekötött kirándulást. Hasznos szabadságtöltés ez. Elmondják azt is, hogy jól érzik magukat. Szállásuk kényelmes — a KISZtábor épületében helyezték el őket — az ellátásuk kitűnő. Szombat—vasárnaponként bejárnak Kecskemétre, Kiskunfélegyházára. Néha otthon szórakoznak. Esténként felcsendülnek a vidám lengyel népdalok. A napokban táncestét rendez, tek. — Szépen keresnénk, akár 100—120 forintot naponta, de sajnos, az időjárás nem segít nekünk. Eddig csaknem mindennap esett —, panaszolják. Bizako dnak azonban, hogy javul az idő és ezzel együtt a kereset is. A pénzen főként ruhaneműt vásárolnak, itt nagyobb a választék, mint odahaza. Jövőre bizonyára néhá- nyan visszajönnek ide, ugyanúgy, mint a diákok. Viszontlátásra, kedves lengyel barátaink! K. S. Pusztulnak mindenfelé a régi tanyák, ugyanakkor újak is épülnek. Méghozzá itt, a város peremétől másfél kilóméternyire... Hogyan is van ez? — Ügy, hogy az átszervezéskor megvettem. Utött- kopott, düledező, nádtetős viskó volt ott akkor. Meg hozzá nyolcszáz négyszögöl. Ehhez amiben most vagyunk, szintén ennyi terület tartozik. így tehát, noha beléptem a Petőfi Tsz-be, nem maradtam föld nélkül, tanyatelekként kialakult éppen egy katasztrális hold. Majd tíz évvel ezelőtt engedélyt adott részére a tanács, hogy a vásárolt tanya nádtetejét cserépre cserélheti ki. Bálái József hozzálátott az átalakításhoz, de közben úgy megjött a kedve az építkezéshez, hogy a régi tanyát lényegében eltüntette, s újat épített helyébe. Mesterembert ehhez nem is fogadott, csak a család ere- | jét vette igénybe. Saját magát a legkevésbé sem kímélte, a legnehezebb munkákat egyedül végezte, s csak a ház alatti pince 40 köbméter betont emésztett fel. Ahogy kész lett, a következő évben jött a büntetés a tanácstól, ötezer forint... Zokszó nélkül kifizette. Ügy tartotta, a lényeg az, hogy a tanya áll. — Mondták a tsz-ben, hogy miért nem ott épít- kezek, a központ tájékán. De én erre azt mondtam, hogy akkor még messzebb lennék a várostól. És akkor még lakótelepről sem volt szó. Mindez így igaz lehetett. De a belső indítékok között szerepet játszhatott az is, hogy Bálái József a közöshöz fűző szálakat nem óhajtotta túl szorosra vonni . A később történtek ugyanis mintha ezt igazolnák. Két évvel ezelőtt kizárták a szövetkezetből. Vajon miért? így magyarázza: — Nem jártam el dolgozni. Ennek oka az volt, hogy sérelmek értek a részesedés körül. Soroljam? Biztatom, hogy sorolja. — Például a szőlőmetszésnél ötfilléres normát állapítottak meg tőkénként. Fél nap alatt nem kerestem annyit, hogy egy fél kiló disznóhúst vehettem volna rajta. Ezt szóvá is tettem az egyik szakembernek, aki erre nagy fölényesen azt válaszolta: „Akkor vegyen lóhúst! Az olcsóbb”. De azért a következő napokban mégis felemelték a normát, 9 vagy tíz fillérre. Ráhajtottam, s egész nap kijött vagy 150 forint körüli összeg. Ezt meg so- kallották, nem akarták kifizetni ... Hasonló volt a helyzet máskor is, amikor virágkertész voltam. Ez eléggé önálló munkakör volt, megkaptam a területet, a melegágyi üvegablakokat, vetőmagot, miegyebet, hogy csináljam ... Három hónap alatt felneveltem egymillió palántát. Ezért járt nekem 50 ezer forint. S erre azt számolgatták, hogy naponta 500 forint jön ki, s az nagyon sok. De azt nem számolták, hogy korahajnaltól késő estig gürcöltem, s állandó segítőtársam volt a két kislány is. ezer csokor ibolyát. Aztán jön a többi, saláta, paprika, meg minden... Most- már csak a karfiol van kint, meg a káposzta. Behordok mindent a piacra. Van egy oldalkocsis IZS-motorom, fordulok vele kettőt-hár- mat, s szerencsés esetben kiárulok nyolcszáz, vagy ezer forintot is. Egész évben összejön a 40—50 ezer forint... Kezd teremni a kétezer szőlőtőke is, négy-öt hektó már az idén is kerül a nagy pincébe. Szövetkezeti tagból így lett kisárutermelő. Visszájára fordult, az általános haladással ellentétes irányú életsors ez, még akkor is, ha számításba vesszük, hogy a város melletti, jó közlekedési adottságokkal rendelkező egy hold nem annyit ér, mintha az — mondjuk — az imrehegyi Tüskös-pusztán lenne. Az érdekes viszont az, hogy „külső” érvekkel ezt az életmódot nem nagyon lehet megkérdőjelezni. Cáfolatát önmagában hordozza. S még nyugdíjat sem fog kapni. Amikor ezt megemlítem, tekintetét maga elé szögezve válaszol: — Tudja mit? Az nekem nem is kell. Most ötven éves vagyok. Hátra van még addig tizenöt év. Addig talán nem is élek... És mi minden történhet még addig! Néqy kiállítás a. Kiskun Múzeumban Kiskunfélegyháza híres művelődésügyi intézménye, a Kiskun Múzeum 70 éves. Az egykori kiskun kapitányság patinás épületében működő intézmény az októberi múzeumi és művédelmi hónapban gazdag programmal várja látogatóit. Három állandó tárlatot tart mjitva: az átrendezett és kibővített arszágos börtönügyi kiállítást, a nagyszabású kiskunsági néprajzi kiállítást, valamint a Holló-képtárat, amelyben a szülővárosnak adományozott több, mint ötven Holló László-fest- mény látható. A múzeumban még e hónap folyamán Tornyai János-emlékkiállítást nuiínak. Nem az a lényeg a dologban, hogy szóról szóra így volt-e mindaz, amit Bálái József elmond.. Hanem az, hogy a tanyasi életforma, s ennek konzerválása az új tanya építésével — és az építési tilalom kijátszásával — az anyagiak kíméletlen hajszolására ösztönöz. Mert ennek az életmódnak nincs más tartalma — Ma sem. Megkérdezem, miből él. — Vissza akarták adni a hét hold földet, amit bevittem. De messze innen, méghozzá rossz területen. Nem kellett. Itt van ez az egy hold, szépen megélek ezen is. Kertészkedem. Koratavasszal kiárulok kétA szokványos biztatás vérszegény érvként hat itt. Marad a tűnődés, hogy kellene a villany. El lehetne vezetni a közeli szakszövetkezeti központból, de belekerülne 30 ezer forintba. Odébb, a Kossuth Tsz központjában már építik az új lakótelep első házait. Már ott van a víz és a villany. De Bálái József itt nem fog építkezni... Hatvani Dániel A pertli száműzetése Jó néhányan elmélkedtek már a tárgyak bosszúálló természetén. A gépkocsi is akkor hagyja cserben utasát, amikor még legalább 80 kilométer választja el úticéljától, ráadásul koromsötét van. Vagy a villanykörte wolframmszála akkor szakad el, amikor az ember dolgozna, otthon nincs másik, az üzletek pedig bezártak. A bennünket körülvevő dolgok mindegyikét felülmúlja azonban álnokságá val a cipőfűző. Alattomosan és számítóan lesi ki a legkínosabb pillanatot. Minap engem is utóiért a végzet: a Rákóczi úti cipőboltban a régi cipőt fűztem be, mikot a pertli gúnyos reccsenéssel adta tudtomra, nem szolgál tovább. Naiv logikával feltételeztem, a cipőüzlctben, mint tartozékot, fűzőt is árulnak. Naivul, mert a kérdésemre kapott nemleges válaszból kiderült, hogy ez korántsem természetes. Mit tehettem? Az immár kettéosztódott pertlidarabok küzül a nagyobbikat néhány lyuk kihagyásával befűzve folytattam vásárló körutamat. A Szivárvány Áruházban már különösebb remény nélkül érdeklődtem: a végeredmény ugyanaz, mint az előző állomásnál. Hazafelé eltűnődtem azon, hogy valaha a cipőiizlctck- ben békén megfért a lábbelikkel a sámfa, a lúdtalp- betét, a fűző, sőt még a tisztítószert és cipőkanalat is megkapta ugyanott, ha éppen kérte. Gondolom, az akkori kereskedő felfedezte, hogy ezek a tárgyak valamiképpen összefüggnek a lábbal, a cipővel. Idáig jutottam a meditációval, mikor beléptem az önkiszolgáló háztartási boltba. A szokott helyen, a kré- mes dobozok, sárkefék társaságában nem találom. Elfog a gyanú: cipőfűző nincs? — Sajnos, nem tartunk, feleli az elárusítónö bocs'á- natkérő mosollyal — tessék a szomszédos trafikban megpróbálni. A pertlit tehát száműzték. Csak néhány jólelkű trafikos és engedékenyebb ABC-áruházvezető hajlandó megtűrni a polcokon. Bizonyára eljön a nap, mikor a sors és a kereskedelem igazságot szolgáltat e méltatlanul kitagadott árunak. Már szinte látom a főutcán a fényes üzletit, homlokzatán neonfelir*t 9í- szeleg: Pertlimintabolt. Mi*, denesetre a megnyitó ünnepség avatószalagjául felajánlom saját roncs cipőfűzőm — azt már el sem kell vágni. g. M. Gondos munkát kíván az almaszedés. A képen: Halina Ostaszewska, Barbara Garbacz és Krisztof Lecki.
