Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-25 / 252. szám
4. oldal 1972. október 25„ szerda Hetven tanácstag véleménye Érdekes — és élénk tartalma folytán izgalmas — olvasmányt forgatok a kezemben. Olvasmányt mondok, pedig a címe nem ezt sejteti: „A Baja városi tanácstagokkal való elbeszélgetésről szóló tájékoztató 1972.” Előzmény. A Hazafias Népfront városi elnökségének tagjai, a párt és tanács képviselői hetven tanácstaggal ültek le baráti eszmecserére — a nyári hónapokban. Tehát nem nagy testület találkozott egy-egy alkalommal, hanem csupán néhány ember. Ami összefűzte őket: mindany- nyian tevékenykednek a közéletben. Nem jöttek talán éppen elégszer össze egymással eddig is? Nem erről van szó. S mire végigolvassuk a közös munkával összehozott hatalmas „interjút”, bennünk is megérlelődik a válasz, miért követeli szinte az élet tanácstagok és városi, községi vezetők efféle kisebb körű. a közvetlenebb, szubjektivebb hangvételre is alkalmat adó beszélgetését. Amire nem jutott idő Több tanácstag véleménye is ezt támasztja alá. Például a Szalai Lászlóé: „A tanácsülések igen hoßz- szú ideig tartanak, sok a programpont, a résztvevők a végére már kimerülnek. A kérdésekre gépiesen válaszolnak. Kevés idő jut már az interpellációkra, s a tanácstag nem tudja elmondani. Ha írásban adja be a problémáját, hosszú időt vesz igénybe, míg választ kap és ráadásul időnként semlegesét.” Sokat markolnánk, de keveset fognánk, ha egy cikkben akarnánk bemutatni azt a színes, fordulatos körkéoet, amely a tájékoztatóból — a tanácstagi munkáról elénk tárul. Helyesebb tehát, ha az előbbi gondolatnál időzünk el, hiszen a 70 vélemény jő- részén, hol halkabb, hol egész erőteljes megfogalmazással végigvonul a kölcsönös informálás, szótér- tés alaposabbá tételének igénye. Ez sugárzik a bíráló, esetenként neheztelő szavakból is, amikor egyikmásik tanácstag „sok be nem váltott igéret”-rő\ beszél, sőt Marton István még ilyennel is megtoldja — „p°dig ehhez tanácstag sem kellene.” Éles kritikája az ő szempontjából érthető: hét éve szorgalmaz bizonyos útkereszteződésben járdaépítést — eredménytelenül. J Persze, ez szélsőség és kivétel, de van, s akkor miért hallgassa el a tanácstag. Ha már a járdánál tartunk: a tanácstagi jelölő gvűléseken a legtöbb észre\'étel iárdaénftésre vonatkozott. Ha a 70 tanácstagi véleményt végigolvas suk, szintén megmarad bennünk — természetesen a sok-sok sikeres akción kívül — hogv a panaszod tekintélyes része „iá rda- igéretek nem teljesítése” miatt Íz an «zott. el. Pedie a hetven tanácstag a testület! üléseken blzo- nvénfi ne-e is e'rzszer ér. tesült arról hne-'ha a iár- dák sorra kerülésében k! Is atakult a rentossógj sorrend. az még n°m ..tár da”: na anvnei +eberbfróképesség szigorú határt szab, melyiknek a megépítésére futja az adott esztendőben. Ismerik ezt a globális adatot, hogy Baján 1971—72-ben harminckét utcában 9066 méter járdát építettek. Kilenc kilométer! Szép hosszúság — és mégis kevés. Mert azokat I nem vigasztalja, akiknek az j utcája kimaradt a jóból, i Minél régebben várnak, re- j mértekednek, annál hajla- ! mosabbak arra, hogy csupán a saját utcájuk, körze- I tűk járdagondjáról meg- | ragadva, ilyen véleményt mondjanak: „Semmit nem kaptunk” — Aztán ha ez sokáig ismétlődik, a tanácstag is így vélekedik végül: „Ehhez minek kellek én?” \ A jobb tájékoztatás igénye Hogy van mindez össze- j függésben a rendszeres és jőszinte tájékoztatással? | Közelebb visz ennek meg- j világításához Bohus Mihály j javaslata. Amikor az éves tanácstagi beszámolókra kerül sor — mondja —. úgy tartsák meg azokat, hogy több körzetet vonjanak össze. Egy körzetre vetíteni a fejlődést nehéz de 3—5 szomszédos körzet esetében már nemcsak va- I lószínű, de bizonyos is, ! hogy kézzelfogható ténye- iket lehet megmutatni: íme, j nemcsak a város fejlődött úgy „általában”, hanem i utcánkban, kerületünkben j is előbbre léptünk. Sztrikinácz Sándor kevesli az évenkénti egy be- | számolót. Szerinte a nagyobb utcákban lakók ösz- szehívásával jobb kapcsolatot nyerne a tanácstag Iegy-egy időszerű közös gond megbeszélésére — a választókkal. Csicskó István azt kéri, hogy a tanács vb tartson időközönként — félévenként, időszerű kérdésekben — megbeszélést a tanácstagokkal, amikor csak az utóbbiak részéről felvetett észrevételeket, javaslatokat, kérdéseket vitatnák meg. Így az egyes tanácstagoknak adott válaszokból a többiek is nagyobb áttekintést kapnának, ami megköny- nyítené a választók pontosabb, gyorsabb, határozottabb tájékoztatását is. (Mert arról többen szót ejtettek, hogy az írásban kapott válaszok „átfutási ideié” hosszú, azok nem egyszer formálisak, általánosak, néha még következetlenek is.) Tóth Imre a tanácstagok és a tanácsi dolgozók — különösen az osztályvezetők — ismerkedését tartja hasznosnak. Szívesen vennék, ha egy-egy osztály a tanácstagok részvételével rendezne ankétot, s azon megismertetnék nemcsak munkájuk sajátosságait, hanem gondjaikat is. Ez a tájékozódás is hozzásegítené a tanácstagot, hogy választóit mind több konkrét ismeret birtokában informálja. Másrészt jobban tudná, hogy körzetének különböző ügyeivel kikhez forduljon minél gyorsabb ós szakszerűbb elintézésért Kölcsönös megbecsülést Az eddigieknél is kiszűr hető, mennyire kulcskérdé se az eredményes tanácstagi munkának, a tanács| tagság- lakosság-apparátus zökkenőmentesebb kapcsolatának, a választói kívánságok huzavona-mentesebb, következetesebb intézésének a kölcsönös tájékoztatás. Illetve ennek célsze- 1 rűbbé, színvonalasabbá, I mondjuk csak meg bátran, ' korszerűbbé tétele. Hogy egy-egy választói kérés, tanácstagi intézkedés visszajelzésében, megválaszolásában ne legyenek olyan következetlenségek, hogy egyik évben más az ígéret, mint volt előbb, s emellett a valóra váltás is elmarad. A 70 vélemény áttekintése során kiviláglik, hogy nem „hivatalnoki szívtelenség”, lelkiismeretlenség, hanyagság az oka például az előbb említett ellentmondásoknak, hanem nem egy esetben az apparátus egyes osztályainak tájékozatlansága a „másik” osztály intézkedéseiről a tanácstagi ügyekben. Más vonatkozásra vet fényt dr. Péterfy István véleménye. Szerinte „a függetlenített tanácsi vezetőknek az eddigieknél is megkülönböztetettebb figyelemmel kellene kezelni és segíteni az építési és közlekedési osztály igen nehéz munkáját. Annál is inkább, mert a város lakói előtt leginkább homloktérben áll ennek az osztálynak jó vagy kevésbé sikeres tevékenysége”. A választó kérdez Hogy mennyire az alapos, rendszeres, gyors információ az egyik út a tanácsapparátus-, tanácstagság-, lakosságkapcsolat ola- jozottabbá tételéhez, más javaslatok is megerősítik. Jenei Jánosné tanácstag — éppen a választóknak adott válaszok „utazósebessége”, kielégítőbb volta érdekében — indítványozza: legyen a Bajai Hírlapban egy rovat, amely hetenként más-más körzettel, illetve körzetekkel foglalkoznék. Esetleg ilyen címmel: „A választó kérdez, a tanács válaszol”, vagy „Választókörzetünkben történt”. Bohus Mihály is joggal kívánja, hogy a Bajai Hírlap „rendszeresen legyen a tanácstagi, a tanácsülést, vb-ülési munkának és határozatainak hírmondója”. Ügy véljük, igen időszerű és őszinteségével is rendkívül hasznos kezdeményezés volt a bajai népfrontelnökségnek ez a nyári akciója. A tanácstagokkal való beszélgetés hagyományos módját hatalmas léptekkel fejlesztette tovább, amikor írásba foglalta annak eredményét, s azóta meg is vitatta. A tanulságok értékét növeli, hogy azok nem csupán bajai érvényűek. Végeredményükben közéletünk demokratizmusát erősítik. Tóth István • • Ösztönzés a gazdaságos exportra Lassan már öt esztendeje, hogy külgazdasági kapcsolataink, nemzetközi árucsere-forgalmunk fejlődését új módon, döntő mértékben gazdasági szabályozókkal irányítjuk. Ennek egyik alapvető eleme a külső és a belső árak kapcsolatának megteremtése volt az egységes devizaszorzók alkalmazásával. A külső és a belső árrendszerek összekapcsolásához azonban már a kezdet-kezdetén egyéb köz- gazdasági eszközöket kellett társítani annak érdekében, hogy kivitelünk megfelelően növekedjék. Ugyanis, a mi belső árrendszerünk a hazai ráfordítási viszonyokat — költség- és termelékenységi színvonalat — veszi alapul s ezt a külső piacok nem mindig ismerik el, fizetik meg. Másrészt az egységes devizaszorzók kiszámítása úgy történt, hogy azok nem tükrözik teljesen az export népgazdasági szintű átlagos költségeit. E két körülmény együttes eredőjeként a deviszaszorzóval számított exportár-bevétel a vállalatok jelentős részénél — szocialista és tőkés kivitelnél egyaránt . — a költségeket sem fedezte, ezért szükségessé vált az export anyagi ösztönzése. A növekedés 34 százalék Az előbbiekből is következik, de nem felesleges határozottan leszögezni: népgazdasági szinten nem minden támogatást igénylő export veszteséges, hisz az alkalmazott devizaszorzó nagysága, mértéke kisebb a tényleges átlagköltségnél. Ezt a tényt az 1968—1970 között alkalmazott ösztönzési rendszer is elismerte, mégpedig oly módon, hogy a látszólag veszteséges exportnál általában nem alkalmazta a degresszivitást; a támogatás tehát szabad utat nyitott a kivitel növelésére. Azok a vállalatok viszont, amelyeknél az egységnyi deviza előállítás költsége a népgazdasági átlagnál jóval magasabb volt, azzal a megszorítással kapták az exporttámogatást, hogy fainak mértéke évről évre csökkenni fog. Az exportösztönzés 1968— i 1970 közötti rendszere | alapvető funkcióit jól tel- ! jesítette: e három esztendő alatt kivitelünk rendkívül erőteljesen, mintegy 34 százalékkal nőtt, a vállalatokat exportstruktúrájuk javítására, a devizakitermelés költségeinek csök- ! kentésére ösztönözte és j kényszerítette. Mindemel- í lett a negyedik ötéves terv i időszakára mégis módosítottuk az exportösztönzés módját. Előtérbe került a jó minőség Az exportösztönzés fő célja korábban az volt, hogy az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése a kivitelben se okozzon fennakadást. Ezt úgy értük el, hogy a támogatás révén a különböző hatékonysággal exportáló vállalatok számára egyaránt nyereségessé tettük a kivitelt. Ezzel azonban a kedvező és a kedvezőtlen hatékonyságú vállalatok exportérdekeltsége nivellálódott. Segítség a háztáji gazdaságoknak A takarmánytermesztés fejlődése nem tudott lépést tartani az állatállomány gyarapodásával. Nemcsak a tömegtakarmányok termesztésével vannak gondok, nagyon kevés a keveréktakarmány is. Az utóbbi időben különösen a háztáji gazdaságokból kaptunk türelmetlen jelzéseket a hiány miatt. A témával többször foglalkozott a Petőfi Népe is. Legutóbb vállalatunk és a termelőszövetkezetek együttműködési törekvéseit ismertette. A megyei ga- bonafelvásárló és feldolgozó vállalat több termelő- szövetkezettel kötött megállapodást bérkeverésre. A megyei igények már meghaladják az évi 20 ezer vagont. A mi lehetőségeink ezt a keresletet nem tudják kielégíteni. A hiánvzó több ezer vagont, amely nagyrészt a háztáji gazdaságok igénveinek kielégítésére szolgál, bérkeveréssel tudjuk pótolni. A napokban Tábláit Soltról A Solti Vegyes- és Építőipari Szövetkezet hagyományos partnere az oktatási intézményeknek. Aszta los részlegük készíti a különleges egyedi bútorokat laboratóriumi berendezése két. Egyik keresett termékük a hidraulikus működtetésű váltható tábla, amelyből az elmúlt évben vásárolt a Debreceni Orvostudományi Egyetem és i pécsi Pollach Mihály Épí- észeti Főiskola. Legutóbb i Budapesti Műszaki Egyetmen szer-ttok fej egyet is az idén decemberben két hasonló táblát kap a Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola, a lajosmizsei Kossuth Szak- szövetkezettel kötöttünk megállapodást. Most tárgyalunk a hartai termelőszövetkezetközi vállalkozás képviselőivel. A háztáji gazdaságok takarmányellátását sokféleképpen segítjük. A termelőszövetkezetek háztáji bizottságainak elnökeivel több megbeszélésen vettünk részt és az elhangzott kérések alapján intézkedtünk. Vállalatunk a megye területén 55 községben 78 raktárban árusít takarmányt. Ahol nincs értékesítési helyünk, ott a mezőgazdasági üzemek közbenjárásával igyekszünk ellátni a helyi takarmányigényeket. Ahol ez sem oldható meg, ott a helyi fogyasztási szövetkezetek közreműködésével keressük az igények kielégítésének módozatait. Négy fogyasztási szövetkezettel máris tárgyalunk ebben a témában. Ahol mindezek nem tervezhetők meg, ott a vállalat — ha a helyi tanács ehhez raktárt biztosít — saját értékesítő helyet létesít. A jó gabonatermés és a rekordhozamokat ígérő ku korica biztató kilátásokat teremtett. Véleményünk szerint lehetőség kínálkozik a háztáji, valamint a kisegítő gazdaságok takar mánvizényeinek kielégítésére. Természetesen ehhoz szükséges az érdekeltek | összefogása is. Szabó József igazgatóhelyettes Az új tervidőszak exporttámogatási rendszere a mennyiség helyett a minőséget — az exportra való termelés hatékonyságát — állította az ösztönzés középpontjába, s egyidejűleg szorgalmazza a kivitel vállalati és népgazdasági szerkezetének javítását. A külső piacokon értékesítő vállalatokat exporttermékeikből kiindulva úgynevezett szakágazatokba sorolták, s a támogatás mértékét minden szakágazatban egységesen állapították meg. A korábbiakhoz képest lényeges változás, hogy az új rendszerben a támogatást nem válla V tönként, hanem egy-eav szakágazat — például műszeripar, konfekcióipar stb. — egészére határozták meg. Továbbá: ez a támogatás nemcsak az „igényjogosultaknak” jár, hanem azoknak a kis számú legjobbaknak is, amelyeknek kivitele enélkül is gazdaságos. Nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű exportösztönzés differenciálja a szakágazat vállalatainak exportérdekeltségét s a kivitel struktúráját már nemcsak vállalaton, hanem szakágazaton belül is javítja, mert a jobb vállalatok számára az export több nyereséget biztosít, mint a kevésbé jók számára. Az ösztönzés szakágazatok között is diferenciál, éspedig oly módon, hogy a támogatás mértékét az adott szakágazatra kiszámított átlagtól — fel-, vagy lefelé eltéríti. A jól dolgozók érdekeltsége erősödött Az exportösztönzés 1971 óta érvényesülő új rendszerében a jobb vállalatok érdekeltsége erősödött, míg a rosszaké csökkent. Feltételezhető, hogy az előbbi vállalatokat az exportból származó nyereség kivitelük erőteljes növelésére ösztönzi, míg az utóbbiak exportjuk mérséklésére, avagy a meglevőknél kedvezőbb gazdasági eredménnyel exportálható termékek kifejlesztésére és gyártására kényszerülnek. Garamvölgyi István Számítógépek gvorsiják a mmm átvételét Néhány évvel ezelőtt még decemberben is szállítottak a cukorgyárakba répát a földekről, a nagyteljesítményű betakarítógépek és a rakodóberendezi- sek alkalmazásával azon ;an az idén már legalább egy hónappal lerövidítik az átvételi idényt. A munka meggyorsítására együttn „ - ködési szerződést kötött az Élelmiszeripari Ügyvitel- szervezési és Gépi Adatfeldolgozó Vállalat, valamint a Cukoripari Vállalatok Trösztje. A felv ’ sárlási szezonban ugyanis olvan nagy mennyiségű adató4 kell összegezni, hogy az adminisztráció sokszor már az átvételt hátráltatja. A gyárakban most naponta lyukszalagra rögzítik az adatokat, és ezeket az adatfeldolgozó vártaiét számító- gépjröznontiába tovább't’ák. Az pgyüttműrtödés eredményeként a betakarítási szezonban lényegesen meggyorsult az ügyviteli munka.
