Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-22 / 250. szám
Ma emlékezünk a Toldi írója halálának 90. évfordulójára. Petőfi Sándornak, hív barátjának, harcostársának versével tisztelgünk Arany János munkássága előtt. Petőfi Sándor: v4rtwy Jánoshoz Toldi írójához elküldöm telkemet Meleg kézfogásra, forró ölelésre!..; Olvastam, költőtárs, olvastam müvedet, S nagy az én szívemnek ö gyönyörűsége. Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni: Nem tehetek róla ...te gyújtottad úgy felt Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? Ki és mi vagy, hogy így tűzokádó gyanánt Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki. Más csak levelenként kapja a borostyánt, S neked rögtön egész koszorút kell adni. Ki volt tanítód? hol jártál iskolába? Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted. Az iskolákban nem tanulni, hiába, Ilyet... a természet tanított tégedet. Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű, De oly tiszta is, mint a puszták harangja, Melynek csengése a rónákon keresztül Vándorol, s a világ zaja nem zavarja. S ez az igaz költő, ki a nép ajkára Hullatja keblének mennyei mannáját, A szegény nép! olyan felhős láthatára, S felhők közt kék eget csak néhanapján lát. Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más, Enyhítsük mi költők, daloljunk számárai Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalár Egy édes álom a kemény nyoszolyára! — Ezen gondolatok elmém környékezték, Midőn a költői szent hegyre jövék fel} Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel! Pest, 1847. február Toldalagl Pál: A boldogság pillanata Érzem a teret, az időt, s a legnagyobb boldogság ez, amit elérhetek: a helyén van a ház, a lombos fa, a körút és a híd. Levált rólam a múlt, csak a jelen van jelen szépen, ünnepélyesen; olyan felemelő, olyan csodás, ahogy a lámpafény megkoronáz, most már d sárkányt is megölhetem, ez a dicsőség, ez a győzelem pillanata, mely nem tér soha vissza} egy másik vére a? embert megvakítja, lemeztctev'ti és félreállhat, de most. de most itt van a nagy vadászat ideje s a1-’ élni mer vele, annak fv't.r.n piivt a zene, a mámor'tő 'mvg. hívás kalandra: ' erőmet most semmi meg nem haladja. flrszágos fórumokon is sokat foglalkoznak manap” ság a város és a falu viszonyával; a hírközlő eszközök — sajtó, rádió, televízió — boncolgatják a falu és a város műveltségének (és műveletlenségének) az egymásrahatását. Magam is gyakran járok vidékre komolyzenei hangversenyt adni, és ilyenkor szívesen elbeszélgetek a falusi fiatalokkal. Érzem, szólnom kell most hozzájuk. ...Nemrégiben a Kossuth Rádióban Raffay Anna ismertetett egy ri- móci népszokást „Isten hozta a kedves vendéget” címen. Bemutatta a vendégelés, (vendéglátás) hagyományait: a falu idősebb lakói őszintén-kedvesen, természetesen megszólaltak. Ám nagyon elkeserítő volt a fiatalok beszéde: mintha szándékosan kerülnék, szégyellnék a falusi közösség ízes-régi szavait, fordulatait. — Az egyik 19 éves lány bulinak nevezte a vendéglátást, a búcsúkor, vagy más alkalommal rendezett összejövetelt, amelyre sok srác eljön a szomszéd falvakból is. Ilyen alkalomra nem lehet népviseletbe öltözni, hiszen beat-zenére táncolni csak egyszál- ruhában lehet. (Megjegyzem: ez az egy szál-ruha kifejezés nagyon tetszett.) Megemlítette még, hogy az ilyen bulira elmennek az idősebb asszonyok is leskődni, — igaz, hogy ezt az utóbbi szót csak a riporternő unszolására merte kimondani. — Miért szégyellik a vidéki-falusi fiatalok szűkebb környezetük szép szavait, nemes — közösségi! — hagyományait? Miért majmolják a városi fiatalok gyakran színtelen beszédét, sokszor sivár életformáját? A város és a falu közötti különbség egyre inkább eltűnik: a kultúra eljut a legeldugottabb falvakba is; — az igazi kultúra leginkább a jó könyvek útján! Tanultságban, műveltségben a falusi fiatal is felveheti a versenyt a városiakkal. Sőt: akik: sokszor nehéz körülményekkel megküzdve — eljutnak a felsőbb iskolákba, nem ritkán olyan értékek hordozói, amelyek nincsenek meg a városi fiatalokban. Petőfi és Arany, Bartók és Kodály észrevették, hogy az érintetlen-tiszta nyelv és zene az egyszerű szegényemberek kunyhóiban rejtezik. Bartók meg is vallotta: élete legszebb pillanatai az egyszerű emberekkel való találkozások, beszélgetések voltak népdalgyűjtő útjain. Nektek, falusi fiatalok, még ma is van valami óriás Üzenet a falusi fiataloknak és csodás előnyötök a városi fiatalokkal szemben. A bartóki „tiszta forrásból” meríthettek! A köröttetek élő öregek még ismerik a régi falusi életet, tudnak meséket, nótákat. Talán nem is sejtitek, milyen kincsek közelében éltek: észrevétlen elmentek meüettüK, sőt, — nemritkán — hagyjátok elkallódni őket. Eldobjátok a valódi aranyat — amely még igazán a tiétek — valami ócska hamisítványért, amely talán csillogóbb, „divatosabb”, drágább... A falu és a város egymáshoz való közeledése örvendetes dolog. De a falusi hagyományok, a népnyelv, a népviselet, a népművészet, a népzene pusztulása sajnálatos és elkeserítő. A még meglévő értékek megmentése és megőrzése a falusi fiatalok feladata... Értékes, tevékeny közösségeket kell teremteni a falusi fiataloknak, amelyben mentík-őrzik a régi értékeket — s persze nem hiányzik egészen a modern „beat” sem ... Sok lelkes, hazaszerető, hagyománytisztelő pedagógus tevékenykedik ebben az országban: irányítja a fiatalokat az igazi értékek megmentésében, de ezen a téren nem lehet eleget dolgozni; — Váci Mihály szavai szerint: „Még nem elég!” Gál Márta Merengés a pusztuló tanyákon Éveket töltöttem egykor az alföldi tanyavilágban. Hintettem a betű, a könyv és a tudás szeretetének magjait az iskolában, a végtelen őszi-téli estéken pedig tanyáról tanyára járva igyekeztem beíérkőzni a zárkózott-tanyasi ember szívének rejtett mélyébe is. Figyeltem ott künn a tavaszok zöldbe szökkenését, éneklő pacsirta lebegését zsenge vetések felett, tikkasztó nyári napsütésben verejtékeztem suhogó kasza mögött, élveztem a szilva aranyhúsának ízét szeptemberben, gyújtottam gyertyát halottak napján az olajfákkal szegett temető sírhantjain, holdvilágos éjszakákon csodáltam szobám ablakából a tanyaházak fehér falsíkjait, s hallgattam önfeledten a nádasokból szűrődő bölömbika hangját... • Egyre gyakrabban olvasom, hallom, útjaimon tapasztalom, hogy rohanvást változik ott is a világ. A fejlődés, a haladás nem Ismer irgalmat: lerombolja, eltünteti az avíttat, a maradit. Az új fokozódó sebességgel, megállíthatatlanul döngeti a régit Elmerengek az egyre bomló tanyavilágon. Puszta a régi tanyavilág ... Meneszti kutyáit az öreg pásztor, elszéledt a nyája, ugyan mire kellenének már? Oda lesz lassan minden, ami egykor ■ éltette őt. Ha nótára vágyik, zsebrádióján egy gombnyomásra készen kapja azt. Bográcsában nem rotyog többé a tarhonyás krumpli, sem a birgegulyás. Nem is tudja, merre lehet a kormos edény, megvette gyűjteményébe egy autós turista. Nyája legelőjét feltörte a hernyóvonta eke, nyomában kiveszett még a tarack is. Elnémultak, elapadtak a mesék forrásai, a hosszú csöndes álmodozó téli esték, de velük a paprikafűzés, a tollfosztás és a leány-legénybúcsúzás nótafái is. Rombol a rohanó idő: a ma a tegnapot tünteti el, a korhadtat, az aszottat, a sarat, a sziket, a poshadt vizet, a hektikákat, az ótvart, a mákhéjle- vet, a ráolvasást, a gyalogbocskort, a szekeret, a kaszát, a szalmatépő horgot, a csöcsös korsót, a hankalékos kutat... megannyi tárgyát, emlékét a lelépő múltnak. A ma gavallérosan kárpótol is: ad villanyt, műanyagot, motorkerékpárt és gépkocsit, jól felszerelt iskolákat, könyvtárakat és mozit, a modern kultúra egyre több kényelmet nyújtó komfort aiándé- kait. Legfőképpen pedig az életmód és a gondolkodás óriási változásait. Bárdos Ferenc Könyvismertetés Illyés Gyula: ¥7" j ) Kora tavasz A költők prózája a magyar irodalomban mindig nagy figyelmet érdemelt: Petőfi Üti levelei, Arany tanulmányai, Ady novellái, Babits Az európai irodalom története, Kosztolányi novellái vagy esszéi már régóta igazolhatják: a magyar próza búvópatakja a költők prózai műveiben tűnik elénk a legváratlanabb pillanatokban és a legmaradandóbb értékben. S itt érdemes utalnunk Illyés műfaji tekintetben is gazdag életművére: a pályakezdő költő már a harmincas években prózaíróként is elismert lett a Puszták népével és Petőfi-könyvével. Béládi Miklós írja: „Csaknem minden prózai műve életrajzi dokumentum, de a kor szellemi mozgalmainak, eszmevilágának tisztázó, vitázó feltárása is, a Rend a romokban eszmeiségét a Puszták népe, Petőfi, Magyarok, Ki a magyar?, Kora tavasz és a Hunok Párizsban vitte tovább és gazdagította.” Most az életműsorozatban megjelent, újra napvilágot látott Kora tavasz több tekintetben késztet továbbgondolásra. Egyrészt érdekes feladat lenne kibontani, hogyan épül bele az Illyés Gyula-i lírába, verses epikába a fiatalkor, s ezzel párhuzamosan miként őrzi életrajzi elemeit a próza, így a Kora tavasz? Már 1932-ben, az Ifjúságban utal a „tizenhatéves szép jövendőre”, „álmai csodaföldjére”, amelyért fegyvert fogna újra S így folytatja: „Mint akkor... ö mostan is erre / emlékezvén és volt magamra, / dülésed látom csak: dörögve / hullt égi városom halomra.” A Kora tavasz egvik feiezete is a bomló régi és a kibontakozó, forradalmi új világról szól. a Tanácsköztársaság forrongó nillana- talról, amikor „a nyílvesszővel kijelölt földekre épp csak a szántógéneket kellett ráeresztenem — a szo- calizmus elképzelése éppoly kevés fejtörést okozott, akár a megmagyarázása.” S a Kora tavasz — Roger Martin du Gard köteteimével élve: egy lélek története is, Illvés formálódó, alakuló egyéniségének hű tükre is. Mert nemcsak a nagy események pillanatait érdemes nyomon követni; Talán még érdekesebb a lélek rezdülését figyelni: hogyan válik nagyon korán a világháborús évek, a férfi rokonok, katonák elutazása miatt „felnőtté” az író hogyan lázadozik a fiatal lélek érzékenységével az iskolai rend ellen: miként tör be az ifjú zártabb világába a szerelem; hogyan fűződnek az emberi kapcsolatok, baráti szálak; hogyan jelentkezik benne nagyon korán a forradalmi hagyományok iránti vonzódás, mely később költői témává is válik stb. („Én tág cimpákkal szívtam, fejemben a vér és a remény egyre frissebben pezs- gett. Ha akkor egy Dózsa állt volna ki a népből!”) Illyés legszebben író magyar költőink közé tartozik. Kerüli az idegen szót. Kedveli a tiszta fogalmazást. Egy kritikusa egyszer a világosság szürrealistáiá- nak nevezte. Valóban ez jellemző írásművészetére: Ozora és Párizs; népies elemek, paraszti realizmus és — főleg lírájában — a francia avantgarde hatása. A Kora tavasz nyelve is sokrétegű; olykor költői tud lenni („Birodalom fekszik ott lent. Van egy kifejezés: elvesztette Iába alól a talajt. Biroda- lomnyi ilyen emberáruló talaj terül ott, rosszul nemzett Utópiák, atlantiszti királyságok. Ady álomföldje is ott fekszik”). Máskor némi önirónia cseng soraiban. („Ünnepies dobpergés közepette ekkor léptem ki a magam nagy korszakába...”). Néha — egv-egv szóval teszi többé az egész mondat tartalmát. („Nagvana az előrelátó Noé mosolyával iárt a házban ...”) Nemegyszer a francia felvilágosodás mestereire emlékeztető aforisztikus mondatokat ír le. (,.Az idő most meggyorsult, így is hamarabb öregített. Az idő különösképpen annál könnvebben repül minél több súlva van. minél több eseménvt hordoz.”) Hasonlatai sokszor népiesek. („Csendes, aoró kis özvegyecs- ke volt ez. akkora, mint egy parasztököl, olyan száraz és fekete is.”) Szekér Endre
