Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-18 / 246. szám
1. oldal 1972. október 18., szerda A szívnek olyan nehéz... Bodoglár és Tajó ez a két puszta Kiskunhalas nagykiterjedésű határának legtávolabb eső része, ahol mintegy kétezer-ötszáz ember él. Kiskunmajsáboz csatolásuk gondolata nem új keletű. A határmódosítás javaslatát Kiskunhalas 1960-ban készült, egyszerűsített általános rendezési terve így indokolja: „...a területrészek Kiskunhalas központjától 25, míg Kis- kunmajsától csupán 5 kilométer távolságra vannak. Emellett mind közúton, mind vasúton csak a har- kakötönyi és a kiskunmaj- sai igazgatási területen keresztül közelíthetők meg. Éppen e napokban egy éve, hogy a városi tanács észrevétel nélkül és osztatlan egyetértéssel határozatta emelte Kiskunhalas általános rendezési tervét. Ebben Bodoglár és Tajó Kiskunmajsához csatolását is, ilyen állásfoglalással: ,,... a helyi tanács területének egy része a másik helyi tanacs területéhez csatolható, amennyiben ez a közvetlenül érintett lakosság érdekét szolgálja.’’ Igen ám! Könnyű volt egyhangúlag szavazni, amikor a terúietátcsatolás csak elvileg merült fel. Az ésszerűség győzött, s egyetlen tanácstagnak sem okozott fejfájást a döntés. Bezzeg nem így volt jó félévvel később, amikor tanácstagi választókerületenként az érdekelt lakosság véleményét kérdezték meg a döntéshozatal előtt. Mert itt-ott ugyancsak előtörtek, fellángoltak az érzelmek! Az érintett hét választókerület közül kettőben — az 59 és 60 számúban — hajthatatlanok maradtak az emberek. Megannyi' köny- nyen cáfolható aggállyal előhozakodva, ellenezték a közigazgatási határmódosítást. Ilyen előzményei voltak az idei, június 28-i városi tanácsülésnek, ahol ugyancsak az érzelmek szálltak szembe az ész meggyőző érveivel. Lássunk azonban néhányat ezek közül: A két puszta megközelítése vasúton csak Kiskunmajsán keresztül lehetséges. Bár Tájon, a terület északkeleti határán van vasúti megálló, azt a nagy távolság miatt kevéssé veszik igénybe az ott élők. A közúti közlekedés is Majsára kedvezőbb. A postai kézbesítés Majsán át történik. A levélcímeket például így írják: Kiskunmajsa, Bodoglár; Kiskunmajsa, Tajó. A bodoglári fiókpostát Kis- kunmajsáról irányítják. A lakosság ipari, kereskedelmi és szolgáltató ellátását túlnyomórészt a nagyközség biztosítja; termel vényeit a majsai piacon értékesíti a két puszta lakossága, és így tovább. Mégis, milyen döntéssel zárult a júnusi tanácsülés? A végrehajtó bizottság indítványa nem kapta meg a szükséges — a minősített többséget jelentő — 42 szavazatot. A 83 tagú testületből az ülésen részt vett 51 tanácstag közül mindössze 35-en szavaztak az átcsatolás mellett. Tizenhatan — közöttük közvetlenül nem érintettek is — I tartózkodással, illetve el! lenszavazattal adták tanú- í jelét, hogy a szívük a megszokotthoz, Kiskunhalashoz húz. A döntést tehát elnapolták. Pár hónappal később, a szeptember 13-i tanácsülésen a következő jelenet tanúja lehetett a testület tagjainak egy népesebb csoportja: Szalui Benő — aki közvetlenül nem érdekelt, bár ugyancsak külterületi tanácstag — körülnéz az ülésteremben. Látván, hogy körötte a korábbi ellenzők is a határmódosítás mellé szegődtek, fennhangon így szólt: „ípy állunk hát? Nos ha már nektek nem fáj, miért fájjon nekem?!” S ő is a magasba lendítette karját. Ügy tűnik, az idő jó orvos. A szeptemberi tanácsülésen négy tartózkodással és egy ellenszavazattal, ötvenegy tanácstag az ésszerűség, Bodoglár és Tajó Majsához csatolása mellett döntött. Röviddel később a Kiskunmajsa Nagyközség Tanácsa is határozott: a szükséges előkészületek megtétele, a feltételek megteremtése nyomán készen áll az egyébként is inkább a majsai határhoz kapcsolódó települések fogadására. Bodoglár és Tájó-puszta közigazgatási hovatartozása tehát — lakosainak igazi érdekei szerint — eldőlt. Már csak a megyei tanács jóváhagyása van hátra. Ezekután halgassuk meg a mindmáig ellenzékben maradt, két érdekelt tanácstag vallomását. Mit mond az egyetlen ellenszavazó, az öregtajói pusztarész lakosainak képviselője, Varga Lajos? — Tény, hogy a felhozott észérvek mind a Majsához való csatlakozás mellett szólnak. A felső tagozatos gyerekeinket is naponta oda viszi-hozza a busz. A kenyeret a majsai pékségből kapjuk. Csakhogy ... Kiskunhalas nagyváros és minden tekintetben felvirágzott! Majsa meg inkább mezőváros, mégha sokat fejlődött is. És az a tömérdek segítség, a villanyhálózat, az orvosi rendelés, a helybeli járlatlevél-kezelés és a többi, amit a halasi tanácstól kaptunk! Meg a tanács vezetőivel kialakult igazán nagyszerű kapcsolataink!... Mindez együtt vajon nem elég indoka a különben is nagyon régről, évszázadokról örökölt érzelmi kötődésünknek? Igazgatásilag Majsához kerülve mindezek építését újra kell kezdeni. .. Én a választóim véleményét képviseltem, nem szavazhattam másként. .. És hogyan indokol Modok Ferenc, Bodoglár egyik tanácstagja, aki a szeptemberi tanácsülésen nem tudott ugyan részt venni, de júniusban kinyilvánított ellenző véleményét fenntartotta? — Kérem, igaz, hogy Majsa itt van közel, a fiam is odajár gimnáziumba. De nekünk Halas sincs messze! Piacra is nemcsak Majsára, hanem Vadkertre és Kőrösre járunk... Meg aztán hogyan lesz Majsán a tanácsi ügyintézés, például a járlatlevél-kezelés? Mert úgy a jó, ahogyan most van és félünk, hogy így marad-e? Aztán a legfontosabb: az ősi hagyományok! A miénk is ősi halasi család! Modok Gergely kunkapitány, aki a törököt verte ki a városból, elődünk volt. A másik ágon pedig a halasi kórházalapító Besenyői család... Ez kérem, apáról fiúra, száll. Különben is, az egész rokonság Halason él. Számíthat ebben valamit a távolság? De ha már így döntött a többség, elintézhetné a magsai vezetés, hogy ne csak az egyetlen kora reggeli buszjáratunk legyen, hanem álljon meg legaiább a felsőbodoglári iskolánál a távolsági autóbusz... Nemcsak a vezérigazgató elégedett a ladánybenei Erdei Szakszövetkezettel Szükséges-e kommentálni e vallomásokat? Aligha. A megszokás nagy erő. A hagyományokhoz, s mindahhoz, amit megszoktunk, az érzelem sok szálával kötődünk. Ezért fordul elő, hogy olykor az ész legmeggyőzőbb érvei ellenére is a szív nehezen adja meg magát. Perny Irén A ladánybenei Erdei Szakszövetkezet földjeinek értéke mélyen a megyei átlag alatt van. A holdan- kénti aranykorona érték nem éri el a négyet. Ilyen helyzetben a mezőgazdasági termelés évről évre veszteséges volt egészen az elmúlt esztendőig. Tavaly már nyereséggel zárták a mérleget. Ennek a változásnak története van. Az évről évre visszatérő veszteség sok gondot okozott a vezetőségnek, keresték a kiutat. A megoldást a budapesti Orion Rádió és Villamossági Gyár vezetői kínálták, akik munkaerőhiánnyal küszködtek. Sikerült gyorsan megegyezniük. A szak- szövetkezet egy régi malomépületet alakított műhellyé. öt asszony és leány elutazott a gyárba és két hétig tanulta a televízióalkatrész összeszerelésének mozzanatait. Hazajőve betanították társaikat. A későbbiekben ismét öten utaztak fel két hétre. Néhány hónap alatt már hatvanas létszámmal dolgozott a szakszövetkezet által létesített ipari üzem. Az első hónapban tizenkétEzervagonos gabonatároló Szegeden ezer forint értéket termeltek, jelenleg havi termelési érték 440 ezer forint. Egy év alatt tehát ötmillió forint értéket produkálnak. Fordulat Ennek köszönhető, hogy 1971-ben már nyereséggel zárták az évet. Némi tartalékot is gyűjtöttek. Az ipari tevékenységből származó bevételekből beruházták a mezőgazdasági termelés fejlesztésére. Ennek köszönhetően nőtt a terméshozam, mérsékelten gépesítettek és javult az üzemszervezés is. A televíziós alkatrészek összeszerelésével foglalkozó asszonyok, lányok ugyanis olyan kötelezettséget is vállaltak, hogy évente 80 órát a mezőgazdasági termelésben segítenek, ahogy a közösben a munka megkívánja. A napokban az Orion Gyár vezérkara leutazott Ladánybenére. Megbeszélték a további együttműködést. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek. Gyorsan és jól Erről maga Vankó Gyula vezérigazgató nyilatkozott: — Nemcsak én vagyok elégedett, hanem a gyár valamennyi termelési vezetője is. Az itteniek meglepően gyorsan és jól sajátították el az összeszerelés munkaműveleteit. Minőségi kifogásaink nincsenek. Kapcsolatainkat a jövőben erősíteni kívánjuk, azért is jöttünk ide a szakszövetkezethez, hogy erről tárgyaljunk a vezetőséggel. Gyárunknak fontos bázisa az itteni munkásgárda. Évi termelési értékünk egymilliárd 200 millió forint. Tizennégy tőkés és négy szocialista országba szállítunk televíziót, tízmillió rubel es kétmillió dollár értékben. A növekvő igények, a termésbővítés megkívánja, hogy gondoskodjunk munkaerőről. Ezért örülünk, hogy sikerült megtalálnunk az együttműködést a szak- szövetkezettel. Hosszú időre Csábi Dezső, a szakszövetkezet elnöke elmondta: — Tagjaink életszínvonalában döntő fordulatot jelentett az Orion gyárral történt megállapodás. Mivel a jelenlegi műhelyt már kinőttük, egy modern csarnokot kezdünk rövidesen építeni, amelyhez étkező helyiség, fürdő is csatlakozik. Az Orion gyár vezetői hosszú időre kívánnak velünk együttműködni. A kooperációból származó jövedelmünkből tovább tudjuk fejleszteni a mező- gazdasági termelést A silány homokterületeket újabb ültetvényekkel szeretnénk hasznosítani, a jelenlegi szőlő- és gyümölcstelepítés termőképességét pedig növelni tudjuk. Mészáros Ede a szerelőrészleg vezetője abban is bízik, hogy bővíteni lehet az együttműködést. A környékbeli asszonyok, lányok bizonyára szívesen eljönnének Ladánybenére dolgozni. Vankó Gyula vezérigazgató szerint ezzel a gondolattal érdemes foglalkozni. A gyár egyébként is keresi a kapcsolatot más szövetkezetekkel. K. S. Miért tűrjük? Szeged határában ezervagonos gabonatároló épül. A vasbeton silórendszer körcellái harmincnégy méter magasak. Az új létesítményt 1973-ban adják át, ezzel lényegesen csökkennek a búzatermő vidék tárolási gondjai. (MTI Foto — Tóth Béla felv. — KS) A hosszú életű emberek országa A Szovjetunió fennállásának fél évszázada folyamán valamennyi szovjet népnél jelentősen megnőtt az emberek átlagos életkora és kitolódott a munka- képességük korhatára. Az átlagos életkor kétszeresére emelkedett: 35-ről 70 évre. •\z erre vonatkozó adatokat a Zdorovje (Egészség) című oszkvai folyóirat k" alté a szovjet egészségügy jelenlegi helyzetét elemző cikkében. A cikk ezeket az eredményeket a díjtalan orvosi ellátással, a szovjet társadalom szociális-kulturális haladásával hozza ösz- szefüggésbe. Nem csekély a szerepe annak sem, hogy a dolgozók táplálkozása, életás lakáskörülményei egyre já rulnák és széles körű szanatóriumi és üdülő: bóznt áll rendelkezésükre. (APN) Lassan nem tud az ember hová elfordulni, napjában számtalanszor, úgy tenni, mintha süket lenne, és nem hallana semmit, annyira ellepi az utcát, a munkahelyeket, a szórakozóhelyeket a káromkodás és a durva beszéd. És ha csak a „csudába” külde- nék egymást e sport művelői, vagy azt mondanák „anemjóját!”, s ettől pillanatnyi mérgük lecsillapodna. Csakhogy nem erről van ám szó. hanem a féktelen drasztikumról, a trágárságról! Legszembetűnőbben a kisiskolások és a kamaszok között szedi áldozatait a csúnya beszéd, de persze nem kíméli az éltesebb férfiakat sem. Sokszor úgy tűnik, hogy az erősebb nem képviselői már-már egymással versengenek, ki tudja durvábban. közönségesebben és brutálisabban kifejezni magát, és mindezt teszik a nők jelenlétében, a nők füle hallatára, mintha ezzel a legtermészetesebb módon járnának el, mintha irodalmi nyelven beszélnének. A nők többsége megretten e gátlástalan beszéd hallatán. Pedig nem is olyan régen anyáink jókora pofonokat osztogattak volna, és rendre, tisztességre intették volna mindennek a tizedéért is a környezetüket, amit mi emancipált nők, zokszó és neheztelés nélkül, már-már belenyugodva a sorsunkba, tudomásul veszünk. Nem lehet az igaz, hogy ezt a káromkodási hullámot el kell fogadnunk és el kell tűrnünk a mai kor, a „gyorsuló idő” velejárójaként. Mindezt ugyanis nélkülözni tudnánk. Jó lenne, ha akadnának férfiak. akik ebben segítségünkre sietnének. Mert már ott tartunk, hogy az újabb brutalitástól tartva, ezeket a fenegyerekeket nem merjük megkérdezni; vajon így beszélnének édesanyjuk, feleségük, menyasszonyuk, esetleg kishúguk előtt, és eltűrnék-e, hogy más férfiak így társalogjanak a hozzájuk tartozó nők füle hallatára?! A legelemibb tisztelet- adás, ha egy férfi nem beszél durván és közönségesen nők társaságában. Ügy tűnik, mintha az ifjú nemzedék egy része erről mit sem tudna. Egyre inkább tért hódít és polgárjogot nyer mindenfajta társas érintkezésben, úton és útfélen a csúnya beszéd. Persze igazán eredm-^nves és hatásos az lenne, ha hallatán mi láovok—asszonyok nemcsak elpirulná»-*» és süketet tetetnénk, hanem mernénk felháborodni, tiltakozni és megszétvenít»- ni is azt, aki megint bennünket, K. É.
