Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-10 / 214. szám
Petőfi Sándor: Szállnak reményink... Bizonyítvány - iskol látogatás nélkül Szállnak reményink, e szép madarak... Midőn legjobban szállanak, S szíják a mennyei tiszta léget, Hol már sas nem tanyáz; Jön a való, e zord vadász, S lelövöldözi őket. (Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt) Földét a földmíves... Földét a földmíves felszántja, Aztán beboronálja. Képünket az idő felszántja, De be nem boronálja. (Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt) „A szalkszentmártoni tél verstermése a nemes vad egyetlen hosszú mormolása a tüskék és a ketrecrács mögött” — írja Illyés Gyula a 23 esztendős költő nehéz hónapjairól. Petőfi sorozatosan csalódott. 1846 első hónapjában összesen 10 forint volt a bevétele, két költeménye jelent meg. A Tigris és hiéna című drámáját ugyan elfogadták, de mivel bérletszünetben akarták előadni, visszakérte... Az élet nagy kérdései foglalkoztatják, a filozófiában próbál vigaszt találni. Rengeteget dolgozik, így csitítja háborgó indulatait. Provaznik Géza: Köszöntő 'Jön az éj sötéten, döngetön: fekete sörényes szemfedőm. Kísértő árnyú volt-magam felriadt széllel elrohan. Rohanó szélben visszanéz, szeme kovácsolt furcsa és szeme simító mozdulat —• arcod arcomról elszakad. Elszakadt vágyak, bánatok csillag-porában táncolok, üvegcserépen furcsa tánc: kezemen éles, néma lánc, kezemben némán vádoló hervadt virág, halottnak valóvirágom, most, hogy elhagyom: tűnő magamnak átadom. Nemrég a televízió egyik riportműsora ismételten —, s már sokadszor! — felhívta a közvélemény figyelmét hazai gazdasági, társadalmi és kulturális életünk egyik fontos, mindeddig megoldatlan problémájára: másfél millió felnőtt dolgozónk nélkülözi a korunk megkívánta alapműveltséget, vagyis nem végezte el a nyolc általános osztályt. S még ez is voltaképpen szépítő statisztika eredménye; ha egész, 16 éven felüli, még dolgozó lakosságunkat vesszük figyelembe, ez a szám két és fél milliónál is nagyobb — az általános iskolát nem végzettek aránya meghaladja az 50 százalékot. Nem is várható egyhamar javulás. Száz közül nyolc-kilenc gyermek nem szerzi meg tanköteles korának túllépéséig a nyolcadikos végbizonyítványt, az „ominózus” kategóriába tartozók tehát minduntalan „újratermelődnek”. E jelenség okait itt nem elemezhetjük, csak néhány körülményt említünk meg, a továbbiak jobb megértése végett. Egyrészt: mai viszonyaink között a legtöbb dolgozót még semmiféle egzisztenciális , érdek nem serkenti hiányos alapműveltségének sok áldozatot kívánó, munka melletti pótlására. Másrészt: a már nem fiatal dolgozó emberek többsége viszolyog az iskolapadtól, a leckefelmondás tók Bizonyos azonban: manapság már égetően szükség van a felnőttoktatás új, korszerűbb, az életkorhoz jobban alkalmazkodó formáinak, módszereinek megteremtésére, valamint a tanterv, a tananyag módosítására is. E nehéz, ellentmondásos helyzetben siet az iskolarendszerű felnőttoktatás segítségére a népművelés, a maga sajátos eszközeivel. Alapot teremtett hozzá az 1966-ban kelt művelődésügyi miniszteri utasítás, amely a dolgozók esti iskoláiban lehetővé tette az úgynevezett osztályozó, illetve magánvizsgákat. Ezekre minden iskolalátogatás nélkül, egyéni tanulással lehet felkészülni, eredményes elvégzésükért a szokásos bizonyítvány jár. Az alkalommal azonban jó ideig csak kevesen éltek, hiszen nehéz minden irányítás nélkül, odahaza, csupán tankönyvekből elsajátítani a kötelező anyagot. Így született meg az a népművelői elgondolás, hogy közös foglalkozásokkal segítsék az egyéni felkészüléseket, kis létszámú, pedagógusok által vezetett csoportokban. S megindultak az első, teljesen spontán kísérletek, magánvizsgára előkészítő tanfolyamok néhány budapesti nagyüzemben és a Nóg- rád megyei Mizserfa bányatelepén. Az előkészítők külső, de lényeges vonása: a jelentkezők nem iskolapadban ülnek, hanem a helyi művelődési ház, vagy klub barátságos környezetében közösen beszélik meg a tananyaggal kapcsolatos 4 problémáikat. I\Tirt'cs: felelés, kikérdezés; a foglalkozást vezető pe- ‘ dagőjlúk cáak ’ az anyag főbb összefüggéseit magyarázza meg, s válaszol a kérdésekre. A cél: a hallgatók tanuljanak meg tanulni, sajátítsák el az anyag önálló feldolgozásához szükséges készségeket. Ma már elmondhatjuk: az eddigi kísérletek jórészt beváltak, tervezik is elterjesztésüket más megyékben, illetve üzemekben. De nem ez az egyetlen módja annak a segítségnek, amelyet a közművelődési szervek nyújtanak a felnőttoktatáshoz). , Évente csaknem t kétszázezren vesznek részt például a művelődési otthonokban szervezett, az esti oktatást kiegészítő, szaktárgyi tanfolyamokon. Gondoltak a népművelők azzal is: nem mindenkinek érdeke a bizonyítványszerzés, ugyanakkor szükségét érzi az általános műveltség megszerzésének. Országosan mintegy 126 ezer tagja van a művelődési otthonokban fenntartott, négyezernyi tudományos szakkörnek, amelyek végső fólcon szintén a felnőttoktatást segítik. A közművelődés így teljesíti egyik alapvető feladatát, a felnőttnevelést; így járul hozzá — a közoktatás , néhány tennivalójának ideiglenes átvállalásával is — a dolgozó tömegek műveltségi színvonalának minél gyorsabb emeléséhez. Sz. L. Bozsó János: Katlan „Kezelve! túlságosan hadonász” Simon Lajos: Titán ’Almomban megnőtt az erőm: s ölbe kaptam Magyarországot Előbb dajkáltam, mint a gyermeket, aztán cipeltem, mint Titán a földet, majd úgy emeltem homlokom fölé, mint ágacskát a Szabadságszobor. Majd lábujjhegyre álltam, hogy legyek nem kisebb, nem több, éppen akkora,’ akár a földet hordozó Titán. Zsámolyt is tettem lábujjam alá, Bakony bazaltját, Gerecse kövét, hogy kincsemre, kit égfelé emeltem, zúgjon a zápor, zuhogjon a fény, legyen már végre őserdő-kővér. S ha sarjad rajta gazdag vetemény, el ne takarják óriás fák, hát lábujjon és hegycsúcs-zsámolyon emeltem égnek kincsem: a hazát. S szinte igaz volt. szinte nem csoda, hogy arcom völgyén ömlött a Duna. Pardi Anna: Vihar Villám,’ még sűrűbben, legyél a szívzengésem, homály alá dördül minden fényességed, fölszáradó sárrá minden ékességed, a fák megtépázott selyemzsinórját rakd vállamra kitüntetésnek. _ A színházat, meg az anekdotákat kedvelik az emberek. Külön-külön is. A színházzal kapcsolatos vidám történet: kész siker. A Fészek klubban rendezett, s vasárnaponként sugárzott „Ez az én színpadom” kedvező fogadtatása arra buzdított, hogy gyűjteményemből néhányat bemutassak a Petőfi Népe olvasóinak. " PECHES ASSZONY Spitz Dávidné 1826-ban nyilvánosan „pénztsalók- nak, keringőknek, tolvajoknak” nevezte a teátristákat. Nehéz kideríteni, hogy miért. A műsor nem tetszett? Avagy a vacsoraszámlával maradtak adósak? Ki tudja? Feljegyeztetett azonban, hogy a — nyilván igazta- lanul vádaskodó hölgy „kisebb korbácsütésekkel fe- nyíttetett”. Így jár az ember, ha színészekkel kezd, abban a városban, ahol éppen Katona József a főfiscalis. A hajdani teátrista. A Bánk bán szerzője. ]* ■ A KÖZÖNSÉG. Ä színész meg az éhezés gyakorta kerültek jő barátságba. A húszas évek végén, a harmincas esztendők elején nélkülöztek különösen sokat a művészek. Pedig mindent megpróbáltak. Vendégszereplést, klasz- szikusokat, operetteket. Volt aki kalapokat árult, mások hirdetéseket gyűjtöttek, volt aki... fűnek-fának tartozott. i A színikritikus így foglalta össze tapasztalatait: f A színháznál nem az baj, i Hogy a színész jól ritkán játsziki ] A közönség sajna, sajna ! A nézőtéren ritkán látszik. Más alkalommal már mérgesen szidja a közönyt, a parlagi gondolkodásmódot: No, de ezzel indítványom bezárom, A kultúrát égessük el tűzlángon! Legyen neki nyughelye a Nagy-Bugac S hamvaiban rakjon fészket a kukac. A KRITIKUS MEG AZ IGAZGATÓ FELESÉGE Nincs új a nap alatt. Az egész magyar sajtó beszámolt arról, hogy a veszprémi színház rendezője kitiltotta a kritikust a főpróbáról. Száz esztendeje, hogy Kecskeméten a Pletykapad című remekműben Bényeiné nem nyerte meg a helyi sajtó képviselőjének a tetszését. Szokásához híven kertelés nélkül megírta a véleményét: „sem játékban, sem öltözékben nem tanúsított ízlést. Az Uttczu Bizony megérett a meggy-hez alkalmazott ug- rándozása sehol a világon nem járja. Kezeivel túlságosan hadonász.. £ Másnap az igazgató visszavonatta az újságíró szabadjegyét. Csodálkozott a kritikus: — Máskor is írtam már bíráló hangnemben. — De nem az igazgató feleségéről. KIHAJOLNI VESZÉLYES Ä színésznők nem mentek a szomszédba egy kis reklámért. A századforduló táján a társulat kedvence beperelte az egyik társaságbeli fiatalembert. A vád: gyanútlanul nézegetett földszinti szobájának ablakán, amikor az ifjú egy óvatlan pillanatban megcsókolta. Ilyen esetről nem intézkedik a paragrafus. Ám a bírót sem kellett félteni. Kedvesen kérdezte: — Ült-e már a művésznő vonaton? — Természetesen — válaszolt méltatlankodva. — Nos, akkor tudhatja — és felemelte a hangját ;— hogy kihajolni veszélyes. Odasúgta szomszédjának: Különösen ilyen csinos pofikával. Ismét szigorúan: Keresete elutasíttatik . Ma természetesen ilyesmi nem történhet meg. A mai fiatalemberek ilyesmire a világért se’ vetemednének. A színésznők sem kukucskálnak az ablakon. Örülnek, ha a szegényes színészház többségében udvarra nyíló lakásaiban meghúzhatják magukat... KI, MIÉRT IRIGYKEDIK Ha már a színésznőknél tartunk... Hatvanöt esztendeje nagy újság volt az automobil. Nő a volánnál — szinte csodaszámba ment. A társulat primadonnája 1907-ben vörös színű automobillal járt az előadásra. Majd megpukkadtak a barátnők. Irigykedtek. Sok sóhaj szállt a messze száguldó automobil után a férfiak szájából is. Azt felesleges ideírni, hogy ők miért sóhajtoztak... MAI LEVEGŐ Napjainkban már nem újság a gépkocsi. Akad belőle bőven a színház környékén is. Főként, amióta odatelepítették a benzinkutat. Amikor a színészek tiltakoztak — állítólag — ilyen választ kaptak. — Ugyan már. Mindig a mai levegőt hiányolják a színpadról. Nyissák ki az ablakokat. Olyan finom benzinszag árad a terembe. Még fizetni se kell érte. Megspórolhatják a hangkulisszákat is. Reggeltől-estig zúgnak a motorok... Nem is tudom, hogy inogér- demlik-e. Másutt mindenütt elhelyezik a kízép’üte»- ,tek közeléből a benzinkutakat, tartályokat. Mi vállaljuk a kockázatot... Még a zsebkendőnyi parkból is lecsíptünk egy darabot. Maguknak mégsem tetszik. Ki, érti eztl H. N,
