Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-03 / 208. szám
PetSfi Sándor: Hz ember ugyan hova lesz?... Az ember ugyan hova lesz?... Sokrates, Ki a mérget megitta, S hóhéra, ki a mérget neki adta, Egy helyre mentek mind a ketten? Oh lehetetlen! És hátha ... hátha ... Mért nem láthatni a másvilágba! (Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt) Móricz Zsigmond és a tanyák Harminc esztendeje, hogy szétfutott az országban a riasztó hír: meghalt Móricz Zsigmond. A szélsőjobb Kecskeméti Közlöny mindössze 15 soros protokoll- szöveggel búcsúztatta a század egyik legnagyobb íróját, akinek az életében a hírős város „sorstápláló csillag” volt. E sorok írója többször foglalkozott Móricz és Kecskemét kapcsolataival. Most arra szeretnénk a figyelmet felhívni, hogy a Nyugat, a Kelet Népe szerkesztője jól látta a tanyák népének gondjait, a sajátos települési és életviszonyait. A homokot kertté szelídítő emberek munkáját, a gyakorlati ügyekben praktikusan gondolkodó városvezetést Móricz mindvégig ro- konszenvvel támogatta és ezzel magyarázható, hogy kicsit eltúlozta a fejlődés eredményeit. Gesztelyi Nagy László az ö biztatására írta meg a Nyugat 1932. november 1-i számában közölt, a tanyák elesettségét feltáró három és fél oldalas cikkét. Móricz a kecskeméti, éles szemű — sajnos, karrierizmusból a mindenkori kormányhoz csatlakozó, helyezkedő — agrárszakember által közölt döbbenetes tényeket felhasználta a Rokonok átdolgozásánál. (Ez egy külön téma, visszatérünk rá.) A második, végleges kiadásba így kerültek a „legremekebb munkásanyag”, a szegényparasztság kilátástalanságát drámai sorokban megjelenítő sorok. Indulatosan kérdi, hogy miként járjanak a tanyai gyerekek iskolába. „... a gyereknek nincs csizmája, cipője ... Borzasztó, micsoda hibákat csinált a kormányzat, amikor megengedte a tanyatelepülést...” Most, az 1934 március végén; kecskeméti körkép. Diskurálás a város múltjáról, jelenéről és népéről címmel elhangzott, több mint félórás előadásából közlünk részleteket. Az író 1934 márciusában kedvderítő napokat töltött Kecskeméten. Jó hangulata és vállalkozásának jellege — az első Hírős Hét népszerűsítése volt egyik célja — magyarázza a dicsérő jelzők helyenként (Mó- ricznál szokatlan) bőségét. Kérlelhetetlen igazságérzete, felelősségtudata még ilyen ünnepi alkalomkor is fájdalmas megállapítások kimondására készteti, (h. n.) * ... Kecskemét a Duna—Tisza közötti roppant homokterületen alakult, beláthatatlan régi időben. A homok tengerében él szerényen és elhagyatottan, futóhomok volt a hazája, az a szikes, sivó homok, amelyet lehetetlen volt megkötni és kihasználni... És amikor néhány évvel ezelőtt végigmentem azon a határon, a kecskeméti pusztákon a Tiszáig, álmélkodva és csodálattal láttam, hogy olyan dús és buja területen megy át a vonat, amilyeneket csak Olaszországban látni. Gyönyörű szőlőültetvények, tele gyümölcsfával — minden roskadásig tele volt —, ezt szokták földi paradicsomnak nevezni. Megmagyarázták, hogy ötven évvel ezen a tájon a Szikra felé egyetlen fa sem volt, még egy bokor is alig. A legridegebb homok volt, amelyen vasutat sem mertek volna építeni, mert azt is elöntötte volna a homok. Hogy lehetett a világ legrosszabb földjét, a szaharai homokot így megtermékenyíteni? Kecskemétnek az utolsó félszázadban néhány nagy polgármestere volt. Köztük Kada Elek neve a legismertebb, ö hajtotta végre az elődei által megindított nagy munkát. A telepítés által vette birtokba a földet. A föld másodszori, új meghódítása volt ez. A város birtokából a millennium táján háromezer holdat adtak el 2—6 holdas parcellákban a város lakosságának. Ezek a kis telepesek saját földjükön szőlőt és gyümölcsöskerteket teremtettek, az addig hasznavehetetlen homokból. flz egész ország figyelmét fel kell hívni a kecskeméti telepítés kérdésére. Maga az elv összefüggésben van az alföldi tanyarendszerrel. A török korban az Alföld kis falvai bemenekültek a központi nagy városokba és határuk beolvadt a város határába. Így jött létre a kecskeméti 100 ezer holdas határ. A múlt század közepén aztán a nép elkezdett kitelepedni a földre; 10—20—30—40 kilométeres távolságok vannak például a kecskeméti határban. Ide nem járhat ki a városból naponta a gazda földjét művelni. Tanyákat rakott tehát a saját földjén és ezzel új gazdálkodási rendszer alakult ki; a tanyabirtok. 1830-ban még csak 12 tanya volt a kecskeméti határban. 1840- ben 127, 1910-ben 2275 és 1925-ben 8285. Ma a 80 ezer főnyi lakosságnak több mint a fele kint lakik tanyán, a 40 kilométeres sugarú tanyavilágban. A millennium után, 20 év alatt 25 és fél ezer holdat telepített be tanyákkal a város... És megjött a nagy csoda. A kecskeméti homok minden más földnél jobban szereti a szőlőt és különösen a gyümölcsfát. A kecskeméti barack, a kecskeméti meggy, a kecskeméti sima egycsapásra megnyerte az egész világ elismerési l és ez a homok valami csodálatraméltó nemes és ízes gyümölcsöt termelt! A talaj és klíma itt legjobban megfelel a magyar gyümölcsnek. A tanyaviíágról még ma sem lehet azt mondani, hogy a legideálisabb életet adja az embernek. Sok hiánya van. Legnagyobb hiány a közlekedés nehézsége. Az utóbbi évtized nem volt alkalmas arra, hogy az utakat rendbeszedjék. Kecskemét határában kétezer kilométer járt út van, mindebből csak 307 kilométer van kikövezve. A többi dűlőút és az év nagy részében alig használható. Kétmillió pengővel meg lehetne építeni az utakat és nem kételkedem benne, hogy a következő tíz évben Kecskemét meg is fogja építeni. Meg kell építeni, mert másképp a mostani nagy üzemmé fejlődött életet fenntartani tovább nem lehet. Megnőttek az igények. A tanya népe nem sokáig bírja, hogy orvos, szülésznő és posta nélkül éljen a tanyákon. Egy halottbejelentés és beidézés miatt sokszor 30 kilométert kénytelen gyalogolni. A nép birtokba vette a földet, a népinek segítségére kell jönni, hogy az áldást és az életet élvezhesse. Egy nagy elvi kérdést tisztázott, a kecskeméti élet. A bérletbe adott városi birtokok kopárak, sivárak, elhanyagollak. A telepítések viruló gazdasagok, gyümölcstermelők, baromfinevelők, sertéshizlalók. A bérlők nem tudják megfizetni a legkisebb bérleti összeget sem. Ellenben a telepesek hordják be a kecskeméti piacra az ezer vagonokat megtöltő gyümölcs- és élelmiszertömegeket... A kecskeméti ember rendkívül érzékeny minden gazdasági újítás iránt. Az új szőlőfajták hihetetlen gyorsasággal terjednek el. Egy-egy kiváló Mathiász- fajtát azonnal felkapnak és azt termelik, amit a piac kíván. Július 24-re szőlőt hozni a piacra, ez a fő büszkeség. Egyáltalán, nagyon szeretik a piacot. Éídemes megállni a piacon, és nézni, hogy árul a kecskeméti gazda. Mint egy kereskedő a pult mellett, a termetes és zömök gazdák úgy becézik a vevőt és olyan nagyszerűen tudnak csomagolni, szállítani, mint a született kereskedők. Roppant élelmesek. Saját maguk azzal tréfálják egymást,1 hogy a kecskeméti ember a füleden gombot is kiviszi a piacra, s annak is vevőt tud szerezni. Még a makk hetes kártyát is kiviszi, hátha valakinek ez hiányzik a paklijából. Sehol az országban ilyen gyors átalakulási hajlamot nem lehet megfigyelni. A termelési irányokat számon tartják és új gazdasági elvek kitalálására törekszenek. Itt van a földieper kérdése. A mai férfiak gyerekkorában még nem is volt földieper. A piacön kis tányérben árultak néhány szemet, 1933-ban már 9 vagont szállítottak ki. És, ha a hűtést megoldják, mondja a kecskeméti gazda, bombaüzletet csinálnak ebből, mert kiderült az utolsó években, hogy a kecskeméti homok adja a legszebbet és a legjobb ízűt a földieperből is. Az uborka pár év eredménye. 1924— 25-ben még alig volt uborka a piacon. Egy véka uborkamagért több mázsa búzát adtak. Intenzív, általános és nagyra értékelt kertgazdasági munka folyik ez idő szerint Kecskeméten, amelyben az egész lakosság apraja-nagyja és minden rendű lakossága részt vesz és serényen dolgozik. A kecskeméti ember nem gőgös és nem henyélkedő. Nyelve is szerény és óvatos. Valaki úgy jellemezte, hogy a kecskeméti ember szava tartózkodásba takart nagy okosság... Minden vidéknek megvan a maga stílusa. A kecskeméti stílus előttem akkor nyilatkozott meg kristálytisztán, amikor most két éve a nagy kecskeméti jégverés után azt mondotta az egyik kecskeméti gazda előttem, akinek termését tönkretette a jégverés; — Bizony nagy baj, nem tudom, a szőlőből lesz-e valaha valami, a gyümölcsfáim egészen pocsékká lettek, de hál’ istennek, a főggye megmaradt... Ez oly ősi bizalom a földben, hogy a saját munkájával átmentette a kecskeméti lakosságot a nehéz időben is. És én, aki 30 évvel ezelőtt figyeltem meg ezt a magyar népet és összevetem a mai néppel, azt merem állítani, hogy az AÍföldön éppen Kecskemét és a szomszédos Nagykőrös és Cegléd határát központul véve, ezekben a szörnyű időkben egy új gazdasági kultúra és fejlődés kezdődött, amely eltartott egész a Duna—Tisza közén keletre Orosházáig, Békécsabáig és Szegedig. Olyan fejlődés, amelyre régebbi évtizedekben nem is mertünk álmodozni. A magyar Alföldnek két nagy betegsége van. Az egyik a szikes területek sivár világa, a Nagykunság környéke. A másik a nagy mezőgazdasági munkásmedencék, ahol még ma is reménytelenül él a szegénység. Kecskemét megadja a reményt, hogy mind a két bajt meg lehet gyógyítani. Semmi sem volt vigasztalanabb, mint a múlt század végén a kecskeméti sivataghomok, ahol reménytelennek látszott az élet. Itt az elvetett rozsot a harmadik határba vitte a szél, és ott kelt ki. És ugyanitt a szegénység elviselhetetlen tömege, amely az embervásárba várt a munkára hívó gazdákra. ... II nemzet gazdálkodásában a legnagyobb érték mégis csak a munkáskéz. El fog jönni az idő, amikor a ma oly nagy szegénységben szenvedő munkásság lesz a terméketlen föld új meghódítója és új belső, országos érték megalapítója» - A tudomány világából Növények sovány koszton A NÖVÉNYEK sohasem magukban fordulnak elő, társas lények. Nem a véletlen szeszélye dobta őket oda, ahol éppen vannak, hanem talajigényük termőhelyi igényük, verseny- képességük és néhány más körülmény mértéke, foka szerint társulásokká szervezetten jelennek1 meg. A társulások kiváló jelzői a termőhelyi viszonyoknak, ha az utóbbiak változnak, cserélődik a rajtuk élő növényzet is. Mindegyik növény tehát tulajdonképpen önmaga sírásójává válik, hisz huzamosabb megtelepedésével előkészíti a talajt az igényesebb, esetleg magasabbrendű növényzet számára. Ez a folyamat — a növénytársulások egymásra következése — kiválóan tanulmányozható városunk környékének homokján. A mozgását veszített, megállapodott futóhomok- váztalajon egynyári növények telepednek meg. Ezek alkotják az „egynyári homoki gyepeket”. A növényvilág előőrsei ők; néhány mohaféle, aztán a fedél- rozsnok, vadrozs. HAMAR átadják helyüket a „meszes homokpuszta” növényeinek. Néhány gyepcsomó, köztük sárgállik a csupasz homok, aztán deres színű, merev szárú füvek, sok tarkavirágú, szemnek is nagyon tetszetős, talajon elfekvő, vagy hosszan ágaskodó növényfaj. Jellegzetessége a magyar csenkesz gyepje, egy- egy selyemfű, kétféle ár- valányhaj, a naprózsa sárga virágú törpecserjéje, az illatos, dúsan növő homoki kákukkfű, a kora tavasszal nyíló homoki »''ropó és jó néhány más társukkal együtt ---iä növényvilág képét varázsolják elénk. Itt nyílik a báránypirosító, nevével ellentétben kék a virága, csak a töve bíborpiros. Alkalmas arra, hogy a pásztor birkáit megjelölje vele. Állítólag a pusztai lányok is ezzel szépítkeztek. Aztán a' halvány lilavirágú homoki kikerics. Ősz táján virágzik, termését tavasz- szal hozza. Tehát előbb van a termés, aztán a virág. Ha a „messzes homokpuszta” poszahomokon, de talajvíz közelében van, akkor már feltűnnek a szürkekáka és a serevélyfűz csomói is. A FELSOROLT növények záródása után vastagszik a talaj humuszos szintje, és az igénytelen, száraz körülményekhez szokott növényeket lassan felváltják a „magasfüvű homokpuszta-rét” fajai. A barázdált csenkesszel, élesmosófűvel együtt tömött fűbundát terítenek a talajra. Innen már csak egy lépés az erdők felé. De van úgy is, hogy mindjárt a meszes homokpuszta gyepjéből alakul ki az erdő. A folyamat megindítója a boróka. Jellegzetes homoki cserje. Felszín alatt futó gyökereivel fo kozatosan hódítja meg gyér fűvel borított, gya! ran csupasz homokot. 1 aztán sok van belőle, a. kor már egy-egy szál fe hérnyár is közé keveredd: A borókák haragos zöl foltjai között a pasztel. színű, ezüstös levelű nyárok, görbe törzsükkel, fehéres-szürke színű kérgükkel az alföldi homok legpompásabb látványát nyújtják. Amikor a fehér- nyárak száma megnő, a boróka kiszorul a záródó lombkorona alól a nyárcsoportok szélére, oda, ahol több fényt talál. Ez a társulás a borókás-nyáras. Az előbbi folyamat végén a boróka el is tűnik, átadja helyét igényesebb fajoknak. Fagyai, mogyoró veszi át a szerepét és a fe- hérnyárak is egyre magasabbra nőnek. De ehhez már közeli talajvizű mélyedések szükségesek. Ha ez is megvan, akkor a fehérnyár sem marad magában, hanem a tölggyel együtt kialakítja a Duna— Tisza köze legsűrűbb, legjobban tagolt erdeit, a gyöngyvirágos tölgyeseket. Zöld, összefüggő szőnyeg van a fák alatt; gyöngyvirág, salamonpecsét tömeges itt. A LEÍRT növénytársulások környékünkön sokfelé megtalálhatók. E helyütt talán csak Bugac és a Nagynyír környékét említjük, a növényzet egy- másrakövetkezésének folyamatát itt tanulmányozhatjuk legjobban. Remélhetőleg lesznek, akik ebben örömüket lelik, s a kedv felébresztéséhez talán ez a rövid írás is valami kevéssel hozzájárul. Dr. Szodfridt István Klossy Irén; Szamárkor»
