Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-28 / 229. szám
1912. szeptember 28., csütörtök S. oldal Módosul a tandíj és az állami támogatás rendszere A Művelődésügyi Minisztérium az elmúlt tanévben megvizsgálta az 1969-ben bevezetett új ösztöndíj- rendszer tapasztalatait és azok ismeretében néhány korrekciót hajtott végre. Az idei oktatási év kezdetén életbe lépett módosításokat egyrészt az ár- és bérviszonyokban időközben bekövetkezett változások indokolták, másrészt az, hogy az adott lehetőségeken belül tovább kívánják növelni az ösztöndíjrendszer hatékonyságát. Az említettekkel kapcsolatban most megjelent miniszteri utasításról tájékoztatták az MTI munkatársát a minisztériumban. Elmondották, hogy módosultak a szociális támogatás alapjául szolgáló jövedelemkategóriák. A korábbiakhoz képest a jövedelemhatárok általában 100—300 forinttal emelkedtek. Ezenkívül a 2500 forintot meghaladó egy főre jutó családi jövedelemmel rendelkező hallgatók az újonnan rendszeresített VI- os kategóriába kerülnek. Az ide tartozók pénzbeli szociális támogatásban már nem részesülhetnek, és a természetbeni szolgáltatásokat (diákotthon, menza), csak az önköltség térítésével vehetik igénybe. Ami az egyéb változásokat illeti: a szociális támogatások keretében havi 100 forinttal emelkedett az I-es jövedelemkategóriába tartozó hallgatók támogatása. és hasonló mértékben növekszik a felsőoktatási intézmény székhelyén lakók pénzbeli szociális támogatása is. A diákotthoni ellátásban nem részesülő hallgatók közül a jövőben nemcsak az I. hanem a II. kategóriába tartozók is megkaphatják a havi 150 forintos kiegészítő szociális támogatást, az úgynevezett albérleti segélyt. A nem helyben lakó hallgatók kedvezményesen részesülhetnek vacsorajuttatásban is. A tanulmányi ösztöndíjaknál fokozódik a differenciálás lehetősége azáltal, hogy 3,51—3,99 közötti tanulmányi átlageredmény esetén havi 50 forinttal emelkedik az adományozható ösztöndíj felső határa. A másik lényeges változás, hogy a népköztársasági tanulmányi ösztöndíjban részesülő hallgatók a jövőben a jövedelemkategóriájuk szerint járó pénzbeli szociális támogatást is megkapják. Ezzel a legkiválóbbak pénzbeli támogatása maximálisan havi 400 forinttal is emelkedhet. A művelődésügyi miniszternek egy mfcsik most megjelent utasítása a felső- oktatási intézmények nappali tagozatos hallgatóinak tandíjára vonatkozik és a benne foglaltak szintén az idei tanévtől érvényesek. Az új utasítás következetesen érvényesíti azt az elvet, hogy aki tanulmányi ösztöndíjban részesül, az nem fizet tandíjat. Az új rendelkezések jelentősen növelik a KlSZ-szerveze- tek hatáskörét és egyben felelősségét is. így például a tanulmányi ösztöndíjak juttatásának feltételeit a jövőben csak a KISZ-bizottságokkal egyetértésben állapíthatják meg A miniszteri utasítás lehetővé teszi, hogy az év közben valamilyen okból keletkező megtakarításokat is célszerűen felhasználhassák. Ezekből az összegekből ugyanis egyrészt növelhető a rendkívüli segélyekre szolgáló keret, másrészt a megtakarításból tanulmányi prémiumalapot, valamint a hallgatói kollektívák jutalmazására felhasználható alapot képezhetnek. Az említett pénzügyi alapok létesítésére és felhasználására vonatkozó irányelveket a minisztérium később határozza meg. (MTI) Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott Bács- Kiskun megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Az ülést dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke nyitotta meg, köszöntve a végrehajtó bizottság tagjait és a meghívottakat. A testület megtárgyalta az építési, közlekedési és vízügyi osztály előterjesztését a magánlakás-építés tervezési színvonalának helyzetéről, a Magántervezési Szakértői Bizottság munkájáról. A vitában sokan felszólaltak, elmondták javaslataikat, véleményüket a jelentésről, majd a vita anyagát dr. Gajdócsi István foglalta össze. Ezt követően került sor | gül a megyei tanács vég- a lejárt határidejű vb-ha- rehajtó bizottsága bejelen- tározatokról készített elő- tésekkel és' egyéb ügyekkel terjesztés elfogadására. Vé- | zárta tegnapi ülését. szeptember u.3c Ankét a nevelő és felkészíti minkéről Szerdán délután a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei székházában megbeszélést tartottak a honvédelmi nevelő és felkészítő munka további felr adatairól. A megjelentek között ott volt Madarász László a megyei tanács elnökhelyettese, Lengyel A jövő grépei között A moszkvai Szokolnyiki parkban szeptember elején megnyílt gépkiállításon részt vett hazánk is. A magyar pavilont járva megállapíthattuk, hogy élelmiszergazdasági gépeink iránt nagy az érdeklődés. Erről tájékoztatott a Kecskeméti Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat megbízottja, Lakos Alfréd is. Büszkén mutatta a 400 köbméteres szemester- mény-tárolót, amelynek ezüstszínű tornya messziről felhívta magára a figyelmet. Azt is elmondta, hogy egy Moszkva melletti szovhozban rövidesen 8 ilyen tornyot építenek. Amennyiben megnyeri a szovjet szakemberek tetszését, évente 50 ezer köbméter űrtartalmú toronyra várható megrendelés. Azóta azt is megtudtuk, hogy négy magyar termék kapott diplomalevelet a kiállításon, köztük ez a tároló is. A tájékoztatások szerint mintegy 50 féle gépet és berendezést mutattunk be. Sok dicséretet kapott a magyar tervek alapján gyártott uborkabetakarító, amelyet hat helyen próbáltak már ki a Szovjetunióban. A világ egyik legjobb konstrukciójának tartják. A betakarítógépet egyébként az AGROMAS-on belül gyártják. Nagy érdeklődést keltettek a magyar pavilonban kiállított makettek, amelyek a Bábolnai és az Agárdi Állami Gazdaság komplex sertés- és baromfitelepeit mutatták be. Zagroszki Zsolt, a Bábolnai Állami Gazdaság üzemvezetője elmondta, hogy a két állami gazdaság együttesen lép fel a nemzetközi piacon, csak kooperációval tudják megoldani a komplex telepek szállítását. A tapasztalatok szerint a 10 ezres telepek iránt a legnagyobb az érdeklődés. Mint érdekességet említhetjük meg a mosonmagyaróvári gépgyár tárcsás boronáját, amely 7,5 méter szélességben tud dolgozni. A görgős ekét, amelyet szintén kiállítottunk, jelenleg a budapesti Traktorgyár készíti. Sokan megtekintették a zöldség- és gyümölcsosztályozóin- kat, amelyek jól beváltak a gyakorlatban. A pavilonokat járva a szakemberek mindenütt elégedettségüket fejezték ki. A tájékoztató szerint, ilyen nagyszabású gépkiA kecskeméti MEZŐGÉP tetszetős terménytárolója állítás még nem volt a Szovjetunióban, ahol eny- nyi ország bemutatta volna a mezőgazdasági termelést elősegítő berendezéseket, gépeket. A látogatók fogalmat alkothattak a világ mezőgépgyártásának fejlettségéről, eddigi eredményeiről, és megismerhették a jövő elgondolásait is. Egyúttal annak szükség- szerűsége is kiviláglott, hogy a gépgyártásban egyre nagyobb teljesítményű berendezésekre van szükség, hiszen a hozamok növelése, a mezőgazdasági termelés iparszerűvé válása megköveteli a gépek korszerűsítését is. Hazánk is ért el már eredményeket az élelmiszer-gazdaság gépesítésében de fejlesztési lehetőségeink korlátozottak. Nagy teljesítményű géprendszerek gyártására csak részben vagyunk felkészülve. Ezért is helyes az együttműködés keresése más országokkal. Az AGROMAS keretében megnyílt az út a további fejlődéshez, de mégcsak a kezdetnél tartunk. A kertészeti ágazatok igénylik a legtöbb kézi munkaerőt, de ebből mind kevesebb áll az üzemek rendelkezésére. Itt sürget legjobban a gépesítés. Mindezek megfogalmazódtak a különböző sajtó- tájékoztatókon, azokban a véleményekben, amelyek az elismerés mellett kérik a gépek, berendezések gyártásának fokozását. Ennek azonban közismerten sok feltétele van. A kiállítás a napokban zárult, az üzletkötésekről még nem érkeztek el hozzánk a hírek. Annyit azonban a látottak alapján megállapíthatunk, hogy nagy szükség volt egy ilyen nemzetközi gépi seregszemlére. A kiállítást megtekintő magyar szakemberek — köztük a bácskai termelőszövetkezetek gépészeinek — együttes értékelése szerint áttekintést kaptunk a világ mezőgazdaságának korszerűsítési törekvéseiről, és egyúttal arról is, hogy a nemzetközi mezőnyben hazánk müven eredményeket ért eL Kereskedő Sándor László, a megyei pártbizottság munkatársa, Pan- kovics József né, a Hazafias Népfront megyei nőfelelőse, * Bódi János ezredes, Berente Károly, az Ifjú Gárda megyei parancsnoka, valamint a hazafias honvédelmi neveléssel foglalkozó aktívák. Magdolnái Mihály alezredes az MHSZ Országos Központjának agitációs és propagandaosztályának vezetője vitaindító előadásában a hazafias honvédelmi nevelő tevékenység értelmezéséről és végrehajtásának módszereiről beszélt. Külön aláhúzta, hogy ezzel valamennyi érdekelt párt- és tömegszervezetnek, valamint tanintézetekben dolgozó pedagógusoknak diffe- denciáltan kell foglalkozni. Az előadást követően több hozzászólás hangzott el. Évente 35 ezer lakás kap gazt Tegnap délelőtt Székes- fehérváron, a Vörösmarty Színházban ünnepélyes keretek között nyitották meg a 16. országos gázkonferenciát. Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület azért választotta a nagy jelentőségű tanácskozás színhelyéül a közép- dunántúli várost, mert ezeréves fennállása mellett az idén ünnepli a helyi gázszolgáltatás megindításának 100. évfordulóját is. A 600 hazai és külföldi gázipari szakember részvételével megnyílt konferencián elsőként az Országos Tervhivatal főosztályvezetőjének, Szőcs Miklósnak előadását ismertették energiagazdálkodásunk helyzetéről és fejlesztésének főbb irányelveiről. Hazánk energiaszükséglete 1985-re a jelenleginek mintegy kétszeresére nő. Mivel a hazai források ezt az igényt nem fedezik, elsősorban importból — zömmel a Szovjetunióból szállított olajjal fedezzük a hiányt. A konferencia első napján a gázprogramnak a tervezettnél gyorsabb ütemű megvalósításáról is tájékoztatták a résztvevőket. Az elmúlt 10 évben az energiafelhasználásban megötszöröződött a földgáz részaránya. Mi sem jellemzőbb erre, minthogy | évente 30—35 ezer lakást! kapcsolnak be a gázellá- J tásba. Az ötéves terv végé- | re már 680 ezer lakásban j lesz vezetékes, 1 millió 600 i ezer lakásban pedig pro-1 pán-bután gázszolgáltatás. I 1980-ra már az otthonok 65 százalékban főznek, fű- J tenek vezetékes vagy pb- j gázzal. Mintegv 1700 kilométernyi földeázv°zetév énítésére még ebben az évtizedben sor kerül. Szó esett arról, hogy Fács- Kiekun megye a vezetékes földgáz és pronán-bi'tén gázellátás • feüesztésébő’ egyaránt részesül. Burányi Pál Martos Fsóra emléke Vannak személyiségek, akiknek emberi nagysága a könyörtelenül múló időben megnő. Történelmi távlatot kapnak tetteik és példaképévé válnak azoknak, akik nem tudnak eszmények nélkül élni, akiket humanizmusuk azok táborába' vezérel, akik a társadalmi haladást cselekvőén szolgálják. Martos Flóra (1897—1938) ilyen hőse a forradalmi munkásmozgalomnak. Mindazok, akik a mai napon megemlékeznek 75. születésnapjáról, gondolatban leteszik végső nyughelyére az emlékezés vörös rózsáit. Martos Flóra 38 éves volt, amikor a magyar reakció emberirtó rendszerének korabeli leghírhedtebb hóhérosztaga, a kémelhárítás lefogta. Behurcolták a reménytelenség házába, a Conti utcai katonai börtönbe és ott húsz hónapig kínozták. Joggal feltételezték róla, hogy az illegális Kommunista Párt vezetőiről, munkájáról, kapcsolatairól mindent tud. Fizikai és szellemi erejének megtörésére felhasználták a modern inkvizíció minden eszközét — eredménytelenül. Erősebb volt a tiszti hóhérok együttes erejénél ... 1937 márciusában hordágyon vitték a vérbíróság elé, amely hírhedt volt egész Európában. De a vád még a legkisebb bizonyítékot sem tudta produkálni. Martos Flórát bi- zónyítékok hiányában kénytelenek voltak felmenteni. Kiszabadult. A párt azonnal gondoskodott róla. Egy prágai szanatóriumba vitette, s az orvosok mindent megtettek talpraállítására. De a leggondosabb kezelés sem menthette már meg. 1938 végén, 41 éves korában meghalt. Csodálatosan gazdag volt az élete. Avatott tollal sokan írtak már róla méltó megemlékezéseket. Életműve, a tettek szakadatlan sora: 1918-ban a baloldali szocialisták soraiban harcolt. Akkor a Charité Po- liklinika 1 röntgenasszisztense volt. Alig 22 éves az 1919-es forradalom idején: a proletár gyermekek gondozásának egyik lelkes munkatársa és szervezője. És amikor az imperialista hatalmak nyeregbe ültették Horthy ellenforradalmát, Martos Flóra fáradhatatlan buzgalommal segítette az internáltakat és családtagjukat. Különösen a zalaegerszegi lágerben gyötrődő kommunistákon és baloldali szocialistákon segített sokat■. Életbenma- radásukat többen neki köszönhették. Működésének legális háttérét keresve belépett a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségébe. Akkor a Shell olajvállalat csepeli laboránsa volt. A Kommunisták Magyarországi Pártja tagjaként 1927- től előbb a Vörös Segély aktívája, majd vezetője. Horthy rendőrsége 1931- ben letartóztatta, megkínozta, a bíróság pedig 8 hónapra börtönbe csukatta. Kiszabadulása után, noha a kínzások felőrölték, az egészségét, folytatta forradalmi munkáját mindaddig, amíg a Conti utcai kazamaták pokla végképpen tönkre nem , tette. Azóta ő, a szocializmust építő egész magyar nép hőse már.,; F. M.