Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-08 / 185. szám
1973. augusztus 8, kedd 5. oldal Tömöri, büszke vezér...? Andor Ilona r í,Kodálynak sikerült a lapról való éneklés tökéletesítése, az intonáció és az éneklés ritmikai pontosságának olyan tisztaságával, amely eddig mindenki számára lenyűgöző élménnyé lett, aki például a róla elnevezett budapesti leány kart hallotta.” (Benjamin Britten) A Fővárosi Tanács „Kodály Zoltán” Leánykarának vezetője Andor Ilona, Nevét többnyire még azok is ismerik, akik nem kísérik állandó figyelemmel a zenei világ eseményeit Sűrűn hallottuk nevét a rádióban, találkoztunk vele hanglemezeken. Nagy sikerű hazai és külföldi szereplések állanak kórusa mögött. A leánykar legutóbb Kecskeméten szerepelt, s a Katona József Színházban a Ko- dály-szeminárium megnyitóünnepségén valósággal feltüzelte a sok- nemzetiségű közönségét. Andor Ilona két hétig volt Kecskemét vendége, s a sze- hiinárium kiváló oktatója. Az általa vezetett kórusfoglalkozások nagy örömet és élményt szereztek tanítványainak. — 1929-ben kerültem a budapesti Ranolder — ma Leővey Klára — tanítóképző intézetbe, mint másodkarnagy, 1948-ban pedig teljesen átvettem a kórus vezetését. Hatszáz hallgatóval foglalkozom évente. — Kodály tanár úrral milyen kapcsolatban állott a kórus? — Az ő művei közül először a Pünkösdölőt adtuk elő, nagy sikerrel. A tanár úr gyakran meglátogatta iskolánkat. Népdalversenyt is rendeztetett velünk, amit díjakkal jutalmazott. 1949- ben — személyes engedélyével — felvettük a nevét. A kórus minden tagja érzi azóta is, hogy a Kodály név kötelez! Aki nem ismerte személyesen, az is mondja néha: „Ügy érzem, a tanár úr itt jár közöttünk.” — Majdnem huszonöt év telt el a névadás óta. Milyen emlékezetes események történtek ez idő alatt a kórussal? • 1955-ben az országos kulturális seregszemlén — középiskolai szinten — első díjat nyertünk. Ugyanebben az évben szerepeltünk a varsói VIT-en, s ezért megkapta aj kórus a „Szocialista kultúráért” kitüntetést. Ennek az időszaknak az élménye az is, hogy Kodály tanár úr nekünk ajánlotta egyik művét. Az „Árva vagyok" kottája fölé ezt írta: „Andor Ilona keze alá.” — 1958-ban negyvenszer szerepelt a kórus egy tanév alatt. Ettől kezdve a Qualiton Hanglemezkiadó Vállalat sok felvételt készített velünk. Először Bartók 27 — egynemű kórusra írt — művét énekeltük lemezre. Egy hét alatt! Utána a Kodály-művek kerültek sorra. — Külföldi szerepléseik? — Britten, nagy angol zeneszerző hazánkbeli látogatásakor megvásárolta hanglemezeinket, majd ezeket meghallgatva hívott meg bennünket szülővárosába, Aldeburgh-ba, a fesztiválra. Kodály tanár úr is a kórussal tartott. Ezután Londonban is hangversenyeztünk, és ott a Columbia hanglemezgyár műsorunkból egy nagylemezt készített. Erre a lemezre Hollandiában elnyertük az Edison-díjat. A lapok így írtak róla: „Ilyen magas színvonalú kóruskultúrát csak a Kodály-mődszer eredményezhet.” — Ellátogattunk Linz- be, 1968-ban, az Osztrák Köztársaság 50. évfordulóján rendezett kórusfesztiválra, 1970-ben pedig Moszkvában szerepeltünk Szomorú esemény volt, de emlékezetes marad számunkra, amikor 1970 márciusában Kodály tanár urat elkísértük utolsó útjára — kívánsága szerint, • — Nyugdíjba vonulásom után a kórus a Fővárosi Tanács „Kodály Zoltán” Leánykara elnevezést kapta, s dolgozunk továbbra is együtt. A létszám harmadrészére csökkent — most negyvenen vagyunk. — Kecskeméten hány alkalommal jártak? — Most szerepeltünk harmadízben. Először az állomásépület Kodály-em- léktáblájának leleplezése napján, majd az első Ko- dály-szeminárium megnyitóünnepségén. Most az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a második szemináriumon is részt vehettünk. Lakatos Attila Markáns arcú férfi szobra áll Kalocsán, az I. István utca végén a templom melletti piciny parkban. A szobor kezében pallóshoz hasonló nagyságú kard, amit két marokra fogva tart — nyugvásban, azaz lábához eresztve. A talpazaton mindössze ennyit olvashat az érdeklődő: TÖMÖRI. Akik naponta elmennek a szobor mellett, s akik csak ritkán, vagy esetleg egyszer látták, nem sokat meditálnak azon, ki lehetett ez a Tömöri, hiszen meglehetősen sok szobor található minden városban, s az átlagos érdeklődésű embert nem izgatja túlságosan melyik kit ábrázol. Ma már azonban az átlagos érdeklődésű emberis igen sok minden után érdeklődik, kíváncsian kérdez, kutat, keres. Honismereti körök működnek, amelyeknek tagjai értékes tényeket, adatokat, dokumentumokat találva közelebb visznek mindannyiunkat egy-egy település történetének jobb megismeréséhez. Csodálom, hogy Kalocsán mindezideig senkinek nem jutott eszébe, hogy közelebbről megnézze: ki volt ez a Tömöri? Nevét főleg és elsősorban a Mohácsnál lezajlott 1526-os csatával összefüggésben emlegetik, úgy mint aki a király halála utáni pillanatban egyik fővezére lett a vesztébe szaladó seregeknek, s aki maga is a mezőn halt meg Egymagában azonban ezért a futásért — mert más „érdeme” aligha volt Tomorinak a „mohácsi vészben” — még nem járna szobor. Némi eligazítást ad a szobor elkészítésének, s felállításának ügyében az a tény, hogy amikor Tömöri Pál elesett a mohácsi csatamezőn, kalocsai érsek volt, előtte pedig nem sokkal egri püspök. Bizonyára ezért kapta az egyháztól a szobrot az érsek aki egyben hadvezér is volt, noha rangszerint mindösz- sze hadnagyságig vitte, ami nem mérvadó, hiszen Napóleont is „kis káplárnak” titulálták katonái, mert tábornok, sőt császár korában is egy káplári köpenyt viselt a hadseregben. Nézzük azonban Tömöri Pált. Nagyon fontos, hogy megtudjuk róla ki volt ez az ember az elmondottakon túl, illetve azokat megelőzően. Annál inkább fontos tiszta vizet önteni a pohárba, mert ebben az évben ünnepeljük Dózsa A solti új iskola Ma még gaz veri fel az udvarát a Solton elkészült 8 tantermes iskolának, de szeptember 1-re — mire az új tanév megkezdődik — már tiszta, szép udvar várja az iskola első növendékeit. (Foto: Szabó) Tcis gép eltűnt a távolban. A fiú a kavicsokat rugdalva elsétált a betonút felé. O sszekapkpdtam a holmimat és utána siettem. Amikor megszólítottam, hirtelen felém fordította a fejét, zavartan végigmért. Néhány közömbös szót váltottunk a horgászatról, az időjárásról és a tóról. Amikor a házhoz értünk, javasoltam, hogy menjünk le a kikötőbe, béreljünk csónakot és hozzuk ki a vízből a modellt. A fiú megrántotta a vállát. — Minek? A harminc nap letelt. Az 7itolsó délután megjelent a kis öregasszony egy hátizsákos férfival, aki azonnal hozzálátott a horgászbotjai összeállításához. Átadtam a kulcsokat, fogtam a bőröndömet és kimentem az állomásra. Vége volt. Rossz hangulat fogott el, hogy vége van. öt húszkor kellett megérkeznie a vonatnak, volt még néhány percem, hementem a parti vendéglőbe, tudtam, hogy nem érek vissza az állomásra időben. A pincér ráért, nagyon bőbeszédű volt, láttam, hogy szívesen társalog. Ittunk Mintha vizet ittam volna, nem múlt el a rossz hangulatom. A nyárnak vége volt. A terasz eperfáin már halványodtak a levelek. Hűvösödön, felvettem a pulóverem. Csak néhányon ültek ott rajtam kívül, a tó felől hideg levegőhullámok érkeztek, hallani lehetett, ahogy a víz nekivágódik a kőgátnak A pincér fáradtan beszélt, a jól fizető idénymunkát sajnálta, szidta a pesti éttermet, ahová nemsokára vissza kell mennie. Temetőszaga volt mindennek. Tudtam, hogy a bőröndömben ott a megkezdett munkám, változatlanul, abban a félig- kész állapotban, ahogyan lehoztam. A lapok felkun- korodtak, megsárgultak a napon . gyűröttek lettek, megviseltek, piszkosak. A következő vonatról is lemaradtam. Hallottam, hogy szól a jelző- harang az állomáson, beérkezett és elment a vonat, Utoljára konyakot ittunk, amit már egyikünk sem kívánt. Jeges konyakot, sörrel. Akkor megjelent a fiú. Most is ugyanabban a farmerban, ugyanabban a trikóban volt. Leült az egyik távoli asztalhoz. Azt hiszem, nem ismert meg. — Mit hozzak, atya? — kérdezte a pincér. — Sört — felelte a fiú. A pincér odavitte a palackot, aztán visszaült hozzám. — Micsoda szerencsés fickók vannak — jegyezte meg. lőször nem értettem a szavait, nem tudtam, kire érti. — Ez a Mózes — mondta. Fejével a magányosan üldögélő fiú felé intett. — Vannak, akiknek vágányon megy az életük. Egy ujjúkat sem kell mozdítani. Ez kifogta amerikát.., — Hogyan? — Mázlista. Piszok nagy szerencséje van. Más ilyen hozzá hasonló fattyák a lelencben vagy miben nevelkednek, ő meg ... Nahát neki a falu hozta meg a szerencséjét. Ügy mesélik, hogy ötvennégy vagy ötvenöt táján, már nem tudom biztosan, lent a víznél, a nád között találták. Alig párnapos volt. Ott találtak meg, egy rendes pólyába volt bugyolálva, és csendesen nyöszörgőit... Tisztára mint a Mózes... Hát így kezdte. A szüleit nem sikerült megtalálni. Lehet, hogy nem is magyarok. Minden újszülött egyformán sír, bármilyen nációból jött is ... Hát így kezdte. És ma? ... Ma meg körzeti orvosnál lakik, a tanácselnöktől kezdve az iskolaigazgatóig mindenki a faterja, a nők úgy bánnak vele, mintha a saját fiuk volna. Ennek aztán semmi gondja, megvan itt mindene. Most meg, azt mesélik, Pestre kerül, megy az egyetemre. Szerencsés fickó, az egyszer biztos. A fiú közben eltűnt, a “ járó pénzt az asztalon hagyta. Már csak ketten ültünk a vendéglő teraszán, a pincér meg én. Arról beszéltünk, hogy jövő nyáron találkozunk újra, s hogy milyen nagyon messze van az új nyár. A vendéglő éjfélkor bezárt. Csak hajnalban kaptam vonatot. /M ég nincs egy éve en- nek. Most, nyár elején ott jártam, hogy lefoglaljam a faházat augusztusra. Elkéstem: az öregasszony azt mondta, már régen kiadta az egész szezonra. Más helyet, ami megfelelt volna, nem találtam. Nem végeztem semmit. Az állomás kisüsti pálinkától és égett zsírtól bűzlő restijében vártam a vonatra. Zuhogott az eső, én voltam az egyetlen utas. Eszembe jutott a fiú. Csak hosszas kérdezőskö- dés után akadt egy ember, aki tudott róla: az állomás váltókezelője. Egy fröccs mellett mondta el, hogy ősszel a fiú Pestre ment, azóta nem hallani róla. Ha 'nyomoztattak volna utána, talán megkerül. De nem nyomoztattak. Minek? És ha eddig nem jött visza, nem is jön már soha sem. A váltókezelő kiitta a fröccsöt, előhúzta öreg Doxa-zsebóráját. — Tizenhat tíz. öt perc múlva itt a vonatja. Személyvonat — tette hozzá. — Mindenhol megállt* J születésének 500. évfordulóját, most állítunk Dózsának szobrokat. Mert Dózsa és Tömöri ismerték egymást, ha nem is szemtől- szembe, de tudtak egymásról. De hogy senki ne vádoljon szubjektivitással1, idézzük az Üj Magyar Lexikont: „Tömöri Pál (71475—1526) kalocsai érsek. Fiatal korában katonai pályára lépett. Fogaras várnagyként 1506-ban elfojtotta a szabadságukat védő székelyek felkelését. Jelentős része volt az 1514. évi Dózsa vezette paraszt- háború leverésében...” Nos, Tömöri Pál ekkor — vagyis 1514-ben — még katona volt, hadnagy. De miután két menyasz- szonya is meghalt, 1520- ban a Ferencesek rendjébe lépett, s hamarosan egri püspök, majd kalocsai érsek lett. E gyors egyházi karrierhez kétségtelenül köze van Bakócz Tamásnak isi, aki így akarta honorálni Tomorinak a Dózsa-felkelés leverésében szerzett „érdemeit”. Azonban nem ez most itt a lényeg. Idézzünk egy másik lexikont is, ama esetleges vád elkerülése végett, hogy az Üj Magyar Lexikon most, néhány éve készült, s így „elfogult”. Az 1897-ben kiadott Pallas Nagylexikon XVI. kötetének 251. oldalán Tömöri Pálról a következőket olvashatjuk: „...Midőn 1506-ban, II. Lajos király születésekor a székelyek vonakodtak a szokásos örökadót megadni, Tomorit küldték ki a lázadók elcsendesítésére. Az 1514. pórlázadás alkalmával Bornemissza János hadnagya volt, s egy huszárcsapat élén kisebb csatározásokban több felkelő csapatot szétvert...” Ez tehát az a Tömöri Pál, akinek szobra van Kalocsán, s akiről 1824-ben — kettő híján háromszáz évvel Mohács és pontosan 310 évvel Dózsa után — Kisfaludy Sándor így ír Mohács című, meglehetősen közismert versében: „Tömöri! büszke vezér, mért hagytad el érseki széked: Nem halt volna hazánk dísze- virága veled ..De mit tudhatott a költő ' Tömöri büszke vezérről? A teljes igazságot aligha. Nekünk azonban kötelességünk tudni a tényeket, s azok alapján kétszeres kötelességünk feltenni a kérdést: Miért van Tomorinak szobra?! Gál Sándor A Bajai Folok'É dijat nyert Szegeden Vasárnap Szegeden, a Bartók Béla Művelődési Központban Armuth Iván fotóművész megnyitotta a hazai fotóklubok nyolcadik szegedi szalonját. Tizenhat fotoklub 142 tagja 307 felvételt küldött a tárlatra. A zsűri százöt szerző száz- hatvankét képét fogadta el. Szeged megyei város tanácsának vándordíját és a Bartók Béla Művelődési Központ különdíját a Budapesti Fotoklub nyerte el. A Magyar Fotóművészek Szövetsége díját a Szegedi Fotoklub kapta meg. A szegedi tanács különdíját és a Forte gyár tisztelet- díját a Bajai, Duna Foto- klubnak ítélték, Öt fotós egyéni tiszteletdíjat kapott.
