Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-06 / 184. szám

(WT8, sugamtas 6. vasárnap

5. oldal

Könyvek között

Kecskeméten, az Arany János utcában két könyvesbolt is van egymástól nem messzire: a „Művelt Nép” és az UNIVER Szövetkezet 7. számú boltja. Az utóbbi fölött szerény, de az üzlet rendeltetését pontosan meghatározó feliratot (Avashatunk:

KÖNYV.

Talán még a tősgyökeres kecskemétiek közül sem tudja mindenki, hogy az UNIVER Szövetkezet 7. számú boltja régebben a Dobó István utca sarkán volt. Az ütött-kopott épületet utolérte a sorsa: a városközpont többi, rozzant házával együtt lebontották.

Tavaly, év vége felé az üzlet átköltözött az Arany János utcába, s most rá sem lehet ismerni. A pici otthonos hangulatú helyiség négy fala a mennyezetig tele van könyvekkel. Az ajtótól jobbra rögtön a

van bizományi árus is dolgozik az üzletnek — ők főképpen a kecskeméti járás községeit, tanyáit látják el könyvekkel. A könyvesbolt egy hónapi forgalma — a vidékivel együtt — Í50—180 ezer forint.

Keserű Sándornét, a bolt vezetőjét ottjártamkor riem találtam benn. Helyettesével, Virág Imréné- vel beszélgettem.

— Milyen kiadók könyvei találhatók meg a polcokon?

t — Mind a húsz magyar- országi könyvkiadóé. De nemcsak az árusítással foglalkozunk; mi látjuk el a kecskeméti járás községeinek iskoláit is itánköny- vekkel. kivéve tzsákot és Tiszakécskét, áhol van könyvesbolt.

— Megérkeztek-e már a tankönyvek?

— Július eleje óta folyamatosan kapjuk őket; háromnegyed részük már az

Virág Imréné mindig szívesen segít a könyvek kiválasztásában.

versek között válogathatnak a könyvbarátok, majd a képzőművészeti szépirodalmi. zenei, műszaki, mezőgazdasági tárgyú művek, kiadványok következnek. A gyerekek is találnak maguknak bőven olvasnivalót.

Az 1 millió 300 ezer forint értékű könvvkészlet- ből nemcsak a kecskemétiek, vagy az éppen itt járók vásárolhatnak. Nyolcüzletben van. Hiányzik még . az. általános iskola néhány osztályának olvasókönyve, az ötödikes ének- és; j. történelem-, a hatodikos földrajz-, a hetedikes nyelvtan-, a nyolcadikos történelemkönyv. Az előző évekhez képest azonban most jóval hamarabb megérkeztek a tankönyvek. A hiányzókat is várjuk a hét folyamán.

L. A.

nak tanfolyamot. hogy ezek a jól dolgozó emberek is szakmunkások lehessenek. Ügyes kezük van, jó az eszük, miért nem végezhetnék magasabb szinten a munkájukat?

— Egyébként erre tett vállalást az egész brigád is. Most készül a fürdőkádak gépi úton történő alapzománcozása új technológiájának kidolgozása. Brigádunk vállalta az ezzel kapcsolatos kísérletezést.

— Tudjuk, hogy átmenetileg visszaesik a termelésünk de megszabadulunk a nehéz fizikai munkától, ami azt jelentette, hogy 8 óra ai-ttt 900 mázsát kellett kézi erővel megmozgatnunk Úgy gondoljuk, előbbre lépés az is, hogy munkaeszközeinket magunk tartjuk karban és a kisebb hibákat is kijavítjuk.

— Baleset, igazolatlan mulasztás?

— A mi brigádunknál ismeretlen.

Bende Józsefet hívják. Várják a fürdőkádak, éberen kell vigyázzni. hogy

minél több legyen az exportminőségű áru.

Még annyit megtudtam, hogy a Munkaérdemrend bronz fokozatával tüntették ki, az idén aranyjelvényes szocialista brigád lettek, jövőre indulnak versenyre a „Vállalat kiváló brigádja” címért. Pártvezetőségi tag, a szakszervezet újítási bizottságának elnöke, társadalmi kereskedelmi ellenőr. szakszervezett bizottsági tag, az SZMT gazdasági bizottsága mellett működő újítási bizottság elnöke, mindamellett szakszervezeti szemináriumvezető.

Sok ez a funkció leírni is, hát még mindegyiknek eleget tenni!

Távozóban a zománco- zón vezet át az utam. A kemence rőt fénye óriássá nagyítva rajzolja a falra az emberek árnyképét. A fürdőkádak katonás rendben sorakoznak a Petőfi- brígád parancsára.

Bende Józsefnek igaza volt! Nem sok írni való van róluk. Ügy dolgoznak, paint a többiek. Vagy jobban?

Szabó Ferenc

Nagyközségről nagyközségre

A „másik11 Soltvadkert

ií.Mert az „egyik” a legendáké. A nagyközségen gyakorta átutazó megyeiek irigy és sóvár tekintetéitől kísérve a műút két oldalán terpeszkednek _ el a Imódos gazdaházak, s a falak mintha felerősítve visszhangoznák a fogak között elmormogott szentenciát: „Ezeknek még a bőrük alatt is pénz van!”

Vagy pedig így: „Ez a falu megcsinálta a szerencséjét!” Vagy a még „meredekebb” kijelentés: „Itt már felépítették a maguk szocializmusát!”

És a legendák széles körben gyűrűznek. A legfrappánsabban így összegeződnek: „Az ország egyik leggazdagabb helysége ...” Innen már csak egy lépés ahhoz, hogy a leggazdagabbnak minősítessék — „egyik” nélkül... Elhangzott már ilyen is, méghozzá egy korábbi soltvadkerti vezető ember szájából... A mostani vezetők máig sem bocsátják meg neki.

Miért? Szegény talán Vadkert?

Azt éppen nem mondhatni. A jómódnak manapság is megvannak a köztudat szerinti „mutatói : nagy ház, komfortos berendezés, szép bú*or, gépkocsi, s általában az anyagi biztonság. Mm ezek átlagon felüli bőséggel vannak itt jelen? Ehhez nagyon pontos, lelkiismeretes összeírás kellenek. Ám ennek híján az a veszély fenyeget, hogy a szemlélődő felül a látszatoknak...

Márpedig a vadkerti felszín nagyon megtévesztő. Az igazán módos házak többnyire a négy irányba szétágazó műút mellé épültek. Úgy a századforduló korabeliek, mint a két év előttiek. Újabban egy-, kétemeletes családi hazakat is epitenek. S a kapun belül ott vannak a pincével, melléképületekkel koszorúzott, betonnal fedett belső udvarok hátrább a szőlőtőkéket dajkáló kert; a kíváncsiskodó idegen bárhol szétnézhet, s ha csak nem vét az “dv"Sssa^déB- s7abálvai ellen, nem mutatnak neki ajtót. Venfleg szerető nép lakja a falut, már-már kitűnően bizonygatván a magyar, vagy annak velt

helységet két és fél évszázada megtelepülő svabsag gyors gés következetes beolvadásának késői kihataott tartózkodásomnak már az első napian elhang- zott a jóakaratú figyelmeztetes: nem art vigyáznom,

itt szeretik beugratni az idegent.

Ha oedig ez így van, akkor bizony elégge sokan ki vannak téve a veszélynek, hogy túlontúl rózsaszínben lássák a vadkerti jelent.

A néhány éve az ország másik sarkából ideköltözött értelmiségi ezt vallja: „A legendáról én is hallottam, mielőtt még láttam volna a falut. Aztán leszálltam az állomáson, s láttam a sivár, elhagyatott faluképet, szél fújt éppen, szemem-szám pillanatok alatt tele lett homokkal... Csak amikor beljebb jöttem. láttam, hogy talán mégis van itt valami.”

Nyilvántartanak 284 személygépkocsit. Az adóhivatalnál bizonygatják, hogy például Kalocsán relatíve több van. De az nem tűnik fel senkinek, mert hát Kalocsa város... Újabban nem gyarapodik úgy a kocsik száma, mint még néhány évvel ezelőtt. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy úgy 1967 körül több kocsi volt Vadkerten, mint televízió. Nem mintha az utóbbira nem telt volna. Gyakorlatias érzékkel ismerték fel viszont, hogy a tévé épp azt csonkítja meg, amiből legkevesebb van: az időt. A munkára fordítható időt. Mert ami valóságosan is legendás Vadkerten, az nem annyira a gazdagság, hanem a szorgalom. Az utcák mindmáig — legalábibs így nyaranta — napkeltekor és napszálltakor legmozgalwi opn V\ o V

Kik hát a gazdagok? Hányán vannak?

Figyelem a beszédközbeni fordulatokat: „Az a kétszáz ember, aki megalapozta a jövőjét...” Máshol: „Az átlagon felüli jövedelmű szőlősgazdák, akik lehetnek úgy százan.” S a másik póluson Vincze József, a Jóreménység Szakszövetkezet elnöke, ország- gyűlési képviselő: „Az egyik kezem ujjain meg tudom számolni a szuper jövedelműeket!”

Gondolom, majd eligazít az adóhivatal. Itt megtudom, az idén 56-an számítanak „kiemelt adózónak”. Ez azt jelenti, hogy az éves jövedelmük 70 ezer forint felett van. A hivatal vezetője szerint a szuperjö- vedelműek köre ennél jóval szűkebb. De máris belebotlunk az ellentmondásba: az adózás mértékének megállapításába döntően belejátszik, hogy ki milyen nyugtákkal igazolja kiadásait. A bökkenő ott van, hogy az évente tízezerszámra halmozódó nyugták valódiságát ellenőrizni egyszerűen képtelenség. Ehhez egy külön „nyomozóirodát” kellene fenntartani.

Többen arra biztatnak, vasárnap délelőtt nézzek be az elegáns presszóba, olyankor találom ott Soltvadkert „vagyoni elitjét”. Mindegyiknek megvan a maga törzsasztala. Ott cserélik ki termelési tapasztalataikat, s váltanak szót általában a világ folyásáról. De közben egymást is árgus szemekkel figyelik, mert ádáz versenyre késztet a gyarapodás vágya. Vagy csak a felszínen maradásé... Mint ahogy hallgatólagos versengés folyik a három szakszövetkezet között is. A Kossuth Szakszövetkezet pár év óta működteti exkluzív, bár igen ízlésesen berendezett kisvendéglőjét. Legújabban a Rákóczi Szakszövetkezet létesített büfét. A Jóreménység vállalkozása nagyvonalúbb, s minden bizonnyal ígéretesebb is: az ÁFOR-monopólium megszüntetésével most hozza tető alá a bat kútfejes üzemanyagtöltő-állomáf1

De mi történik azokkal, akik lemaradnak a versengésben? Mert csak a soltvadkerti szorgalom általános, a jómód nem az.

S ha ez így van, a kevesek „előre futásában” egyéb, külső tényezőknek is szerepet kell, vagy inkább kellett játszaniuk. Igen — a szerencsének. Az, hogy szőlőik fiatalok; a tőkék a felszabadulás körüli években kerültek eltelepítésre. Azt megelőzően, vagy inkább utána. S ez a nyomasztó 50-es években is felszínen tudta tartani őket. A borhiányos években a répacukor „kamatoztatása” lendítette át. őket az anyagi nehézségeken. A szakszövetkezetek több mint 11 év előtti alakulásakor már határozott előnnyel indultak. A közöshöz való 10 százalékos hozzájárulás nem vetette őket vissza, továbbra is tudtak akkumulálni, s az ár- és adópolitika egyaránt olyan felismeré-re vezetett körükben, hogy elsősorban nem a terület, hanem az egységnyi terüjetre jutó hozam növelése acél. Az anvagi lehetőségek folvtán módjukban állt. hoCTv holdanként és évente 2—300 mázsa szervestrágyávái, továbbá 7—8 mázsa műtrágyával dúsítsák a szőlőtőkék gyökérzónáját. Igv nem csoda, ha iobb években 80—100 mázsát szüretelnek eey holdról. Helyi mesteremberekkel megalkották kisgépeiket., hogy minél ritkábban kelljen kifizetniük az évről évre növekvő napszámot.

S ez az, amire a zöm nem volt képes. Szőlőik hozama jobb esetben is a 20—30 mázsa között bukdácsolt, s a szakszövetkezetek megalakulását követően ők éppen azzal a 10 százalékkal járultak hozzá a közös fejlesztéshez, amely szőlőik szintentartásához kellett volna. Mindehhez nyomatékkai hozzájárult, hogy igénye kielégítésében a nagy többség sem akart „lemaradni”, az igyekvőbbek e kategóriában is építkeztek, vagy régi házaikat nagyobbították meg. gépkocsit vásároltak, ám mindezt ugyancsak a termelés alapjai sínylették meg. Az elmúlt évtizednek úgy a közepéig még nem voltak észlelhetők a hanyatlás jelei. Ám hét-nyolc év óta hatványozott ütemben pusztulnak ki a régi szőlők.

Gyermekeiket taníttatták, hogy azoknak ne kelljen vállalniuk a kilátástalannak ítélt sorsot. Amiben az is közrejátszott, hogy a szakszövetkezeti formát, mint „alácsonyabb típust” — hivatalos fórumokon szerte így emlegették #— csak átmenetinek tekintették.

Igaz, történtek közös telepítések: nagyüzemiek, géppel művelhetők. Ám ebből adódik, hogy ezek eltartóképessége nem vetekszik a hagyományos szőlőével. A szakszövetkezeti szőlőtelepek nagyobb számú munkaerőt csak a szüreti időszakban igényelnek.

Mostanra a fiatalabb nemzedékek elidegenedése a szőlőkultúrától teljességgel végbement. Nemcsak a magasabb képzettség megszerzésének, de az urbani- záltabb életlehetőségeknek köszönhetően is. Az evangélikus lelkész így vélekedik: „A szőlőművelés felér az alkotással... De hányán vannak, akik kötetlen munkaidőben vállalkoznak alkotásra? Amikor létezik a szabad idő is...” Vincze József véleménye is hasonló ehhez: „A mai fiatalok már nem ismerik és nem is óhajtják a küzdelem szépségeit.”

Akik magasabb végzettséget szereztek, azoknak csak a töredéke talál megfelelő munkakört Vadkerten. A „túiiskolázottnak” mondott nagyközség szellemi tőkéje nem helyben kamatozik. S ott van a még

4—500 ingázó, akik Kiskőrösön és Kiskunhalason keresik kenyerüket. S azonkívül a Budapestre eljárók tömegei. Van olyan szombati munkásvonat, amely — elhagyva a Keleti pályaudvart — csak Csengődön és Soltvadkerten áll meg.

„Tíz-tizenöt év múlva nem lesz parcellás szőlő a határban” — hangzik a komor jóslat. Máshol: „Kiskőrös alvó városa leszünk.” S egy másik vélemény szerint a nagy költséggel feltöltött Bánomkertben felépülő társasházakat romkert veszi körül... Mert 1971-ben Vadkertet csaknem 500-zal lakták kevesebben, mint 1960-ban. A felszabadulás tájékán pedig tízezer körüli volt a lélekszám.

A falu, melynek homokján még a századforduló tájékán is népes családok kapaszkodtak meg, ma egy- kézik. Nem lát és nem is akar perspektívát látni a szőlőben.

Az egyik megoldás volna a rekonstrukció. Évek óta nincs előrelépés. Hozzávetőleges számítások szerint egy hold eltelepítése 60 ezer forintba kerülne ... Állami hitel nélkül ez nem megy. Félő, hogy egyre kevesebb lesz a jelentkező is.

A másik: az ipar. Amely eddig csak csírájában van jelen Soltvadkerten. Külső kezdeményezésre várnak, ahelyett, hogy helyi összefogással próbálnának valamit kezdeni.

De az állami kezdeményezés indokoltságát sem tehetjük félre egészen. Mert a nagyközség számára csekély vigasz, hogy a szorgalom és a szellemi találékonyság máshol, más helységek javára kamatozik. S ha még így lenne! Vaskos történelmi évek szólnak amellett, hogy a speciális körülmények között kifejlődött érzék, tapasztalat a saját közegében tud igazán érvényesülni. Ennek megmentése Soltvadkerten — lét- kérdé" Hatvani Dániel