Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-01 / 179. szám
r #97*. angusztus 1, kedd 5. oldal 4 néphadseregben fejezik be az iskolát A néphadsereg egységeihez bevonuló fiatalok között mind kevesebb azoknak a száma, akik nem rendelkeznek legalább általános iskolai végzettséggel. Némely alakulatnál azonban még lehet találni ilyen katonafiatalokat Az egyik helyőrségben például 25 olyan katona teljesít szolgálatot, aki valamilyen ok miatt csak az általános iskola öt vagy hat osztályát fejezte be. Részükre — önkéntes jelentkezés alapján — katonai szolgálati idejük alatt lehetőséget adtak az általános iskolai tanulmányok folytatására. A most zárult tanévben mind a 25 katonafiatal sikeresen vizsgázott az általános iskola hatodik, illetőleg hetedik osztályának tananyagából. Átlageredményük 3,9 volt. Dallamokba font gondolatok Tizzen a hangvilla. Si- ^ pos Károly karnagy megadja a hangot. Lendül a keze, megszólal az énekkar — lágyan zengő orgonasípok. Leülök, s mint tavaszi tisztító eső hull rám a hangok zuhataga, Kodály muzsikája... Már másodszor hallgatom a Kecskeméti Városi Művelődési Központ női kórusának próbáját. Elgondolkodom egy téli estéről, amikor először hallottam őket a zeneiskola egyik udvari termében, ahol jó kedvvel énekelték a népdalfeldolgozásokat Akkor beszélgettünk: — Szeretünk énekelni — mondta Töreki Ágnes —, jóhangulatú társaság a mienk. összetart bennünket a zene szeretete. — Más ez, mint az iskolai énekkar — szólt Szabó Zsuzsa —, Nem „elrendelt” kötelességünk idejárni, de aki eljön hűséges is a kórusunkhoz. A muzsikát, a vokális zenét nemcsak megismerjük, de a műveken keresztül egy életre megszerettük. Négy esztendővel ezelőtt alakította meg Benkőváriné Mészáros Mariann a Kecskeméti Zrínyi Ilona iskolában a batikszakkört. A gyerekek először apró térítőkét, szetteket készítettek, mostanában viszont nagyobb méretű faliképeken az iskola életét elevenítik meg. Képünkön a pinceklubban bemutatott batikkiállítás egyik sikeres darabját, a Számtanórá-t örökítettük meg. (Pásztor Zoltán felvétele) Kilenc nap Bulgáriában (4.) Devnya és a barátság Már az első századból ismert település Devnya. Nevét a trákoktól kapta, akik a római légiók ellen védelmezték. A név különben a szláv „Divna” szóból ered, amelynek jelentése „szép, gyönyörű”. A Várnától 25 kilométerre fekvő településen valamikor harminc vízimalom volt. Az itteni kikötő építésénél 30 millió köbméter földet mozgatnak meg, hogy kémiai üzemet, cementgyárat, elektromos művet, cukorgyárat és más üzemeket építsenek e nagy ipari kombinát keretében. Acélművet is építenek itt, hogy tovább javíthassák a gépgyártást, hiszen Bulgáriában nem volt a felszabadulás előtt. Ott tudtam meg, hogy magyar szerelőcsoport is dolgozik a devnyai ipari kombinát építkezésén. Sajnos nem volt módomban velük találkozni. nem fért a programidőbe. Mégis jó volt hallani, hogy Bulgárialeg- nagyobb építkezésén magyarok is dolgoznak, mint azt is, hogy az ipari kombinátnak kanccolatal vannak a győri Vagon- és Gépgyárral. Konstantin bácsi, a Talpalatnyi föld fordításával korábbi történelmünk egy darabját ismertette meg a bolgár emberekkel, a most ott dolgozó szerelőcsoport s a győri gépgyáriak a jelenkor történelmét „tolmácsolják” a Duna—Tisza, a Rába tájáról, minthogy mi az agyagos színű Jantra s a Fekete-tenger tájának jelenkori történelméből szereztünk egy kis ízelítőt. Miközben a régi időkről azt is elmondták, hogy a tenger azért kapta a fekete nevet, mert sok szomorúság tapadt hozzá, a nagy tengeri viharok sok ember halálát okozták a régi korok kezdetleges tengeri közlekedési eszközei miatt. Embert szolgáló hasznosságáért, szépségéért nagy árat kellett hosszú korokon át fizetniük. Ma már uralja az ember a tengert is, szépségeiből mindig többet és többet tud elragadni. Amikor bulgáriai tartózkodásunk utolsó napián belföldi járatú repülőgéppel Várnából Szófiába mentünk, azon töprengtem, bizony az embereknek lesz mindig sok tennivalójuk, hogy a természet szépségeiből többet ragadjanak magukhoz. Ezért kell millió és millió köbméter földet megforgatni, azért kell gépészeti iskolát építeni Devnyában, hogy legyenek, akik az új gépeket kezelik. Azért kell nagyon sok műtrágyát gyártani, hogy többet teremjen a föld, legyen minél több búza, abból meg kenyér, legyen több cukorrépa, abból meg cukor, legyen több kukorica és más takarmány, hogy a tehenek minél több tejet adjanak, legyen sok hízó, hogy húst is, tejet is bőven ehessenek az emberek, legyen több gyümölcs, hogy abból is több jusson az asztalra. A bolgár Tervhivatalban mondta valaki, ha nem is ezekkel a szavakkal, a szocialista országok közős gondja is az, hogy népeik életszínvonalát állandóan javítsák. Ennek egyedüli útja az anyagi áll pn. dó növekedése, amelyet elősegít, gyorsít a szocialista országok együttműködése. Ennek konkrét megnyilvánulása a devnyaiak és a győriek kapcsolata is. Egyik este Konstantin bácsi a magyar csoportot meghívta egy kis hegyi vendéglőbe, a Szófiától nem messzire fekvő Aranyhal-ba, melyet a Plana hegységben egy csörgedező patak mellé építettek. Az egyik asztalnál ismerősöket fedezett fel és természetesen mindjárt odament. Alig üdvözölte őket, rögtön kivette a zsebéből a magyar Sim- phoniát és megkínálta őket, miközben ránk mutatott, hogy magyarok vagyunk és a cigaretta is magyar. Felvidulva vettek ki a csomagból egy-egy cigarettát és integettek nekünk, mi meg vissza. Aztán ettük a lá- basnyi nagyságú finom túrós lepényt, hallgattuk a patak csörgedezését, ők pedig eregették a Simpho- nia füstjét. Közben megmegemelte ki a sörös, ki a boros, ki a slivovicás poharát s azzal köszöntötte a másikat. Üjabb barátság szövődött a bolgárok és a magyarok között. Cserei Pál (Vége' — Azt énekelünk, amit akarunk... persze kis csalafintaság is van ebben a karnagyunk részéről, mert úgy mutatja be, ismerteti a zeneművet, úgy bánik velük és a zenei anyaggal, hogy szinte nem lehet nem szeretni, vagy nem akarni... lelkesedünk, hogy éppen azt énekeljük — vélekedett Bagi Edit. Az ének abbamarad.. felriadtam gondolataimból, a karnagy beszél: — ... az utolsó nyolc ütemben kevesebb fortét kérek. És ki tudja miért, kanyarítanak egyet a hangon, így aztán nem lesz teljesen tiszta... — Tényleg! Ez a mi ostoba szokásunk... — nevetnek. — Próbáljanak Jobban figyelni. No kezdjük újból és vigyázzanak, tisztábban intonáljanak. Ismét szól a ringató 1 ének. Emlékszem egyszer egy távoli alföldi város nagyhírű karnagyára, amint a kórus közé vágta a kottát, mert nem énekelték tisztán „azt” a hangot... s az eredmény: alig jött ki levegő az elszorult torkú énekesekből. S itt! Boldogan csillognak a szemek, fesztelen gyönyörűséggel énekelik a dalt. — Álljunk csak meg egy kicsit — inti le a kórust Sípos karnagy. Nagyon szép a köz ső rész, csak annyit kérek még, hogy ne hangsúlyozzák az utolsó hangot. Velem együtt vegyenek levegőt és a végére akkor marad annyi, hogy szépen „lekerekítsék” a dallammotívumot. Kodály városában kodá- lyi dallamokat visszhangoznak a művelődési központ próbatermének falai. Aztán egy Bartók-mű kerül műsorra. Már korábban is énekelték. Az együttes repertoár-darabja. Bartók János is hallotta 1970. szeptemberében a kórus tolmácsolásában. Azt mondta: „A női kar Európa bármelyik metropolisában sikerrel szerepelhetne, olyan hitelesen, csodálatos muzikalitással interpretálja a halhatatlan zeneszerző műveit”. Az elismerés jólesett mindannyiuknak. Csakhát a külföldi bemutatkozásra eddig még nem volt lehetőség ... A tv-kamerák elé azonban már eljutottak. Az „Ifjúság 70” országos vetélkedőn másodikak lettek. Zengték a dalt a Bács- Kiskun megye Budapesten bemutatókon is. A Vármúzeumban, a budai Vár lovagtermében és a zeneakadémiai záróhangversenyen ezrek jutalmazták vastapssal előadásukat. Dr. Ro- mány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára külön is gratulált a kórusnak. Boldogok voltak a szép sikerek, a dicséret után. Akkor télen az első látogatásomkor pedig keseregtek is: __ ITgy érezzük nem igen ’ *•’ becsülik munkánkat. Mostoha gyerekei vagyunk a városnak, a művelődési központnak. Nincs próbatermünk, kevés a lehetőségünk, hogy a város, a megye, az ország zenekedvelő közönségének bemutathassuk tudásunkat, énekelhessük a magyar zeneszerzők műveit. — A költségvetésből sem sok jut ránk. Koncertruhánk sincs. í í Azóta változott vala- melyest a helyzet. A megyei tanácstól kapott pénzen ruhát csináltattak. Hosszú nagyestélyiben léptek fel a budapesti bemutatókon. Nem kell a rossz akusztikájú iskolateremben sem próbálniuk. A művelődési központban végre helyet kaptak... Szóval bontakoznak a megbecsülés, a velük törődés körvonalai. Hogy megérdemlik, sokan elmondták már. Az elmúlt években az országos minősítő versenyen arany koszorús jelvényt szereztek, s ez annyit jelent, hogy hazánkban a legjobb kórusok sorába tartoznak. A próbának vége. A lányok dúdolászva szaladnak le a lépcsőkön. Sípos Ká-. roly karnaggyal maradunk. Szemüvegét igazgatva mondja: — Nagyon örülünk, hogy már jobban törődnek velünk. Fel tudunk készülni az őszi országos minősítőre. Mai magyar zeneszerzők műveiből is többet megtanulunk és reméljük, lesz rá lehetőségünk, hogy bemutassuk... A művelődési központ igazgatója Kovács Endre is bejön a próbaterembe, A beszélgetésünkbe kapcsolódik és a kórusról szólva a következőket mondja: — Tulajdonképpen a legfiatalabb és sajnos a legmostohább körülmények között működő művészeti együtesünk a női kórus. Büszkék vagyunk rájuk, mert sok elismerést szereztek a városnak is több sikeres fellépésükkel. Ahogy erőnk és pénzügyi lehetőségeink megengedik, továbbra is minden támogatást megadunk részükre. Hadd mondjam el (mert ez is a mostoha körülményüket bizonyítja), a kórusnak erre az évre a költségvetésünkből 29 ezer forintot tudtunk biztosítani. Ezt az összeget a városi tanács, a megyei tanács és az SZMT pénzbeli hozzájárulásával sikerült előteremteni. Arra, hogy külföldi útra is elküldjük a kórust, sajnos, már nincs lehetőség. De reméljük, hogy nem sokáig lesz ez így. Várjuk az illetékesek további segítségét. Régi hagyományai vannak a városban a kóruskultúrának. Tóth Aladár így írt egy Kodály-hang- versenyről: „Ezzel indult meg a vidék nagy zenei megújhodása, amelyben Kecskemét máig megőrizte vezető, irányító szerepét”. De ezt 35 éve vetette papírra a kiváló zenekritikus! És ma...? em kell szégyenkeznünk. Az „Éneklő Magyarországot” követelő kodályi szavak termékeny talajra hullottak a homok városában. És még több is ennél. Az, amit Kodály a 20 évvel ezelőtti békekongresszuson mondott: „ ... minden jó zene a békét hirdeti és követeli még ha szót sem ejt róla a szövege, vagy egyáltalán nincs szöveg”. Hogy mennyire így van ez, gondoljunk csak a májusi békehónap kórushangversenyeire... az Ezer dalos találkozójára... Mind a két zenei esten ott voltak, nagy sikerrel szerepeltek a kodályi gondolatokat hirdetve a megye kórusai, köztük a Kecskeméti Városi Művelődési Központ női kara is... Csabai Istvá— Ne Arany János „divattudósítása” SOKAN csodálkozva kérdezhetik: hát Arany ilyeneket is írt? De feleljen ő maga. A Koszorú c. hetilapjában ezt írta 1863- ban: „Miután divatképet nem szoktunk mellékelni, a nyájas olvasó bizonyosan nem várja a Koszorútól, hogy e rovatban az uralkodó színek, kelmék, szalagok és csokrok felől adjon tudósítást. De van más divat, mely után lelkes honfiak s honleányok, fő- és alrendűek, akadémiai tagok s nem-tagok, írók és beszélők, szóval az egész honi birodalom s irodalom nagyja, kicsinvje futva futnak: nyelvhibák divatja. Ezt evidentiában tartani (nyilvántartani) oly -közlönynek, minő a Koszo-' rú, divatlapi kötelessége.” Tehát Arany a nyelvhibák divatjáról tudósít. Tudjuk, hogy nagy művész, kiváló költő volt és ugyanolyan tudatos nyelvművész is, akire ma is minduntalan hivatkozunk. A helyes nyelvhasználat kérdéseiben ő igazít el bennünket. De minden további fejtegetés helyett nézzük, milyen divatról tudósít: „A pesti divat, például, nem tudja, mikor jő, mikor megy. Pedig annyi jövésmenés közt, amennyi itt történik, jó volna tudni tájékozni magunkat. A. Géza találkozik az egyetem előtt B. Árpáddal. Mily hős magyar nevek! Géza lakik a Nagymező utcán 16. szám alatt. „Jöjj el hozzám délután 4-kor” mond Árpádnak. „Eljövök” fpiel az. A ..nagy honalko- . tő” ezer évi unokája és játia (drusza) ime, azt sem tudja már, jő-e vagy megy ilyenkor a magyar!” A JÖN-MEGY összecse- rélése még ma is ugyanúgy többször előforduló hiba mint 110 évvel ezelőtt. Még ma is időszerű Arany kifakadása: „Már nem is mernék fohászkodni: „tiszta magvarság, jöjjön el a te országod!” — mert nem vagyok benne bizonyos, ide jönne-e vagy elmenne Patagóniába.” Ugyanebben a tudósításban megrója azt is, hogy a ragokat „divatosan i betűvel ékesítjük” a való elkerülésére. Ilyen példát idéz: templomba való menetel helyett temlombai menetel. Ha ez így van, akkor nagyravágyás helyett nagyrai vágyást kellene mondani. A következő példák Arany véleményét is kifejezik: „Oh te kedves divathozi ragaszkodás!! Gyönyörű szép nyelvünk- tőli rugaszkodás!” A VÉGSŐ következtetésben pedig anyanyelvűnk szeretetéről vall a költő: „Oly szócskához, mely külön soha sem áll, hanem a, főnévhez van ragadva (ra, -re, -ba, -be, -nál, -nél, -ból, -bői stb), ha i-t rakosgatunk, követjük ugyan a divatot, de rontjuk ezt a szép, ezt az imádott magyar nyelvet.” Ez a szép, ez az imádott magyar nyelv a mi szó- használatunkkal édes anyanyelvűnk. Kiss István
