Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-24 / 199. szám
v oldal 1972. augusztus 24, csütörtök Országos ügy III. Ki látja hasznát? Megbeszéltük tehát, hogy a magyar szarvasmarhatenyésztés csökkenő irányzatát meg kell fordítani. Ezt a célt szolgálja a július végén nyilvánosságra került kormányhatározat. Ennek szellemében fejlesztjük az állományt, külön szakosítjuk a gazdaságokat tej-, illetve hústermelésre. Célunk, hogy fokozzuk a hazai tej- és tejtermék fogyasztását, feleslegessé tegyük a vajimportot, viszont több marhahúst értékesítsünk jó áron a nyugati piacokon. A kormány- határozat lehetővé teszi, hogy az eddig ráfizetéses, vagy csupán minimális haszonnal járó szarvasmarhatenyésztés a jövőben legalább annyi hasznot hozzon, mint most a sertés. Miből fedezzük a költségeket? Az áremelés, illetve a különböző állami juttatások százmillió forintokkal emelik a szarvasmarhatenyésztő nagy gazdaságok, vagy kisemberek bevételeit. Kifizetődő lesz tehát ezzel az üzemággal foglalkozni. De miből fizetjük ezeket a százmilliókat? A magyar népgazdaság működésének és fejlődésének arányait törvényerejű ötéves tervek írják elő. Ezekben megtervezzük az életszínvonalat; tehát a lakossághoz jutó pénz jövedelmek és az ezek fedezetéül szolgáló árualapokat is. A kormány úgy találta, hogy ha a szarvasmarhatenyésztés fellendítéséhez szükséges összeget túlnyomórészt az állami költség- vetésből fedeznék, akkor a mezőgazdasági üzemek jövedelme meghaladná a tervezett színvonalat, tehát sok áttétellel bár, de a forint szilárdsága kerülne veszélybe. Ezért úgy döntöttek, hogy a fedezet négyötöd részét a mezőgazdaságnak saját erejéből kell kigazdálkodni, csupán az egyötöd részt — mintegy 500 millió forintot — adja a költségvetés, az állam. A mérleg még így is a parasztság javára billen, de nem egyértelműen és nem mindenütt. A juttatások ellentétele A juttatásokat tehát „ellentételezik”. Miből áll ez? Közismert, hogy az ipari árak évek óta lassan, de szívósan emelkednek, ez már maga is egyike az ellentételeknek. Lesznek azonban konkrétabb intézkedések is. A tsz-ek által fizetett SZTK járulékot például egységesen 10 százalékra emelik. A mesterséges termékenyítés és a törzskönyvezés a jövőben nem lesz ingyenes, tehát ez a gazdaságoknak kiadást jelent. Az idén október elsejével hét százalékkal felemelik a fehérjetakarmányok és 36 százalékkal a takarmánytejpor árát. Tíz forinttal emelkedik a kistenyésztők- nek juttatott tápok forgalmazási költsége is. Ezek olyan tételek, amelyek főleg az állattenyésztésre vonatkoznak, tehát a megkapott többletbevételből valamint vissza kell adni. Mindenkit érint viszont az az intézkedés, hogy a nagyüzemek aranykorona alapján számított földadóját 15 százalékkal, a termelőszövetkezetek jövedelemadóját 27 százalékkal, a mezőgazdasági lakosság jövedelemadóját pedig 30 százalékkal emelik fel. Ezek lesznek a nyomós tételek, amelyek a szarvasmarhatenyésztés fejlesztésére juttatott súlyos összegeket „ellentételezik”. A gyenge adottságú tsz-eknek még előnyösebb Nem szakemberek részére ez így kevéssé érthető. Próbáljunk egyszerűbben beszélni. A kormányhatározat egyértelműen előnyös lesz azoknak az úgynevezett „gyenge” tsz-eknek, amelyek adottságai a szarvasmarhatenyésztésre egyébként alkalmasak. Ha ugyanis ezek komolyan foglalkoznak a tenyésztés fellendítésével, akkor bevételeik lényegesen növekednek. Viszont ők gyenge termőképességű földjeik után adót továbbra is keveset fizet- u*án az 1500 forint A kisnek, tehát a terheknek kisebb részét viselik. Nekik tehát egyértelműen érdemes fokozni a szarvasmarhatenyésztést. Előnyt jelent a kormányhatározat azoknak a gazdaságoknak is, amelyeknek üresen álló férőhelyeik vannak. Ök ugyanis minden újonnan beálltott tehén után 20 ezer forint támogatást kapnak. Könnyen és ügyesen használhatja ki a lehetőségeket a kisember is. A falusi portán ugyanis ott áll az istálló, többnyire megvan minden szükséges felszerelés. Az idén, december 31-ig még jár az üszőbeállítás után a nyolcezer forint, azután pedig évenként minden tehén ember is megkapja a felemelt árakat. Viszont mivel nála a beruházás minimális, nyugodtan számolhat az önköltségarányos 15 százalékos tiszta haszonnal. Ez nem kevés, különösen ha arra gondolunk, hogy a saját munkájának bére még a 15 százalékon felül jelentkezik. Nehezebb a helyzet a szarvasmarhatenyésztéssel csak mellékesen foglalkozó üzemeknél ás kedvező adottságok között működő jó gazdaságoknál. Aki ugyanis kevés szarvasmarhát tart, az a juttatásokból kevéssé részesül. Viszont a jó, tehát sokat termelő gazdaságoknál, jó földeken a földadó és a jövedelemadó emelése igen érzékeny tétel lehet. Esetleg negatív irányba billentheti a mérleget. A kisemberek haszna A nem paraszti, nem mezőgazdasági közvéleménynek a bejelentett intézkedések miatt tehát nincs oka felzúdulásra. Továbbra sem fenyeget az a veszély, hogy a parasztnak a „bőre alatt- is pénz lesz”. A küszködő gazdaságok joggal várhatják, hogy most egy kis „különbözeti földjáradékot” átcsoportosít hozzájuk az állam. A kisemberek, ha szeretnek és akarnak tehénnel foglalkozni, most hasznát láthatják. A jó gazdaságoknak pedig nagyon alapos számvetést kell készíteni, hogy végül ők is a nyertesek oldalán maradhassanak. Az összeél, az országos úgy pedig, hogy mindenki, akinek valami köze is van az előre vezető utat keresse, azon fáradozzék, hogy a kormányhatározatot megvalósítsuk, megoldjuk mezőgazdasági termelésünk egyetlen igazán nagy problémáját. Földeáki Béla Emlékmúzeum Nagy Lajosnak Olvasóink közül bizonyára többen emlékeznek arra a cikkünkre, amely 1972. július 2-án jelent meg Veszélyben Nagy Lajos szülőháza címmel. A cikkel kapcsolatos válaszát a napokban küldte meg szerkesztőségünknek Pétiké János, a Bács-Kiskun megyei Tanács V. B. Kalocsai Járási Hivatalának elnöke. Levelében többek között a következőket írja: „Személyesen megvizsgáltam a cikkben felvetett problémákat, tárgyaltam Apostag község vezetőivel és konzultációt folytattam a Petőfi Irodalmi Múzeum irodalomtörténeti osztályának vezetőjével, Miklósi Róberttel is. Az úgynevezett Nagy Lajos-szülőház valóban azon a helyen volt, ahol a jelenlegi ház is áll. Azonban azt az épületet az 1954-es árvíz elvitte és mindössze két oszlop maradt meg belőle. Ezt a két oszlopot az új tulajdonosok befalazták a most álló épületbe. Miklósi Róbertnek és a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőinek is az a véleménye, hogy több okból sem volna célszerű a volt szülőház helyén levő épület felújítása. Egyrészt, mert Nagy Lajos igaz, hogy ott született, de emlékek ahhoz a házhoz nem fűzték, annál több emléke volt a községről, Apostag- ról. A sokoldalú konzultáció eredményeként két variációt tartunk lehetségesnek. Éspedig: a falu központjában egy, a volt szülőházhoz hasonló épület eredetiben történő megépítése, vagy pedig — másik lehetőség — a jelenleg a rokonság tulajdonában levő lakóház megvásárlása. E lakóház az, ahol az író nevelkedett és sok emlék fűzte őt ide. Javasoltam a község vezetőinek, hogy végleges állásfoglalásukat rövidesen juttassák el a járási hivatalhoz, s az anyagi kiadásokra központi keretből támogatást nyújtunk. Bármelyik megoldást is választják a községben, egy Nagy Lajos-emlékmú- zeumot alakítanánk ki, melyhez támogatást nyújt a Petőfi Irodalmi Múzeum. A munkálatokat egyébr ként jövő évi tervünkbe bele is vettük. A múzeumba kerülne az eredeti szülőház megmaradt két oszlopa. A múzeum berendezéséhez dr. Ortutay Gyula akadémikus tanácsadó segítségét kértük, s ezt ő megígérte. Reméljük hogy a következő évben, Nagy Lajos halálának 20. évfordulóján már megnyithatjuk majd a múzeumot Apostagon ...” EZT a kecskemétiek írják Félelmetes lépcsőhöz Több lakótárs közös sérelmének orvoslása reményében írom e sorokat. Arról van szó, hogy a Gáspár András utcai szalagház „A” lépcsőházának VIII. emeletén lakó G. E. és családja — kissé furcsán értelmezve a szocialista együttélés normáit — kutyát tart a lakásában. A félelmetesen csaholó négylábú gyakorta szabadon rohangál a lépcsőkön, s hol itt, hol ott hagyja a „névjegyét”. Gazdái jóvoltából esetenként a személyfelvonóban utazik. Jelenléte, illetve kóborlása miatt állandóan rettegnek a lakón, köztük a gyerekek is. Az ilyen állattartás — megítélésünk szerint — összeegyeztethetetlen a házirenddel, valamint a közegészségügyi előírásokkal. Reméljük, így gondolkodnak lakásszövetkezetünk vezetői is, akiknek módjukban van egyet s mást tenni a kutyaügyben. N. P. A szalagház „A” lépcsőházának sok lakója nevében Mire való a járda? Az utóbbi időben jóné- hányszor foglalkozott a Petőfi Népe a Széchenyivá- ros közlekedési rendjének furcsaságaival. Főleg a járdán történő kerékpározást bírálták az írások, a figyelmeztető szavak, amelyek, sajnos, eredménytelennek bizonyultak. Minden maradt a régiben. Talán csak annyi változás történt, hogy a tizenéves gyerekek példájára már a felnőttek is a járdán bicikliznek. Sőt nem megy ritkaságszámba, hogy a motorkerékpárosok szintén azon a területen száguldanak, amely a gyalogosok számára van fenntartva. Bosszantó ez a közlekedési káosz és roppant balesetveszélyes. Ideje lenne már, hogy a rendőrség felszámolja a tarthatatlan állapotokat. Aztán intézkedni kellene annak érdekében is, hogy a szóbanfor- gó városrész útjain végre elhelyezzék a szükséges forgalmi jelzőtáblákat. K. I. Széchenyiváros Egy kis cigaretta... Idegenvezetők H a végigmegy az ember a pesti utcán, vagy vidéki városaink főterén, mérget vehet rá, hogy mire a sarokhoz ér, legalább két külföldi is megállítja. Merre van az IBUSZ központ, hol van az a bizonyos műemlék templom, hogy juthat el a legközelebbi vendéglőbe? Hiába, növekszik az idegenforgalom! Villogó szemű leányok, hátizsákos fiatalemberek, öregek és fiatalok járják keresztül-kasul az országot. Mindenre kíváncsiak és mindenkitől választ, eligazítást kérnek. Valamennyien pót idegenvezetők és póttolmácsok vagyunk. Holott magunknak is éppen elég, ész- bentartani, megjegyezni mi, hol található. Hát még amikor a német, orosz, angol nyelvkeverékből kell kihámozni, mit is akar tudni az ideszakadt idegen! Ha egyik nyelven sem értünk szót, marad a nemzetközi jelmagyarázat, a gesztiku- lálás, a mutogatás. Ebből sokszor mulatságos, fonák dolgok sülnek ki. Egyik bajbajutott utcai pót-idegenvezető barátomtól megkérdezték: kit ábrázol Vörösmarty szobra? Az érdeklődők flamandok voltak. Ö nem tudott ezen a nyelven válaszolni. Jött a mutogatás. Költő, költő, ismételgette, majd hirtelen ötlettel teát- rális pózba vágta magát a tér közepén. És szavalni kezdte a szózatot. A frappáns idegenvezető módszer nagy tetszést aratott és azóta a flamandoknál úgy tudlak, hogy a Vörösmarty téren egyik legnagyobb színművészünk szobra áll... T egnap hasonló érdekes eseménynek voltam szemtanúja. Búzakalász szőke, nyurga, svéd fiatalember topor- gott az utca sarkán, kezében térképpel. Mellette szemüveges, fényképezőgépes, nyúlánk hölgy mormolta a járókelők fez lé a kimondhatatlanul nehéz magyar szót: „Köztársaság tér...” Szinte beletört a nyelve. Ah, mily nehéz szavak ezek ez ilyen átutazók számára! Hogy könnyítsék a sorsukon, illendően kérdem németül: Oda kívánnak-e menni? Igen, örvendeznek és rögtön tanakodni kezdenek, hogyan is jutnak el oda? Elmondják, hogy az Erkel operaházat szeretnék megnézni. — Erkel... Erkel... szólal meg hátunk mögött egy termetes asz- szonyság. — Az Erkel utca Újpesten van, mindjárt elmagyarázom, hogyan jutnak oda. Szálljanak fel egy trolira. — Trolibuszra?! Szól közbe egy fehér köpenyes fodrász. — Miért bolondítja el a szerencsétleneket? Ha Újpestre akarnak menni, ott a villamos! — És mutogatja a megállóhelyeket a két derék északinak. Egy motorkerékpáros nagyon élvezi az ingyencirkuszt, hiszen már többen haj- bakaptak. — Újpestre akarnak menni? — kérdezi. — Biztos a Dózsát akarják látni! Én is Dózsa-szurkoló vagyok, majd én megmagyarázom nekik, hogy jutnak el oda. ■— Hogy magyarázza meg azt maga, hiszen nem tud bolgárul? — szól közbe egy postás. — Majd én elmondom! És mondja a magáét a svédeknek — lengyelül. A két külföldi közben kereketoldott. “ Nyilván egyik tanácsot sem fogadták meg. A térkép segítségével eligazodtak és már oda is találtak. Csodálják, csodálják a híres Erkel Operaházat, persze szomorúak, hogy csak kívülről. De miért? Előadás nincs, azt megértik, de az sehogy sem megy a fejükbe, miért nem tekinthetik meg belülről? ’szívesen fizetnének is érte, úgy mint más világvárosokban. De ha nem, hát nem. Ezt is elkönyvelik, mint Budapest egyik furcsaságát .,. A. P, Esetem egyéni sérelem, mégis szóvá teszem, mert úgy vélem mások is okulhatnak belőle. S talán így, a nyilvánosság bevonásával az is rádöbben hibájára, aki korábban tagadta tettét, s gorombán, fölényesen reagált felháborodásomra. Akkor reggel a kecskeméti piacon akadt dolgom. Már éppen vásárolni akartam, amikor a közelemben álló fiatalember hanyagul eldobta cigarettacsikkjét. Parazsa pontosan az egyik lábfejemre esett. Mondanom sem kell, hogy a nylonharisnyámat azonnal kiégette, mégpedig barack- magnyi nagyságú területen. Felelősségre vontam az ifjút, aki nemhogy, bocsánatot kért volna tőlem, de nyeglén, udvariatlanul kikérte magának a molesztálási, sőt rendőrrel fenyegetett. Megszégyenülve maradtam alul a vitában. Elkeseredve távoztam a tett .színhelyéről, de nem azért, mert oda lett a vadonatúj harisnyám. Azért lettem szomorú, mivel idős létemre tiszteletlenül, mo- dortalanul viselkedett velem egy olyan fiatal, aki talán unokám is lehetne ... .Helyette is szégyellem magam. özv. Farkas Sándorné Budai u. 8. Lassú ügyintézés 15 éve van érvényben az a rendelkezés, amely szerint a hatóságok 30 napon belül kötelesek intézkedni a lakossági bejelentések, panaszok ügyében. Sajnos, még nem minden szerv tartja magára nézve kötelezőnek e törvényt. Például a Kecskeméti Városi Tanács műszaki osztálya sem, amely több mint 1 éve képtelen rendezni a korábbi telekmegosztással kapcsolatos problémámat. Sérelmem lényege: szomszédom megakadályoz abban, hogy műveljem saját földemet, sőt kitiltott arról a 80 négyszögölnyi területről is, ahol gazdagon termő gyümölcsfáim vannak. Legelőször 1971. júniusában fordultam segítségért a városi tanácshoz. Azóta többször sürgettem a kivizsgálást, de hiába. Már a megyei tanács építési osztályát is megkerestem panaszommal, ám az ügyet „visszapasszolták” a városi szervekhez. Nem tudom meddig járatják még velem a kálváriát, s küldözgetnek egyik irodából a másikba. Már-már az a gyanúm, hogy valakinek nem érdeke rendet teremteni a Dárdai-telep te'ek- dzsungeljében. Ezúton kérdezem az illetékeseket, mikor szün**- tik meg a tengernyi kellemetlenséget, amely naponta zúdul rám civakodó kedvű szomszédom jóvoltából? Káílay Gábor Dárdai-telep IV. u. 31.
