Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-03 / 181. szám

1972. augusztus 3, csütörtök 3. oldal Természetes összhang (Folytatás az 1. oldalról) dig hátrányos elbírálás alá esnek az egyes állami vál­lalattal, vagy intézménnyel szemben, ami ellentmond törvényeinknek. Akad­nak, akik a régi beidegző­dések hatására változatla­nul azt a gyakorlatot kö­vetik, hogy a szövetkezet­tel szemben elkövetett tör­vénysértés bocsánatos bűn­nek számít akkor is, ha nyilvánvalóan sérti az Ön- kormányzat elveit, a szö­vetkezetek gazdasági önál­lóságát. Nem utolsósorban az ilyen tapasztalatok sür­getésére jött létre a Ter­melőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsán belül nemré­giben a Társadalmi és ön- kormányzati Bizottság, amelynek Jeladata az ese­tenként különböző cso­portérdekek egyeztetése, s megfelelő javaslatok ki­dolgozása a szövetkezeti önkormányzat védelmére. Csak a társadalmi, a csoport- és az egyéni ér­dek egészséges összhang­ján alapulhat a szövetke­zeti önkormányzat fejlődé­se. Ehhez nyújt jelentős segítséget a szeptember 30- ig minden szövetkezetben elkészülő működési sza­bályzat, a korszerűsített ügy- és munkarend, a szö­vetkezeti élet működését vezérlő belső törvények. Tíz yagon cseresznyepaprika A Mezőtermék kiskun­félegyházi telepén nemré­gen kezdődött meg a mé­regerős cseresznyepaprika felvásárlása. Sokan azt hi­hetnék, hogy ennek a jel­legzetesen magyar fűszer- növénynek csak hazai ve­vője akad. Ezzel szemben viszont egyre több meg­rendelést kapnak külföld­ről is. Csehszlovákiába például a múlt évben öt vagonnal szállítottak, az idén pedig ennek kétszere­sére, tíz vagonra van szük­sége a külföldi megrende­lőnek. Ugyancsak a tavalyi mennyiség többszörösét rendelték az NDK keres­kedelmi vállalatai és len­gyel cégek cecei papriká­ból. Ebből a vastag húsú, kiváló minőségű áruból már tíz vagonnal indítot­tak útnak, s a szezon vé­géig mintegy 20—25 va­gonnal juttatnak az NDK- ba, illetve Lengyelország­ba a hazai megrendelések teljesítésén felül. Tizenegy Éj városellátó faílhogll 36 órán belül a f°2Yasztóhoz lvjll£wÍi8 kerül a tejtermék Tárcaközi bizottság dön­tött a pályázati rendszer­ben megvalósuló városel­látó tejüzemek felépítésé­ről; a MÉM, az Országos Tervhivatal, a Pénzügymi­nisztérium, a Magyar Nemzeti Bank és az Álla­mi Fejlesztési Bank szak­értőiből álló bizottság U mezőgazdasági nagyüzem­nek ítélte oda az 50 száza­lékos állami támogatást. Az új üzemeket kivétel nélkül vidéken építik fel. Az üzemek minimális ka­pacitása napi 15 000 liter; olyan létesítményekről van tehát szó, ame'yek na­gyobb községeket, városré­szeket láthatnak el friss Hol a képeslap? Bizottságok tucatjai ter­vezik, szervezik a jubileu­mi Petőfi-év eseményeit. Nincs hét, hogy a sajtó ne foglalkozna az előkészü­letekkel. Fél esztendő múltán a költő szülőfalujában nyit­ják meg a megyei Petőfi- ünnepséfjeket. Kiskőrösön. Az állomás hírlap- és könyvárudájában a világ­hírű poéta szülőházát áb­rázoló képeslapot kérek. Az üzlet vezetője tagadóan rázza a fejét. — A múzeumról, Petőfi­ről, bármilyen felvétel megfelelne. — Nincs kérem, jó ideje. — Két hete? — Ugyan. Egy hónapja, hogy a rendelést feladtam helyi lapokra. Régebbi idő óta ki van fogyva. — Azelőtt is volt fenn­akadás? — Bizony. — Akkor kiskőrösi üd­vözlőlapot szíveskedjék. — Az sincs... Az elárusító — úgy lá­tom — n»m is veszi na­gyon szívére a bajokat. A PtÉRT megyei kirendeltsé­gét okolja, ők nyilván — nem kérdeztük — a nyom­dát. ők meg... Nem mindegy. A kiskőrösi állomáson nincs helvi vonatkozású kéneslap. Nincs értelme az udvariaskodásnak. Fel vagyok háborodva. Fel vagyunk háborodva, akik tiszteljük a költőt és nemcsak akkor, ha ünneni szólamokhoz idézhető. Fel­vagyunk háborodva a bosszantó nemtörődömség, tvmvaság láttán, a mai Pa- tó Pálok, eih ráérünk arra még tétlenkedését tapasz­talva. Szeotemberben újra el­látogatunk Kiskőrösre és megkérdezzük, hogv le- het-e Petőfire, a szülőhá­zára vonatkozó kéneslan- sorozatokat kapni. És el- megyünk K-jsif.^fóiggKRá­zára, Dunavecsére — is hasonló céllal. És megkér­dezzük Kiskunhalason, hogy árunak-e Thorma Já­nosra, Kecskeméten Kato­na Józsefre emlékeztető képeslapokat'. (A megye- székhely tanácsának dísz­termét ábrázoló fotót hó­napokig hiába kérték az épületet naponta százával felkereső turisták, mert csak a bugaci csikósok fo­tográfiáját árulták a tra­fikban.) Bízunk abban, hogy nem magyarázatokat kapunk, hanem helyi vonatkozású kéneslapokat kellő válasz­tékban és színsorozatban. Hcllai Nándor áruval. Az új üzemekből a fejőstől számított 24—36 órán belül eljut majd a termék a fogyasztókhoz. A jóváhagyott pálya­munkák szerint Pest, Szol­nok és Borsod megyében két-két üzemet építenek fel a gazdaságok. Bács- Kiskun, Békés, Kajdú-Bi- har, Tolna és Zala megyé­ben egy-egy ilyen létesít­ményt emelnek. A 11 üzem együttes teljesítménye el­éri majd a napi 230 000 li­tert. Kivitelezésükhöz a részletes tervek elkészíté­se után látnak hozzá. A szakemberek azt re­mélik, hogy a városellátó tejüzemek építésével fel­számolhatják a mezőgaz­dasági tejtermelés és a feldolgozó kapacitások kö­zötti aránytalanságokat. Ehhez azonban további na­pi 60 000 liter teljesítmé­nyű üzemekre lenne szük­ség. (MTI) Kolumbusz útnak indult Ma már felettébb naiv vállalkozás lenne elbeszél­ni egy rövid cikk kereté­ben, mi minden történt Kolumbusz Kristóffal, amikorra 1492. augusztus 3-án három törékeny ha­jócskán elindult nyugati irányban az Atlanti-óceá­non, hogy Afrika megke­rülése nélkül Kelet-lndiába jusson. Hetvenegy napi iz­galmas és megpróbáltatá­sokban bővelkedő vitorlá­zás után, 1492. október 12- én elérte azt a szigetet, amelynek azóta San Salva­dor a neve. Ezzel szélesre tárta az Üj Világ kapuját a nyomát követő kortársak és utódok előtt. A saját fián kívül Velasquez, Her­nandez, Cortez, Pizarro, Almagro, Cabotto, Balboa és sokan mások léptek örökébe. Az új kontinenst pedig — Kolumbusz halá­la után — Amerigo Ves­pucci nevéről nevezték el. 1492 — Amerika felfe­dezése — töténelmi fordu­lat az emberiség életében. Kolumbusz abban a tudat­ban halt meg, hogy Kelet- lndiába találta meg a rö- videbb utat. De az általa felfedezett új világból Európába áramlott az arany és a burgonya. A kincs és az olcsó élelmi­szer. Ez a kettő adott erő­teljes lökést a kibontakozó kapitalizmusnak, ami az­tán átalakította a Föld ar­culatát. Üj világbirodal­mak keletkeztek, óriási ki­terjedésű gyarmatok, me­rőben új társadalmi és termelési viszonyok és eközben a Föld egyre „zsu­gorodott". Kolumbusznak az első útján még 71 napra volt szüksége az Atlanti- ócen átszelésére. Az első gőzhajók 10—12 nap alatt tették meg az utat, a Kék­szalag gőzösei — például 1937-ben a Normandie — már 31 tengeri mérföld óránkénti — „óriási” se­bességet értek el. Csak­hogy Lindbergh jóval előbb, 1927. május 20-án 33 és fél óra alatt repülte át az óceánt New Yorkból Párizsba. Óránkénti 179 kilométeres gyorsasággal gyűrte le a 6600 kilométe­res távolságot. (Négy évvel később, a magyar Endresz György 25 óra és 40 perc alatt ért Harbour Grace- ből Bicskére, ahol üzem- anyaghiány miatt landolt.) \ A legújabb repülőgépek órákra csökkentették az át­kelés idejét, Gagarin pedig másfél óra alatt repülte körül az egész bolygót. Mindössze 480 eszten­dő múlott el azóta, hogy az Üj Világ ismeretes. Ezalatt kivirágzott a kapitalizmus, elérte a zenitjét és korsza­kos ipari forradalmával a fejlődés hatalmas távlatait nyitotta meg. De ma már elveszítette az egyedural­mát, fölébe kerekedőben van a szocializmus. Mi sem bizonyítja ezt meggyőzőb­ben, mint az a tény, hogy elsőnek kommunista em­bert juttatott a világűrbe a szovjet tudomány és technika. Azóta a szovjet űrhajók műszerekkel, az amerikaiak emberrel is megkezdték a Hold titkai­nak feltárását. Szovjet űr­állomások szálltak le a Venusra, szovjet és ame­rikai szatellitálc közelítet­ték meg a Marsot és új, közös kísérletek kezdődnek távolabbi égitestek eléré­sére. Az eljövendő diada­lok távlatai beláthatatla- nok. Mégis Kolumbuszt fő­hely illeti meg az emberi­ség hőseinek Panteonjában. Annyi évszázad után is el­ismerésre késztet bennün­ket bátorsága, kitartása, erélye és vasakarata. Ezek a tulajdonságai győzték le korának kishitűségéi, tu­datlanságát, a hatalom bir­tokosainak gőgjét és a sa­ját matrózainak félelmét. Legelső diadala alkirállyá tette, vérszerinti utódai hercegi címet kaptak és kormányzói tisztet a gyar­matokon, amelyek kiterje­dését a kíméletlen con- quistadorok tűzzel-vassal- vérrel tágították. De ő ma­ga már életében megismer­te a bukás gyötrelmét. 1493 tavaszán még extázis­bán ünnepelte őt Spanyol- ország. Élete alkonyán vi­szont kegyvesztett lett, méltatlanul elfeledett em- ] bér, akit meghurcolt az, iriqység és a hálátlanság. 1506 május 20-én, 59 éves; korában fejezte be életét Valladolidban. Diadalának kizárólagos­ságát mindmáig vitatják. I Kiderítették, hogy a Vikin- j gsk már 895-ben és 1000-1 ben New-Foundland, Lab­rador és Üj Skócia földjére! léplek. Ám a tényen ez mit sem változtat: Kolum­busz hőstette előtt az em­beriség akkori kultúrköz- pontjaiban semmi valósá­gosat nem tudtak az Ujj Világról. Toscanelli híres I térképe is csupán feltété-' lezés alapján készült Mar- \ co Polo elbeszélése nyo-1 mán. A dicsőség minden-! képpen Kolumbuszé. Híres naplóját Szerb Antal fordította magyarra. Szerb írta meg, hogy Ko­lumbusz úgy cselekedett, „mint okos és bölcs pró­féta. De a balgatag embe­rek nem tudták megbe­csülni a lelki és ideigvaló javakat... Spanyolország, | a kapzsiság és nagyravá- gyás karmaiban, nem mu­tatkozott méltónak a szel­lemi javakra...” Földes Mihály Hegyed kilón felül prémium Az ország legnagyobb szárnyasfeldolgozó üzemé­ben, a kecskeméti Baromfi- ipari Vállalatnál megkez­dődött a májliba feldolgo­zása. Az előző évinél jóval több az átlagon felüli sú­lyú — 40—50 dekás — li­bamáj. A kitűnően értéke­síthető és korlátlan piaccal rendelkező termék előállí­tását fokozza a gyár által bevezetett máj-prémium is. Az átlagsúlyon felüli de­kákért — 25 dekán felül — jár a célösszeg a gazda­ságoknak. Ilyen címen az egyik kiskunfélegyházi tsz több mint 1,5 millió forin­tot kap majd. Tizenegy nap a Néva partján Tizenöt leningrádi kö­zépiskolás diák érkezett a napokban Kecskemétre — mint arra már tegnapi szá­munkban is utaltunk. Lá­togatásuk csereakció ered­ménye. A kecskeméti Ka­tona József Gimnázium ti­zenöt tanulója júliusban töltött ugyanis tizenegy napot a Néva parti város­A Barátság II. olajvezeték építéséről A kőolajvezeték magyarországi szakaszának első leg­nagyobb létesítménye a 200 milliós beruházással épülő fényeslitkei fogadóállomás befejezéséhez közeledik. Megkezdődtek a 20 ezer köbméteres t^tályojt oy^ogjás­üsóbák H K'OSZ-vezelcség ülése Kibővített ülést 1 tartott tegnap, szerdán délelőtt a KIOSZ megyei vezetősége. Megtárgyalta^ a kecskemé­ti körzeti csoport vezető­ségének beszámolóját, majd a különböző bizottságok te­vékenységét elemezték. A vezetőségi ülés végül meg­felelő határozatokat hozott. ban, s most a leningrádiak i vendégeskednek Kécskemé-1 ten ugyanennyi ideig. Tegnap a Hazafias Nép­front Bács-Kiskun megyei Bizottságának fogadótermé­ben Polgár István köszön­tötte a leningrádiakat. A baráti és tájékoztató be­szélgetésen részt vett Bár­sony Ferenc, az MSZMP Bács-Kiskun megyei __ Bi­zottságának munkatársa, dr. Dobos László, az Or­szágos Béketanács tagja, Sere Tibor, a Kecskemét járási KISZ-bizottság mun­katársa és Józsa Iván, a Katona József Gimnázium tanára, aki a csereakcióban igen tevékenyen vett részt. A leningrádi 384. számú — a Nagy Októberi For­radalom 10. évfordulójáról elnevezett — iskola diák­jait az intézet igazgatónő­ié, Anna Fjodorovna Szi- monova és helyettese, Ana- tolij Vlagyimirovics Bla- ggszmiszlov kísérte el a magyarországi útra. Szovjet szakemberek szerelik a Tisla árterületén a csőhálózatot.- Milríoto T- Balogh P. László felvételei — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents