Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
ip Mihelyest megláttalak... Mihelyest megláttalak, leányka, Én azonnal megszerettelek. Látásodkor úgy jártam, mint a fa. Amelyet a villám gyújta meg. Fa valék én, egy kiszáradott fa. Melynek lombja szertehulla rég. Most örülök rajta, hogy az voltam, Mert a száraz fa legjobban ég. (Szalkszentmárton, 1845. aug. 20.—szept. 8. között.) Munkásm űvelődés Az utóbbi néhány esztendőben több fontos tanácskozást rendeztek a közművelődésről. Az Országos Népművelési Konferencia, az országgyűlés kulturális bizottsága, a művelődési otthonok vezetőinek országos fóruma — hogy csak a legjelentősebbeket említsük — vitatta a továbblépés lehetőségeit. Nem véletlenül. A felszabadulást követő évek látványos előretörése után lelassult a művelődés tempója. Az alapvető társadalmi változás eredményeként, ma senki elől nincs elzárva a kultúra, de tény, hogy az emberek — családi, származási, iskolázottsági és munkahelyi körülményektől függően —, nagyon különböző mértékben élnek a művelődési lehetőségekkel. Noha arz általános iskola nyolc osztályának elvégzése kötelező és ingyenes, a ma 15—49 éves népességből 1,6 millió mégsem rendelkezik általános iskolai végzettséggel! A huszonöt éven aluli ipari-fizikai munkások huszonegy százaléka nem fejezte be az általános iskolát és ezzel az alapműveltséggel a munkások ötven százaléka sem rendelkezik! A munkásosztály egyes rétegeinek művelődési helyzete az átlagoshoz képest is rendkívül rossz. Ez mindenekelőtt a bejáró munkásokra, valamint a segédmunkásokra és — sok erőfeszítés ellenére — az építőipar munkásaira vonatkozik. Jelenleg mintegy nyolcszázezer bejáró munkást tartanak nyilván. E munkástömegek a fővárosban és a nagyobb városokban hozzák létre a termelési értéket, az adót is a fővárosi vagy a városi szerveknél róják le utánuk az üzemek. Ugyanakkor szociális, kommunális és kulturális igényeik a falvakban jelentkeznek, ezt azonban a lakóhely — megfelelő összpontosított anyagi erők hiányában — nem tud.ia vállalni. A helyzetet súlyosbítja az utazással töltött órák elvesztésén túl az a tény, hogy a bejárók többsége iskolázatlan, betanított vagy segédmunkás. Munkahelyük sem ösztönzi őket általános és szakmai műveltségük növelésére, ennek következtében kulturális igényeik is alacsonyabbak. Sokak jogos kérdése: mi az oka a kulturális fejlődés lassúbbodásának? A probléma sokrétű és összetett. A munkásosztály gyorsan növekvő létszámával nem tartott lépést a közművelődés intézményi hálózatának fejlődése. Ennek következtében közművelődésünknek még korántsem sikerült az igényeknek megfelelő differ renciált művelődésidehetőséget biztosítani. Csökkent a tanulás, az önképzés társadalmi megbecsülése is. Ugyanakkor az életszínvonal emelkedésének hatására a háztartások civilizálódása nem mindig hat pozitív irányba: a nagyobb családi beruházások elvonják az anyagi eszközöket és az időt a művelődéstől. Az emberek egy része ma a civilizációs eszköztár gyarapításáért él, dolgozik és nem azért korszerűsíti az életét, hogy ezzel sokoldalú emberi-szakmai-kulturális fejlődését könnyítse meg. A műveltség bizonyos fajta fokmérője az olvasottsági e tekintetben hazánk nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő helyet foglal el. A nagy fejlődés ellenére azonban a családok fele egyáltalán nem vásárol könyvet és a felnőtt lakosságból mintegy hárommillió egyáltalán nem olvas. Ezek nagyobb része — sajnos —, munkás és paraszt. Nem olvas — furcsának tűnő ellentmondás: de ugyanakkor rádiót hallgat, televíziót néz, vagyis látóköre tágul, ismeretanyaga gyarapszik, s így műveltsége is lényegesen magasabb, "»int húszharminc esztendővel ezelőtt a nem olvasó emberé. Furcsának tűnő ellentmondás az is, hogy a művelődés iránti igény és a meglevő igények kielégítésének a lehetősége akkor csökken, amikor fokozatosan nő az emberek szabad ideje. v Mi hát a továbblépés útja? Erre a kérdésre keresték a választ a már említett országos tanácskozásokon, amelyek előkészítői a készülő népművelési törvénynek. ;. A közművelődés munkásainak egyik legfontosabb feladata: megtalálni azokat a módokat — a klubszerű foglalkozások, szakkörök és tanfolyamok bővítésével —, amelyek vonzó módon, az eddiginél hatékonyabban segítik elő az emberek műveltségi szintjének emelését. Tovább kell növelni a szocialista munkabrigádok közművelődési tevékenységét, mert így létrejöhetnek a közművelődésnek olyan természetes elemi egységei, amelyek nemcsak a munkatevékenységben fejleszthetik tagjaikat, hanem befolyásolják érdeklődésüket, szabadidő-felhasználásukat is. A brigádok többsége művelt, politikailag tapasztalt munkások vezetésével tevékenykedik. Elsősorban az ő feladatuk, hogy a szakmai műveltség folyamatos és rendszeres növelése mellett az eddiginél is nagyobb figyelmet forítsanak. egészen a művészetek megismeréséig, a korszerű általános műveltség gyarapítására. A művelődés: termelési tényező. Ez azt ielenti, hogy a közművelődésért a gazdasági vezetőknek is sokkal löbbet kell tenniök. Részt kell vállalniok a kulturális létesítmények fenntartásában, a művelődést szolgáló eszközök gyarapításában. A kezdeti lépések már megtörténtek: mind több olyan ipari nagyüzem mutat készséget a falusi közművelődés támogatására, amely munkáslétszámának egy részét — és nem is kis há- j nyadát — falun élő emberek köréből toborozta. Prukner Pál „Dóra jelenti...” Találkozás Radó Sándor földrajztudóssal Az egykori mészárszék és vendégfogadó falán márványtábla hirdeti, hogy hónapokig ebben az épületben dolgozott Petőfi Sándor. Itt, az emlékjelnél ismerkedtem meg Radó Sándorral, a Magyar Földrajzi Társaság alelnökével, aki 1918 őszétől tevékenyen részt vett a munkás- mozgalomban, itt kértem meg, hogy tájékoztassa olvasóinkat tudományos munkásságáról, terveiről. Percekig figyeltem, mielőtt megszólítottam. Már hosszúra nőtt az árnyék, végéhez közeledett a meleg nyári nap. A vándorgyűlés résztvevői kora reggel óta talpon voltak, utaztak, előadásokat hallgattak. Látszott a fiatalabbakon is, hogy kicsit törődöttek, fáradtak. A 72 esztendős Radó Sándor mindent megfigyelt. Figyelmesen olvasta az emléktábla szövegét. Az jutott eszembe, hogy jelké- - pesnek is tekinthető az elém táruló látvány. A XX. században élő tudós-forradalmár tiszteleg a XIX. században „szent világszabadság”-ot hirdető költő emléktáblája előtt. * — Tudjuk, hogy világéletében rengeteget dolgozott. Mivel tölti mostanában napjait? — Kevés a szabad időm. A közeli hónapokban több nyelven kiadják a „Dóra jelenti...” című munkámat, amelyben a Svájcban dolgozó hírszerző csoport harcairól, tevékenységéről számoltam be. A fordítások átnézése nagy figyelmet követel és sok időt vesz igénybe Szeretném, ha könyvem külföldi kiadásai pontosan visszaadnák eredeti gondolataimat, mert ez a kötet már eddig is élénk érdeklődést keltett. — Hallottunk arról, hogy szinte minden fontosabb euro.nyelven beszél. — Németül, an; ' oroszul, olaszul, franciául, spam ’ Néhány más nyelvhez is ,1 Már fiatal koromban szíve* - • n idegen nyelveket. Hosszú t" ' Tartózkodásom során — Ausztriában, Németországban, a Szovjetunióban, Svájcban — tökéletesítettem ismereteimet. Tizenkilenc éves koromban részt vettem a Tanácsköztársaság dicsőség« északi hadjáratában. A proletárdiktatúra megdöntése után külföldre kellett menekülnöm. Bécsben kezdtem az emigrációs éveket. A mozgalmi munka mellett jutott idő arra, hogy elmélyedjek a földrajztudományban és a térképészetben. Ezekről az időkről most második kiadásban megjelent könyvemben írtam. — A magyar térképészet megszervezését és kiadványait külföldön mintaszerűnek tekintik. Tudjuk, hogy a tudományág fellendülésében önnek is nagyok az érdemei. Most milyen munkára készülnek? . — 1891-ben javasolták már a szakemberek, hogy készüljön egységes világtérkép. Burzsoá viszonyok között a nagyszabású terv megvalósítására reálisan senki sem gondolhatott. Most, az Egyesült Nemzetek Szövetsége támogatásával a szocialista országok térképészei Vállalkoztak az elgondolás megvalósítására. Magyarország Dél- és Közép-Ame- rika térképét készíti. A románok például — Észak-Afrikát. A szerkesztő bizottság évente tanácskozik, ki kellett alakítani a közös jelölési rendszert, valamennyi ország térképészetét azonos szintre kellett fejleszteni. Reméljük, hogy 1974-re befejeződik a nagy munka, amelynek összehangolásával a magyarokat bízták meg. — Értesüléseink szerint hazánkban jelenik meg a hivatalos nemzetközi térképészeti dokumentáció. Mi ennek a lényege? — Kéthavonta adjuk ki közleményünket. Ebben feltüntetjük a földrajzi változásokat. A legtöbb országban ennek alapján dolgoznak a térképészek. A múltkoriban egy nyugatnémet lap azt írta, hogy a magyaroktól kell megtud- niok: milyen változások történnek országukban. A mai információáradatban véleményem szerint mind nagyobb szerepe lesz az adatokat szemléletesen, tömören tükröző, összefoglaló térképeknek. A kartográfia, a jövő tudománya. A térképészet a földrajz első nyelve, s nem a második, mint korábban hitték. Lehetőségeit a légi térképészet, a számítógépek alkalmazása hihetetlenül megnövéli. — A két évvel ezelőtt megjelent Dél- Alföld regionális atlasza — című munkáját a szakemberek elismeréssel fogadták. Lesz ennek folytatása? — Örülök, hogy kiadhattuk ezt a fontos művet, amelynek készítése közben sok biztatást és támogatást kaptunk dr. Molnár Frigyes és dr. Romány Pál elvtársaktól, az MSZMP Központi Bizottsága tagjaitól. Bízunk abban, hogy a közeli években a sorozat többi kötete is nyomdába kerül, — A Dói a jelenti c. könyvét olvasva rendkívül fontos és hihetetlen bátorságot követelő svájci munkájukon gondolkodva sokszor tűnődtem: a három-négy évtizeddel ezelőtti technikai körülmények között a tartós rádióösszeköttetés fenntartásában nem voltak-e zavarok? — Hatezer táviratot küldtünk, nagyon sokat kaptunk és a vételi viszonyok — néhány kivételtől eltekintve — jók, vagy megfelelőek voltak. — Könyve megjelenése óta találko« zott-e csoportjának korábbi tagjaival? — Senkivel sem. Többen meghaltak, néhányan „beilleszkedtek” a nyugati országok társadalmi rendjébe. Többekre nagy tisztelettel emlékezem. — Az elmúlt fél évszázadban ön megismerkedett, közeli barátságot kötött a munkásmozgalom sok jelesével. — Hosszú lenne felsorolni azoknak a nevét, akikkel együtt dolgoztam. Első feleségem, Lene Jansen, a kivételes képességű emberek közé tartozott. Benne olyan társra találtam, aki a forradalmi munkásosztály soraiból jött. Egyidőben ő munkakapcsolatba került Vágó Bélával, a kecskeméti származású forradalmárral. A Rote Fahne szerkesztőségében dolgozott akkoriban a magyar emigráns. A számára ismeretlen területen eleinte nehezen boldogult. Sinkó Ervinnel is találkoztam. Művelt ember. A regény regénye kiváló alkotási A. Magyar Földrajzi Társaság háromnapos vándorgyűlésének a végén is beszélgettem Radó Sándorral. Megkérdeztem: mi a benyomása a találkozóról? — Szerintem nagyon jól sikerült ez a tanácskozás. A TIT és a megyei, valamint a városi tanács segítségét ezúton is köszönjük. Amikor megnéztük A homok városa című filmet sokan kérték, hogy „terven felül” menjünk el az új kecskeméti lakótelepekre. Megérte a fáradságot. — Köszönjük a tájékoztatást. " Hellai Nándor
