Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-28 / 176. szám

ffn. Július 28, péntek ' ’ ' ■ * ■ " . ' ; A sor Balassi Bálinttól szármázik, aki a végvári vitézekről írta le a szép verset, akik a jó hírért, né­vért, a harci dicsőségért hagynak hátra minden ké­nyelmet és nyugalmat. A mi cikkünkbe teli esen más okból került a jó hír és név: hazánk jó híréről és nevéről van szó. Azt mondhatná valaki, hogy az idegenforgalom a világ egyik legegyszerűbb és legtermészetesebb üzleti tevékenysége. Nem kell hozzá más. mint autóút, benzinkút, szállodai ágy, délibáb minden mennyi­ségben. Mindebben kétségtele­nül van valami, mert vendégeink nálunk tartóz­kodását kellemessé az em­lített tényezők és eszközök nélkül bajosan tehetjük. Mindez kell hozzá és mind­ezen túl is nagyon sok min­den még. Már írtunk róla közelmúltban, hogy a ven­dégek fogadtatása nálunk meglehetősen szélsőséges, és nem egyszer a valuta keménysége szerint mele­gebb, vagy hűvösebb. Ez a kétségtelenül megalázó, és sajnos, nem ritka magatar­tás egyébként sújtja a ha­zai turistát, a kispénzű magyart is, akinek több­nyire ugyanúgy nincs ke­mény valutája, mint a len­gyel, vagy csehszlovák kol­légájának. De most nem errői a kérdésről szeretnék néhány szót ejteni, hanem arról, a kétféle hatásról, amelyet idegenforgalmunk más-más világtájból érke­zőkből kiválthat. Mit akarunk a nyu­gati turistának megmutat­ni? Bizonyára nem azt, hogy felkészültünk bármi­lyen nagy borravaló elfo­gadására. Bizonyára nem azt, hogy tudunk számlát felfelé kerekíteni, vendég­lői adagokat lefelé. És azt sem, hogy gazsulálunk — nincs rá hirtelen jobb ma­gyar szó, kifejezés a szótá­ramban — miközben érté­ket, pihenést, jó szóra­kozást, szép tájat nyújtunk a vendégnek. Nemzeti büsz­keség kérdése is, hogy a német, francia, angol, ame­rikai vendég ne egy baksi- sért hajlongó lakáj sereg emlékével távozzon tőlünk, hanem egyenes gerincű, szocialista hazájuk értékei­re büszke, ugyanakkor ud­varias és művelt embere­kével. Nehéz feladat, ez kétségtelen. De a szokvá­nyos, a vendéglátóipari dol­gozókat gyakran érő bí­rálatokat félretéve, meg kell jegyeznünk, hogy ezen jelentékeny mértékben mú­lik nemzeti tekintélyünk. Mint ahogy mindazon, amit megmutatunk —, vá­rosokon és múzeumokban, képtárakon és lovasverse­nyeken, nyári hangverse­nyeken és gyógyfürdőkön — ha akarjuk, ha nem, rajta van a „Made in Hun­gary’ jelzés. És egyúttal az | is rajta van, hogy „készült a szocializmusban”. Mert erről is szó van. Hiszen Mr. Smith, Herr Schmidt, olasz, fran­cia és svéd sorstársaik egy másik társadalom szemüve­gével nézik a miénket. El­jöttek, elhozták a pénzüket, de esetleg az előítéleteiket és a fenntartásaikat is. Tetszik a balatoni naple­mente. és a Halászbástya is, de lehet, hogy eseten­ként jobban tetszene nekik egy magántulajdonban le­vő Halászbástya és egy fel­parcellázott naplemente, já­tékkaszinókkal. Azt kell megmutatnunk nekik, hogy ez így a mienk, ahogy van, és bár nem okvetlenül kell nekik szemináriumot tarta­nunk, a saját két kezünk munkájának eredményeire, a szocialista vívmányaink­ra, büszkék lehetünk előt­tük is. Mint ahogy a lengyel, az NDK-beli. a szovjet, vagy a bolgár vendég is a ml szocializmusunkat látja — igenis, a vendéglő tisz­taságában, a vonat pontos­ságában, a szállodai portás, vagy egy eligazításért meg­szólított járókelő udvarias­ságában, az ágynemű fe­hérségében. Jó hírünk, ne­vünk óránként vizsgázik július és szeptember kö­zött, de tulajdonképpen egész esztendőben. És ebből a tárgyból nincs pótvizsga. Baktat Ferenc KÉTSZER A KI MIT TUD? DÖNTŐJÉBEN — SZEGED — KAPOSVÁR — KECSKEMÉT ~ ' ' "— Bemutatjuk Takács Lászlót A fiatal énekirodalom ssr— szakos tanár a diploma megszerzése után a Szegedi Nemzei Színházhoz szerző­dött Már középiskolás ko­ra óta vonzotta a színpad. A Minerva művészeti vezetője Új könyvekről — néhány sorban Ezúttal néhány frissen megjelent verseskötetre hívnám fel a figyelmet SZERGEJ JESZENYIN VERSEI kitűnő műfordítók alkotá­saként jelent meg a Mag­vetőnél. (Illyés Gyula, Ké­pes Géza, Nagy László, Weöres Sándor többek kö­zött). Ez a finom húrokon ját­szó, mégis férfiasán ke­mény, és leplezetlenül őszinte szovjet költő bizo­nyára sok új olvasóra ta­lál majd ezzel a kötettel. FÜST MILÁN ÖSSZES VERSEI a néhány évvel ezelőtt el­hunyt költő—író—esztéta minden versét tartalmaza. Ö, aki élete során újra és újra átdolgozta („csinosí­totta” — javítgatta) a ver­seit, most igazán szép „kön­tösben” lép az -olvasói elé, a Kner Nyomda jóvoltából., Valamikor még József Attila is sokat tanult a ma is élő, idős költőtől: Erdé­lyi Józseftől, akinek az ARANYLAKODALOM című verseskötete most je­lent meg, s fél évszázad költői terméséből ad bő- és igényes! — válogatást. A népi élet- és sors, az emberi küzdelem, s a köl­tő rögös-nehéz életútja egy­aránt benne van ezekben a művekben. V. M. A szegedi színházban természetes . eleinte csak kisebb feladatokat kapott. Bőven volt szabad ideje. Irodalmi színpadot szerve­zett. Most már áruljuk el, hogy Takács Lászlót, a Ki mit tud? -győztes Bgrkes Ferenc irodalmi színpad művészeti vezetőjét a kecs­keméti színház ügyelőjét kértük meg hogy mutat­kozzék be a Petőfi Népe olvasóinak. — Meglepve tapasztal­tam, hogy Szegeden akko­riban nem működött ifjú­sági színpad. Felkerestem a városi pártbizottságot, a KISZ városi vezetőit és tá­mogatásukkal csakhamar megszerveztem a Minerva együttest. Egész estéket be­töltő műsorokat tanultunk, akkoriban ez volt a divat. Hamarosan megkedveltek bennünket. Egyetemisták. főiskolá­sok, ifjúmunkások, közép- iskolások, jelentkeztek. Közöttük kezdte művészi pályafutását Bende Ildikó (Takács László felesége és két gyermekének édesany­ja), Gyürki István, Jobba Gabi, Lengyel István, Mol­nár Piroska. — Később Kaposvárra szerződtünk, ott se hagyott nyugodni a kisördög. A főként középiskolásokból álló csoporttal bejutottunk az 1965-ös Ki mit tud? döntőjébe. Parányi különb­séggel szorultunk a har­madik helyre. *Fehér folt brigád” — Kecskeméten? Nem találtam „szabad” irodalmi színpadot. Léltrehoztuk a „fehér folt brigádot”. Fia­tal kollégákkal ellátogat­tunk a távoli tanyákba, hogy szép versekkel, da­lokkal örvendeztessük az ott élőket. A Magyar Mú­zsa-sorozatot középiskolás tanulóknak szántuk. A diákok — úgy tudom — ma is emlegetik a rendha­gyó magyarórákat. — Dr. Bozsó Ferenc igazgató kérésére váratla­nul ért. Varga Mihály tá­vozásával nem volt vezető­je a Berkes Ferenc Kollé­gium irodalmi színpadá­nak. Vállaljam el a veze­tését. „Kétszeres kiváló együttes" Jó hírű, sajátos stílusú együttest vettem át. Sze­repeltek már a Fővárosi Irodalmi Színpadon, a rá­dióban és megkapták a Ki­váló együttes címet is. Per­sze csak a keretek marad­tak a régiek, a csoport két- három évenként teljesen kicserélődött. A próbák során hamar kiderült, hogy mindany- nyian szeretik az irodal­mat, lelkes kislányok, de csak Lapu Mari számítha­tott árra, hogy vers- és prózamondó versenyen egyénileg is sikerrel szere­pel. Az ügyesebbek már egy­két, maid több mondatos feladatokat kaptak. Igye­keztem megbontani a zárt, mozdulatlan térformákat. Lassan, óvatosan. Arra tö­rekedtem, hogy megtart­sam erényként a „Berkes jellegzetességüket”, a szép beszédet, a zeneiséget, az irodalmi alapanyag gondos megválasztását. Szépen haladtunk. A ta­valyi gyulai Erkel-diákna- pokon ezüstfokozatot ér­tünk el, majd nagy siker­rel szerepeltünk a Szólja­tok szép szavak mozga­lomban. Jó közösségi szellem Emlékezetes mindnyá­junk számára a Méltó ha­talmat című összeállítás. Másodszor is megkaptuk a Kiváló együttes címet. Az­után jött a Ki mit tud?! Nagyszerű közösség ez a kis csoport. Az iskolában is megálltak helyüket, együtt jártak hangverse­nyekre, színházi előadá­sokra. És fokozatosan fel­nőttek a feladatokhoz. A döntőn bemutatott ösz- szeállításon az utolsó pró­ba után kellett módosítani. A képernyőn látott műsort pontosan ebben a formá­ban akkor, ott játszották először a gyerekek. A drukk jót tett a fellépésnek. Hamarosan indulunk a többi Ki mit tud?-győztes- sel együtt a jugoszláv— olasz jutalomútra. Hallani arról, hogy a vá­rosi művelődési központ elszenderedett Kelemen László irodalmi színpada helyett új, központi együt­test szerveznek a megye- székhelyen. (Ideje lenne.) Művészeti vezetőt keresni kell. Takács László — többször bizonyította — a legjobb szakemberek közé tartozik. Heltai Nándor. itt Dánielre, aki nyilván nem ápolná, ha megtudja,' hogy ő disszidált. És ha Dániellel együtt mennének el? Lelkiismeretlenség lenne itthagyni beteg, magá­val tehetetlen nagyanyját. Holnap utazniuk kellene vissza Pestre, lejár a vízumuk. Mi lesz? Flessburger sem fog várni rájuk, fuccs az egész olaszországi út­nak. De aztán mi lesz? Dédi nem adott pénzt, nem segített otthon a háztartásban, mégis támasza volt. Ö erősítette, tartotta benne a lelket. A rokonokra nem lehet számítani. Mind önző disznó, alak csak saját magukkal törődnek. Annyira külön vágányon futott Dédi élete távoli rokonai életétől, hogy minden tíz évben, ha találkoztak. És mit is tudnának azok tenni?... Az asszony nézte, csak nézte a számára drága szen­vedő arcot. Éva ugyan magának sem merte bevalla­ni, de megfordult fejében, ha Dédi szegény kiszenved­ne, akkor még elmehetne. — Nem, nem! — hesseget- te el magától a szörnyűséget Ezt ő nem akarja. Igen­is szereti, imádja ezt a szerencsétlen asszonyt egyet­len hozzátartozóját, családjának egyetlen szívós ágát, gyökerét. Inkább lemond mindenről, az utazásról, ar­ról a sokszor forrón óhajtott másik életről, amelynek édességét éppen Dédi csöpögtette éveken át a leikébe. Balsors, végzet üldözi ezt a családot Apját is hiába segítette Dédi, elvitte a vihar. Anyja meg egy rosszul sikerült műtét áldozata lett Amíg az asszony így töprengett,’ gondolkodott,’ a szobában csodálatos dolog történt A bárónő kinyi­totta régóta lehunyt szemét, és féloldalra dőlve fel­könyökölt az ágyon. . — Drágám! — kiáltotta Éva.’ — Ez csodálatost Nagy­szerű ! — letérdelt az ágy mellé, és megragadta nagy­anyjának vastagon kidudorodó erekkel átszőtt kezét — Dédi, te meggyógyultál! A bárónő torz, féloldalas mosollyal válaszolt Éva szavaira. — Igen drágám, azt hiszem, valamivel job­ban vagyok. Szász ezekre a szavakra lépett a szobába.’ Leült arra a székre, ahol korábban felesége őrkö­dött Dédi fölött. Aztán benyúlt a zsebébe és egy le­törött fejű üvegampullát vett elő tárcájából. Az am­pulla gondosan be volt csomagolva. Szász úgy tartot­ta kezében, mint egy féltve őrzött ereklyét. — Kérem, Dédi! Jól figyeljep rámj Az élete mú­lik ezenl Éva, gyere idei — szólt hátra, meg sem for­dulva, a feleségének. — Dédi! Kérem, itt az unokája előtt nyilatkozzon: kapott-e ön ilyen ampullából or­vosságot tegnap éjszaka Alfred Flessburgertől? Járt-e önnél éjféltájban Alfred Flessburger? Válaszoljon! — Miért kérdezi ezt tőlem? — zuhant vissza pár­nájára, egyik szemével gyorsabban pislogott, de Szász látta, hogy merően figyeli az ampullát — Azért, mert ha adott önnek az éjszaka gyógy­szert, akkor magát Flessburger megmérgezte. Csend lett Fojtogató, rémes csend, mintha a halál lépett volna be a szobába. Szász rendületlenül foly­tatta. — Ebből az ampullából motorcsónakjának rejtett helyéről vett ki egyet Flessburger. Meglestem az éj­szaka. Szász elmondta, hogyan követte a férfi útját a szál­lodától a kikötőig. Arról viszont hallgatott, hogy ki­hallgatta beszélgetésüket is. — Az ampullát elvittem a város egyik gyógyszerészéhez — folytatta —, aki megvizsgálta. Teljes képet nem tudott adni róla, mert alapos vegyi elemzéssel sem lehetett megállapítani a tartalmát, de annyi biztos, hogy a szervezetre káros, merevgörcsöt, később szívbénulást okozó szert is tar­talmaz. — Heilige Mariad — suttogta eltorzult arccal a bá­rónő. Szász dédanyósa orra elé tartotta az ampullát, és arra kérte, szagolja meg. — Ez volt — nyögte a bárónő és száját kttátva kap­kodta a levegőt. — Úristen! Frisch! Segítség! Meg­halok::: Szász könyörtelen arccal meredt rá? — Déd?! Mond­ja meg, ki ez az ember? Meg kell mondania, hogy segíteni tudjak még magán. Legalább könnyítsen a lelkiismeretén. Az idős nőt heves csuklás gyötörte. Egész feje ki­vörösödött, szája rángatózott, szeme kidülledt. Lát­szott, hogy egyre erősebbek a rohamán — Frisch! Átkozott Frisch! — hörögte. — Ä Gestapp megbízottja volt. Jelentse fel! Fogják el! Ö a gyil­kos ... Ök végeztek vele. Nekem semmi közöm ... Már megbántam, nem akartam én Jenőnek olyan véget... — Frisch és még három másik ember végzett Ba- látaival. Én a lakást csak megfigyelésre adtam nekik, a Kaszinó utcai lakásomat. De gázt eresztettek le. Fiolákat... elszédült. Utána eresztették rá a másik gázt. Westrick, Clodius, Daitz és Hugenberg... A né­metek mindig végrehajtják az utasításokat... Gyer­mekem ... Bocsáss meg, Éva... .Szászné a fürdőszobába tántorgott Gyomra nem en­gedelmeskedett akaratának, hiába harapta össze úgy fogait, hogy lejött róluk a zománc. Fuldokolva hányt. Mire a fürdőszobából visszatámolygott a szobába, nagyanyja kiszenvedett. Az asszony és a férfi egymásra néztek. Nem szól­tak egymáshoz semmit. Szász csüggedten, fáradtan1 állt a szoba közepén, s aztán lassú léptekkel, lehaj­tott fejjel elindult az ajtó felé. Még két lépést sem tett, amikor kopogtak, és a nyitott előszobaajtón át a folyosóról egy hang csapott a szobába: — Ébren van, bárónő? Szász egy ugrással a fürdőszobaajtónál termett, ahová Évát is berántotta. Szásznénak ez az utolsó óra olyan volt, mint egy lidérces álom, gonosz erők já­téka. Bódultán hallgatta férje suttogó szavait. — Menj a szobába, tegyél úgy, mintha mi sem tör­tént volna. Én itt maradok. Ne árulj el neki semmit, csak kérdezd meg, elvisz-e Olaszországba? Az asszony beleegyezően bólintott. Elvesztetten, el- kínzottan, reménytelenül nézett férjére. Szász be­csukta utána a fürdőszoba ajtaját, fülét a deszkára tapasztotta. — Szabadi — hallotta felesége hangját. A résben Flessburger jelent meg. Lábujjhegyen, ringó léptekkel, szemét ide-oda járatva közelített a bárónő ágyához. — Szegény, meghalt — mondta a részvét bánatos hangján és lehajolt az ágyhoz. — Biztos, hogy meg­halt? — Hirtelen a bárónő szemhéjához nyúlt, s egy gyakorlott orvos mozdulatával széthúzta a pillákat. — Elvégeztetett — fordult Éva felé. — Asszonyom, őszin­te részvétem! A bárónővel egy olyan kiemelkedő tu­dású asszony távozott el.i! Szászné közbevágott: — Alfred! Most már semmi akadálya; hogy átvi- gyen Olaszországba. A férjem itthagyott. Flessburger megrázta a fejét, aztán kezét tétován felemelte: — Az orvost értesíteniök kell. A szállodát... Nem tudom, hol kívánják eltemetni a bárónőt... Mindaz adminisztratív intézkedéseket igényel, ön nem hagy­hatja itt így... És én, sajnos, telegramot kaptam, nekem azonnal utaznom kell. Remélem, nem ért félre..: ■ - (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents