Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-04 / 155. szám

- oldal 1972. Július 4, ke«« V Élnek az önállósággal Székek exportra Fokozatosan átalakul a keceli gyáregység szerepe ». Faipari és Kiállításokat Kivitelező Vallaíai gazdál­kodásában. A fejlesztés során ez a részleg az áru­termelő tevékenységet fo­kozza mivel a bemutatók, vásárok előkészítésében való résztvétel a nagy tá­volságok miatt számukra kedvezőtlenebb mint a bu­dapesti társüzemeknek. A választás ezenkívül azért esett a keceli üzemre, mert itt eddig is foglal­koztak árutermeléssel, el­sősorban közületek részére készítettek bútorokat. Ha­gyományos partnerük az Orvosi Műszerkereskedel­mi Vállalat, amely rende­lő intézetek, kórházak fel­szereléséhez vásárolt kü­lönböző műszerszekrénye­ket, vizsgálóasztalokat. Az idén 4 millió forint értékű berendezésre kötöt­tek szerződést. A közin­tézményekbe kerülő szé­keik pedig jó hírnévre tettek szert a Szovjetuni­óban is. Ebben az évben ezt a piacot veszély fenyegette mert olcsóbb áraival erős vetélytársként jelentkezett egy finn cég. A szép kivi­A képen látható orvosi műszerszekrények már a szállításra várnak. árak révén ebben az év­ben összesen 9 ezer széket exportálnak a Szovjetuni­óba, többek között Moszk­va és Kijev középületeibe. A gyártmányok értéke­sítésének feltétele a piacon való megfelelő tájékozó­dás, ezért az üzemet már­lődési központ, valamint a budapesti Kertészeti Egye­tem kecskeméti főiskolai kara oktatási épületeinek belső berendezéseit. Az utóbbi első szakaszát a tanév kezdetére befejezik. A rugalmas piackutatás, Készülnek a bakul színház széksorai. (Pásztor Zoltán felvételei) telű elegáns ülőbútorok azonban állták a versenyt, a pályázati kiállításon ezeket választották a Ba­kuban épülő 2500 szemé­lyes színház tervezői. Az üzlet létrejöttében szerepet játszott, hogy a keceliek vállalták a viszonylag rö­vid határidőt: a díszelőa­dásra november (l-án kerül sor a szovjet olajvárosban. Szervezési intézkedések­kel csökkentették a termé­kek önköltségét is, a bu- dapest vázgyártó műhelyt — a szállítási ráfordítások lefaragására — leköltöztet­ték Kecelre. A kedvezőbb ciusban vállalkozási és szerződéskötési joggal ru­házták fel. A vezetők fel­találták magukat az új körülmények között, gyor­san éltek az önállóságai. Májusban megkezdték az országszerte hiánycikként számon tartott fa függöny­tartók előállítását és a há­rom hónap alatt további két összesen mintegy 6 millió forint értékű szerző­dést kötöttek. Az utóbbi-- akkal elsősorban a belső- építészetben meglevő gya­korlatukat tudják kama­toztatni. A keceliek készítik ugyanis a kiskőrösi műve­valamint a gyártás éssze­rűsítése a tervek szerint a termelési érték körülbelül 9 millió forintos növeke­dését eredményezi az idén. Papírforma szerint tíz szakmunkás közül egynek két vagy több mesterség elsajátításáról van okleve­le. Igenám, de legtöbbjük esetében „halott’', azaz nem gyakorolt tudomány ez. Messzire esik egyik a másiktól. Mihez kezd a sü­tőipari szakmunkás a gu­miiparban szerzett papír­jával? A műanyagiparban mit ér a második szakma, az állattenyésztés? S an­nál inkább elgondokoztató ez, mert széleskörű felké­rések szerint — több, az oktatásban érdekelt orszá­gos főhatóság végezte — a szakmunkástanulók 15 szá­zaléka már kezdetben sem képzettségének megfelelő­en helyezkedik el. Átlago­san. Mert vannak szak­mák — így a mezőgazda- ságiak, ahol ez az arány 55 százalékra rúg! —^me­lyeknél jóval nagyobb ez a szám. Ugyanez a felmé­rés állapította meg, hogy a szakmunkás-oklevéllel rendelkezők 28 százaléka olyan munkakörben dol­gozik, ahol végzettségére nincs szükség. Furcsa helyzet. Minde­nütt szakmunkáshiányt em­legetnek. Közben a kikép­zettek más területekre ván­dorolnak át. Szép szám­mal lelni két vagy három szakmás munkásokat, ám képzettségük az adott he­lyen hajítófát sem ér. Csu­pán számukra egyéni vi­gasz, hogyha szorul a kap­ca, akkor módjuk van a kenyérkereset más forrá­sát is igénybe venni: e le­hetőséget pályamobilitás­nak nevezik a szociológu­sok. Űf szelek fújnak Gyorsul a technikai fej­lődés, növekszik az igény az átváltható ismeretek iránt. Azaz olyan szakkép­zésre van szükség, amely széles tudásbeli alapokat teremt, de a specializációt bizonyos határon túl nem szorgalmazza. Az ugyanis hamar elavul. A Munka­ügyi Minisztérium felmé­rése szerint a megkérde­zett szakmunkások 60 szá­zaléka szükségesnek tart­ja az ún. kiegészítő szak­ma megszerzését. Érzik te­hát az új szeleket. Viszont a gyárak, vállalatok ke­vésbé. Becslések szerint 1980-ig az összes foglalkoztatotton belül a szakmunkások aránya az 1985. évi 18,1 százalékról 24,9-re növek­szik. A mennyiségi emel­kedéssel párhuzamosan mi­nőségbeli átrendeződésnek is végbe kell mennie, eh­hez azonban a jelenlegi­nél jobb érdekeltségi rend­szerre lenne szükség. S persze arra is, hogy a ro­konszakmákra kiterjedő képzés valamennyi felté­tele meglegyen. Mert nincs „naprakész” munkaerő. A pályán belüli mozgás — érvényesülés — csakis ak­kor jöhet létre, ha az esz­tergályos érti, s gyakorol­ni is tudja a gyalus-, a kö­szörűs mesterséget, ha — például — a villanyszere­lő, a hegesztő, a gép­kezelő, járművezető la­katos vagy motorszere­lő is. ha kell. Amitől ma még — legalábbis na­gyobb mértékben — mesz- sze vagyunk. A több szak­más képzés nem szerve­zett, a munkások ide so­rolható csoportja eddig többnyire véletlenszerűen jött létre. Csak forma szerint A szocialista iparban fog­lalkoztatott 1,2 millió mun­kásból 520 ezer forma sze­rint valamilyen szakma mestere. Nagy szám! Ám joggal szúrtuk közbe: for­ma szerint. Mert az egyes szakmákon belül is erőtel­jesek az eltérések, s még inkább a rokonfoglalkozá­soknál. Mennyiségileg ro­hamosan gyarapodik a szakmunkások tábora, tíz esztendő alatt például a fémesztergályosok száma 26 ezerrel, a villanyszere­lőké 21 ezerrel, a motor- és gépkocsiszerelőké 37 ezerrel növekedett. E tem­pót — tekintve a népese­dési adatokat — lehetet­lenség tartani. S van még egy nagyon figyelemre mél­tó szempont. Korábban említettük a Munkaügyi Minisztérium felmérését. Nos, ennek ke­retében azt is megállapí­tották, hogy csupán a megkérdezettek 47,4 száza­léka válaszolt igennel a kérdésre: ismét meglevő szakmáját választaná-e, ha módja nyílna újbóli dön­tésre? Azaz a gondok már a pályaválasztás torzulá­saival létrejönnek. S ha ráadásul semmiféle ösz­tönzés nincs egy másik szakma megszerzésére, va­jon csoda-e, ha minden marad, ahogyan volt. Holnap már követelmény A kettős szakmai kép­zettséggel rendelkezők ará­nya néhány területen szá­mottevő. A lakatosoknál 13,3, az autó- és motorsze­relőknél 14,5, a csőszere­lőknél 18 százalék. Legma­gasabb a vizsgázott jár­művezetők és gépkezelők csoportjában: 25,4 száza­lék. Összességében azon­ban szerény ez a tábor, száz szakmunkásból 10,1- nek van kettős képzettsé­ge. (A nők esetében pedig egyenesen jelentéktelen az arány: 3,9 százalék.) Még­is, az elsorolt gondok elle­nére, bővíthető e forrás, s vele enyhíthető a szak­munkáshiány. Ez ugyanis a legtöbb helyen csak át­meneti, időszakos. Ezért r például az élelmiszeripar­ban — anyagi ösztönzéssel is! — elősegítik a karban­tartó szakmák valamelyi­kének elsajátítását: a holt szezonban sincs tétlenke­dés. A kivétel azonban csak a szabályt erősíti. Ne becsüljük túl a le­hetőségeket, nem szerez­het minden szakmuskás újabb oklevelet. Ám a tét­lenségnek is kitelt az ide­je. A kettős szakmai kép­zettség megszerzése ugya­nis ma a munkaerőgondok enyhítésének lehetősége, holnap viszont a technikai haladás megfogalmazta kö­vetelmény. Ha e követel­ményre nem terjed ki a figyelem, s elmaradnak a cselekedetek, jó néhány he­lyen ez már holnap kel­lemetlen meglepetéseket okozhat. M. O. Kalászonként száz szem Űjabb nemesítésű triti- cálék vizsgáznak Kecske­méten, a Zöldségtermeszté­si Kutató Intézet tenyész- kertjében. A búza és a rozs keresztezéséből előál: lított új gabonafajtát ál­landóan variálja, új tör­zsekkel szaporítja a neme­sítő. A választékbővítés célja, hogy a növény kü- lönbís-í talaj- és éghajlati adottságok között is gazda­ságosan termeszthető le­gyen. A laza szerkezetű homoktalajokra hosszabb szárú, igénytelenebb hibri­det állítottak elő, a jobb talajokra rövid törzsű, óri­ási kalászú, az intenzívebb termelést jól tűrő fajtákat szelektálnak. Az export- lehetőségek miatt napfény­re közömbös hibrideket is nemesítenek. Valamennyi­nél az értékmérő tulajdon­ság fő jellemzője a bő ter­més és a betegséggel szem­beni ellenállóság. A leg­újabb nemesítésű triticálék, a rövid szárú törzsek, ara- szos kalászaiabn száz szem mag érett be. A kis parcellákon meg­kezdődött az aratás. Tör­zsenként, szinte kalászon­ként vágják, csépelik és ér­tékelik a hibrideket. Né­hány közülük újravetéssel, még az idén egyszer ter­mést hoz. Az üzemi kísér­letben már bevált fajták­ból négy-öt vagonnyi sza- porítaónyagot kap a hazai mezőgazdaság, 24. Tisztázatlanok Balátai Jenő halálának körülmé­nyei? — kérdezte magától Szász Dániel. Igen. De meg kell kísérelnie az események fonalát egy időre elengedve — a rendelkezésre álló adatok, vallomá­sok és ismeretek felhasználásával — reprodukálni a halál körülményeit. Szász egy tárgyilagos, pártatlan, az igazságot szerető vizsgálóbíró helyzetébe képzelte magát. ... 1938. március 6-án, éjjel fél tizenegykor cseng lakásán a, telefon. — Vizsgálóbíró úr! Itt Kovács Lajos rendőrfelügye­lő beszél. Budán a Kaszinó utca 6-ban holtan találták Balátai Jenő geológust, a magyar bauxittelepek fel­fedezőjét. A lakásról beszélek. Itt van velem a járőr két tagja is. Kérem, azonnal jöjjön ide. — Indulok. Értesítsék a rendőrorvost. — Már telefonáltam neki. — Köszönöm. Viszontlátásra. A vizsgálóbíró kocsiba ül, és a helyszínre hajtat. A kapuban a járőr egyik tagja várja. Felsiet a lakásba. — Itt van, erre tessék — mondja a tiszt, s közben a kezét nyújtja: Kovács felügyelő vagyok. Én tele­fonáltam önnek. A vizsgálóbíró belép a fürdőszobába. A háromszor négyméteres helyiség embermagasságig fehér csem­pével kirakva. Fogas, fehér színű asztalka, szék, rajta a mérnök ruhái. Toalett-tükör, mellette szekrényke. Gázbojler, alatta a szintén körbecsempézett kád, tele vízzel. A vízben Balátai Jenő holtteste. — Nem nyúltak semmihez, felügyelő úr? — Nem! A vizsgálóbíró a holttesthez lép, a barna, egyenes szálú hajjal borított fejet megfogja, nagyon óvatosan elfordítja. A szem félig lehunyva, üvegesen mered rá. A száj is kicsit nyitva, az arcbőr sápadt, fehér, egyes helyeken szederjes. A vizsgálóbíró ujjpercével kitárja a szájat és a nyelvet nézi. Normális színű. A test meztelenül fekszik a kádban, mintha a mérnök szo­kásos napi fürdéshez készülődött volna. A holttest egyik keze a szappantartónak kiképzett lyuk fölötti fogantyún, másik a kád peremén. — A ruháit átvizsgálták? ' — Igen. Itt vannak a tárgyai. Tessék! Két igazol­vány, fényképek, kulcsok, némi aprópénz, összesen öt pengő 40 fillér. Karóra. Még jár. — Rablás lehetetlen — mondja hangosan a vizsgá­lóbíró. — Nem rablás volt — bólint a felügyelő is. — öngyilkosság. Gázzal... Megfulladt. A lakásból nem hiányzik semmi — vallja a cselédlány. — Ki vette észre? — A cselédlány. A házmesteréknél várakozik. Azt állítja... — Majd kihallgatom. Tulajdonképbpen kié ez a lakás? — Dr. Vári Andor ügyvédé. Jólmenő prakszist foly­tat a kerületben. Hat hónapja lakik náluk albérletben Balátai Jenő. öt szoba, hall, konyha, mellékhelyisé­gek. Minden a legnagyobb rendben tartva. Az ügy­véd dolgozószobája zárva volt. Kinyitottam. Köny­vek, papírok, az íróasztal háborítatlan. A cselédlány szerint az ügyvédék külföldön tartózkodnak rendes, szokott időben kivett szabadságukon, Nizzában. Min­den évben egy hónapot külföldön töltenek. A cseléd­lány ... — Köszönöm. Azt hiszem, csöngetnek. Az orvos ér­kezhetett — Jó napot, doktor úr. — A vizsgálóbíró átveszi a házigazda szerepét, s a fürdőszobába vezeti a doktort. Ha a munkás többhöz ért...

Next

/
Thumbnails
Contents