Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-25 / 173. szám

MTS. «Uns SS, kedd 5. oldal VTT7 „Miként fogom szólítani?“ Petőfi csak édesanyjára gondolt, nekünk pedik ál­landó gondunk, törődésünk az udvarias megszólítás, A maga és az ön névmá­sokat igyekszünk elkerülni, mert egyiket sem tartjuk megfelelőnek. Néha sikerül is. „Mondja meg, kérem, merre van a Habselyem­gyár?” Itt a kérem enyhíti a megszólítás nélküli nyers kérdést. Ha nem tudjuk az időt, és valakihez így for­dulunk: hány óra van?, bi­zony műveletlen embernek tart bennünket. Körül kell írnunk a kérdést: „Tessék (szives lenni) vagy legyen szives megmondani, hány óra van. Ha le akarunk szállni a buszról, és az aj­tónál áll yalaki, szinte sér­tésnek veszi, ha csak így kérdezzük: „Leszáll?” So­kan még az ilyen kérdést sem tartják udvariasnak: „Leszáll kérem?’’ Ilyen esetekben tetszikelni kell: „Le tetszik szállni?” Ez a tetszik már annyira elter­jedt, különösen nagy kór­ós rangkülönbség esetén, hogy már hiába küzdünk ellene. Néha elkerülhetetlen a magázó névmások haszná­lata. „Írtam már önnek (vagy magának) több leve­let.” Többször is találkoz­tam már önnel (vagy ma­gával).” Ilyen esetekben színt kell vallanunk. _ Az önözés terjed a magázás rovására. Baj van a megszólítások­kal is. Az uram és az asz- szonyöm a letűnt úri világ csökevényének látszik, az elvtárs megszólításban pe­dig a párthoz való tartozás kifejezését látják. Azért terjedt el régebben általá­nos használatra a kartárs, szaktárs, sőt szaki, szaki- kára megszólítás. Egy idő­ben mindenki kartárs volt, pedig ez a megszólítás szakmán kívül nagyon fur­csán hangzik. Hallható egyéb megszólítás is. Idő­sebb nők a fiatalabbakat így szólítják meg: kedves­kém, aranyoskám, édesem. Hellyel-közzel a már el­avultnak tekinthető, finom­kodó hölgyem, sőt a hölgy is használatos megszólításként Az eladó mondja a vevő­nek: „A ruha nagyon jól áll a hölgynek. Jómagam az SZTK-ban bácsika, ma- gácska voltam. Nemrég hosszabb ideig a buszra vártam egy hölgy társasá­gában. Az átformált köz­mondás szerint a megosz­tott bosszankodás fél bosz- szúság. Beszélgettünk. Az illető hölgy a legnagyobb tisztelet hangján kegyed­nek szólítgatott. A felso­roltakat ki-ki a saját ta­pasztalatai alapján, esetleg saját szóhasználatával gyarapíthatja. Megszólításként az úr és az asszony feltétlenül használható. Az úr szó ré­gen királyi herceget jelen­tett, és valószínűleg ez volt a királyság előtt a fejedelmek megszólítása is. Használata később széle­sebb körökre terjedt, és így társadalmi értéke le­fokozódott. Hasonló sors­ra jutott asszony szavunk is, amellyel eredetileg a ki­rálynét szólították meg. (A Győr megyei Asszonyfa a királyné birtoka volt.) Az úr családnévhez vagy foglalkozásnévhez kapcsol­va tiszteletet fejez ki (Tö­rök úr, mérnök úr). Az uram sem lehet sértő. Az asszonyom megszólítást is nyugodtan használhatjuk. Semmi sértő sincs benne, jóhangzása ellen sem lehet kifogás. Az elvtárs, elv­társnő megszólítás is na­gyon terjed. Nem pártta­gok között ma még sokak­nak talán idegenül hang­zik, de gyakori használata folytán új társadalmunk általánosan elterjedt meg­szólítása lehet. Adott eset­ben természetesen a kar­társ és szaktárs is hasz- használható. Kiss István vei megbénítja akaratát, erejét? ... Miért sokszorozza meg fájdalmát az a lehetőség, hogy elveszti? Szász a tengerpart egyik sziklájára ült. Kezébe temette ar­cát. Szégven és' bánat fojtogatta. Arra gondolt, hogy bemegy a szobába, előveszi Évát és holmijaival együtt kidobja. Elkergeti magától. Szász életében nem ütött még meg nőt, eszébe sem jutott, hogy így vegyen elég­tételt magának. Romantikus jelenetre sem készült fel, s nem akart Flessburgerrel megverekedni. Nem a férfi a bűnös. Az csak azt tette, amit minden más férfi: ajánlott. Aztán, ha valaki ezt az ajánlatot elfogadja? De mit láthatott Éva ezen a férfin, a pénzén, az elő­kelősködésén kívül, ami ilyen messzire elvitte? De el- vitte-e? A nagyon reálisan• gondolkodó Éva minden ellenszolgáltatás nélkül nem cselekszik ennyire ötlet­szerűen. Mindennek ez az átkozott kutatás és az írás az oka. Miért is kellett neki felesége apjának régmúlt ügyeit elővennie? Miért feledkezett annyira Salátái Jenő éle­tébe, keserű sorsába, mit akart vele bizonyítani? Nem lett volna sokkal célszerűbb, ha hallgat felesége nagy­anyjának figyelmeztető szavára, és „nem turkál a te­metőben”? Éva nem bírja a magányt, és szegény most jött először külföldre. Szórakozni akart. Elkapta, meg­szédítette a tengeri levegő, a nagystílű szálló, az ide­gen vendégek, az előkelő nők, a régen vágyott miliő. Miért is érdekelné Évát, hogy apjával mi történt tulajdonképpen és mi történhetett volna? Egyszerűen tudomásul vette, hogy Balátai halott, hagyatéka nincs, végrendelete behajthatatlan követelést tartalmaz azok ellen, akik már leléptek a történelmi színpadról és fizetésképtelenek. Ha nem is bizonyítható a gyilkosság, erkölcsileg egyenértékű tragédia történt: Balátai megölte magát. És harminc év után idejön Splitbe ez a Flessburger, az egyik túlélő, Ehrenburgi Bayer Olga bárónő, a má­sik túlélő a sok közül, és elveszik tőle a feleségét, megalázzák, gyöngévé teszik. Később esetleg máskép­pen is tönkretennék, kihúznák alóla a talajt, akárcsak Balátai alól... Balátai nemet mondott, meghalt, ő is nemet mond, de élnie kell! Egy tapodtat sem enged. Csak legalább a hiányzó részeket még megtalálná, hogy teljes egé­szében láthassa a drámát. Balátai nem hagyta magát Hans Klotz: Az orgonáról Az elmúlt évtizedben fo­kozottabb figyelem kisérte az orgonahangversenyeket, a rádióban és az új ki­adású orgonalemezeken fel­hangzó orgonamuzsikát is egyre többen hallgatják. Most egy olyan könyv kerül a magyar zeneked­velők kezébe, amelynek népszerűségét, jelentőségét számos fordítása és kiadá­sa bizonyítja világszerte. Hans Klotz könyve a hang­szer felépítése területén teljesen járatlan olvasót az ábrák és a világos magya­rázat eszközeivel lépésről- lépésre juttatja el a bo­nyolult hangszer rejtelmei­be. Ismerteti a különféle rendszerű orgonák szerker zetét, bemutatja a legálta­lánosabban használt síp- fajtákat, regisztereket. Be­szél az orgona felállításá­nak építészeti problémái­ról, lehetőségeiről. Különö­sen érdekes nemcsak lai­kusok, de szakemberek szá­mára is az orgona történe­téről írt fejezet. A könyv olvasása közben egyre világosabbá válik az olvasó előtt, hogy a „hang­szerek királynője” nem va-\ lami bűvös szerszám, ha­nem nagyon is logikus fel­építésű, történelmileg ki­alakult szerkezet, mely sokrétű hangzásbeli lehető­ségein keresztül ragadja meg hallgatóit. Klotz könyvére valóban ráillik: hézagpótló. A for­dító Gergely Ferenc — aki nemcsak Európa-hírű orgonaművész, hanem szá­mos kitűnő orgona terve­zője is — o magyarországi orgonaépítészet jelesebb al­kotásainak bemutatásával teszi fordításán túl a köny­vet még teljesebbé és használhatóbbá. A könyv a Zeneműkiadó gondozásában jelent meg. Trajtler Gábor orgonaművész Mérlegen négy év munkája Jók-e az irodalmi előadások? A Tudományos Ismereti terjesztő Társulat megyei szervezete 1953-ban ala­kult. Az első években az irodalmi-nyelvi szakosz­tály működött a legjobban. Ök rendezték a TIT-elő- adások 10 százalékát. Az Irodalomtörténeti Társa­ság 1951-ben szervezett megyei tagozatában tevé­kenykedő tanárok többsé­ge is gyorsan bekapcsoló­dott az ismeretterjesztés szép munkájába. A 60-as évek közepétől a többi szakosztály gyor­sabb ütemben fejlődött; volt, amely megtöbbszö­rözte előadásainak számát. Bár az irodalmi-nyelvi rendezvények is növeked­tek, de lassabban. Az ará­nyok változása következ­tében most csak minden huszadik TIT-előadásnak gazdája az irodalmi-nyelvi szakosztály. Tudomány? Irodalom? Dr. Orosz László, a Bécs-Kiskun megyei iro­dalmi-nyelvi szakosztály elnöke a közelmúltban számolt be a szakosztály négy éves munkájáról a TIT-központban. Ez elka- lomból kerestük meg és tettünk fel neki kérdése­ket. — A TIT egyik tájékoz­tató beszámolójában olvas­hattuk egy évvel ezelőtt: a művészet- és irodalom­központú szemléletet meg kell változtatni a tudo­mányközpontúság javára. Véleménye szerint helyes-e az a szembeállítás? — Nem vonjuk kétség­be a tudomány népszerű­sítésének . fontosságát — mondotta Orosz László —, sem azt, hogy az irodalmi és nyelvi ismeretterjesz­tésben is tudományosabb­nak kell lennünk. Meg kell találnunk a hatéko­nyabb módszereket, külö­nösen az összetett műelem­zésekben kellene fejlőd­nünk. Az élményt nyújtó szemléltetéshez fokozottab­ban fel kellene használ­nunk a hanglemezeket, a magnetofont. Ugyanakkor azonban lényegesnek tart­juk, hogy az irodalom, a művészet sajátos, érzel­mekre ható jellege isme­retterjesztő munkánkban minél központibb helyet foglaljon el. — 1968-ban 283 előadást rendezett a szakosztáy és 22 637 volt a hallgatóság elveszejteni, inkább meghalt. Neid már nem kell meg­halnia ahhoz, hogy önmaga és ember maradhasson. Szász agyában szörnyű felfedezés vert gyanút, de még saját magának sem merte egyenesen megfogal­mazni. Még nem mondhatja ki senkire ezt a szót: bű­nös!, De ha majd már kimondhatja, akkor utána egy másik szót is ki kell mondania: bosszú! Betörőként osont Olga nagymama ajtaja elé. Vissza­fojtott lélegzettel nyomta le a kilincset. Az ajtó nesz­telenül kinyílott, és Dániel bénultam állt meg az elő­térben. Az üvegajtón túlról, a szobából dédanyósa hangját hallotta: „Ugyan Frisch, mi közöm hozzá?” És a válasz? Flessburger válaszolt. Frisch és Fless­burger? Dániel homlokát kiverte a víz. A félig ^nyitott gardróbszekrényt pillantotta meg, s a következő pilla­natban már a fogasos rekeszbe bújt. ­Mindent hallott. Eleget ahhoz, hogy eddigi gyanúja bizonyság legyen... A valóság vízesésként zuhogott rá, s az örvényben tehetetlenül vergődött... S amikor már nem bírta tovább, besurranó tolvajként szökött ki börtönéből. Flessburger akkor támogatta ágyba a bárónőt. Dániel reszkető kezét alig tudta arra kényszeríteni, hogy zajtalanul becsukja maga mögött a fqlyosóajtót. Saját szobájuk ajtaját viszont olyan lármával nyi­totta ki, hogy felesége riadtan ült fel az ágyban. — Dániel? Te vagy? Szász dörmögött valamit, és feldúTtan a heverő szé­lére vetette magát. Hangosan sóhajtott A félhomályban csak Éva fejének körvonalait lát­hatta. Szeretett volna minden magyarázkodást, vitát elkerülni. — Ugye, mi mindig nyíltak és őszinték voltunk egy­máshoz? — Éva kérdése úgy hangzott, mintha termé­szetes lenne az igenlő válasz. — Nem értem, mire gondolsz? — Dániel, amióta itt vagyunk, sokat gondolkodtam az életünk felől. Otthon nem kapok levegőt. Számom­ra nem megoldás, hogy húsz év múlva másfélszer annyit keresek, mint most, és erre menjen rá az egész fiatalságom, mindenem. — Nos? — Szász érdeklődve könyökölt a párnájára. — Mire ate?"SZ kilyukadni? ^ (£ídutq.tiuU száma. 1971-ben viszont 319 előadásra csak 13 207 érdeklődő jutott. Vélemé­nye szerint mi ennek az oka? — A közönség számá­nak csökkenése azt is je­lenti, hogy £sak a tényle­ges érdeklődők vesznek részt az előadásokon, tan­folyamokon. Ez azonban csak részben magyarázza a hallgatóság megfogyat­kozását. Sokkal inkább va­lószínű oka ennek, hogy a megyei irodalmi-nyelvi is­meretterjesztés nem elég­gé átgondolt; ötletszerű. Az előadásokhoz készí­tett vázlatok jó része for­mális hevenyészett, alig- alig tűnik ki belőle, hogy miről is beszélt az előadó. Nem vagyok abban sem bizonyos, hogy a témák és az előadók párosítása min­den esetben megfelelő volt. A Dosztojevszkij-évforduló 9 előadása közül például csak egyet tartott iroda­lomszakos középiskolai ta­nár. A szakosztály tagsága 1971-es kimutatás sze­rint: az összlétszám 100 fő. A szükebben vett irodal­mi-nyelvi szakosztálynak 60—70 tagja van. Nincs azonban közöttük a megye két humán-jellegű intéz­ményének, a bajai tanító­képzőnek és a kecskeméti óvónőképzőnek egyetlen tanára sem. Nem tagja a szakosztálynak több köz­ismert és a szakmában ki­válónak tartott középisko­lai tanár; különösen ala­csony a fiatal középiskolai tanárok száma. Az ötve­nes évekhez képest persze nőtt a létszám és a szín­vonal is, de semmiképpen sem a követelményekhez igazodva. — Arra a következte­tésre jutottunk, hogy szak­osztályi tagnak lenni nem jelent manapság olyan társadalmi tekintélyt, mint régebben — magya­rázza Orosz László. —■ Az elmúlt évben vezetőségünk határozatot hozott a fia­tal tanárok közötti tagto­borzásra. Az érdeklődés hiánya miatt azonban nem tudtuk tervünket megvaló­sítani. — Tudják-e foglalkoz­tatni a szakosztály vala­mennyi tagját? — Nem. A tagságnak — óvatos becslés szerint is — legalább fele nem tart évenként sem előadást. 1971. második félévében 143 irodalmi-nyelvi elő­adásunk volt, ebből nem TIT-tag tartott 39-et, más szakosztály tagja 30-at, nem megyei előadó 13-at, a szakosztály névsorában nem szereplő, de magát tagjának valló előadó 25- öt, a névsorban is szerep­lő szakosztályi tag 36-ot. Ez utóbbi 36 előadást elő­adó tartotta. A témák és a közönség Az 1971 második félévé­ben tartott 143 előadás kö­zül 93 hangzott el mező- gazdasági dolgozók számá­ra. Ezek nagyobb részének témaválasztása is megfe­lelő volt. 14 előadás Pető­firől, 6 a mai magyar köl­tészetről, 5 a szép magyar beszédről, 8 a „Mit olvas­sunk, hogyan olvassunk?” témáról szólott. Ugyanezen félévben ipari üzemben mindössze egy irodalmi előadás volt, ami kissé le­hangoló tény. Persze az is kérdéses, hogy szükséges volt-e mezőgazdasági dol­gozóknak két előadást tar­tani a beat-irodalomról, vagy Dosztojevszkij-évfor­duló 9 megemlékezése kö­zül nyolcat úgyszintén szá­mukra megrendezni. Az a baj, hogy még nem eléggé összehangolt az elő­adók, a szakosztály és a rendezők munkája. A te­matika kialakításában a szakosztály vezetőségének elgondolása csak nagyon kis mértékben érvényesül — döntő az előadók, a ren­dező szervek érdeklődése, befolyásoló tényező eset­leg egy-egy évforduló, ese­mény. — Miképpen lehetne a tematikát sikeresebben ki­alakítani? — A központi választ­mány kitűnő téma jegyzé­keinek felhasználása mel­lett értesüléseket kellene gyűjteni a spontán ér­deklődésről is. Például a könyvtárosok és a könyvesbolti eladók se­gítségével. Jobban ki kel­lene használnunk a tévé, mozi, színház műsorához kapcsolódó témákat, lehe­tőséget. Segítenünk kell az ezek közötti eligazodásban, a kritikai, válogató érzék fejlesztésében. Mi nem csupán ismereteket ter­jesztünk, hanem elsősorban ízlést, világnézetet formá­lunk — ehhez kell igazí­tanunk előadásaink, okta­tómunkánk tartalmát és módszereit is. Lakatos Attila Kodály emlékhangyerseny Kodály Zoltán születésé­nek 90. évfordulója tiszte­letére emlékhangversenyt rendeztek vasárnap Eszter­gomban. A győri filharmo­nikusok zenekara, s az esz­tergomi Balassa Bálint kó­rus a fővárosi előadómű­vészek közreműködésével adott ízelítőt a nagy. .mes­tJi i'.-g-T'-. -■■■ 1 ifi-.-te-KL,. ..j^gEST tér legnépszerűbb művei­ből. Az emlékhangverseny­nek a város lakosságán kí­vül sok külföldi hallgatója volt. A szombaton nyílt Dunakanyar művészeti nyári egyetem külföldi résztvevői is ott voltak a hangversenyen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents