Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-23 / 172. szám
C oldal 1972. .1úKn.s 23, vasárnap Húsz éve albérletben Á telekspekuláció útjai Van Félegyházán egy asszony, aki húsz éve lakni albérletben. Nem tudhatom, kinek mennyit mond ez a száraz, szűkszavú tényközlés. Aki az albérleti sorsból kivette a részét, az tudja, miről van szó. Az megsejti, hogy mit jelent ilyen körülmények között leélni két évtizedet. És magányosan, a szűkös munkásasszonyi fizetésből felnevelni és taníttatni két gyermeket. De ne dramatizáljunk! Eléggé drámaiak maguk a tények is. Az eddigiekből talán sejteni lehet, hogy az asszony — névszerint Nagy Istvánná — nem félegyházi „benszülött”. Valóban nem az. Mélykúton, a szülői háznál lakott az 50-es évek elejéig. Kétségkívül módos családból származott, de szülei szorgos, tisztességes munkával tettek szert kis vagyonkájukra, s „bűnük” nem volt több, mint az, hogy sikerült kiemelkedniük a nincstelen sorból, s később sem kívántak oda visszazuhanni. A fiatalasszony 1944-ben a hadiözvegyek sorsára jutott... S jó félévtized múlva, amikor azon a nyáron két gyermekével visszatért a nyaralásból, döbbenten tapasztalta, hogy a szülői ház ajtaját hatósági pecsét őrzi. Hiába volt ott a lakása, vissza már nem térhetett, sőt az is heteket vett igénybe, hogy a házban rekedt személyes holmijait nagynehezen visz- szakapja. A szülőket a személyi önkény során deportálták valahová a Tiszántúlra. Kiskunfélegyházára került. A jnúló évek keserű emlékké sorvasztották a vele történteket, s megtanulta, hogy a saját lábán kell megállnia. A társadalomban is megpróbálta magát hasznossá tenni. Immár 16 éve dolgozik egyfolytában a Vegyipari Gépgyárban, eközben a Szakszervezeti Társadalmi Tanács tagjává választották, tagja a Hazafias Népfront üzemi bizottságának is, 1964 óta a Vöröskereszt alapszervi titkára, s e minőségben szép kitüntetést is kapott. Csakhát a lakás Mindmáig ez a megoldatlan. Fizeti az albérleti odúért a havi 400 forintot. Szeretne végre emberi körülmények közé kerülni, hiszen egy év múlva eléri a nyugdíjas korhatárt. Állami lakáskiutalással hosz- szú évek óta nem biztatják ... Jelenleg még kevésbé. Nagyné havi kereseHalálra ítélt nyárfák „Bűnszövetkezetben elkövetett többrendbeli sikkasztásért halálra ítélték a fiatalkorú Ony-t és számos társát. Az ítéletet pár héttel ezelőtt végrehajtották” — jogászi nyelven valahogy így fogalmazhatnánk. S hogy Óny. és társai mit sikkasztottak? A nyári nap perzselő hevét, ráadásul — kimondani is szörnyű — nem átallották ezt még önző módon saját gyarapodásukra, vastagodásukra fordítani. Hát még mit? A levegő porát, a sok-sok szállongó homokszemet, ezt is elvették. Azonkívül elfogyasztottak évente hatalmas mennyiségű széndioxidot. Igaz, hogy cserébe oxigént adtak, no de ez legfeljebb enyhítő körülmény lehetett volna..., ha az ítélkezők egyáltalán figyelembe veszik. Ki is az a bűnt bűnre halmozó rejtélyes Öny., hogy sok társával együtt ilyen méltatlan módon kellett befejeznie alig nyolctíz éves életét? Szakmai körökben óriásnyáraknak ismerik őket. Tettük elkövetésének helye pedig: a kerekegyházi főutca. Itt védték a házakat, gyönyörködtették a szemet, becsülettel szolgálták az utca lakóinak egészségét, jó közérzetét. Most már nincsenek. Nagy lyukak tátonganak helyükön. Jobbik esetben thuják és más új csemeték léptek a nyárfák nyomdokaiba. Hogy miért? Nehéz lenne erre választ adni! Az intézkedés kiadóit talán a puszta ihlette meg, s igyekeztek ehhez igazodó pusztai környezetet teremteni — benn a faluban is. Mindenesetre, az addig barátságos, kedves házsorok most kiábrándítóan rideggé, üressé váltak. Alig hisszük, hogy az úttest szélesítése miatt kellett a fákat kivágni. Hiszen az úttól 2—4 méter távolságban álltak, helyüket pedie újra beültették. S ráadásul mégcsak öregek sem voltak, hogy netán a kiszáradt fák lecsapódó ágaitól kellett volna óvni az embereket! Akik a határozatot hozták, bizonyára jó szándékú emberek voltak. Talán szépíteni akartak, újat alkotni a régi helyett. Becsülendő törekvés, de azért a szakembert sem ártana ilyenkor megkérdezni! Lovas nemzet voltunk, favágó nemzet lettünk — ezt példázza a kerekegyházi eset. S hogy ne így legyen, a közoktatásban, a népművelésben is több figyelmet kellene szentelnünk a környezet védelmének, a fák nagyobb megbecsülésének. Dr. Sz. I. * A szerkesztőségbe beküldött levéllel a zsebünkben ellátogattunk Kerekegyházára. Kénytelenek voltunk megállapítani, hogy a cikk írója nem túlzott Hiányoznak a fák Kerekegyháza főutcájáról. Érdeklődtünk a lakosoktól, hogy helyeslik-e a fák tömeges elpusztítását. Egyértelműen bírálták az elsietett intézkedést. Beszéltünk a községi tanács titkárával, Kovács István elv- tással. Szerinte a főutcán levő házak tulajdonosai közül többen panaszolták, hogy a gyökerek kárt tesznek az épületekben. Attól is féltek, hogy az öreg, korhadt fák egyike-másika kidől és megsebesít valakit. Most már ő is úgy látja, hogy hiba volt egyszerre kivágatni valamennyi nyárfát. Szakaszosan is fel lehetett volna újítani az állományt. Nyilván legközelebb Kerekegyházán is jobban meggondolják, hogy halálra ítélnek-e szép fasorokat. (Megnyugtató, hogy levonták az esetből a tanulságot, felülbírálták korábbi állásfoglalásukat, nem igyekeztek kézzel-lábbal igazolni korábbi döntésüket.) A megye egyik leggondozottabb községének „késő bánata” legyen intő példa a többi falu számára. te 2000 forint körül van. A városban az állami lakásra való jogosultság feltétele az egy családtagra jutó 1200 forint alatti jövedelem. A szövetkezeti lakásra való jogosultság is 1500 forint alatti összeget ír elő. Nagyné gyermekei | felnőttek, önállóak lettek, de távolról sincsenek abban a helyzetben, hogy édesanyjukat segíthetnék. Ilyen irányú kérelmével tehát az asszony holtpontra jutott. Hatósági rábeszélésre benevezett az OTP-társasház- akciójába, noha az aláíráskor tudta, hogy ezt anyagilag nem tudja vállalni. Ezt a hivatal megnyugodva vette tudomásul, olyan következtetést vonva le a tényből, hogy az asszony lakáshelyzetének megoldása „sínen van”, mert ha aláírta, az azt kell, hogy jelentse: nem áll ’ rosszul anyagilag. Ám az asz- szony, felismervén, hogy zsákutcába került, a megyéhez fordult panasszal. Ott azzal biztatták, hogy ha egy év múlva nyugdíjba megy, havi jövedelme a mostaninak a felére csökken, s ez módot ad majd az állami vagy a szövetkezeti lakásigények közé való átsorolásra. De az OTP- társasház listáján való szereplésre addig is szükség van, azért — hangzik a hivatalos indokolás —, hogy Nagyné „régi lakásigénylőnek számíthasson.” Végül is — nem vonva kétségbe a hivatalos emberek jó akaratát — különös „labdázgatásról” van itt szó. Enyhén szólva furcsa, hogy az asszony csak azáltal bizonyíthatja „régi lakásigénylő” voltát, ha azt a látszatot kelti: saját erejéből is meg tudja oldani lakáshelyzetét. Ám ahhoz, hogy Nagy Istvánná lakáshelyzetének orvoslására megoldást találjunk, a történelem és a betű szerinti törvényesség fölé kell emelkednünk. Mert annak idején a törvényesség legdurvább megsértése juttatta arra a sorsra, amelyből még ma sem látszik közeli kiút. Ahhoz, hogy emberi jogaiba visz- szahelyezzük, a törvény betűinek pillanatnyi hatályon kívül helyezésére van szükség. Ez a dolgok summázata. Csak a végső konzekvenciák levonása vezethet el a megoldásig. Hatvani Dániel NEB-vizsgálat a kisajátításokról Nem ez az első újságcikk, amelyben a kisajátításokkal foglalkozunk. Korábban bírósági végzés alapján írtunk az új megyei kórház felépítéséhez szükséges területek állami igénybevételéről, s az azzal kapcsolatos, illetve az azt megelőző manipulációkról. Most, a megyei népi ellenőrzés összességében vizsgálta meg Kecskeméten a város fejlődésével együttjáró nagyobb beruházások, létesítmények területi igényének biztosítását, a kisajátítási eljárásokat, s ezzel összefüggésben a munkanélküli haszonszerzésre irányuló egyéni törekvéseket, a telek- spekulációt. Mire ösztönöz a rendelet Alapos oka volt erre a vizsgálatra a NEB-nek. Az új megyei kórház, a házgyár, valamint a fokozatosan épülő Széchenyiváros mind olyan nagy fontosságú beruházás, amely nem kizárólag kecskeméti, de — például a házgyár esetében — mégcsak nem is egyedül megyei érdekeket szolgál. A kórház, az új vá- rorész és a házgyár felépítésére kijelölt terület persze több magánszemély tulajdonában volt különböző arányban. Ezért vált szükségessé e telkek állami igénybevétele, kisajátítása. Mit tapasztaltak az ellenőrök ezzel összefüggésben? Földnyilvántartási adatokból, telekkönyvi betétekből és az illetékkiszabási hivatal iratanyagából szúrópróbaszerűen kiválasztottak néhány, a kisajátítással érintett ingatlant, s annak a sorsát azután alaposan megvizsgálták. Érdekes és figyelemre méltó jelenségek derültek ki. A három vizsgált beruházás — amint már említettük : a Széchenyiváros, az új megyei kórház és a házgyár — összesen 279 ingatlant érintett. A kisajátítási eljárás megindulásáig e területeken jelentős mérvű ingatlanforgalom mutatkozott 1964-től 1971-ig, növekedő tendenciával. A 279 ingatlannak 31,1 százalékát a tulajdonosok abban az időszakban szerezték meg, amikor már meglehetősen széles körben ismert volt, hogy az adott területen kisajátítás lesz. Az ajándékozási és az adás-vételi szerződések döntő többsége tulajdoni részarányok megszerzésére irányult. Ennek nyilvánvaló célja, hogy az 1/1965. számú pénzügyminiszteri rendelet szerint — amely a 400 négyszögöl alatti területre magasább kártalanítási összeget ír elő — megkapják a több pénzt. Ezt sokan el is érték. Sajnos, az említett rendelkezés úgyszólván ösztönöz az efféle gyakorlatra. Például a vizsgált esetekben, pontosabban a már említett 279 ingatlannál 24 gyereknek ajándékoztak a szülők tulajdonosi részarányt. Hozzávetőleges számítás szerint a huszonnégy részaránnyal mintegy 350 ezer forint kisajátítási többletköltség terhelte az államot. Hatmillió forint Lehet, hogy az említett | jogszabály éppen a jobb telekellátást akarta szolgálni, amikor lehetővé tette a telkek megosztását, el- aprózását. Csakhogy a kisajátítások esetében a munka nélküli haszonszerzés már-már kimeríthetetlen forrását jelenti jó néhány 1 embernek. Maradjunk a kecskeméti eseteknél. A három nagy beruházás helyének állami igénybevétele összesen 212 hold és 504 négyszögöl területű ingatlant érintett. Miután köztudottá vált, hogy kisajátítás lesz, ebből a területből 177 személy 45 hold és ! 795 négyszögöl ingatlan ! tulajdonjogát szerezte meg. így. — leszámítva a gyerekeket, házastársakat — egy- kétévi várakozás után mintegy 120 ember jutott hatmillió forint munka- nélküli jövedelemhez, csupán az által, hogy „szemfüles” volt. Ez fejenként ötvenezer forint tiszta haszon. Persze, csak átlagosan, mert akadnak, akik ennél jóval nagyobb nyereséget vágtak zsebre. Nézzünk példákat: F. László a saját és felesége nevére 701 négyszögöl ingatlant vett 67 ezer 711 forintért. Károm kiskorú gyerekének 1459 négyszögölet 20 ezer forintért. Jött a kisajátítás, és ez a család a 704 négyszögölért 160 ezer forintot (volt a telken egy épület is), a gyerekek nevén futó további területért pedig 71 ezer 473 forintot kapott. A tiszta haszon tehát meghaladja a 150 ezer forintot. L. László 1037 négyszögöl szőlőt vásárolt saját nevére, a felesége és kiskorú gyermeke részére. A vételár 22 ezer 829 forint volt. Ezt az összeget az illetékhivatal elfogadta az illetékfizetés alapjaként, tehát gyakorlatilag reálisnak tartotta. Kisajátításkor a szőlő értékét a szerszámos- kamrával együtt 81 ezer forintban állapították meg. De ezt az új tulajdonos kevésnek tartotta és bírósághoz fordult, pedig az általa kifizetett összegnek csaknem a négyszeresét ajánlották fel neki. A bíróság felemelte az összeget. A korábbi négyszögölenkénti ötven forint helyett 75 forintot állapított meg L. László tehát alig 23 ezer forint befektetéssel rövid idő múlva 107 ezernél is többet kapott... Drága tandíj A példákat lehetne sorolni, hiszen már szóltunk róla, hogy 177 személyről van szó. De mindegyiknél világos, hogy a gazdagodás, vagy legalábbis egy jó bevétel lehetősége volt az indító ok, s mellette az, hogy ennek törvényes alapja is létezett — mármint a telkek elaprózásának, s utána a nagyobb vételár kifizetésének is. Enyhe vigasz ezek után, hogy 1972. január 1-én életbelépett a 20/1971. sz. ÉVM. rendelet, amely lehetőséget ad a városi tanács építés^ osztályának, hogy a kisajátításra kerülő ingatlanokra, amíg azok az állam tulajdonába nem kerülnek, de legfeljebb három évre elidegenítési tilalmat rendeljen el. Ezzel kellett volna kezdeni 1965- ben, párhuzamosan az idézett pénzügyminiszteri rendelettel. Sajnos azonban utólag derült ki — több millió forint tandíj kifizetése után —, hogy az „egyszerű állampolgárok” sokkal dörzsöltebbek, mint a pénzügyi szakemberek, vagy a hivatalok különféle osztályai együttvéve. Gál Sándor 41. — Nem fárasztom a részletekkel, innen kezdve már egy kívülálló számára túlságosan bonyolultan, bár nagy gyorsasággal peregtek az események. Az Intelligence Service nem tétlenkedett, az amerikaiakkal egyetértésben igyekeztek a még hiányzó iratokat beszerezni. Jártak a Földtani Intézetben, ahonnan megkapták Balátai szakdolgozatait. Az Iparügyi Minisztériumból megszerezték a bauxitbányászat fejlesztési terveit, s mindezt azért, hogy Balátai előtt fitogtatni tudják kitűnő tájékozottságukat. Ök már addigra meghozták a döntést, Balátainak felajánlják az amerikai honpolgárságot, a pénzt, az utazás elintézését. Még a zártkutatmányok elárverezése is jól jött nekik. Balátai itt már nem számíthat kegyelemre, nincs más választása, mint Amerikába menni. Űjabb meghívó a Gellért- szállóba, tizenhét órára. Ha hétre hívják, nem érem el a berlini gépet, és talán mi is elkésünk. De este hétre azért nem beszélhettek meg randevút, mert Mr. Woodworth előre beosztotta programját, vagy vacsoraidejét, megszokott menetrendjét nem akarta felborítani Neubergert a szalon asztala nehéz feladat elé állította, de a biztonság okáért a szőnyeg alá tette a mikrofont, ahonnan viszont nem lehetett tisztán hallani a beszédet. A beszédet azonnal áttettük kódba, s úgy vittem külön géppel Berlinbe. A kódot azonnal áttettük rendes írásra, addigra megérkezett dr. Werner Daitz és Clodius. Figyelmesen elolvasták a beszélgetést, amit az amerikaiak Balátaival folytattak. Akkor derült ki tulajdonképpen a CIA szándéka. Igaz, hogy Balátai nem adott konkrét választ. Gondolkodási időt kért, de mi nem várhattunk. Sokáig tárgyaltunk, mi legyen. Reggelre megszületett a döntés: Balátai nem hagyhatja el az országot, legfeljebb, ha Németországba megy. Egy ennyire jó képességű embert nem orozhatnak el tőlünk az amerikaiak. Az akció fedőneve: Kaszinó, a végrehajtást rám bízták. Budapestre visszautazva kértem el öntől, ha jól emlékszem, az emeleti lakás kulcsát. Bayer Olga, aki eddig kitűnően érezte magát, és az emlékek csípős, de korántsem fájdalmas injekcióitól felfrissülve hallgatta a kölni gyógyszerész magyarázatát, a Kaszinó utcai lakás említésekor enyhe rosszul- létet érzett. Most már abbahagyta volna azoknak a napoknak a felidézését, de Flessburger csak most kezdett igazán belejönni a mesélésbe. — Nem tudom, ki tervezhette azt az épületet, de nagyszerű munka volt. Jól szigetelő ajtók, ügyes elrendezés, a félemeleti és az emeleti rész teljesen azonos beosztása, ezt szeretem. Nem érhet meglepetés. Neubergert és még két fickót vettem magam mellé, őket egyik éjszaka betelepítettük a felső lakásba. Valóságos kis hídfőállást létesítettünk. Hugenberg gratulált is volna, ha.,,
