Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-23 / 172. szám
1972. Július 23, vasárnap 3. oldal Kép: Belfast Andersonstown negyedének határán álló lakótömb katolikus lakóinak egy csoportja, akik kivonultak otthonaikból, hogy tiltakozzanak az angol katonák jelenléte miatt. KHADAFI ÉS DZSALLUD A burmai államfő Kedden délelőtt megbeszéléseket folytatott a Parlamentben. U Ne Win elnököt fogadta Losonczi Pál. WALDHEIM A SZOVJETUNIÓBAN HARCOK QUANG TRIÉRT Dél-Vietnamban az elmúlt héten Quang Tri közelében folytak a legsúlyosabb harcok. Az állandó amerikai légitámogatás ellenére a dél-vietnami tengerészgyalogos alakulatok minden előrctörési kísérlete megbukott a felszabadító erők határozott akcióin. Képünk: Harcok Quang Triben. A BŰNSZÖVETSÉG ÁLDOZATAI Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a szovjet kormány meghívására a Szovjetunióba érkezett. A serc- metyevói repülőtéren Andrej Gromiko külügyminiszter és más hivatalos személyek fogadták. SZTRÁJK A SZABADBAN Nagy hullámokat vert fel Nyugat-Európában az az embercsempész-botrány, amelynek szálait most kezdik felgöngyölíteni Olaszországban. Lapunkban is hírül adtuk, hogy Afrikából színes bőrű munkásokat toboroztak, akiket egy Olaszországban és más nyugat- eurónai országokban székelő nemzetközi bíinsz .vetsé; illegálisan akart bejuttatni Franciaországba és mis államokba. Képünkön a kegyetlen ügylet néhány áldozata Franciaországból történt kitoloncolásuk után, az olaszországi Fara Sabina melletti tábornál. Az utóbbi napokban marokkói források olyan híreket közöltek, hogy Líbiában puccsal megdöntötték Khadafi elnököt. Ez a fénykép véget vetett a híreszteléseknek. Khadafi (balról) üdvözli a hétfőn beiktatott új líbiai miniszterelnököt, Dzsalludot (jobbról) Kiállításra készül a háziipar (Folytatás az 1. oldalról) csupán nagyon kis meny- nyiséget rendelt. Az idén ismét megpróbálkoznak, a piackutatással augusztus 13-án újabb bemutató nyílik a „hírős városban”. — A Szakszervezetek Megyei Tanácsának székházában, a Cifrapalota nagytermében vonultatjuk fel a termékeinket — mondja Felyó László, a Kalocsai Népművészeti és Háziipar Szövetkezet elnöke, aki a szervezésre vállalkozott. — Kilenc népművészeti és háziipari szövetkezet mutatja be a választékát ez alkalommal. Az azonos vagy hasonló jellegű cikkeket egymás mellé helyezzük, hogy gyors ösz- szehasonlítással, a minőségi és árbeli különbségek láttán, könnyebben lehessen választani. — ön egyben az ország egyik legrangosabb nép- művészeti cikkeket előállító szövetkezetének az elnöke. A kalocsaiak vajon mit tesznek az igények kielégítéséért? — Valóban igaz, hogy csupán elenyésző hányad maradt ezen a területen abból a több mint 500 ezer kézimunkából, alátétből, futóból, amelyet például tavaly készítettünk. Mi is azt szeretnénk, hogy minél többen hozzájuthassanak a kalocsai hímzésekhez. Ezért üzlethelyiséget rendeztünk be a Szelidi-tó mellett, s még az idei nyáron megkezdjük 'az árusítást az új kalocsai virágüzletben is. Ugyanakkor bejelentettük az igényünket, hogy Kecskeméten, a Kéttémplom közben — ebben a leendő „kis Váci utcában” — mintaboltot szeretnénk nyitni, ahol a társszövetkezetek áruival — halasi csipkékkel, félegyházi szőnyegekkel, tiszaújfalui vesszőkosarakkal stb. — egészítenénk ki a választékunkat. A jó hírű áruk egyben jellemzik a terület hagyományait, az itt élő emberek szépérzékét, ügyességét, leleményességét. Bizony jó ’lenne, ha minél többet találnánk belőlük ott is, ahol ezek az emberek dolgoznak. Halász Ferenc Az évszázad legnagyobb esője Pénteken délután hatalmas erejű, zivatartól kísért felhőszakadás zúdult Kecskemétre. Mint az Agrometeorológiai Obszervatóriumtól értesültünk: egyetlen óra alatt, délután 3 és 4 óra között, 70 milliméter csapadékot kaptunk, ami az időtartamot figyelembe véve, a legtetemesebb mennyiség ebben az évszázadban. Jellemző adatként megemlítjük, hogy a július havi csapadék többéves átlaga, mindössze 47 milliméter, tehát a pénteki zápor során az időjárás 150 | százalékos havi „teljesít- ! ményt” ért el. Egyébként j az idén egész júniusban csupán 50 milliméter eső I hullott. * A tűzoltóságot rendkívül nagy próbára tette a szo- ! katlanul bőséges csapadék. | Az SZTK épületének alagsorában a víz villanymoto- j rókát öntött el. s a város J egyéb pontjain is — így a Szolnoki úti aluljáróban, a Máriavárosban, valamint a konzervgyár I-es telepe és a Csongrádi út környékén több helyütt is működésbe kellett állítani a szivaty- tyúkat. A vízmentesítés a szolgálati csoport teljes létszámának bevonásával a szombatra virradó egész éjjel, sőt még tegnap is folyt. * A nagy esőzés sok munkát okozott a posta műszaki csoportjának is. Az egész megyében megrongálta a távolsági vonalak biztosítékait a sok villám- csapás. A motoros szerelők szombaton délelőtt 11 óráig kicserélték a biztosítékokat. Nagyobb gondokat I okozott a föld alatti kábelszekrények beázása. Emiatt hallgatott el sok készülék Kiskunfélegyházán és Kecskeméten. A két városban a közel 120 előfizető számíthat arra, hogy hétfőn ismét megszólalnak a készülékek. Konyhakész fácán, vadkacsa Űj vadfeldolgozó üzemet létesítettek Kecskeméten. A küföldről beszerzett speciális vadfeldolgozó gépsorokkal elsősorban a vadászatokon terítékre került i fácánokat és vadkacsákat készítik elő a háziasszonyok számára. Az új gé- | pékkel — a hagyományos- I tói eltérően — forrázás helyett szárazon kopaszt- ják a vadmadarakat.,. A ko- pasztás után a vadak viaszbevonatot kapnak, amelynek segítségével, mint valami kozmetikai szalonban, a bőrbe erősen beágyazott tolltokokat távolítsák el'. A megtisztított madarakat légmentesen CROVAC nevű műanyag tasakokba csomagolják, amelyben a vadhús a hűtőszekrényben akár másfél évig is tárolható. A tervek szerint a kecskeméti vadfeldolgozó állomásról az 1972—73-as vadászati idényben több mint 100 ezer konyhakész fácánt és 80 ezer vadkacsát . szállítanak külföldre, elsősorban Franciaországba, az NSZK-ba, Olaszországba és a skandináv államokba. A szárnyasvadak mellett számos nagyvad konyhakész feldolgozásával is kísérleteznek. Ez idén a szárnyasokéhoz hasonló csomagolásban konyhakész őzgerincet, szarvas-gulyást, vaddisznó- és szarvassonkát szállítanak külföldre. VENDÉGÜNK VOLT A BURMÁI ÁLLAMFŐ világszervezet felhívását, s olyan fogolycserét szeretne, amelynek során az arab országokban fogva tartott tizenhárom pilótája visz- szatérhet. (Ezeket a harci repülőket, mór a júniusi háborút követően, akkor ejtették foglyul, amikor gépüket arab terület fölött lelőtték — a szíriai tiszteket azonban libanoni látogatásuk során ragadták el.) A Biztonsági Tanács ritka egyöntetűséggel adott erkölcsi támogatást az arab országoknak, csupán egyetlen tartózkodó akadt az Egyesült Államok nagykövetének személyében... A nemzetközi sajtó — sokszor nem a legtárgyila- gosabb formában — hosz- szan tárgyalta és kommentálta Szadat egyiptomi elnök beszédét és a TASZSZ híradásait. Kairó és Moszkva megállapodásra jutott abban, hogy visszavonják azokat a szovjet katonai tanácsadókat, akik teljesítették a rájuk bízott feladatokat. Ez a folyamat a hét közepe óta tart, Egyiptomban egyébként ünnepélyes keretek között búcsúztatják a hazatérőket. Szovjet részről hangsúlyozták, hogy a szovjet szakértők felváltása helybeliekkel olyan természetes intézkedés^ amely gazdasági és katonai létesítményeknél előbb-utóbb megtörténik. A moszkvai híradások nyugodt hangvétele élesen szembenállt egyes nyugati lapok túlhajtott dramatizálásával különösen a bejelentést kö vető első napokban. A szovjet és az egyiptomi fővárosban több utalás történt a két ország szerződésére, baráti kapcsolataira, amelynek fenntartása és erősítése közös érdek, az antiimperialista front harcát mozdítja elő. A moszkvai vendégkönyv lapjaira — képletesen szólva — közben újabb arab személyiségek iratkoznak fel. Nem sokkal Asszad Szíriái elnök és Szidki egyiptomi miniszterelnök látogatásai után, az iraki külügyminiszter érkezett meg, a szovjet— iraki megállapodás alkalmából, s Moszkvában tárgyalt Arafat palesztin vezető is. Nem tartozik a közel-keleti helyzet kedvező fejleményei közé Szudán kapcsolatfelvétele az Egyesült Államokkal — újabb repedések következtek be a korábban egységesen elfogadott Amerika-ellenes arcvonalon. (Az egyiptomi sajtó bírálta elsőként a khartumi elhatározást') Letette az esküt az új libanoni kormány is, de a kérdőjelek maradtak Mennyire tényleges ura az észak-afrikai olajországnak Khadafi ezredes, milyen nézeteltérések húzódtak meg a hírek és cáfolatok a kormányátalakítás, a katonai és polgári csoportok között...