Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-16 / 166. szám

Honismeret

, • . /

Á parasztság művelődése

AZ ELMÚLT huszonhét esztendő alatt a falu is forradalmi átalakuláson ment keresztül: a társadalmi-gazdasági változások a falvak művelődési helyzetét is kedvezően befolyásolták. A termelőszövetkezeti mozgalom győzelme nemcsak gazdasági és politikai eredményeket hozott; közvetlen kulturális hatása is jelentős! Mégis, a szorosan vett paraszti lakpsság viszonylag alacsony műveltsége — a lakosság más rétegeihez mért elmaradottsága — ma is a köz- művelődés egyik legfőbb gondja.

A növekvő városiasodás ellenére a lakosság ötvenhat százaléka jelenleg Is falun, illetve tanyán él. Bár a falvak is városiasodnak: fejlődik közlekedési hálózatuk, nő az üzletek száma és a tömegkommunikációs eszközök gyors terjedése is elősegíti, hogy közelebb kerüljenek a városhoz, fejlődésük mégsem kielégítő. A tanyán élő egymillió paraszti lakos művelődésének pedig minimális feltételei ‘sincsenek teljesen biztosítva.

FURCSA ELLENTMONDÁS: noha a falun élő emberek kulturális színvonala abszolút számokban kifejezve növekedett (ma már a falusi lakosságnak csupán a fele dolgozik a mezőgazdaságban, á másik fele munkás, alkalmazott, értelmiségi), a paraszti és nem paraszti lakosság kulturális színvonala közötti különbség viszonylagosan sem csökkent, hanem — a fiatalok elvándorlása következtében — tovább nőtt. Ma is a falvakban a legmagasabb az analfabéták száma — négy százalék — és a nyolc általános iskolát a falusi lakosságnak csupán tizennyolc százaléka végezte el.

Az öt esztendővel ezelőtt megjelent termelőszövetkezeti törvény nem véletlenül tette a gazdaságok feladatává, hogy „emeljék a tagság szakmai, politikai és kulturális képzettségét”. E feladatok teljesítése érdekében a törvény minden gazdaságot kötelezett arra, hogy külön kulturális alapot létesítsen.

GONDOLOM, most sokan felteszik a kérdést:

mi ebben az új, hiszen kulturális alap azelőtt is volt a termelőszövetkezetekben. Volt, együtt a szociális alappal. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy ennek az összegnek a jelentős részét, nem egy esetben a teljes ösz- szeget, szociális létesítményekre, illetve segélyekre fordították.

Nem véletlen tehát, hogy egy esztendővel a termelőszövetkezeti törvény életbe lépése után a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és az Országos Népművelési Tanács közös irányelveket jelentetett meg, így nyújtva útmutatást a gazdaságok vezetőinek a kulturális alap helyes felhasználásához. Az irányelvekben arra ösztönözték a termelőszövetkezetek és más falusi gazdasági egységek — ÁFÉSZ, ktsz — vezetőit, hogy anyagi erejükhöz és lehetőségeikhez mérten támogassák területük közművelődését.

MI TÖRTÉNT a termelőszövetkezeti törvény és az irányelvek megjelenése óta? Erre a kérdésre több munkásbrigád kereste a választ az ország különböző részein. Tanácselnökökkel, termelőszövetkezeti és más gazdasági egységek vezetőivel beszélgettek az elmúlt öt esztendő tapasztalatairól.

A vizsgálatok szelént a szociális és kulturális alap szétválasztása igen sok

helyen máig sem történt meg! Ahol végrehajtották a rendelkezést, ott is elsősorban — ez most a módi! — külföldi és belföldi utalásokra fordították a kulturális alap jelentős részét. A jobbik esetben színházjegyeket vásároltak a tagságnak, s azokat ingyen osztották ki. Lényegesen kevesebb az olyan gazdaságok és más termelő egységek száma, ahol a kulturális alapot elsősorban a művelődési ház támogatásáról, könyvtárfejlesztésre vagy éppen tanulmányi ösztöndíjakra fordították.

A HIBA GYÖKERE: a kulturális alap felhasználásáról a legtöbb helyen még ma is az elnök, vagy legjobb esetben a veze- tapasztalatai szerint

tőség dönt. A vizsgálatok ugyanis az oktatási-kulturális bizottságok a legtöbb termelőszövetkezetben nem alakultak meg, s ahol megalakultak, ott ■ működésük formális, csupán áldásukat adják az elnök döntésére. Ennek oka a legtöbb esetben az, hogy a Termelőszövetkezetek Területi Szövetségei mellett is csak kevés helyen alakult meg az oktatási-kulturális bizottság, így a 'termelőszövetkezetek sem fordítottak gondot azok létrehozására. Pedig e bizottságok legfőbb feladata éppen az volna, hogy a vezetőség és a tagság között az összekötő szerepet töltsék be. Ismerve a gazdaság célkitűzéseit, a szakmai és általános műveltség növelésével segíthetnék elő a termelési feladatok jobb megoldását.

A VIZSGÁLATOK természetesen a megkezdődött egészséges szemléletbeli változásról is Számot adtak. Ez a változás számokban is mérhető. 1968-ban a közös fenntartásban működő intézmények száma alig érte el a száznyolcvanat, ma pedig már a közös fenntartású művelődési házak, klubkönyvtárak, klubolc^száma meghaladja az ötszázat. Ez a jövőt illetően biztató.

A közművelődés a szocialista ember kialakításának egyik legfontosabb eszköze, de a termelésnek, a termelékenységnek, a gazdasági fejlődésnek is jelentős tényezője. Ezért a falusi lakosság, a termelőszövetkezeti parasztság művelődése valamennyi — e munkában érdekelt — szerv és intézmény közös ügye kell, hogy legyen! Közösen kell keresni továbbra is a munka jobb szervezésének, eszközeinek és formáinak lehetőségeit, s a kiadások pénzügyi fedezetét is közösen kell vállal- niok. Csak így lehet előbbre lépni.

Pálfy Gusztáv: A hátúszó

Tűzvész Kecskeméten, árvíz Solton

Nem kell megijedni," mindkettő igen régen volt, 94 esztendős dédnagyapám is csak hallomásból tudott róluk, s a mesének hitt eseményekről mostanában hiteles leírások alapján szereztem bizonyosságot.

Kecskeméten dühöngött a XVIII. század utolsó évtizedének az ország egyik legnagyobb és legrémesebb tűzvésze, melynek részleteit Mátyási József megrázoan komor színekben örökítette meg ilyetén című költeményében: „Kis ítéletnapja, vagyis Ketskemét városának tizedik júliusi égése.” 1794-et írtak, amikor a város közel negyedrésze lett a tűznek martaléka. Mindjárt tavasz nyíltával kezdődött a sorozat: ekkor negyvenöt ház égétt le. Szent György havának másodikén újabb öt. A nép szinte már aludni sem mert, mindenki a küszöbén állott, hogy könnyebben futásnak eredhessen, ha meghallja a jeladást. (Mátyási nem mondja, de nyilván igen száraz idő lehetett, s talán szándékos gyújtogatásra gyanakodtak.) Amikor azután egy lakatosműhely gyulladt ki, amelynek padlása, fedele nád, kéménye és fala tapasztott sövény volt, a dühöngő szél az egész városra szétterítette a tüzes pernyét. Az elemek tombolásának nem lehetett gátat vetni. Qt óra alatt 913 ház, húsz malom vált porrá, hamuvá, szénné és kőhalommá. Mátyási jól érzékelteti a hangulatot':

A töredező gerendák recsegő ropogása,

A ki- és bedűlő jalak zuhogó beomlása, Hasonlított a nagy hegyről legördülő cserjához, Melyet a szélvész kiteker és a zápor alámos.

Sok gazdának, mesterembernek egyetlen ruhája maradt, és aki egy nappal előbb még alamizsnát adott a koldusnak, az most sírva kéregetett az ajtók előtt. Pest vármegye és a közeli nagyobb városok (Nagykőrös, Kiskunfélegyháza, Szentes, Túra) siettek ezután segítségére az éhezőknek.

De a régi embereknek nemcsak a tűzzel kellett megküzdenie, hanem a másik hatalmas ellenséggel, a vízzel is. Egy ilyen feledésbe ment nagyobb árvíz történetét meg is őrizték a régi újságok porosodó lapjai. 1830 telén temérdek hó esett, s a rendkívüli hidegben tavaszig megmaradt. A Duna vize egyetlen jégpáncél volt. A veszedelmet az okozta, hogy az olvadás északról indult meg, s a Linznél felszakadozó jégpáncél vize néhány nap alatt elöntötte Becs alacsonyabban fekvő városrészeit. Március 19-én megindult a jég Pesten, másnap délután a pusztabaracsi és dunaföld- vári szigetekhez érkezett, ahol a jégtáblák beleakadván a szigeten levő nagy fákba, iszonyú magasságra tornyosultak fel. A víz Apostag környékén tört magának utat és áz árvíz temérdek sokaságú jéggel, nagy rohanással Solt felé vette útját. Az emberek mindenfelé menekültek. Sokan a város melletti hídnál egy töltésdarabra szorultak, s ott könyörögtek segedelemért, de a nagy szél miatt nem lehetett őket megközelíteni. Másnap reggel a város úgy nézett ki, mint a tenger, melyben több apró sziget van szétszórva. A lakosok a padlásokon kerestek menedéket. Szerencsére az ár négy nap alatt lehúzódott. A katasztrófa méretei csak akkor váltak láthatóvá: 800 ház közül alig volt száz, amelynek valamelyik oldalát ne mosta volna el a víz, csaknem másfélszáz földből tömött, vagy sárból rakott ház végképp összeomlott.

A solti árvíz történetét Zagry Károly hites földmérő, tekintetes Nógrád vármegye táblabírája írta meg a Tudományos Gyűjtemény 1831-ik évfolyamában.

Kőhegyi Mihály

Kodály-év, 1972 efu Új-ki(UCL ÖÍLCődiait

A Kecskeméti Katona József Múzeumban július 26-án nyílik meg a Kodály Zoltán emlékére szervezett kiállítás. Rendezője dr. Kecskeméti István zenetörténész, az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtanárának vezetője. Vele beszélgettünk a kiállítás céljairól, anyagáról.

— Kodály Zoltán munkássága oly nagy területet ölel fel, oly szerteágazó, hogy szinte lehetetlen minden jelentős momentumról megemlékezni egy viszonylag szűkre szabott kiállításon. Szerencsére a bemutatásra érdemes, érdekes és szép dokumentumoknak, emlékeknek bőviben vagyunk. Ez persze ismét csak a körültekintő, átgondolt előkészítő munkát és válogatást teszi szükségessé — mondotta bevezetésül Kecskeméti István.

— A gazdag és színes anyagból kiállításra kerülő dolgokat milyen módon rendezik el, hogy lehetőség szerint teljes legyen a kiállítás nézőiben kialakuló Kodály-kép.

— Valóban arra törekszünk, hogy átfogó képet adjunk a nagy zeneszerző, tudós és pedagógus életéről és munkásságáról. Ugyanakkor szeretnénk azt is érzékeltetni. hogy a kortársak hogyan látták Kodály Zoltánt. Éppen ezért a kiállítás első, bejárati termé'ben azt mutatjuk be, hogy milyennek látták a képzőművészet, az irodalom, a fotóművészet mesterei és a tanítvány-pályatársak Kodály emberi és művészi alakját, személyiségét. Az olyan kivételes tehetségű mester, amilyen Kodály is volt, hatásával túllép a szűkebb szakma határain (különösen, ha olyan nagyszabású

művelődéspolitikai tervekkel lép fel, mint éppen ő). * Érthető tehát, ha művein keresztül vagy személyes varázsával megragadja más műfajok alkotóit is.

, — Ezután — folytatta nyilatkozatát a kiállítás rendezője — az életrajz időrendje szerint a zeneszerző gyermek- és ifjúkorát kívánjuk bemutatni: életének, pályaválasztásának, tanulóévéinek kecskeméti, galán- tai, nagyszombati, majd első budapesti szakaszát.

— Követhető-e a továbbiakban is ez az elgondolás? összefoghatja-e a dokumentumokat az életpálya folyamata?

— Valóban nehéz lenne az így megkezdett úton végig követni Kodály sokoldalú életművét. Ezért azt a megoldást választottam, hogy munkásságának különböző — bár egymással nagyon is szorosan összefüggő — területei fogják össze és egyben tagolják a kiállítandó anyagot. Így külön egységben kerül a látogató elé Kodály Zoltán népzenei munkássága: gyűjtő és tudományos-rendszerező tevékenysége: tárgyi emlékekkel, kiadványokkal mutatjuk be ezt a területet. Zeneszerzői tevékenységét kéziratok, nyomtatott kották szemléltetik. Fontos helyet kap Kodály pedagógiai munkássága is a kiállítás anyagában. Egyrészt népe művelőjeként mütatkozik, másrészt azt is a nézők elé tárjuk, hogyan nyilvánult meg Kodály zenei nevelési elveinek hatása a nagyvilágban.

— Ügy gondolom, érdekes része lesz a kiállításnak az, ahol a mester muzsikáját népszerűsítő, diadalra vivő hazai és külföldi előadókat, s magát Kodályt mint karmestert mutatjuk be. Ugyancsak külön tablót szánunk a szónok Kodálynak, hisz a beszéddel való népművelésnek, az élő szónak is művésze volt.

— Ebben a valóban átfogó képben milyen helyet kap Kecskemét, a szülőváros?

— Néhány dokumentum bemutatásával azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy emberi és társadalmi vonat- kózásban hogyan kötődött Kodály a városhoz. De még ennél is fontosabb, hogy munkásságának éppen jelentős szakaszaiban állt melléje Kecskemét, így is bizonyítva, hogy magáénak érzi személyét és célkitűzéseit. Ennek a gondolatnak jegyében idézzük a harmincas éVek országos hírű-rangú, Vásárhelyi Zoltán vezette kórus, munkáját és a már közel negyedszázados példát adó ének-zenei oktatást, melynek Nemesszeghy Lajos- né a legfőbb mozgatója.

— A kiállítás anyagának egy részét Kodály Zoltánná bocsátja rendelkezésünkre, de mások is hozzájárulnak ahhoz, hogy e rendezvény méltó legyen az alkalomhoz, Kodály személyéhez és munkásságához, valamint Kecskemét megérdemelt rangjához. A kiállítás grafikai, dekorációs munkáit Molnár Szilárd grafikus- művész végzi, aki sok nagyszabású tárlat kivitelezésével bizonyította kiváló hozzáértését — fejezte be nyilatkozatát dr. Kecskeméti István.

Abban a reményben búcsúzunk a Kodály-kiállítás rendezőjétől, hogy a gazdag tartalmúnak és szép kivitelezésűnek ígérkező kiállítás a Kecskeméten élők és a Kecskemétre látogató nagy tömeget fogja vonzani, így is bizonyítva, hogy Kodály Zoltán élete ma is, a mi számunkra is példa és útmutatás. Ittzés Mihály