Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-16 / 166. szám

8. oldal 1972. július 1B, vasárnap ' — A Minisztertanács megvitatta az aratósztráj­kok elfojtásának módoza­tait. Egy részlet a jegyző­könyvből: „A földművelés- ügyi miniszter úr jelentést tévén az Alföld több vidé­kén, nevezetesen Bács- Bodrog vármegyében je­lentkező agrárszocialista mozgalmadról, s az aratá­si munkaerő biztosítása ér­dekében tett intézkedések­ről, előadja, hogy a mun­kásmozgalom erősebb ki­törése főleg azon a vidé­ken várható, ahol elemi csapások következtében rossz termésre van kilátás, s ahol a munkások a ked­vezőtlen kereseti viszonyok miatt vagy béremelésre, vagy pedig a munkaszerző­dés felbontására töreksze­nek”. Ezért szükségesnek tartja, hogy: „kétezer fő­nyi legénység készenlétben tartassék, hogy ez a kato­nai munkássegély a veszé­lyeztetett pontokra gyorsan kiszállítható legyen”. Július 10—július 16. cselekményt követtek el- s hogy emiatt ellenük bűn­vádi eljárás indult. Tisztelettel jelentem, hogy e bűnügyben szerep­lő Csontos József és Szalai Béla ellen magáno­sok elleni erőszak vétsége miatt indított nyomozást a kecskeméti kir. ügyész­ség megszüntette,.” ■— A Budapesti Hírlap július 14-én tudósítást adott a hírhedt ellenforra­dalmár, Héjjas Iván beszé­déről, amely ’az EME gyű­lésén hangzott el. Héjjas hatásvadászóan, többek között ilyeneket mondott: „Egy ország akkor veszett el, amikor a feje beteg, mikor a fejét vesztette el. Ilyen feje Magyarország­nak Budapest. Kecskemét­ről jövök, ahol egy orvos barátom súlyos, életvesze­delmes operációt végzett egy betegen. Kérdésemre kijelentette, hogy szükség esetén megismétli az ope­rációt, mert ez orvosi kö­telessége. Az én múltkori nyilatkozatomról mondha­tok akárrriit — én még nem adtam ki az utolsó parancsomat, én még min­dig teljesíteni fogom köte­lességemet, amely azt pa­rancsolja, hogy hazámért mindig előre menjek a megkezdett úton. Egyet mondhatok nektek: ha a magyar ég bármely táján villámlik, mennydörög. Budapest számára én le­szek az istennyila.” Prónay mindenben csatla­kozott Héjjas Iván kijelen­téséhez. Két nap múlva, ugyan­csak a Budapesti Hírlap Héjjas nyilatkozataira Nemzetgyűlésen címmel ezt írta „Rassai Károly hangoztatja, hogy Héjjas Iván kijelentései elarjgzot- tak, de anélkül hogy Héjjast a bíróság elé idéz­ték volna. A nyilatkozat igen súlyos izgatás _ ugyan a törvényes rend ellen, de nagyon óvatosan mond­ták el és hátsó ajtót hagy­tak. Csupán az atmoszféra rettenetes, hogy ilyen nyi­latkozatot el lehet mon­dani az ÉMÉ-ben.” — Lakner Ferenc bajai rendőrfelügyelő július 10- én jelentést állított össze a Kamarás-dunai kikötői munkálatoknál alkalmazott munkások panaszaival kapcsolatosan. „Fenti tárgyban a nyomozást le­folytatva. tisztelettel jelen­tem, hogy a m. kir. Csen­dőrség Központi Nyomozó Parancsnokságának átira­tában foglalt panaszok tár­gyában Baja thj. város mint építtető által létesí­tendő Kamarás-dunai ki­kötő földmunkálatait veze- zető Knézi László, m. kir. folyammérnök és a város részéről közreműködő Knézi Pál városi mérnököt, Horváth János folyammér­nöki hivatali munkafelvi­gyázó bajai lakosokat, to­vábbá Bán Mihály és Nagy Péter kubikos mun­kás csoportvezető magyar­kanizsai lakosokat a pa­naszra vonatkozólag a helyszínen kérdeztem. Megállapítható, hogy a szálláshely a szalmának nehéz beszerzését figye­lembe véve, alapos panasz» ra okot nem ad, mert. ha az ottlévő szalmát kissé kiválogatnák és össze­gyűjtve felhasználnák, ak­kor kényelmes fekhelyet lehetne készíteni. Egyéb­ként az általam kikérde­zett munkások kijelentet­ték, hogy a bolháktól és szúnyogoktól eltekintve, szállásukkal meg vannak elégedve. Üj szalma be­szerzése, tekintettel a nagyon is előrehaladott mezőgazdasági idényre, teljesen lehetetlen az egész környéken.” — Kéthetes mezőgazda- sági politechnikai tovább­képzést kaptak a pedagó­gusok. Kalocsán, Baján. Kiskunfélegyházán és Kis­kunhalason a Szomszéd megyékből érkezett poli­technikai tanárok között százötven Bács-Kiskun megyei nevelő is részt vett a tanfolyamon. A tan­folyamon az elméleti tár­gyak mellett megtanulták a különféle munkagépek | kezelését, az asztalosmű- helybpn gyakorolták az egyszerű eszközökkel el­készíthető használati tár­gyak előállítását és meg­látogatták a környék leg­jobb termelőszövetkezeteit, állami gazdaságait. — Az MSZMP Közpon­ti Bizottsága egyéves mező- gazdasági pártiskolájának tanárai — Vass Ernőné és Gál József — július 12-én a megyei pártbizottságon beszélgettek az ősszel kez­dődő iskolai év Bács-Kis­kun megyei hallgatóival. — Ugyancsak július 12- én tartott ülést a megyei nőtanács végrehajtó bizott­sága. amelynek vitájában szó esett arról is, hogy „hasznos lenne, ha a taná­csok a jövőben intenzíveb­ben foglalkoznának a szü­lői munkaközösségek mun­kájával, hiszen azok he­lyes irányítása, a közössé­gek keretében folyó felvi­lágosító, nevelő munka nem egyedül nőmozgalmi, hanem össztársadalmi és politikai feladat is. — Kecskeméten a fel­sőfokú mezőgazdasági technikum hazánkban elsőként bocsátott útra fia­tal gyümölcs- és szőlő- termesztési szakembereket. A huszonkét sikeres vizs­gázó közül Kiss Ilona, Török Ferenc, Kerek Mária, vörös diplomával végzett. A magsai kollégium építői (Folytatás az 1. oldalról) — Ezt mind ők csinálták — mutat büszkén a nyolc, egyenként 12 méter hosszú árokra a táborparancsnok. Szorgalmasan, becsületesen dolgoztak. kél műszakban dolgozunk — vette át a szót Vali. — A második turnusban 63- an vagyunk, 43 fiú és 20 lány. Két brigád egy hétig délelőttös, a másik két csa­pat pedig délután lát mun­jes a létszám. A lányok közül néhányan még alsza­nak, mások olvasn.ak, vagy levelet írnak. — A helyi tanács, a ter­melőszövetkezet, illetve szakszövetkezet és a KISZ­Munka közpen a Budapesti Műszaki Egyetem másodéves hallgatói. A 15 tagú brigád sódert lapátol a szállítószalagra. A .-m i. , ■ ' v'a » ^ S > : " ;■■■ 1 *-*V*£? * ' : „ ­~iß~. v,< . •?>•%,. . • ' • ' • -3 v?Vv' w ! v : I m *é — így igaz — helyesel Vass Irdre művezető. — Az árkokat nem is látta a markológép, amely csak 65 centi széles földet tud ki­markolni. De — hadd te­gyem mindjárt hozzá — a mostani csoport is nagyon szorgalmas. A betonozás nehéz munka. 'A betonkeverő előtti szállítószalagnál a lapátoló lány egy pillanatra fel­egyenesedik. Végigsimítja a derekát. . — Izomláza van?' — kér­dezem. — Már elmúlt — vála­szolja Tóth Olga. — Ez a sok hajlongás viszont még „nem tetszik” a dere­kamnak. Ma nagy a „haj­tás” az építkezésnél. Most ugyanis használni tudjuk a markológépet a 65 centi széles gödrök kiásásához, s utána nem zsaluzzuk ki az árkokat, mint koráb­ban, hanem mindjárt beto- nozunk is. A betonkeverő pedig nyeli a kavicsot. Dö­me Valéria évfolyamtár­sammal reggel 6 Órától fel­váltva lapátoljuk a sódert a szalagra. A fiúk a keve­rőtői talicskázzák a betont. — Reggel 6 órától dél­ig, s negyed 1-től 7 óráig kához, ök most az építő­táborrá alakított, szemközti Dózsa György Gimnázium szobáiban pihennek... Valahonnan a pingpong- labda jellegzetes kopogását hallani. A folyosókon egyébként néma csend. A táborparancsnokkal benyi­tunk az egyik szobába. Tel­bizottság minden estére nagyon jó 'programokat szervez — jegyezte meg Farkasházi Edit, másodéves mérnökhallgató. — Nagyon jól sikerült a múltkori tá­bortűz. Szalonnát sütöt­tünk, s utána még a maj- sai bort is megkóstoltuk. Tárnái László A második turnusban 63-an dolgoznak a kiskunmajsai általános iskolai diákotthon építkezésénél. (Pásztor Zoltán felvételei) — A rendőrség vidéki főkapitánya július 14-én jelentést küldött a belügy­miniszternek: .....jelentet­tem Nagyméltóságodnak, hogy a kecskeméti repülő­tér építkezés munkásainak munkabeszüntetése körül Csontos József és Szalai Béla kecskeméti lakosok terhére az a gyanú merült fel, hogy nevezettek bűn­Rádió—televízió—színház —mozi 7.25: 7.28: 8.05: 8.20: 9.ll: 10.30: 12.10: 12.15: 13.04: 13.14: 13.36: 13.56: 14.44: 16.02: 17.05: 17.57 í 18.17: 20.52: 21.20: 21.47: 22.10: 22.20: 23.05: 0.10: VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÖ Múzeumi híradó. Nagy családok, öt kontinens hét napja. Szentendrei gyerekek. Véleményünk szerint. Vasárnapi koktél. Édes anyanyelvűnk. Jó ebédhez szól a nóta. Jegyzet. Szvjatoszlav Richter Schumann-műveket zon­gorázik. * Tudósaink fóruma. Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. Károlyi Amy versei. A Karamazov testvérek. Faluról — falunak mu­zsikával. ­A Mayas együttes leme­zeiből. Pillantás a nagyvilágba. Az opera a jelmeztervező szemével. Minden jegy elkelt! Alomfejtés. Népi zene. Paganini: h-moll hegedű- verseny. Jacques Loussier felvéte­leiből. Snorthírek — totó. Magnósok, figyelem! Kamarazene. A dzsessz kedvelőinek. 17.00: 17.10: 17.35: 18.40: 19.00: 20.00T: 20.10: 22.00: 22.15: PETÖFI-RÁDIÓ 8.30: Az MRT gyermekkórusa énekel. 8.41: Nótacsokor, 9.10; A „Nyitnikék** postája. 9.40: Csehov levelei. 10.17: Rose Bampton és Kim Börg énekel. 10.50: Százados szenzációk. 11.20: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangver­senye. 12.15: Az Alföld. Versek. 13.16: Hóvirág. 14.00: Táskarádió. 15.0Ö: Mit üzen a Rádió? 15.35: Népi zene. 16.05: Franck: A-dúr szonáta. 16.35: Fényes Szabolcs operett­jeiből. 17.00: Kérdőjelek. Minus idő. 17.30: Lantos Rezső Bárdos La- . jós műveket vezényel. 17.45: Ki ez? 18.05: Könnyűzene, tánczene, 18.50: Mikrofon előtt az irodal­mi szerkesztő. 19.00: A vasárnap sportja. 19.35: Népi zene. 20.15: Hofi Géza énekel. 20.28: A főszerepben: Benjami- ni Gígli. Verdi: Az álar­cosbál. 21.21: Találkozások a színház- 12.20: zal. 12.35: 23.10: Kedvelt táncdalok 13.20: TELEVÍZIÓ 13.44: 10.00: Félidő 0:1. Magyarul be­szélő lengyei rövidjáték- 13.59: filmsorozat. 2. rész. 10.30: Nemzetközi gyermek- 15.10: hangverseny II. rész. 15.15: 10.55: Környezetünkért. Riport­műsor. 15*24: 11.25: Rusztaveli földjén. 14.58: Nótaszó .. . 15.39: 15.30: Galopp-verseny. 16.00: Hazai táiakon. 16.00: 16.35; Világjárók. 16.05; Üdvözlet Ada-Kaleh szi­getéről. Román kisfilm. Delta. Kell a jó könyv! 3. rész. Esti mese. A „HÉT”. Hírek — sporthírek Gyilkos, vagy áldozat. Francia film. Hírek — sporthírek. Jó éjszakát, felnőttek! Casanova kontra Kéksza- káll. Bábfilmsorozat. 3. rész: Oroszlán. HÉTFŐ 8.15: 8.50: 9.06: 9.26: 9.30: 10.05: KOSSUTH-RADIÓ Mit üzen a Rádió? Mezők, falvak éneke. Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saa­vedra regénye folytatá­sokban. Rádióbörze. A hét zeneműve: Prokof- jev — Vili. szonáta. A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangver­senye a Zeneakadémia nagytermében. Vezényel: Kórodi András. Ki nyer ma? Tánczenei koktél. Népi zene. Válaszolunk hallgatóink­nak! Klasszikusok magnószala­gon. Édes anyanyelvűnk. A Magyar Rádió és Te­levízió énekkara énekel. Könnyűzene Berki Géza szerzeményeiből. Szeberényi Lehel elbeszé­lése. A világgazdaság hírei. Zongoraművek« 16.27: Beszéljünk a demokrá­ciáról. 16.47: Bellini: Az alvajáró 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Huszas stúdió. Szilágyi János műsora. 18.19: A lengyel kultúra hete. 18.38: Ki tanul tovább? Riport. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Magyar muzsika tegnap és ma. 20.00: A lengyel kultúra hete. Rádiószínház. 20.47: Kodály — Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez. 20.59: Egy rádiós naplójából. 22.20: Operettdalok. 22.48: Az Ob folyótól a Bajkál- tóig. 23.03: A leningrádi filharmoni­kus Zenekar hangverse­nye a Moszkvai Rádió­ban. 0.10: Mary Popping. Részletek Sherman filmzenéjéből. PETÖFI-RÁDIÖ 8.05: Mikrobi és a Holnaplátók. Fantasztikus rádiójáték. 8.35: Goar Gaszparian énekel. 9.03: Ezeregv délelőtt. A Gyer­mekrádió műsora. 10.05: Zenés műsor üdülőknek. 31.45: Néhány szó zene közben. 12.03: Népi zene. 12.30: Kamarazene. 13.03: Diákok, nyár, sátor... 13.20: Marió Lanza operaáriá­kat énekel. 14.00: Kettőtől — ötig . .. 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikái figyelő. 18.20: Emlékek útján. Zene. ka­baré, riport 4x90 nercben. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Az esti krónika külön­kiadása. 20.30; Üj könyvek* 20.33: ÜJ lemezeinkből. 21.32: Nőkről — nőknek. 22.02: A lengyel kultúra hete. 22.30: A hét zeneműve: Prokof- jev — Vili. szonáta. 23.15: Nóták. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BÁJÁN Július 16-án, du. fél 4 órakor ciganyszerelem Bérletszünet este fél 8 órakqr ciganyszerelem Bérletszünet MOZIMŰSOR Július 16: KECSKEMÉT VÁROSI tél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor . A ZEPPELIN KECSKEMET ÁRPÁD fél 4 órakor A NOSZTY FIÜ ESETE , TÓTH Marival háromnegyed 6 és 8 órakor HALÁL ERŐDJE Csak 16 éven felülieknek! Július 17: KECSKEMÉT VÁROSI féu4, háromnegyed 6 és 8 órakor PRÉRI , KECSKEMÉT ARPÄD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor FURCSA PÁR

Next

/
Thumbnails
Contents