Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-10 / 135. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! VETOfífKFE A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYE! B I Z OTT S Á G Á NÄK N A PI L A PJ A XXVII. évi. 135. szám 1972. június 10, SZOMBAT Ara: 90 fillér 988 700 forint hűségjutalom- 1721 építőnek A szólások derűs nyelvén mondva, nagy pénzhullás volt az idei építők napján a Bács megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Törzsgárdatagsági pótlék címén 988 700 forintot osztottak ki ezerhétszázhu- szonegy embernek. Hogy nem véletlenül éltünk a „pénzhullás” kifejezéssel, talán egy összevetésből mindjárt érthető. 1970. november 7-én csak 153 700 forint törzsgárdatagi pótlékot tudott adni összesen a vállalat. A hűség anyagi elismerésében tehát igazán magasabb szintre lépett a válla- i lat vezetősége. Miből fa- i kadt, ez a minőségi váltó- I zás? Abból, hogy felismerték „a vállalatnál hosszú [ éveken keresztül munkavi- | szonvban álló dolgozók helytállásában, hűségében, I áldozatkészségében” rejlő erőt. s ennek olyan mérvű anyagi honorálását határozták cl, amely magában hordja az erkölcsi elismerést, megbecsülést is. Mi mórion? é múlt évben olyan törzsgárdaszabályzatot -alkottak, amely egyben kerete a vállalati törzsgárda- szervezetnek is. Azzal, hogy magában foglalja a törzs- gárdataggá válás feltételeit, az elismerés, a megbecsülés anyagi kifejezésének módozatait. ..A dolgozót azon egység (főépítésvezetőség, építésvezetőség, osztály) termelési értekezlete fogadhatja taggá, ahová szervezetileg tartozik.” A közvetlen munkahelyi közösség dönt tehát végső soron. jóllehet a törzsgárdarend- szer intéző bizottság terjeszti véleményezését, javaslatát — a tagjelölttel kapcsolatos adatok összegyűjtése után — a termelési értekezlet elé. Adott esetben így a dolgozó környezete, a vele mindennapi emberi és munkakapcsolatban levő kollektíva vétót is mondhat, ha tapasztalatai egyeznek a bizottságéval. Ez a személyes ismeretségből fakadó. legmeg- nj uUtatőbban hiteles elbírálás egyben garancia is. Ami viszont lehetőséget ad j arra, hogy a régebbi 5 év- I vei szemben most már 3 éves folyamatos munkaviszony után törzsgárdataggá fogadható. j akit a kollektíva erre mél- | tónak tart. Hogy pedig a j szabályzat egyrészt meny- | nyíre találkozik az emberek igazságérzetével, másrészt, hogy már is hatékony formálóerő —, a törzsgárdatagi pótlékban (nevezzük a továbbiakban hűségjutalomnak) részesültek j számarányaival is érzékeltethető. 311 három „éves” törzsgárdista részesült most építők napján 200—200 forint hűségjutalomban. Mint négy éve folyamatosan itt dolgozók, 208-an kaptak 250— 250 forintot. A pótlék ugyanis, a 3 évet követően a 9 év betöltéséig évenként [ 50 forinttal növekszik. így 9 évi törzsgárdatagság után 500 forint a hűségjutalom. A 10 évesé viszont már 600 forint, s ettől számítva 24 év betöltéséig 100 Ft a no- ! vekedés mértéke éVenkénlT 24 törzsgárdatagi év után (Folytatás a 3. oldalon) Emelgetés helyett görgősor A főváros után elsőnek Bács-Kiskun megye székhelyén kezdtek el alkalmazni a napokban egy olyan rendszert, amely számottevően megkönnyíti, meggyorsítja a nagykereskedelmi vállalatok munkáját. A képünkön látható görgősort a Csongrád—Bács megyei FŰSZERT Vállalat kecskeméti fiókjának a raktárában állították fel. Ez fölöslegessé teszi az eddigi emelgetéseket, a raktár polcairól kihozott árát egyszerűen átcsúsztatják a görgőkre, amelyek tovább viszik a dobozt a mérlegre, majd a csomaglás végső mozzanatát jelentő lefűzés és plombázás következik. A korábbi gyakorlattól eltérően olyan kartonokat használnak, amelyek egymásra hajtható fedőlapokkal zárulnak, a dobozok tehát nem szakadhatnak fel. Az üzletek átvevői csupán a súly ellenőrzésével meggyőződhetnek a rendelt cikkek hiánytalan megérkezéséről. Az újabb csomagolású formát és a görgősoros rendszert legközelebb a nagykereskedelmi vállalat hülfen nhrilasi, majd. — egy hawpon belül — a bajai fiókjánál vezetik: be. (Pásztor Zoltán felvétele) tFTWi \ ?'y\ '■- ■ ■ • Szakosodik a BRG kecskeméti gyára Magnók Vezetnek a műszaki és mezőgazdasági pályák Tovább tanuló középiskolások A termelékenység növelésének egyik jól bevált módja, hogy ugyanazon a helyen nagy sorozatszámú termékek készítését szerve- zik meg, vagyis egy-egy üzembe összpontosítanak egyes technológiai ágakat. Ilven szakosodási folyamat játszódik te a Budapesti Rádiótechnikai Gváron belül is. Ennek eredményeképpen műanyag üzemrészt hoztak létre az idén a kecskeméti magnetofongyárban. Itt készülnek a nagyvállalat valamennyi cikkének a műanyag alkatrészei, tartozékai. amelyeket a budapesti központban a salgótarjáni. illetve a kecskeméti gyáregységekben használnak fel a különféle híradástechnikai készülékekhez Üjabban az MK—25-ös és 26-os kismagnókba. valamint az MK—42 és 43-as típusú sztereo magnetofonokba is műanyag alaplemezt építenek be. Ezt az igen erős. nylafiim alapanyagú mechanikus vázat fröccsöntéssel állítják elő. s a gépből kikerült szerelőlap már tartalmazza azokat a vezető síneket, csapokat, amelveket korábban külön kellett forgácsolni és fel- szesecselni. 11 v módon jelentősen egyszerűsödik a gyártás, a korszerűbb technológia alkalmazása pedig nagyobb méretstabilitást eredményez. A Budapesti Nemzetközi Vásáron bemutatott és sikert aratott új. MK—25- és Ezekben a napokban Bács-Kiskun megyében huszonhat középiskolában ezerkilencszáz fiatal ad Az új üzemrészben ez a fröccsöntő gép „ontja” a műanyag felhasználásával készülő mechanikai szerelőlapokat, amelyekre a magnók lényegi részei épülnek. számot tudásáról, az írásbeli feladatok után szóban is felel az érettségi vizsgán. Közülük ezerszázan adták be továbbtanulási kérelmüket. Érdekes módon — akárcsak tavaly — a legtöbben, kétszáznegyvenen a műszaki egyetemekre, főiskolákra kérték felvételüket. A tudomány- egyetemek különböző karaira (jogi és bölcsészeti kar iránt nyilvánul meg a legnagyobb érdeklődés) százhetvenen, az orvostudományi egyetemre nyolc- vanan jelentkeztek. Változatlanul sokan érdeklődnek az agrártudományi egyetemek, főiskolák iránt, az idén majd kilencvenen kérték felvételüket Budapestre, Gödöllőre, Keszthelyre. Tanárképző főiskolára és tanítóképzőbe száznyolcvanán, óvónőképzőbe hatvanan adták be felvételi kérelmüket. Ugyaneny- nyien jelentkeztek Vendéglátóipari Főiskolára és a Számviteli Főiskola különböző szakaira. Különböző agrár- és mezőgazdasági szakiskolákon százötvenen, a művészeti főiskolákon viszont alig néhányan kívánnak a felvételi vizsgákon részt ‘ venni. A többi továbbjelentkező a legkülönbözőbb felsőfokú tanintézetben kívánja folytatni tanulmányait. (Testnevelési Főiskolán, Képző- és Iparművészeti Főiskolán, stb-i Á | Mindent összevetve, az idén nyolcszáz érettségizett | fiatal nem tanul tovább. I Közülük négyszázan szak- középiskolában kapnak érettségi bizonyítványt, négyszázan pedig általános gimnáziumokban. Főleg rájuk várnak az ipari szakmunkásképző intézetek C tagozatai, ahol érettségizett fiatalok számára két esztendő alatt tudnak szák- münkás-bizonyícványt adni. Természetesen mindazok, akik különböző főiskolákon. egyetemeken hely hiányában nem nyertek felvételt, szintén jelentkezhetnek. Augusztus közepéig várják az érettségizettek jelentkezését Kecskeméten mindkét intézetben. A 607- es ipari szakmunkásképző intézetben mintegy nyolcvan-száz helyre jelentkezhetnek azok a fiúk, akik gép- illetve szerkezetlakatosok szeretnének lenni, vagy az új. most ismertté váló csőszerelő (gázvezeték- és készülékszerelő) szakmához éreznek kedvet. Kecskeméten, a 623-as intézetben elektronikai és mechanikai műszerész szakmákra. valamint az irodagép-műszerész képzőre várják az érettségizettek — akár lányok jelentkezését. Huszonöt-harminc hely „üres”, természetesen a jelentkezések sorrendjében töltik be. S. K. műanyag lemezből 26-os hordozható, kazettás rendszerű készülékekből júliusban készítik el a nullszériát. Az év végére az üzletekben is megjelennek az első ilyen, egyszerűbb és olcsóbb magnók. Emellett ■ tovább gyártják Kecskeméten a több szolgáltatást nyújtó és bevált MK—23-as nevű kazettás készülékeket. H. F.