Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-08 / 133. szám
iS Segítenek a mesterséges bolygók Egységes rendszer Milyen alakú a Föld? A válasz általában kéznél van valamennyiünk tarsolyában. Tanultuk az iskolában, de azt is, hogy nem mindig gondolták gömb alakúnak, s nem egy embernek okozta halálát ez a hit. Valójában tehát, csak elképzelésünk lehet a Föld alakjáról? Ma már természetesen nem, de a bolygó finomabb szerkezetével kapcsolatos pontos ismereteink viszonylag frissek. A tudósok már a legutóbbi évszázadokban is felfedeztek néhány olyan jelenséget, amely arra utalt, hogy Földünk alakja eltér az ideális gömbtől. is lehetővé tettek. A pályamódosulásokból ugyanis megmagyarázható a pá+ 5 méter Csak helyileg jó Pontosabb ismereteket azért sem lehetett szerezni, mert nem volt olyan mérési módszer, amellyel Földünket globálisan vizsgálhattuk volna. Túl nagy volt; egészen addig, amig meg nem jelentek a mesterséges holdak. Gondoljuk csak el, a Föld mérése az úgynevezett háromszögelési módszerrel történik. Ennek lényege, hogy a felmérendő tereken kitűznek három pontot, majd pedig egy távcsőhöz hasonló, de igen pontosan skálázott műszerrel, a teo- éolittal megmérik, hogy az egyes pontokban milyen szög alatt látszik a másik kettő, illetőleg azt is, hogy hány fokkal kellett függőlegesen elmozdítani a teodolitot. Ezekből az adatokból — egy távolsági adat ismeretében — egyszerű számításokkal meghatározható a pontok helyzete a térben. Ez jó módszer, de csak helyileg vizsgálható vele a Föld alakja, mert például ily módon nem lehet az egyes kontinensek egymáshoz való viszonyait meghatározni. Arról a hátrányáról most ne is beszéljünk, hogy az eljárás milyen hihetetlenül munkaigényes. szer. Sőt, lehetővé vált egy egészen új hálózat kialakítása is, amelynek az volt a módja, hogy az égbolt csillagaihoz viszonyítva fényképészetileg rögzítették a mesterséges holdak pillanatnyi helyzetét. Ezt több pontból elvégezve, az egész Földre kiterjedő térbeli háromszögelési láncot kaptak. A mesterséges égitestek azonban nemcsak statikus, de dinamikus méréseket lenes-oldali eltérésekből származhatnak. Másként ezeket, egyenként meg sem lehet magyarázni. Ez a feltételezés viszont jelentősen egyszerűsíti a korábbiakat az anomáliákról, s a Föld dinamikus jelenségeire tereli a figyelmet, például arra, hogy a Föld mágneses terének jellegzetességei és a Föld geoid anomáliái között okszerű összefüggések kereshetők. A Föld belső magjának mozgása és a mágneses pólusok évszázados folyamatainak elemzésére nyílt új lehetőség. A fizika elvi alapjainak (például a gravitációs konstans állandó vagy változó voltának közvetlen) tisztázására is mód nyílik. A mesterséges holdak megfigyeléseiből Földünk alakját, kiemelkedéseit és horpadásait körülbelül + 5 méternyi pontossággal ismerjük. Megnyugtató, hogy mind a statikus, mind pedig a dinamikus módszer azonos eredményt szolgáltat. Ma már tudjuk például, hogy a meglehetősen bonyolult alakú egyenlítői geoid metszet leszármaztatható két matematikailag szigorúan szimmetrikus görbéből (úgynevezett anomália képből). Ebből pedig arra a lényeges felismerésre jutottak a tudósok, hogy a Csendes- óceán, Dél-Amerika, az Atlanti-óceán és Afrika területén észlelhető eltérések (anomáliák) csak az indiai és ausztráliai átelBAJÁRÓL IS KÖVETIK a mesterséges holdakat 1957-ben, az első mesterséges hold fellövésével csillant meg egy új módszer reménye. Ettől kezdve ugyanis lehetővé vált összekötni az úgynevezett háromszögelési hálózatokat a mesterséges holdak helyzetének pillanatnyi megfigyelésével és az óceáni szigetek felhasználásával. Elvileg tehát létrejöhetett egy egységes rendKüíonböző nemzetközi geofizikai és geodéziai programokban vesz részt a Magyar Tudományos Akadémia Csillagvizsgáló Intézetének bajai obszervatóriuma, ahol az AFTJ— 75 nevű szovjet kamerával a mesterséges holdak fo- tografikus észlelését végzik. A Föld különböző pontjain — így a Dumaparti városban is — az időnek ugyanabban a tört részében fényképfelvételek készülnek a mesterséges holdak pályájáról, aminek az alapján precízebben meg lehet határozni bolygónk alakját, a földrészek egymástól való távolságát is. Nagy Sándor az obszervatóriumban éppen az éjszakai felvételeket tanulmányozza, a háttérben pedig Sükösdi Zsuzsa a kvarcóra mindennapi ellenőrzését végzi. (Pásztor Zoltán felvétele) lyán kialakult erőterek,’ vagyis a Föld gravitációs terének torzulásai.
