Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-07 / 132. szám
4. olda fúnius 7, gzerd» Nagyközségről — nagyközségre Hajósi mozdulatok Nem annyira szép, mint inkább érdekes falu — ha a szép fogalmát a kínosan pedáns rendezettséggel, a kőporos uniformizáltsággal, a vaskerítések parvenü áradatával helyettesítjük be. Ez utóbbiak ugyanis nem jellemzik Hajóst —, ellentétben a Homokhátság friss képződményű, életerejüket mindenáron bizonygatni akaró falvaival. Ez a lompos rendetlenség azonban csak a felszínes szemlélő számára jelent egyet az elhagyatottsággal a maradisággal. A szeszélyesen egymásra torlódó házsorok, gyatra kerítéseikkel, elgyomosodott árokpartjaikkal utalhatnak ugyan a hagyományos életformakeretek szívós továbbélésére, ám egyfajta kitárulkozó bizalmat, otthonosságot is sejtetnek. S ez utóbbi talár, a fontosabb... Főleg akkor, ha a mellékutcák egyikében-másiká- ban is széttekintünk: a hagyományos, ívelt homlokzatú sváb házak között itt is, ott is feltűnik egy-egy, szinte a puritánságával hivalkodó, kocka alakú, lapos tetejű emeletes családi ház. Itt megint nem a flanc, hanem a célszerűség dominál. Épp úgy mint a legöregebb, legrozzantabb külsejű házak komfortos. városias igényekre utaló berendezése. Itt nem a kontraszt az, ami meglep és csodálkozásra késztet — ilyesmibe manapság lépten-nyomon beleütközünk. Hanem az, hogy hajdani földszerző hajlamaikat a hajósiak milyen könnyedén váltották át a korszerűsödő igényeik kielégítésére... De nehogy ezt gondoljuk, hogy ez a váltás csakugyan könnyedén zajlott le. Hajós nagyközség egyik város vonzásköréhez sem tartozik, távol van a nagy forgalmú útvonalaktól, messzire elkerülik a vasutak — ennek ellenére csaknem 700-an máshol keresik meg a kenyerüket. Kalocsán, Jánoshalmán, Kiskunhalason, és Szek- szárdon. Igen, a Szekszárdi Állami Gazdaságba naponta ingáztatják a teherautók a hajósi szőlőmunkásokat. Hagyományos szorgalmuk folytán rászolgálnak a megbecsülésre. Ezek az eljáró csoportok amolyan kis közösségek, ahol a „bandagazda” szava mérték és norma, s aki a tekintélyének súlyával ügyel az összhangra, a munkában és a kocsmában való egyetértésre. Aki szembeszegül a csoport érdekeivel, az kereshet más „bandát”, ha talál... Olyat, amelyik befogadja. Az ingázó szokásnak történelmi okai is vannak. Hajdan a hajósi gazdák serdülő gyermekeiket nyarakon át cselédnek küldték a bácskai falvakba, hogy ott sajátítsák el a gazdálkodás fortélyait. De a későbbi keletű események is jócskán szolgálnak magyarázattal ... A felszabadulás utáni években a német ajkú őslakosság jelentős részét áttelepítették az ország más vidékeire. Itt hagyott házaikba beköltöztek a kisalföldi telepesek. Az 50-es évedben azonban megkezdődött, s folyamatosan tartott a 60-as években is az eltelepített svábok vissza- szivárgása. Ez átmenetileg zsúfolttá tette a helységet s természetes, hogy annak kellett új megélhetés után néznie, aki később érkezett. A helyi munkaalkalmat még láz évvel ezelőtt is a termelőszövetkezet — akkor még négy volt a mostani egy helyett —, valamint a Hosszúhegyi Állami Gazdaság itteni üzemrészei jelentették, valamint az akkor is, most is pár tucatnyi munkást foglalkoztató téglagyár. Noha jelentős ipari üzem jelenleg sincs Hajóson — s ilyesmit a közeljövő sem ígér — a helyzet mégis más: a Kalocsai Sütőipari Vállalat tésztaüzeme és a helyi ktsz villámhárító-részlege nyújt al- kalmaztatási lehetőséget, több mint kétszáz nő és férfi dolgozó részére. Nagy létszámú építőbrigádot foglalkoztat a tanácsi költség- vetési üzem. de a ktsz és a József Attila Tsz is. Pillanatnyilag tehát egyensúly mutatkozik a helyi munkaalkalom és a foglalkoztatási igény között, de ez csak a mértéken felüli ingázással tartható fenn. S ez hosszabb távon nincs hasznára a nagyközségnek. Mutatja a tapasztalat is, hogy sok korábbi ingázó ma már nem hajósi, hanem kalocsai, bajai, vagy kiskunhalasi lakos. És még jó néhány más helység nevét felsorolhatnánk. Mert a spontán lakossági csere az elmúlt évtizedben is rendkívül élénk volt. A felvidéki telepesek — néhány család kivételével — nem tudtak itt meggyökeresedni, s egyenként, de inkább rajokban elköltöztek a csehszlovák országhatár közelébe, leginkább Komáromba. A statisztika azt mutatja, hogy 1960-tól 1970-ig — 11 év alatt —- elköltöztek Hajósról 3558-an. Az 5100 körüli lélekszámhoz képest ez elképesztő arány. Ugyanakkor ideköltöztek 2787-en. Alaposabb vizsgálat során kiderül, hogy ez a mobilitás még mindig nagyobb részt onnan adódott, hogy a Hosszúhegyi Állami Gazdaság majorjaiban a Nyírségből és a Hajdúságból ideszármazott munkáscsaládok váltogatták egymást, úgyszólván évenként, ám ezek valóságosan nem, csak nyilvántartás szempontjából tartoztak Hajóshoz. ről beszélgetek a község vezető embereivel: dr. Pe- rényi Béla tanácselnökkel, Berta Sándor tanácstitkárral, Láncz János iskola- igazgatóval, Alföldi Albert művelődésiház-vezetővel és dr. Koch József körzeti állatorvossal. Szavaikból az önbizalom és a sikeres, jól végzett munka öröme árad, amikor elmondják: hogyan sikerült a közügyek alakításába bevonni a hajósiakat, akiknek mind az ideig erre nem nyílott alkalmuk. A sporttelep kiépítését hétezer forinttal kezdtük. Ennyi volt összesen a csaknem kétmilliós létesítményre. De hozzáláttunk, s erre kaptunk Kalocsától 20 ezret, amit ott nem használtak fel. Jöttek a dózerok az állami gazdaságból. Majd a megyéhez fordultunk, többször is, meg a járáshoz — nagy nehezen összejött félmillió. Ám az igazi teljesítmény attól a 40—50 hajósi sportrajongótól származott, akik egy álló éven át ott töltötték szombatjaikat, vasárnapjaikat, s lapátoltak, téglát, maltert hordtak, meg ami kellett. — Ne feledjük, hogy a vízmű is lakossági hozzájárulásból született, házanként háromezret adtak ösz- sze. — Amikor útról, villanyról, vízről, járdáról van szó, a fejlesztést nem a központban, hanem a periférián kezdjük. Ügy haladunk befelé. S ezt méltányolják az emberek. — A pincesoron olcsón értékesítettük a gazdátlanná vált pincéket, a fölöttük levő területet 400 négy- szögölenkén kimértük hob- by-kertek céljaira, s elővásárlási joguk azoknak volt, akiknek ott a pincéjük. A célunk ezzel az, hogy a pincesort, ezt az egyedülálló néprajzi nevezetességet megmentsük, s az egykor hírneves hajósi kisüzemi szőlőtermesztést legalább részben feltámasz- szuk... Így mozdult ki Hajós a holtpontról. Az összefogás, az együ- vétartozás régi és új formái vannak jelen, s ezek nem gyengítik, hanem erősítik egymást. Az 1960 óta épült csaknem 300 új ház is a szó szoros értelmében vett közös erőfeszítés gyümölcse — a kaláka ősi divatjának változatlanul hódolnak a hajósiak. A két napon át tartó nagy lakodalmak is az összetartozás jegyében adnak alkalmat a vigalomra, no meg a 80— 100 ezer forintot produkáló menyasszonytáncra, ami azonban semmilyen erkölcsi elmarasztalás alá nem esik, az adományt mindenki úgy tekinti, mint „kamatmentes kölcsönt”. Mint ahogy, a lényegét tekintve az is ... Az ifjúsági klub rendezvényei olyannyira népszerűek, hogy a fiatalok a távolabbi környékből — egyebek között még Bajáról és Soltvadkertről is — látogatják. Van nemzetiségi tánccsoport, gomboshar- monika-együttes, s újabban énekkar is. Igaz, a sváb tájszólást már csak az idősebbek beszélik, a fiatalok ehelyett az irodalmi németet tanulják az iskolában — könyvekből. A német nyelvoktatásban a tanulóknak mintegy a fele vesz részt, tekintet nélkül arra, hogy őseik Wüttem- berg környékéről vagy a Kisalföldről kerültek-e ide. Falumúzeum, krónikaírás, fellendíthető idegen- forgalom a pincesoron — mind-mind az idetartozás tudatát lesz hivatva erősíteni. Hatvani Dániel Nem kell mindent feltalálnunk A MŰSZAKI fejlesztés meggyorsításában fontos szerepe van a más országokból megvásárolható kutatási, fejlesztési eredmények alkalmazásának. A különböző adatok azt mutatják, hogy még nálunk nagyobb, iparilag fejlettebb országok sem engedik meg maguknak azt a „luxust”, hogy kizárólag saját kutatási bázisukra támaszkodjanak. Éppen a világszerte rohamosan gyorsuló technikai fejlődéssel párhuzamosan bontakozott ki nagyobb mértékben a legutóbbi két évtizedben a szabadalmak — és ezekkel együtt a gyártási eljá rások, „know-how”-ok vétele és eladása. A licencvásárlás előnyei meglehetősen nyilvánvalóak: lerövidül a műszaki fejlesztés időtartama, magasabb szintről indulhat a továbbfejlesztés, a saját kutatási kapacitást más témára lehet koncentrálni, megtakarítható a saját kutatási-fejlesztési költség (a licencdíj általában alacsonyabb, mint a saját kutatási költség lenne, nem szólva a tetemes időmegtakarításról), kisebb a kockázat, mint saját kutatás esetén stb. EZEK AZ ELŐNYÖK az iparilag fejlett és az elmaradottabb országok számára egyaránt vonzóvá teszik a licencek és a gyártási eljárások vásárlását. A fejlődésben levő országokat hozzásegíti ahhoz, hogy lemaradásukat csökkentsék, a fejlettek pedig már meglevő pozícióik megtartását, vagy előnyük további növelését igyekeznek ezen a módon elérni. A második világháború befejezésétől 1970 végéig a tőkés országokban mintegy 60—70 ezer licencmegálla- podás jött létre és különösen azokban az országokban nőtt a licencvásárlások száma, amelyekre a diSzolgáltatás a szakszövetkezeteknek Nem olyan sötét tehát a kép, mint amilyennek a számadatok tükrében látszik. Annál is inkább nem, mert Hajós népe nemcsak mozog, hanem — áttételes értelemben — mozdul is ma már ... Tíz évvel ezelőtt, a nagy el- és vissza- költözések idején a falu fejlődése senkinek sem volt szívügye, legkevésbé az akkori hajósi vezetőknek. Nem fogadták a felajánlott nyolctantermes iskolát. olyan indokkal, hogy „nincs neki hely”. Ugyanígy jártak a vízművel is, amelynek pedig a tervei is elkészültek. A hidroglóbusz néhány hónapja csillog csak a falu felett, maga a vízmű augusztusban kerül átadásra. A kommunális létesítményekkel csak a múlt évtized második felében kezdtek törődni. Addig járda is alig volt Hajóson. A megváltozott helyzeti ....................... K ékderítési vizsgálatot véges s laboratórium két szakembere. Kiskőrösön, a Szakszövetkezetek Területi Szövetségének székházában 1967 óta működik a borlaboratórium, ahol a tagszövetkezetek igényeinek megfelelően végeznek vizsgálatokat. A minőséget megállapító elemzéseken kívül foglalkoznak az ország több városában megtalálható, kiskőrösi borokat árusító kóstolók ellenőrzésével is* Részt vesznek az áruközvetítési munkában, ügyelnek a borok típus szerinti minőségére. A nagyüzemi pinceműveletek bevezetésében alapvető szerepet töltött be a laboratórium az analitikai vizsgálatok elvégzésével, kezelési javaslatok, száktanácsok nyújtásával. Működése óta a tagszövetkezetek borászati Sífeioplii emelkedett, lé-. nyegesen javult a minőség. Havonta egy alkalommal a laboratóriumban dolgozó szakemberek találkoznak a szövetkezetek borászaival, de tanácskozásokat szerveznek az egyéni termesztők számára is. Az elmúlt évben összesen 784 bormintát minősítettek, az idén május végéig 304-et vizsgáltak meg. namikus műszaki fejlődés, a gyors gazdasági növekedés a jellemző. Japánban az egy lakosra jutó évi li- cencvásárlási költség 1970- ben 2,50, Ausztriában 3, Belgiumban 6 dollár volt. ÉS NÁLUNK? — Magyarországon jelenleg egy főre negyed dollár értékű licencimport jut. Már ez az egyetlen adat is érzékelteti, hogy ezen a téren van tennivalónk, bár az utóbbi években a licencvásárlás nálunk is meggyorsult. A növekedést jellemzi, hogy míg 1964- ben mindössze 3 licencet, illetve know-how-t vásároltunk, addig 1970-ben 42-t. Az utóbbi szám mindenesetre már biztatóbb képet mutat, de egyáltalán nem jelenti azt, hogy elértük a „plafont”. Az egyes ágazatok közül a gépipar vásárolta a legtöbb licencet, utána a vegyipar, majd a kohászat és az építő- és építőanyagipar következik. A licencvásárlások célja elsősorban új gyártmányok bevezetése, illetve a meglevők korszerűsítése. Kisebb részaránynyal szerepelnek azok, amelyekkel a technológiát akarjuk korszerűsíteni, végül néhány százalékának a minőség javítása a célja. Eddig csak a tőkés országokból vásárolt licen- cekről volt szó, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy az utóbbi években a szocialista országok között is növekszik a licencek vétele és eladása. 1967-ben ugyanis határozat született a KGST-ben arról, hogy az egyes országok érdekeltségének fokozására a műszaki, szellemi termékeket a korábbi térítésmentes átadás helyett venni és eladni is lehet. 1970—71-ben 10 licencet vásároltunk szocialista országoktól, a legtöbbet az NDK-tói. A LICENCVÁSÁRLÁS terén eddig elért eredményeket csak kezdetnek lehet tekinteni: műszaki íej- i lesztésünk gyors-kása érdekében szükséges a vásár-- : lások további bővítése En- i nek azonban van még né- ! hány akadálya. A külföldi- : licencekkel szembeni vonaJ kodás még nem szűnt meg mindenütt, sok helyen kíj sért még a régebbi időid : önellátásra való törekvésé-j ■| nek szemlélete. Elég gyaj i kori még, hgy a vállalatold j a sokkal költségesebb, las- | súbb és egyes esetekben) I kisebb eredményt hozó sa- I ját fejlesztés útját választ-! : ják. ötéves tervünk műszaki i fejlesztési programjában, al ! termelési struktúra javítá- ! sában fontos szerep jut al ! licenc- és know-how-vá- sáriásnak. Hogy ezek felJ használása minél hatékor nyabb legyen, tovább ke1! fejleszteni a licencvásárlásoknak a terv fő célkitűzéseivel való összehangoJ lását. A vásárláshoz, a li-* cencek gyakorlati alkalma-! zásához, a betanításhoz, d jelenleginél nagyobb számú, megfelelően képzett műszaki-gazdasági szakemberek szükségesek. HOGY MINDEZ megvalósulhasson, elsősorban annak a felismerésnek keli! általánossá válni, hogy műszaki fejlesztésünk gyorsításának a licencvásárlás fontos és hasznos eszköze. Sz. M.
