Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-29 / 151. szám
a. oldal 1972. Június 29, esöWrJJflt Heves harcok Hűé közelében Á lebegő font Egység PÁRIZS Az FKP Központi Bizottsága csütörtökön és pénteken ülést tart, hogy megvizsgálja azt a közös kormányprogramot, amelyben az FKP és a Szocialista Párt küldöttségei megállapodtak. A kétnapos ülésen Georges Marchais, az FKP főtitkár-helyettese ismerteti majd a kormányprogramot. Szerdán reggel valamennyi francia lap vezető helyen számol be az FKP és a Szocialista Párt küldöttségei között létrejött megállapodásról. Valamennyi lap kiemeli a megállapodás nagy jelentőségét, még a jobboldali sajtó is, amely persze kommentárjaiban bírálja és támadja a közös kormányprogramot, s „elveik feladásával” vádolja a szocialistákat. A Figaro vezércikkében például azt írja, hogy „Mitterrand feláldozta pártja becsületét, csak azért, hogy majd megszerezhesse a köztársasági elnöki posztot”. A Combat kiemeli: a megállapodás végre véget vet annak a hosszú időszaknak, amelyet a baloU dal megosztottsága jellem- zet. „Most már lesz értelme, ha valaki a Szocialista Pártra szavaz” — írja a lap. Az UDR vezetősége nyilatkozatban azzal igyekezett csökkenteni a megállapodás jelentőségét, hogy azt „csupán választási célokat szolgáló taktikai egyezménynek” minősítette. A le Monde azonban megállapítja: Georges Marchais nem túlzott, amikor a megállapodás létrejötte után azt hangsúlyozta, hogy e nagy jelentőségű politikai esemény korszakalkotó lesz a munkás és demokratikus mozgalom történetében. Lapzártakor érkezett SIMLA Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni államfő és Indira Gandhi indiai miniszterelnök szerdán megkezdte tárgyalásait az észak-indiai Simlában. (Reuter) WASHINGTON Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivője, szerdán délután bejelentette, hogy Nixon szeptember 1-ig 10 000 amerikai katonát rendel vissza Dél-Vietnam- ból. Ezzel a Dél-Vietnam- ban állomásozó amerikai katonák száma 39 000 főre csökken. (Reuter) WASHINGTON A Fehér Ház szóvivője közölte, hogy Nixon csütörtök este sajtóértekezletet tart, amelyet a rádió- és a televízióállomások is sugároznak. (AFP) BUKAREST Bukarestben szerdán bejelentették. hogy a Román Szocialista Köztársaság kormánya elismerte a Ben- gál Népköztársaságot, mint független, szuverén államot. BERLIN Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, aki a SZOT-nak az NDK-beli Szabad Német Szakszervezetek Szövetsége 8. kongresszusán részt vevő küldöttségét vezeti, szerda délután a berlini Stern rádiógyárba látogatott el. Az üzem dolgozói mindenütt meleg szeretettel köszöntötték a magyar Vendégeket; , -u. v ■><*. SAIGON A népi felszabadító fegyveres erők egyik zászlóalja páncélosok támogatásával szerdán hajnalban átkelt a kormánycsapatok Hué-i védelmi vonalát jelentő My Chanh folyón és attól 3 kilométerrel délre felvette a harcot a saigoni ejtőernyősökkel. A hídfőállás létesítését tüzérségi előkészítés előzte meg. Hűétől délnyugatra, ahol a felszabadító erők a múlt héten új frontvonalat nyitottak a volt császári székváros térségében folytatott hadműveletek során, szerdán hajnalban a tüzérség nagyszabású támadást indított a kormánycsapatok támaszpontövezete ellen: hozzávetőlegesen 1800 lövedék robbant a kormánycsapatok állásaiban. Tízezer saigoni haditengerész és ejtőernyős, páncélosok, tüzérség, az amerikai légierő és haditengeWASHINGTON Az amerikai képviselőház kedden a fegyverkezési hajsza további fokozását célzó törvénytervezetet hagyott jóvá. A képviselők az 1972—73-as pénzügyi évre megszavazták a kormány által kért 21,3 milliárd dolláros katonai költségvetést. A teljes összegből 1,3 milliárd dollárt fordítanak olyan, sokat vitatott fegyver- rendszerek kifejlesztésére, Az NDK és az NSZK között megkötött első állam- szerződés, a közlekedési szerződés aláírása után dr. Michael Kohl és Egon Bahr államtitkárok, az NDK, ilHELSINKI Az UNESCO első európai regionális jellegű kulturális-politikai tanácskozásán Helsinkiben kedden határozatot fogadtak el, állást foglalva az európai biztonsági és együttműködési értekezlet mielőbbi összehívása mellett. ' A tanácskozás résztvevői -dokumentumban szabályozták a kulturális BUENOS AIRES A Buenos Airesben és más argentínai nagyvárosokban kirobbant zavargások miatt a hadsereg alakulatai szerdára virradóra megszállták Buenos Aires kulcsfontosságú pontjait. A katonai hatóságok szigorú rendszabályokat foganatosítottak az újabb tüntetések megakadályozására, a rend biztosítására. Argentínából érkező jelentések szerint ugyanis várhatóan további megmozdulásokra kerül sor Alejandro Lanusse tábornok rendszere ellen, amely részét támogatásával szerdán ellenoffenzíva kísérletet tett. Saigoni értesülések szerint a hadművelet célja a március 30-a óta tartó szabadságharcos offenzíva során elvesztett északi területek visszaszerzése. A B—52-es amerikai nehézbombázók kedden éjszaka is 1350 tonna bombát dobtak le az ország északi körzeteire. kilencedik napja tartó szőnyegbombázásuk során. A pusztító légitámadások a szerdán megindított saigoni ellenoffenzívát voltak hivatva előkészíteni. A saigoni katonai szóvivők összeesápásokat jelentettek Saigontól északra, An Loc térségéből is. WASHINGTON Az amerikai szárazföldi hadsereg légierejének parancsnoka, William Maddox tábornok bejelentette, hogy kísérletképpen Dél- Vietnamban két amerikai helikoptert olyan új rakémint a Trident atommeghajtású tengeralattjáró, a B—1 szuperszónikus stratégiai bombázó, a Safeguard rakétaelhárító rakétarendszer stb. A képviselőházi vitában több képviselő a Moszkvában aláírt stratégiai fegyverkorlátozási megállapodás alkalmazása mellett szállt síkra és a Pentagon hatalmas katonai kiadásainak csökkentését követelte. letve az NSZK kormánya által kinevezett küldöttségek vezetői szerdán harmadszor találkoztak egymással, hogy folytassák az NDK és az NSJZK. alapvető viszonyának szerződéses rendezéséről elkezdett véleegyüttműködés alapelveit, hangsúlyozva, hogy ez az együttműködés jelentősen hozzájárul a világbéke és a népek között megértés ügyéhez”. Az Eurocult-ta- nácskozáson egyébként számos konkrét kérdésben is fontos döntések születtek. A konferencia felhívta például az egyes államok kormányait, hogy legjobb hat évvel ezelőtt jutott államcsínnyel hatalomra. Az elmúlt napok nagyszabású tüntetéseit a jelentések összefüggésbe hozzák a lakosságnak a gazdasági helyzet és a rohamosan emelkedő árak miatti elégedetlenségével. Az úgynevezett justicia- lista párt kedden véget ért konvencióján Juan Domingo Perónt jelölték köztársasági elnöknek. A 76 éves politikus, volt elnök 1955 óta Madridban él száműzetésben. Most arra számítanak, hogy az elnökválasztási küzdelemben való részvételét siker fákkal szereltek fel, amelyek részben optikai irányítással, részben elektronikus vezérléssel mintegy 2700 méteres magasságból 13—14 másodperc alatt nagy pontossággal érnek célba. Egy helikopter hat ilyen rakétát szállíthat, s miután az új fegyver „bevált”, azt tervezik, hogy a legújabb helikoptertípusokat ezzel szerelik fel. * A saigoni rezsim kormánypárti szenátorai kedden puccsszerűen megszavazták Thieu elnöknek a további 6 hónapra kért korlátlan teljhatalmat. A 60 tagú testületből mindössze 28-an vettek részt a szavazáson, a többiek nem is tudták, hogy ilyesmi készül, Az ellenzéki szenátorok szerdán bejelentették, hogy a szavazást érvénytelennek tekintik és ennek megfelelő lépéseket fognak tenni. A költségvetési tervezetet még a szenátusnak is jóvá kell hagynia. * A képviselőház keddi ülésén 245 szavazattal 152 ellenében elvetette azt a javaslatot, hogy a VDK- ban fogva tartott amerikai pilóták szabadon bocsátása fejében szeptember 1-ig vonják ki az összes amerikai csapatokat Indo- kínából. ménycseréjüket. A mostani találkozó az utolsó az augusztus elejéig tartó nyári szünet előtt. A szerdai megbeszélés színhelye az NDK fővárosában a minisztertanács épülete volt. klasszikus és modern irodalmi műveiket fordítsák le az összes többi részt vevő állam nyelvére és ennek nyomán hozzák létre az „európai irodalom remekműveinek könyvtárát”. Elhatározták a tanácskozáson, hogy a nemzetközi könyvév mintájára megszervezik az európai kulturális együttműködés évét is. koronázza. Egy argentínai szövetségi bíróság kedden este engedélyezte Perónnak, hogy induljon az 1973-as választásokon, s .ezzel helyreállította a száműzött politikus jogait. A legfrissebb • értesülések szerint újabb heves tüntetésekre és összecsapásokra került sor Argentína több városában, így Cordobában, La Piataban és Tucumantaan. Lanusse tábornok, argentínai elnök összeült a legmagasabb rangú katonai vezetőkkel, hogy megvitassa az országban kialakult helyzetet, ■ .».»-« Javában tart a tőkés világ pénzügyi rendszerének új válsága. Ez tizenhárom hónap óta immár a harmadik. S ami még jellemzőbb: alig fél évvel azután következett be, hogy a dollár leértékelésével és a több vezető nyugati deviza felértékelésével igyekeztek „nyugalmi helyzetet” teremteni a tőkés pénzpiacon. A mostani válság középpontjában e pillanatban a font áll. Az angol kormány úgy döntött, hogy „lebegteti”, azaz a kereslettől és kínálattól függően szabaddá teszi a font árfolyamát. A gyakorlatban ez a brit valuta körülbelül 3—4 százalékos ideiglenes leértékelésének felel meg, s ma már aligha lehet kétséges, hogy ezt egy később meghatározott időpontban tényleges leértékelés is fogja követni. Általános vélemény szerint a jelenlegi helyzetben nem volt kényszerítő szükség arra, hogy a brit kormány így cselekedjék. Igaz: a font kétségtelenül nyomás alatt állott és árfolyamát csak a központi bankok „támogató vásárlásaival” siker;!’' tartani. Emellett r -Britanniában lanyhult a konjunktúra és kedvezőtlenül alakult a fizetési mérleg is. Ami az érem másik oldalát illeti. Nagy-Britannia pénzügyi tartalékai ma kétszer akkorák, mint néhány évvel ezelőtt és az ország törlesztette pénzügyi adósságát. Mindez azt jelenti, hogy meg lehetett volna találni azokat a pénzügyi eszközöket. amelyekkel elkerülik a leértékelést előrevetítő „lebegtetést”. Ez kétségkívül „gyanússá” teszi a helyzetet és azt mutatja, hogy gondosan előkészített pénzügyi manőverről van szó. nem pedig valamiféle előre nem látott „katasztrófáról”. Megerősíti ezt a benyomást az, hogy miközben Nyugat-Európa vezető tőkés országai meglehetős nyugalommal és közönnyel vették tudomásul a font „lebegtetését” — Francia- ország valósággal tajtékzik. Az események megértéséhez tehát legalább any- nyira politikai, mint pénzügyi meggondolásokból kell kiindulni. Tény, hogy De Gaulle tábornok uralmának korszakéban Franciaország a Közös Piac politikailag vezető hatalma volt, s ezt a pozícióját felhasználta arra, hogy a Piac pénzügyi rendelkezéseit a maga érdekeinek megfelelően formálja. A francia érdekek lényege pedig az volt, hogy Párizs a Piac legnagyobb mezőgazdasági exportőrje, s ugyanakkor iparilag a világpiacon kevésbé verseny- képes. mint Nyugat-Né- metország, vagy a Benelux államok nagy trösztjei. Amikor tavaly év végén késhegyig menő küzdelem után az arany árát felemelték, a dollárt leértékelték, s ennek megfelelően a nyugat-európai devizák árfolyama emelkedett — ez Franciaország számára kedvezőtlen pénzügyi lépés volt. Miután a dollár olcsóbb lett, olcsóbb lett az amerikai export is. Ez azt jelentette, hogy az Egyesült Államok versenypozíciói a világpiacon javultak. Az iparilag legversenyképesebb országok (mint Távol- Keleten Japán, Nyugat- Európában pedig az NSZK) természetesen viszonylag jobban bírták a járulékos terheket, mint Franciaország. A franciák éppen ezért ragaszkodtak egy olyan megállapodáshoz, hogy a közös piaci országok valutáinak egymás közötti árfolyama csak bizonyos, szűk határok között ingadozhasson. Így akarták védeni a De Gaulle- korszakban elért verseny- pozícióikat a többi nyugateurópai országgal szemben. Ezt a megállapodást kiterjesztették a belépésre készülő Nagy-Britanniára is, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy majd csökkentsék az angol ipari konkurrencia súlyát a francia gazdaságra. Minden jel arra mutat, hogy a font lebegtetése és várható leértékelése az amerikai bankvilág beleegyezésével végrehajtott manőver a Nyugat-Euró- pán belüli francia pénzügyi pozíciók további gyengítésére. S ezzel együtt: annak a francia különpolitikának az aláak- názására, amely De Gaulle hagyatékából még megmaradt, s amely egy, aa amerikaiaktól sok vonat-j kozásban eltérő és függetlenedő nyugat-európai politika kidolgozása mellett foglal állást. Nagy-Britannia belépése a Közös Piacba önmagá-J ban is a korábbi francia hegemónia gyengüléséhez vezet. Különösen pedig akkor, ha az angolok az amerikaiak „ügynökeiként” cselekszenek és vállalják ai francia ellenállás letörését. A font leértékelése és lebegtetése azt jelenti, hogy Nagy-Britannia világpiaci szempontból versenyképesebbé válik — és nem kétséges, hogy ennek a versenyképességnek a növekedését a francia ipar és mezőgazdaság viseli el a legnehezebben. Ráadásul: a font leértékelését úgy is lehet tekinteni, mint a dollár újabb leértékelésének előjátékát, ami megint csak az amerikai versenypozíciókat javítja. Persze, felvetődik a kérdés, hogy a Közös Piac többi országai miért hallgatnak. A válasz lényege alighanem az, hogy amit veszítenek a réven, azt megnyerik a vámon. Tehát: versenyképességük az angolokéhoz és utóbb az amerikaiakéhoz viszonyítva romlik — ezt azonban kiegyenlíti az az előny, ami a francia versenyképesség romlásából származik. Hozzá kell tenni mindehhez, hogy minden pénzügyi válság „palackból kiengedett szellem”, s egyáltalán nem bizonyos, hogy pontosan olyan eredményeket hoz, mint azt szervezői elképzelték. Ha például a font válsága túlságosan gyorsan vezet a dollár újabb kríziséhez — ez a választások előtti hónapokban kínos helyzetbe hozhatja az amerikai kormányt és felboríthatja az alighanem gondosan kidolgozott mesetrendet. Ez persze, a jövő zenéje. Az adott pilsinatban a pénzügyi harc elsősorban a franciák különpolitikája ellen irányul. - - * — .. Az ellenzék hiába hivatkozott a SALT-ra Megszavazták a katonai költségvetést Utoljára a nyári szünet előtt Bahr Berlinben találkozott Kohllal BERLIN (MTI) Befejeződött az Euroalt-tanácskozás Zavargások Argentína nagyvárosaiban