Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-28 / 150. szám
A 19TS. Június 88, szerda 5. oldal Meghatott szülők, kíváncsi ismerősök és az intézet tanárainak, növendékeinek karéjában állt Tóth László, a 623-as számú Iparitanuló Intézet igazgatója a közelmúltban, a ballagási ünnepélyen, búcsúzó tanulókat köszöntve. Beszélt az elmúlt évek sikereiről, szólt a nehézségekről, majd hangjában cseppnyi büszkeséggel kimondta Sípos János nevét. A hallgatóét, aki három alkalommal jutott be az ipari tanulók számára rendezett matematikai vetélkedő legjobbjai közé. Két alkalommal a negyedik, az idén az első helyen végzett. A szép ünnepség véget ért, a résztvevők a kijárat felé indultak. Jómagam a tanárok között Bancsik Erzsébet matematika szakos tanárnőt kerestem. Vele és nagyszerű győzelmet elért tanítványával mindenképpen beszélni akartam. — Három esztendőn át osztályfőnöke, egyben matematikatanára voltam Sípos Jánosnak. Három évvel ezelőtt, néhány matematika-, fizikaóra után kiderült, hogy tudásával kimagaslik társai közül. Eleinte annak tulajdonítottam előnyét, hogy két gimnáziumi osztályt végzett, mielőtt hozzánk érkezett. De nem erről volt szó. Sípos János valóban tehetséges fiatalember. Jó memóriával, logikai és kombinációs készséggel rendelkezik. Mindvégig szorgalmas volt, legtöbbször előretanult. Élvezte a matematia-, fizikaórákat. Néhányszor megengedtem neki, hogy társainak magyarázzon. Minden esetben pontosan felépítette a mondani-, elő- adnivalót. Kiemelte a részleteket, világosan beszélt. — Vajon miért hagyta abba középiskolai tanulmányait? — tűnődtem el a tanárnő szavai hallatán. — Szomorú, furcsa história ez — felelte Bancsik Erzsébet. — Erről jobb lesz őt, magát meghallgatni — mondta és beszólította a tanári szobába Sípos Jánost. már elhatározta, hogy va lamilyen formában tovább tanul, matematikával, fizikával foglalkozik. A tanárnő — nevemben is — arra kérte, beszéljen magáról, a félbehagyott gimnáziumról, további terveiről. — Kiskunmajsai vagyok — kezdte a bemutatkozást. — Apám a háború előtt egy aradi földbirtokon volt cseléd, később Pesten villamoskalauz. Édesanyám napszámos, majd szövetkezeti tag, növényápoló. Négyen vagyunk testvérek. A szüleim mindig hangoztatták, szakmát akarnak nekünk adni. Amikor az általános iskolát jó eredménnyel elvégeztem, beiratkoztam a kiskunma jsai gimnáziumba. Itt is jól tanultam. Az első gondot az okozta, hogy minden tanulásra szánt időt a matematika, fizika és kémia feladatok megoldása, illetve a magyar, történelem, földrajz tananyagokhoz tartozó irodalom olvasása töltötte ki. A német nyelvvel keveset foglalkoztam. Év végén a kitűnő osztályzatok mellett egy németből kapott elégséges is „díszelgett”. Az ünnéphez illő sötét ruhában, kicsit feszélyezve lépett be a fiatalember, aki Amikor a második osztályt befejeztem, Városföldre költöztünk. Igaz, itt is tanyán laktunk, de a villanyvilágítás és a jobb kereset reménye ide hozott bennünket. Engem a Bányai Júlia Gimnáziumba vettek fel. És bár tanyasi voltam — a legjobb matematikus! Ugyanekkor szorongással töltött el, hogy szeptember közepén a németszakos tanárnő azt mondta nekem: Sípos, te úgyis megbuksz! Meg is buktam. Félévkor is, év végén is. Egyetlen apró mentségem van csupán: fél évet késett a német könyv —. és én minden osztálytársamtól távol laktám. Erre az időszakra azért szívesen emlékszem: a kudarcokért bőségesen kárpótoltak engem az osztályfőnök tanárnő matematikaórái. Ebben a tanévben megoldottam a matematika-tankönyvben található összes feladatot. Legtöbbet két-három féle variációban. Év végére pedig megtanultam az egész német könyvet. Ügy fújtam, mint egy hosszú verset. Persze, tudtam, hogy ezért jó jegyet nem kaphatok. Elégségessel is beértem volna. De a tanárnő tudásomat elégtelennek minősítette. Amikor újabb kéthónapi tanulás után a pótvizsgán ismét elégtelent kaptam, világosan tudtam, hogy jóidőre befejeztem a középiskolát. Augusztus utolsó napjaiban érkeztem ide az intézetbe. Két üres hely volt: egy szerszámkészítő és egy esztergályos — az eszter- gálást választottam. Most kaptam meg szakmunkásbizonyítványomat: kitűnő eredménnyel végeztem az emeltszintű tagozaton. Az országos matematikavetélkedőn, Győrben az idén első lettem. Huszon- ketten versenyeztünk. Kerek fél órával a többiek előtt adtam be a megoldott feladatokat. A példák világosak, érthetőek voltak! Nagyon örültem a sikernek, hiszen a matematikát életcélomnak tekintem most is. Sípos János húszéves. Ahogyan elmondta, az idén mindenképpen katona lesz, hiszen eddig is engedélyt kapott, fejezze be a szakmunkásképzőt. Továbbtanulási tervét néni adja fel. A dolgozók gimnáziumának harmadik osztályába jelentkezik. Reméli, hogy a leendő parancsnokai engedélyezik a tanév folyamán négy alkalommal az iskolába való eltávozást. Ennyire van szüksége, hogy Kecskeméten vizsgázzon, beszámoljon. Érettségi után — ahogy végül bevallotta — a Kecskeméti Gépipari Automatizálási Műszaki Főiskolán szeretné folytatni a tanulást. Reméljük, sikerül neki. S. K. Szemléletváltozás a felnőttoktatás sikerének kulcsa A Szakszervezetek Megyei Tanácsa Elnökségének májusi ülésén hangzott el a következő megállapítás a felnőttoktatással kapcsolatban: „Nagyon sok munkahelyen továbbra is az a vélemény, hogy a felnőtt- oktatás betöltötte társadalmi szerepét és nem szükséges tovább erőltetni a dolgozókat az általános műveltség fejlesztésére.” — Miből táplálkozik ez a nézet? Talán nem is így kellene kérdezni — „miből”? —, hiszen az okok többfélék. Példák: A munkahelyek személyzeti és munkaügyi osztályai — kevés kivételtől eltekintve — csak a közép- és felsőfokú oktatással, valamint a szakmai képzéssel és továbbképzéssel foglalkoznak. Figyelmük, törődésük hatóköréből szinte teljesen kiesik az alapműveltség megszerzésére való ösztönzés. „Jó”, ha csak közömbösek Tapasztalható, sajnos, hogy a felnőttoktatásban résztvevők a megbecsülés helyett sok esetben közömbösséggel, értetlenséggel találkoznak vezetőik részéről. Az SZMT elnökségi ülését megelőző napokban 28 kecskeméti, továbbtanuló dolgozóval beszélgettek. Közülük csak 5 mondhatta el, hogy munkahelyén — konzervgyár, megyei korház, városi tanács, Fémmunkás és Ruhaipari V. — figyelemmel kisérik, segítik tanulását. A többség „jobb esetben” említette a közömbösséget, mert inkább arra a vezetői véleményre emlékezett, amikor feladták a leckét: „Vagy tanul, vagy dolgozik”. Előfordult, hogy a továbbtanuláshoz hozzájárulást kérőt azzal tanácsolták el, hogy munkaköre ellátásához nem szükséges a 8 általános iskola vagy gimnázium elvégzése. Akadt vezető, aki azt sem titkolta, hogy beosztását félti a továbbtanuló dolgozótól. Persze, a realitásokhoz az is hozzátartozik, hogy egyes munkahelyeken a túlórázások nagy mértéke, a műszakváltások nehezítik a továbbtanulók helyzetét. Az objektív nehézségeken kívül nemcsak a vezetők szemléletén, hanem a dolgozók gondolkodásán, magatartásán is múlik a felnőttoktatás pangása. Szép számmal vannak, akik hangoztatják, hogy inkább otthagyják munkahelyüket, ha az általánosiskola elvégzését igénylik tőlük. A fizikai munkások, segédmunkások — akiknek iskolázottsága leginkább hiányos — azzal érvelnek, hogy a jelenlegi műveltségükkel is többet keresnek, mint a szakmunkások. Igénytelenség Ez a többoldalú igénytelenség, amibe az anyagi ösztönzés hiánya, ellentmondásossága is belejátszik, legnagyobb akadálya a felnőttek továbbtanulásának. Jóllehet, mint arról lapunkban is szóltunk mar, 1969 óta megyénkben is túljutottunk a felnőttoktatás mélypontján, a helyzet még egyáltalán nem megnyugtató. A stabilizálódás folyamatát az 1968—1971 közötti három iskolaév következő adatai jellemzik: Általános iskolában a három egymást követő évben 1645, 1739, 1804 dolgozó felnőtt; középiskolában korona plakettje alatt jelt adott a jegyzőnek. ,Uraim, Rajniss Ferenc képviselő úr interpellációja következik! És Rajniss beszélni kezdett. Minden bizonnyal, előbb bátorító pillantásért az első sorban ülő Imrédy Bélára és Jaross Andorra nézett. — ... Üraim! A legnagyobb magyar kincs, a bauxit ügyében fordulok a nemzethez, kérve, ítélje el azt a rablógazdálkodást, ami az aluminium alapanyagával folyik. Képviselő urak! Olyan visszaélésről rántom le a leplet most önök előtt, amilyen aligha volt e szent hazában. A szombati lapok rövid, de fontos jelentést közöltek, mégpedig azt, hogy a zürichi Bauxit Tröszt AG rendes közgyűlése jóváhagyta Mayer Ödön dr. vezérigazgató előterjesztett üzleti jelentését, mérlegét és nyereségrészesedési javaslatát. A mérleg: 1 millió 589 ezer frank tiszta nyereség. Svájcban a Blan- cart Bankház minden részvény után kifizeti a boldog tulajdonosnak a hat svájci frankot. Ugyanakkor Magyarországon a részvényesek szintén hat pengő 94 fillért kapnak. Valójában furcsa egy átszámítás. Hol van a pengő a franktól? ... Ám ez még hagyján. — Uraim! Bizonyára finom, patinás, előkelő magánbank a zürichi Blancart Bankház. Hűvös termek, svájci jóléttől gömbölyded szolgák fogadják a bauxit- részvénvekkel érkező ügyfeleket. A pénztárnok úr aranykeretes pápaszeme mögül olvassa le a suhogó bankókat. De kinek?... Itt mered ránk, magyarokra a kérdés! Mint tudják, a Bauxit Tröszt Svájcban állomásozik, a tőkés logika örök törvényei alapján, mert Svájcban nincs bauxit. . Szász szinte hallani vélte, mint hujjongnak, pisz- szegnek, tombolnak a felháborodott urak, különösen, akik kimaradtak ebből az üzletből. — Mindjárt szolgálok nevekkel — folytatta Rajniss. — 1934-ig Magyarországról hatvanmillió svájci frank került külföldre. A részvényeknek csupán 24 százaléka maradt itthon, a többi a dőzsölő svájci tőkések és maevar Dartnsreik zsebébe csúszott. A Bauxit Tröszt mesekönyvbe való jelentése szerint a bauxittermelés önköltsége rendkívül hátrányosan alakult a szociális terhek és munkabérek lényeges növekedése miatt. Nos, Tisztelt Ház, nem volna tanácsos megkérdezni a magyar bányászokat, hogy az elmúlt gazdasági évben mit éreztek a szociális jólét és az emelkedő munkabérek áldásaiból? Pedig erre vonatkozó adatokat a svájci tröszt magyarországi urai is adhattak volna. Szász egy korabeli újságcikk alapján folytatta az interpelláció további folyamatának felidézését. ... Rajnissnak e szavai után a karzat kiabálni kezdett: — Vizsgálatot kérünk. Vizsgálatot! A kormány mondjon le! Rajniss elégedetten tekintett körül, majd a lassan megnyugvó baloldal által kínált csendben így folytatta: — A legszömyűbb rablógazdálkodás folyik a magyar kinccsel. A dunántúli bauxit mindössze néhány munkásnak, nem is annyira bányásznak,^ mint napszámosnak, azonkívül néhány vasutasnak és kikötői rakodómunkásnak adott kenyeret: ugyanakkor külföldön hatalmas nagyipart lendített fel, ipari munkások, mérnökök, szakemberek és tisztviselők ezreinek teremtett kultúregzisztenciát. A magyar föld drága adománya elvész a ... A teremben óriási zsivaj, lárma tört ki. A képviselők felugráltak helyükről, a karzat Rajnisst éltette. Az elnök hevesen rázta csengőjét. — Uraim! Itt az ideje — kiáltotta Rajniss —, hogy felülvizsgáljuk a svájci tröszt dolgait, benézzünk a mérlegek mögé. Javaslom, hogy a kormány intézkedjék, hogy a nemzeti szocialista Németország segítségével aknázzuk ki és hasznosítsuk nagy nemzeti kincsünket. A következő ülésen pontos adatokkal és nevekkel világítom meg az évszázad panamáját... . Rajnissnak ezek áz utolsó szavai nagy zavart keltettek. Nem tudta senki, végeredményben kivel és hov» tart a képviselő. (Folytatjuk) 3573, 3884, 4434, és felső- oktatásban 436, 564, 563 dolgozó felnőtt tanult. A létszámnövekedés mellett örvendetes az a tendencia is, hogy a különböző iskolatípusokban jelentősen megnőtt a fiatalok és nők részvételi aránya. Emögött a fejlődés új oldala is feltárul: amig tudniillik a hatvanas években még a felnőttoktatás a már vezető beosztásban dolgozók műveltségének pótlását szolgálta, napjainkban egyre inkább a munkásfiatalok és nők számára nyit perspektívát. Az élet valósága mutatkozik erőteljesen azokban az adatokban, amelyek például a középiskolákban továbbtanulók több mint kétszeres arányát tanúsítják az általá nos iskolát végzők számával szemben. Azt is kifejezi ez, hogy a fizikai munkások tehetséges gyerekei, akiknek nem volt módja az általános iskola elvégzése után nappali tagozaton a továbbtanulásra, mint dolgozók iparkodnak ezt pótolni. Fontos politikai kérdés tehát, hogy igyek- vésükben segítőkre találjanak a szakszervezeti szerveknél, pártszerveknél, munkahelyükön. Mint előbb utaltunk rá, ebben nincs is hiba. A közép- és felsőfokú felnőtt- oktatás támogatása megy a munkahelyeken. Legalább 8 általánost! Nem ilyen biztató a kép az általános iskolai továbbtanulás vonatkozásában. Pedig megyénkben különösen sürgető követelmény a dolgozók általános műveltségének emelése, mivel a bemutatott fejlődés ellenére ezen a téren 15. helyen vagyunk az ország megyéi között. A 16—40 éves korosztály 30—35 százalékának nincs 8 általános iskolai végzettsége. Megyénkben az országos átlagnál 4,2 százalékkal kevesebben rendelkeznek általános iskolai végbizonyítvánnyal. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szakmunkások aránya 15,7 százalék, azaz legalacsonyabb az országban, nem kell szuper-okosnak lenni a következtetés levonásához: nyilván, ez is összefüggésben van az általános iskolai (alap) műveltség hiányosságaival. Amit szinte konzervál az a körülmény is, hogy sajnálatosan minden évben megjön az „állandó utánpótlás” műveltségbeli gondjainkhoz. Évente mintegy 900- ra tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik a nappali tagozaton nem végzik el az általános iskola 8. osztályát. Az SZMT elnökségi ülésén, a jelentés s a vita alapján tisztázódtak az elóbbrelépés útjai, módszerei. Szóltak a kecskeméti, kiskunfélegyházi önálló felnőttoktatási intézmények, azok pedagógusainak példamutató erőfeszítéseiről; a különböző szintű iskolákra, vizsgákra előkészítő tanfolyamaikról, a párt-, állami és szakszervezeti szervekkel az üzemekkel való együttműködésük jó hatásáról. Beszéltek a szakmaközi intézmények mellett néhány megyebizottság — Pedagógus, HVDSZ és ÉDOSZ, ME- DOSZ — intenzív munkájáról, amelyek a megyebizottságok többségével ellentétben önálló napirendként is foglalkoztak a felnőttoktatással. A tanácskozás fő konklúziója volt, hogy elsősorban a szak- szervezet legyen gazdája minden munkahelyen a felnőttoktatás ügyének. Az akkor hozott határozatok sikeres végrehajtásához igen sok útmutatást ad az MSZMP Központi Bizottsága június 14—15-i üléséről megjelent közlemény. T. I. Utazik a vecsei kavics A szegedi MÁV igazgatóság vasútainak egyik fontos feladata, hogy Szalk- szentmártonból, Dunavecsé- ről és más „kavicslelőhelyekről”, nagy mennyiségű folyami és bányakavicsot szállítsanak rendszeresen a nagy dél-alföldi építkezésekre. A szegedi házgyár üzembe helyezésével tovább növekedtek az ilyen feladatok : az évente szállított kavicsmennyiség már elérte az egymillió tonnát. A vállalatokkal együttműködve megszervezték, hogy ezt a nagy mennyiségű építkezési anyagot a korábbi vegyesvonatok helyett a könnyebben, gyorsabban továbbítható irányvonatokkal szállítsák rendeltési helyére. A rendszeres irányvonatok megszervezésével lényegesen meggyorsították a kocsifordulót, s ugyanannyi vonattal évente 150 000 tonnával több kavicsot szállíthatnak. (MTI) Sípos János továbbtanul!
