Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-25 / 148. szám

1972. Június 25, vasárnap 1 oldal Képünk Indira Gandhi megérkezése után készült a Parlamentben, amikör Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke fogadta az Indiai Köztár­saság miniszterelnökét. növekedése. Akik biztosra fogadták Nixon győzelmét, aggódni és kétkedni kez­denek. A nagy kérdés: tud-e valamit felmutatni az őszig az elnökjelölt elnök Vietnamban? Elérhető kö­zelségbe hozza-e a háború végét? A maga módján — a minden eddiginél, kegyet­lenebb vietnami bombázá­sok ellenére — a Nixon- kormányzat próbálkozik is. Egyfajta kísérlet történhe­tett Kissingernek, az elnök nemzetbiztonsági főtanács­adójának, Nixon bizalmi emberének pekingi tárgya­lásai közben vagy azokkal párhuzamosan is. Látniva­ló, hogy a kínai vezetőktől azt várja Washington, hogy latba vetik befolyásukat Hanoiban es az ideiglenes forradalmi kormánynál.., A Moszkva—Hanoi—Pe­king—Washington politikai négyszögben sok minden történt az utóbbi hetekben, a szovjet—amerikai csúcs- trlálkozó után járt Le Dúc Tho Pekingben, Podgornij szovjet államfő a Vietnami Demokratikus Köztársaság­ban, Kissinger pedig tár­gyalt a kínai vezetőkkel, — egy valami azonban hi­ányzik, a közvetlen viet­nami—amerikai tárgyalás! A VDK ismételten leszö­gezte tárgyalási készségét, csak persze, nem az elfo­gadhatatlan amerikai felté­telekről. A héten ismét feszülteb­bé vált a kpzel-keleti hely­zet, mert három héttel a Tel Aviv-i repülőtéren a janán „kamikazék” által elkövetett merénylet után Izrael beváltotta a fenye­getését és lesújtott — Li­banonra. Az izraeli táma­dás egybeesett azzal, hogy az Egyiptomi Mersza Mat- ruh üdülőhelyen tanácskoz­ni kezdett az Arab Köz­társaságok Szövetségének elnöksége, Szadat egyipto­mi. Asszad szíriai és Kad­hafi, líbiai köztársasági el­nök. (Csatlakozott hozzájuk Uganda államfője. Amin tábornok is.l Az izraeli ak­ció látnivalóan kihívás volt az arab vezetők ellen. Bár- müven ellentmondásosnak tűnik, az izraeli „héják­nak” az az érdekük, hogy Kairóban, Tripoliban. vagy Damaszkuszban a háborús hangulat kerekedjék felül a józaniságon, a tárgyalásos megoldás helyett az arab vezetők a harc lehetősége­it keressék. Akkor Izrael kitolhatja a napját annak az elkerülhetetlenül bekö­vetkező fordulatnak, ami­kor mégis csak kénytelen Lesz kiüríteni egyes meg­szállt területeket. Amíg vi­szont tart a feszültség, a harcias kijelentések kor­szaka, addig Izrael birto­kolhatja ezeket a területe­ket, megpróbálhatja tovább szilárdítani pozícióit a Go- lan-íennsíkon éppúgy, mint a gazai-övezetben vagy Sarm El-Sejknél. A döntő kérdés a közel-keleti vál­ságban éppen az: kinek dolgozik hát az idő? Európában a legérdeke­sebb új fejlemény Észak­írországban adódott, ahol a hét végén megnövekedett a reménye annak, hogy rövi­desen megszűnnek az utcai harcok, a robbanások, az erőszakos cselekmények. Az úgynevezett ír Köztár­sasági Hadsereg az IRA két szárnya közül a har­cosabb, a szélsőségesebb is bejelentette: hogy kész a tárgyalásokra. (A két szárny furcsa elnevezése ismert: ..hivatalosak”, így nevezik a mérsékeltebb, ugyanak­kor baloldali szárnyat, „ideiglenesek” ez a neve a jobboldali és gyakran fe­lelőtlen akciókra is haj­landó szárnynak.) Termé­szetesen még egy esetleges tűzszüneti megállapodás sem szentírás: a problémák gyökeres megoldása (jog- egyenlőség, gazdasági hát­rányok kiküszöbölése stb,) még várat magára. A véget ért hét a magvar diplomácia szempontjából azért marad emlékezetes, mert most zajlott le Indi­ra Gandhinak, India mi­niszterelnökének hivatalos látogatása, ezenkívül a hé­ten jelentették be. hogv Rogers amerikai külügymi­niszter rövidesen Magyar- országra látogat. Az amerikai demokrata párt országos bizottságának elnöke, Lawrence F. O'Brien (balról) és Joseph Cali- fano, a bizottság tanácsosa, sajtóértekezleten nyilat­koznak a párt központi épületében megkísérelt be­törésről. Bejelentették, hogy egymillió dolláros pert ihdííanak a „Bizottság az Elnök Üjjáválasztásáért” nevezetű szervezet és „McCord Associates” nevezetű értékpapír-kereskedéssel foglalkozó vállalat ellen. Mindenütt nagy szeretettel és tisztelettel fogadták Joszip Broz Tito jugoszláv államfőt Lengyelországban tett látogatása alkalmával. Képünk pénteken reggel a varsói repülőtéren készült: Tito Edward dereknek, a LEMP KB első titkárának kíséretében búcsúzik a lengyel főváros lakóitól. Az európai biztonság és együttműködés magyar nem­zeti bizottsága szerdán ülést tartott a Népfront szék­hazában. Képünkön Garai Róbert, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, a bizottság titkára beszámolt az európai közvélemény képviselőinek brüsszeli köz­gyülésérőL Valéry Gisoard d’Estaing (jobbról) gazdasági és pénz­ügyminiszter és V. A. Kirillin szovjet miniszterelnök- helyettes Párizsban egyezményt írt alá. amelyet a szovjet—francia „nagybizottság” VII. ülésszakán fo­gadtak el. McGovern szenátor újabb hatalmas lépést tett a de­mokrata párti elnökjelöltség felé a New Y~rk á:l .in­ban aiaíoít győzelmével, amit — mint képünk mu­tatja — konfeítiesőbén ünnepel. A kezdeményezés!®! az alankiilelételig (Folytatás az 1. oldalról) kunmajsán létesülő kollé­gium, melynek alapkövét június 26-án rakják le, 216 tanyai kisiskolásnak nyújt majd otthont, várhatóan már 1973. őszén. A Bács- Kiskun megyei Tervező Vállalat építészmérnöke, Oszip András és munkatár­sai által társadalmi mun­kában elkészített terv alap­ján épülő kollégium 13 millió forintba kerül. Eb­ből 6 milliót a helyi ta­nács biztosít, 6 millió fede­zete a kollégiumi alap és egymillió a társadalmi munkavállalás. Ez utóbbi­ból már tisztes részt a te­A szocialista verseny élenjárói repelőkészítésnél teljesítet­tek a kiskunmajsaiak. — Hadd tegyem hozzá — jegyzi meg inlormátorom — tisztelet és elismerés a társadalmi gondjaink iránt oly érzékenynek és segítő­késznek bizonyult műszaki egyetemi ifjúságnak. Hisz, az ugyancsak általuk ado­mányozott kollégiumi be­rendezés nagy része is a helyszínen van már. Hét­főtől kezdve — és három turnusban váltva egymást — a kivitelező Bács-Kis- teun megyei Építőipari Vál­lalat irányítása mellett ők veszik át a terepet, meg­kezdik az alapozást. ... " P' L Kiváló aleiysépket avatlak A magyar néphadsereg­ben már meghonosodott az a szocialista versenymoz­galom, amely az alakula­toknál a katonai, politikai és a szakmai kiképzés színvonalát hívatott ma­gasra emelni. Páratlan si­kert ért el a versenyben egyik repülő alakulatunk, amelynek több alegysége szerezte meg a kiváló mi­nősítést. Az alegységek kö­zül négy már másodszor, többen pedig először bir­tokosai a kitüntető címnek. Ennek megünneplésére, a címek átadására került sor szombaton délelőtt az ala­kulatnál. A zászlókkal fel­díszített laktanyába egy­más után érkeztek nép­hadseregünk magas rangú tisztjei, köztük Stock János vezérőrnagy, országos lég­védelmi parancsnok, Len­gyel László, a megyei párt- bizottság munkatársa, üze­mek, vállalatok vezetői, pártbizottsági titkárai. Pontosan 11 órakor hang­zott fel a díszjel, s az ala­kulat parancsnoka jelentet­te Stock János vezérőr­nagynak, hogy a személyi állomány felsorakozott. A katonák és tisztek üdvöz­lése után az alakulat pa­rancsnoka felolvasta a honvédelmi miniszter pa­rancsát, amelyben az al­egységeknek a kiváló cí­met adományozta. Stock János vezérőrnagy beszédé­ben azokról az eredmé­nyekről, s módszerekről beszélt, amelyekkel ezek az alegységek a legmaga­sabb szintet érték el a ka­tonai, politikai és a szak­mai ismeretek megszerzé­sében. Végezetül sok si­kert kívánt a alegységek katonáinak és tisztjeinek további munkájukhoz. Ezután Németh István, a helyi konzervgyár Rózsa Ferenc nevét viselő tízsze­res szocialista brigádjának vezetője lépett a mikrofon elé, s meghatott szavakkal köszöntötte a repülő ala­kulat kiváló eredményt elért alegységeit. Bodor István, az alakulat egyik kiváló alegységének pa­rancsnoka tett a többiek nevében is fogadalmat, hogy az új kiképzési idő­szakban mindent megtesz­nek az elért sikerek meg­tartása érdekében. Az ünnepség egyik ked­ves színfoltja volt, ami­kor a kiváló alegységek, valamint a hozzátartozók előtt díszmenetben elvo­nult az alakulat személyi állománya, ezzel is tanúje­lét adva tiszteletének és megbecsülésének. Az ün­nepséget követően Stock János vezérőrnagy fogadást adott a kiváló címet szer­zett alegységek állománya, illetve hozzátartozói részé­re. Kempingtúra a müncheni olimpiára Olimpiai kempingtúrát szervez Münchenbe a Ma- 1 gyár Camping és Caravan­ning Club, saját, valamint a Magyar Autóklub, a KISZ, a Magyar Termé­szetbarát Szövetség tagjai részére. A klub München- környéki kempingekben gondoskodik a túra részt­vevőinek elhelyezéséről és a versenyekre belépője­gyekről. Akiknek nincs sa­ját gépjárművük, Volán autóbuszokkal utazhatnak. A túrára azok jelentkez­hetnek, akiknek már van valutakiutalásuk, vagy eb­ben ai évben erre jogosul­tak. (ÍVlTI) A Társadalmi Szemle kettős száma A Társadalmi Szemle kettős száma az idén előbb jelenik meg. A hagyomá­nyos augusztus—szeptem­beri (8—9-es) szám helyett most 7—8-as, július— augusztusit ad ki a párt elméleti és politikai folyó­irata, s ez július második felében kerül az előfizetők, olvasók kezébe. Ez a szám vezető helyen közli Aezél Györgynek a Központi Bi­zottság június 14-i ülésén elmondott előadói beszédét az állami oktatás helyzeté­ről és feladatairól.

Next

/
Thumbnails
Contents