Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-18 / 142. szám
IBODfiLUM líell-e a hangverseiaysene A szezon elejéi? megkockáztatott „prognózis” bevált: az 1971—72. évi hangversenysorozat egészében jobb, változatosabb, magasabb színvonalú volt, mint a tavalyi vagy az azt megelőző. Az előadott művek köre bővült, több valóban kiváló előadói produkciót hallottunk, új művészekkel ismerkedtünk meg — ugyanakkor nem hiányoztak a már ismert, vonzó nevek és mindenkor szívesen hallgatott művek sem. Természetesen voltak szürkébb, kevés élményt nyújtó hangversenyek is, de egy eset sem volt, amikor a negatív tényezők uralkodtak volna. Legyen elég ennyi az általános visszapillantásból. Inkább egy többször felmerült kérdést szeretnék most megvizsgálni: a bérletek számának stabilitása mellett vagy ellenére mi okozta a látogatottság időszakos, olykor érthetetlen mértékű csökkenését? A zenei élet ügyét felelősséggel magukénak érzőkben sokszor felmerült az aggodalom: hol lehtjt a hiba? Talán a műsor-összeállítás nem felel meg közönségünk igényeinek? Vagy a szervezők követnek el súlyos mulasztásokat? Esetleg az időpontok körül kereshetjük a bajok okát? Ha az első kérdésre kereksük a választ, józanul meg kell állapítanunk, hogy ’olyan műsor, olyan sorozat nincs és nem is lehetséges, amely minden zenekedvelőnek, minden hangverseny-látogatónak egyformán kedvére lenne. Ezt képtelenség is lenne számon kérnünk a rendező szervtől — de itt kell megjegyeznünk, hogy az Országos Filharmónia dramaturgiája évről évre a lehetőségekhez mérten messzemenően figyelembe veszi a helybeliek kívánságait. Vannak műsorok, amelyek természetszerűen kevesebb embert vonzanak, ilyenek, sajnos, egyelőre a mai zenét bemutató hangversenyek. Nagy hiba lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy mivel ez keveseket érdekel, tehát kortárs zenét ne játsszunk! S hogy mindjárt pozitív példát is említsek, a tavalyi szenzonban megrendezett Kadosa-estre utalok, melynek őszinte közönségsikere volt. Az idén valóban tapasztaltunk valamelyes passzivitást a modern zene iránt, de félrevezető lenne a látogatottság csökkenését a kortárs- művek arányára fogni. Valójában arról van szó, hogy közönségünk' egyre inkább válogat a kínálatból. Félreértés ne essék, én örülnék a legjobban, ha minden hangversenyen telt ház lenne, mégis az a meggyőződésem, hogy mindenkinek joga van kiválasztani a neki tetszőt. Számomra, ez nem hanyatlás, hanem éppen a fejlődés tünete. Hiszen a tv-nézőket is arra buzdítjuk, hogy ne nézzenek meg minden műsort, hanem szelektáljanak — korunk információáradatában másképpen csupán nagy mennyiségű, de felületes ismeretanyaghoz jut az érdeklődő. Miért lenne ez kárho- zatos a zenei élet terén, különösen, ha gazdag a kínálat? A felelet mégsem ilyen egyszerű. Leginkább olyankor válik problematikussá, amikor kiváló, nemzetközileg is elismert szólisták vagy együttesek hangversenyeit fogadja közönségünk közönnyel, érdektelenül. Mi lehet' az oka, hogy a nagyszerű Bartók vonósnégyes (Mozart, Beethoven és Durkó egy-egy művével), vagy a Magyar Fúvósötös hangversenye a bérlőknek csak mintegy tíz százalékát vonzotta a művelődési központ nagytermébe? Egyrészt nyilván az, hogy a kamarazene — sajnos — sokkal kevésbé népszerű ága a zeneművészetnek, mint a színesebb, „látványosabb” és ezért — de csakis ezért! — hatásosabb zenekari muzsika. Pedig hány közepes színvonalú zenekari hangverseny értékét és élményét múlta felül az említett két, felkészültségé- _ ben és intenzív zeneiségben egyaránt kiemelkedő együttes koncertje! Másfelől csakugyan a szervezés, vagy pontosabban: a tájékoztatás hiányosságai okozhatták az említett estek tátongó üres széksorait. Sokaktól hallottuk utólag: „ha tudtam volna, elmentem volna”. Elhihetjük, hogy így volt, bár nehéz elképzelni: az év elején kiadott prospektus dátumaiban alig fordult elő változás (márpedig ez a prospektus minden bérlőnek megvolt!), ezenkívül valamennyi hangversenyről plakát jelent meg és a helyi műsorkalauz is az elmúlt szezonhoz képest sokkal nagyobb terjedelemben és alapossággal foglalkozott a zenei élet eseményeivel! A tájékoztatás tehát — ha így nézzük — nem hagyott kívánnivalót maga után,, mégis elgondolkodtató, hogy Konstanty Kulira, nálunk eleddig ismeretlen fiatal lengyel hegedűművész szólóestje — éppen a hatékonyabb figyelemfelkeltés eredményeképpen — telt ház előtt zajlott le! Ez az eredményes propaganda nyilván követendő példa lehet a jövőre nézve is, de másfelől közönségünktől is joggal elvárhatjuk, hogy nagyobb figyelemmel kövesse — külön felszólítás nélirül is — a hangversenynaptár dátumait, a zenei élét küszöbén álló eseményeit. Ami a harmadik kérdést illeti, ennek föltevése sem alaptalan. Néha valóban zsúfolódnak a kulturális események, s ezek visszahatnak a látogatottságra. Az Országos Filharmónia által rendezett hangversenyeken kívül egyéb zenei rendezvények is vannak minden idényben, változó sűrűségben és nagyon különböző színvonallal ugyan (annak idején csaknem valamennyiről hírt adtunk, így akár felsorolásuktól is eltekinthetünk), de ezek is mind „teljes jogú” részei zenei életünknek, s ha hozzávesszük" a különféle irodalmi, ismeretterjesztő stb. műsorokat, számuk nem elhanyagolhatók. Ez a gazdagság is bizonyos szempontból a fejlődés jele. Annyira „fejletlek” azonban még nem. vagyunk, hogy fel ne vetődne a jobb egyeztetés szükségessége. Ha ugyanis egy hangversennyel egy időben rendeznek drámaestet — volt rá példa az idei évadban! — gkkor ez elkerülhetetlenül elvonja a közönség egyik legfontosabb bázisát és utánpótlását, a középiskolás ifjúságot. (Itt jegyzem meg, hogy a középiskolások részére rendezett ifjúsági sorozat idén tapasztalt fokozatos elnéptelenedése — melyből kiindulva a következő évben ilyen sorozatot nem/indít a filharmónia —-csupán látszólagos : a diákok többsége ugyanis a ■ mindenképpen „felnőttebb” szintű esti hangversenyeket látogatja, mégpedig egy-két esettől eltekintve igen szorgalmasan.) Tapasztalat szerint nem szerencsések a megszokottól eltérő napokon -y~ pl. szerdán vagy pénteken — tartott hangversenyek, noha tudjuk, hogy külföldi művészek esetében alig elkerülhetők. Ugyanígy kockázatos — a fent említett okoknál fogva — a téli vagy tavaszi iskolai szünet idejére kitűzni hangversenyeket , bár érre éppen Kulka hegedűestje jelentheti a szabályt erősítő kivételt. összegezés helyett azzal a közhelyszerű tétellel zárom gondolataimat, hogy a közönség „becsalogatásának” legbiztosabb módja mégiscsak az, ha minél több magas színvonalú, élményként számon- tartott hangversennyel pyerik meg bizalmát <4*.keltik fel .várakozását a rendező szervek és az előadóművé- sze^! Korber Tivadar Alattam összetört az utca. Felettem szétrepedt az ég. Köröttem kínra változott minden: a szél, a fák, s a vágy-tiizelte alkonyat. Az öröm elbújdosott. Előlem. Alig ismert pedig . És az álom. Szégyenében sáros mélybe bújt. Szegény. A holt emlék — egyszer — kivirágzik? Vagy soha tán? Ülök magamban. S senki sincs, aki gyógyítani tudná bánáti ál-hűlt szívem.. Z Aatalj'y stván: Pillanat A c" -v-t betáplálták. /■ ■ : forint, annyi szám. r - - í- étét én iszom, ketlőt-hármat egymás után. A mindennapok tövisét hogy 1 Jri'em le, én, bolond? •&”’ e'-’m ás sárga láng fényiben érj c horizont...? Balanyi Károly: Portré Diákok, szülők, tanárok Nehéz-e a történelem? Itt a vakáció. Mi is szüneteltetjük átmenetileg a Diákok, szülők, tanárok sorozatunkat és majd szeptember elejétől közöljük az eddigi cikkekhez érkezett hozzászólásokat. A történelemtanítás kérdéseit taglaló cikk publikálásával azonban nem várunk őszig. Mostanában sokat hallani a hagyományok ápolásának a fontosságáról, a korszerű nemzeti tudat kialakításának a szükségességéről. A történelemszemlélettel, a hazafias-internacionalista neveléssel kapcsolatos viták kivétel nélkül érintik — dicsérve-bírálva, javaslatokat fogalmazva, kezdeményezéseket méltatva — a história iskolai tanítását. Egyesek maximalizmust emlegetnek, mások a? érzelmi fűtöttséget hiányolják. Egyetlen tárgyról sem hallani annyi ellentétes véleményt, mint éppen a történelemről-. Mindez — közvetve — azt is bizonyítja, hogy érdekli az embereket, felismerték a történelemtanítás jelentőségét, a szocialista tudat formálásában megillető szerepét. Mind általánosabb az a felfogás, hogy a történelem valódi mozgatóinak a kutatása a jelent és a jövőt szolgálja. Azzal is segít, hogy megvilágítja a napjainkig vezető utat. Kétségtelen, hogy a diákok egy része kedvetlenül várja a történelemórákat. Szürke iskolai stúdiumnak tekinti, az adatok, tények mögött nem érzi a nagy indulatokat, tetteket, a sorsfordító elhatározásokat, törvényszerűségeket. Több tanulótól hallottunk ilyen véleményt. Király László, aki most végezte kitűnő eredménnyel a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban az első osztályt — megerősíti tapasztalataimat. — Mi a kedvenc tárgya — kérdem tőle. — A matematika, a kémia. A történelem? Kicsit száraz. Sok az adat, az összefüggéseket nem mindenki ismeri föl. Kevesen érdeklődnek a tananyagon túlmenően egy-egy esemény, híres ember iránt. Ha a televízióban érdekes könyvet mutatnak be. másnap mór keresik nálunk is az iskolai könyvtárban. De az' órák után — tudomásom szérint — senki sem kér a tananyaggal összefüggő regényt, életrajzot. Kevés talán a szemléltetés is. A gimnáziumban- — a tanárnő segítségével és biztatására — Ballagi P. András osztá!"társam vetített képeket mutatott be a görög kr1tú"ír''1.. Óriási sikere volt. Kecskemét egyik legnagyobb iskolájában jártam általános iskolába, de történelmi filmet soha nem vetítettek. A tárgy nem nehéz, csak azt sajnálom, hogy nem eléggé lelkesítő. Megköszöntük az őszinte szavakat és Iványosi Szabó Tibor megyei szakfelügyelőt kértük meg részletesebb tájékoztatásra. — Nehéz-e a történelemi — így hangzott első kérdésünk. — Nagyobb fáradságot követel, mint negyed századdal korábban. Az egykori „mesélő”, leíró t ina magasszintű intellektust, sok irányú készségei -lag ismeretanyagot feltételez. Ennek „köszönhető ;ogy történelemből évek óta többen buknak meg az . szé - ban, mint matematikából. Kívülállók éppen ez. * Ián meglepetéssel hallják, hogy a legtöbb jelessel az érettségi vizsgákon ez a tűr büszkélkedhet. A tanárok számára nagyon vigas :ta . hogy egy felmérés tanulságai szerint még mindig ez a legnépszerűbb tárgy az alsó- és középfokon egyaránt. Talán nem hat fellengzős magyarázatként: népszerűségének titka, hogy a sok irányú követelményt a sokoldalú élmények nyújtásának lehetősége ellensúlyozza. Az érdektelenség, az elszürkülés jeleit természetesen mi is tapasztaljuk, de meggyőződésünk szerint nem ez a tendencia a jellemző, noha nem elhanyagolható. Tapasztalatai szerint kihasználják-e a taná- rok az adott nevelési lehetőségeket. His7en az ifjú nemzedéket a nagy elődök példája mindig lelkesítette. — Ha a fejlődés irányát nézzük, nincs okunk különös panaszra. Ezekben a hetekben emlékezik az ország népe Dózsa Györgyre. Ma róla — és Kossuthról, Széchenyiről, a nagy királyokról, a munkásmozgalom jeleseiről — sokkal valószerűbb képet kapnak, mint bármikor korábban. Tankönyveink és tanáraink modellek helyett az egykori életet elevenítik meg, idealizált hősök helyett hús-vér embereket idéznek. Sajnos, a tankönyvi és tanári maximalizmus megakadályozza, hogy esetenként helyesbítsük a jelenhez még közelebb álló történelmi hősökről alkotott —, így vagy úgy túlzó — képet. Nagyon - fontosnak tekintem e szempontból a helytörténet tanítását. Hízelgő eredményeink ellenére súlyos adósságunkat is meg kell említeni. Rtí- tunk kívül alig van megye, amelyik nem adott a 'nevelők kezébe helytörténeti kézikönyvet! Ennek hiány" — súlyos hátrány. , — Jut-e elegendő idd a középiskolákban történelem tanitására. Milyen eredm^n^M- értek el a megyében — ezekre a kér-iós-’- - kértünk búcsúzóul választ Iványosi-Szabó T bortól. — A megnőtt követelményekhez viszonyítva az adót; óraszám eléggé alacsony: négy évfolyamra eloszt! gimnáziumban havi 11. szakközépiskolában 8. Az elmúlt évi érettségi átlag megyénkben (3.51) csak valamivel alacsonyabb az országos (3.64) átlagnál. Gyarapodó sikereink a hétköznapok szorgos munkáját dicsérik. Ebben a tanévben Losoncz Miklós az országos történelmi versenyen 6. helyezett lett (tanára: Gyenes Tibor). Ugyanitt a kiskunhalasi Szabó Miklósáé tanítványa miniszteri dicséretben részesült. Kovács SándorSé és Kuczy Károly növendékei a honismereti mozgalomban értek el kiemelkedő eredményeket. n. n. \ Varga Mihály: Szomorúság
