Petőfi Népe, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-18 / 142. szám
Cegléd piacán hangzottak el 1514 májusában Dózsa György híres szavai: „Ök szopták annyi üdőtül fogván a mü verétékenket és vérünket; immáron elbú- nak és nem mennek országunkért yíni a törökek ellen. Jertek, menjünk reájuk, a békavérekre!” E perctől kezdve űzték, támadták, karózták a nemeseket. Mert iszonyú volt az indulat, az elkeseredés. A mostani Bács-Kiskun megye területén élő emberekre vajon hogyan hatott a ceglédi riadó? Kik és hányán siettek a. felkelők táborába? A múló századokban maradtak-e fenn a kor eseményeit megörökítő dokumentumok? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ Dózsa György születésének ötszázadik évfordulóján. Istvánffy Miklós szerint „A legtöbben a pesti mezőn és ennek külvárosaiban, Váradon, Fenérvárott és Kalocsán nem kis mértékben gyülekeztek.” (A magyarok történetéből.) Miért éppen az érseki székhelyen táboroztak, megyénk területén? Frangepán érsek birtokainak nagy részét közvetlenül fenyegette a török. A népi patriotizmus és az elkeseredés egyaránt ösztönözte a pórokat. A főpap jobbágyainak a sorsa évről évre rosszabbodott. A készülődőkhöz hamar eljutott' a ceglédi események híre. Itt még forradalmibb hangulat alakult ki, mint a Pest megyehez tartozó mezővárosban. A had élén álló — ctr. Czaj- tányi István megállapításai szerint — fajszi illetőségű Nagy Antal a felkelés legharcosabb vezetői közé tartozott. Az is igaznak látszik, amit Nemeskürty István állapított meg Krónika Dózsa tetteiről című művében: „Mintha Nagy Antal és vezértársai a Dózsa főseregénél véresebb forradalmat vívtak volna, s talán ezért a lakosság rokonszenve is kevésbé kísérte őket.” Ehhez a hadtesthez csatlakozhattak a Baja környékén gyülekezők. Bizonyított ugyanis, hogy Nagy Antal irányításával dél felé vonultak. Frangepán a megerősített Bács várába húzódott előlük. Tarthatott a környékbeli parasztoktól is, hiszen a déli végeken már korábban gondjai voltak a huszita tanok'hirdetőivel. A papi tizedet is csak erőszakkal tudta behajtani. Érthető, hogy a nagy műveltségű, ám a hivatalos jegyházi álláspontot védelmező és utólagosan is igazoló Katona István elfogultan fr az eseményről a kalocsai egyházmegye történetét feldolgozó művében. „A jóságos főpásztor igen veszélyes helyzetbe jutott, amikor a keresztesek Kalocsán és Bácson nagy számban gyülekeztek össze... Lőrinc ceglédi pap megszállta embereivel Bács megyét.” A déli végeken élő rácokat sikerült — feltehetően a vallási ellentétekre való hivatkozással — a keresztesek ellen mozgósítani. A harc eleinte váltakozó sikerrel folyt. Kamonc alatt és Baksafalvánál a kalocsai és bácsi tábor harcosai megfutamították a rácokat. Egy ferencrendi szerzetes 1535-ben keltezett levele Szerint a csaták Baja és Szabadira közötti térségben súlyos pusztításokat okoztak. Említi Szentlő- rinc romlását. (A dokumentumot a Történelmi Tár 1891-es évfolyamában publikálták.) A temesvári csatavesztés eldöntötte a háború kimenetelét. A szörnyű véget így írja le Katona István: „Lőrincz pap a csatából menekülve Bács megyébe iparkodott és ott kalocsai földön- Nagy Antal fölkelő vezérrel a szerencsétlenül megkísérelt háborús terveket megint felújították... Ugyanis Antal útközben értesülve György vereségéről, Kalocsa felé húzódott vissza. Bánfi Jakabot küldték ki leverésükre... Értesültek, hogy azok Apáthitól nem messze táboroznak ... Csak egy éjszakai pihenést engedélyezett katonáinak, aztán hadrendben ellenük indult... A nekivadult emberek olyan elszántsággal és harci vágy- gyal csaptak össze, hogy több mint két órán át egyik fél javára sem mutatkozott győzelem. Végül Antal lovát golyó járja át... őt bekerítik és elfogják.” Ulászló Budán négyfelé vágatta. A jezsuita történetíró elismerően ír a keresztesek vitézségéről. Ve- rancsics a legyőzőitek szörnyű kínjait örökítette meg. A rácok a legnagyobb kegyetlenséggel öldösték a gyerekeket és az asszonyokat... A kunok többsége támogatta a forradalmi harcot. Főként közvetett bizonyítékok igazolják ezt az állítást. Többek között a parasztsereg leverése után Budán kiadott megtorló intézkedések külön, rájuk vonatkozó passzusa: „A kunok a király jobbágyai — bárhol lakjanak —, mind adó, a szolgálat és a tized fizetésre, mind a szolgálattételre az ország más parasztjai módjára köteleztetnek.” Elvesztették tehát kiváltságaikat. Hibát követnénk el, ha a történelmet a számunkra rokonszenves eszmék, felvilágosult gondolkodásunk példatárának tekintenénk, ahonnan mindig a népünkre, szűkebb hazánkra, küzdelmeinkre kedvező tényeket idézhetjük. A mostani megyeszékhely lakosai féltették, -védték jogaikat, kiváltságaikat, kertjeiket a vonulás közben kétségtelenül fegyelmezetlenkedő fegyveresektől, és ezért távoltartották őket a várostól. Kecskemét és a szomszédos Nagykőrös népe nem ismerte a szoros jobbágyi kötöttségeket. (A három város szövetsége később alakult ki. Ez időben a ceglédiek, immár egy évtizede elkeseredett harcot folytattak az önkényeskedő földesúrral.) Hornyik János, Kecskemét város történetének első kötetében így vélekedik: „Csak a szóhagyomány tartotta fenn: mikép ama gyilkolva pusztító pórhadhozi csatlakozásra érdekük nem lévén, őseink a felhívásnak nem engedtek, sőt ellenállást kísérlettek.” Szokolay Hártó János, Kecskemét történetlrat! Ismertetésében, 1846-ban — nem tudni milyen bizonyítékok alapján — fenntartás nélkül elfogadja a szóbeszédet. i Négyezer lakosink hirtelen felköltek, A’ gyülevészekből nagy számban leöltek, Szomszédos Kőrös is derekasan vívott ’S a győzedelmen közös billikomot ivott Katona István művéhez hasonlóan ebben a könyvben is csodálattal szólnak a keresztesek és különösen Dózsa bátorságáról: „Leírhatatlan rendületlenséggel állotta ki a’ borzasztó kínokat, és kétessé tette, ha váljon nem egy olly’ hős vérzett-e el benne, kit csak az akkori idők szelleme és a’ mindenütt divatozó földesúri visszaélések’ ingerlései tüzeltek arra, hogy borzasztó fenevaddá alakuljon át — annyi bizonyos, hogy az adózó nép sorsa hónukban ezentúl még sokkal sanyarúbbá lett.” Ennyit tudunk a parasztháború megyei vonatkozásairól. (Szívesen közölnénk újabb adalékokat tartalmazó cikkeket.) Sjanos, a dokumentumok nagy része elpusztult. A nép azonban mindig megőrizte emlékét, s Dózsa nebe az igazságért, a társadalmi fejlődésért vívott harc jelképévé vált. Heltai Nándor Dózsa nevével Kecskemétről Félegyházának haladva az E—5-ös úton, a kileficvenötödik kilométerkőnél kell befordulni a bekötőűtra, ha a városföldi Dózsa Termelőszövetkezetbe akar eljutni valaki. Megalakulásának idején, 1949-ben még így nevezték: Dózsa György Termelőszövetkezet. Teljes névvel. A mai bélyegzőkön már csak a vezetéknév maradt meg. Az emberek is csak így emlegetik: „Megyek a Dózsába.” A szomszédos szövetkezetét „Boldogulás”-nak hívják. Ezen nincs mit magyarázni — azt jelenti, ami. Dózsa azonban történelmi személy, valaha forradalmi tettet hajtott végre, és bizonyosan nem véletlen, hogy éppen egy termelőszövetkezet választotta névadójának. De vajon többet jelent-e Dózsa egy puszta hangsornál a szövetkezet dolgozóinak, ismerik-e névadójukat? Vagy „a Dózsa” ebben az összefüggésben csupán magát a szövetkezetét jelenti, jelöli, annak földjét, épületeit, gépeit? „MONDTAK MÄR RÖLA VALAMIT” Az út mentén építkeznek. Már félig kész a szövetkezet új irodaháza. Itt lesz a klubterem is. A malterkeverő gépet Farkas Sándor kezeli. — Mióta tagja a szövetkezetnek? — kérdem a bemutatkozás után. — Megalakulása óta. Azzal a tizenkét hold földdel léptem be, amit negyvenötben kaptam a hét gyerek után. Mondom-neki, mi járatban vagyok. Dózsa-évfor- dulóra készülődünk. Tud-e arról, hogy a termelőszövetkezet is riiegünnepli ? — Nem hallottam róla — válaszol. — Nemigen van nekünk arra időnk, hogy foglalkozzunk vele. — De azt csak tudja, ki volt Dózsa György? Megvonja a vállát. Tanakodik. — Egyszer már mondta valaki, de elfelejtettem — mondja végül. — Azóta szóba se jött. Ezután pár szóval elmeséltem neki. mit csinált Dózsa, milyen csatákat vívott parasztseregével,, s mi lett végül a sorsa. — Szegény, de elbántak vele — mondja a végén sajnálkozva. — Dehát erről még igazán nem hallottam semmit. Befordulok az iskola melletti dűlőútra. A hatalmas kukoricatábla szélében egy ember kapálgat. Tiszteletre méltó vállalkozás, hiszen a tábla hosz- sza lehet vagy másfél kilométer. Megállók, bemutatkozunk egymásnak. Adamik György, itt lakik a tábla melletti tanyában. — Tudja-e hogyan választották Dózsa György nevét? — kérdem némi bevezető után. — Nem tudom én -r- mond.ia, és hátrafelé tekintsek — Megérkezett az állatorvos, oltja a malacokat — magyarázza. — Ne haragudjon, de bekell mennem. Menet közben még megtudtam. hogy a kilométerre levő központba csak igen ritkán -látogat be. Itt a tanya, itt a hatalmas kukoricatábla, meg az állatok — ezzel foglalja el magát. ütvén év körüli bácsi közeledik kerékpáron. Intek, megáll. Kedélyesen elbeszélgetünk. Kérdésemre — némi töprengés után — tizenkilenc évre becsüli a szövetkezetben eltöltött idejét. A sertésfiazta- tóban dolgozik. „Hallott-e már Dózsa Györgyről valamit?” Hogyne hallott volna, mondja, Olvasott is (Itt a szövetkezetben mondtak már róla valamit?” Arra nem emlékszik. A filmet se látta; nincs ideje moziba járni. ÉVENTE TÍZ ŰJ HÁZ Török Péter, a szövetkezet párttitkára a megalakulás óta itt van. — Augusztus 20-án lesz nálunk Dózsa-ünnepség. Sajnos, ez ideig nem sokat foglalkoztunk névadónkkal. Ennek magyarázata sokoldalú, de lényege egy: túlságosan elfoglaltak bennünket a gazdasági problémák. Nehéz volt az 1949-es kezdés — szinte a semmiből kellett kiindulnunk. Szétszabdalt földterületek, közbeékelt magángazdaságok — __ gép meg egy se. Az első két kormos traktort 1961-ben vettük, azóta tízmillió forint értékű gépünk van. Tizenkét elnöke volt a szövetkezetnek 1961-ig. Némelyik évben kettő is. az idő folyamán csatlakozott hozzájuk a szomszédos „Törekvés”, a nyárlőrinci „Petőfi”, a hetényegyházi „Micsurin”. Ez utóbbi később a kecskeméti „Petőfihez” társult. A mostani elnök, Kürtösi Károly 1961 óta látja el az elnöki teendőket — a szövetkezet pedig szemmel láthatóan fejlődik. A gépparkról már szó esett. Dózsa egykori katonáinak utódai, volt zsellérek, nincstelenek most jutottak el odáig, hogy a szétszórt. düledező. egészségtelen tanyákból kiköltözhetnek. A szövetkezet ingyen telket ad az építeni szándékozóknak a bekötőút mellett, ahol villany is van. Húszezer forint az építési segély, ehhez hozzájárul ezer forint áru fuvar, önköltséges áron. Ha minden jól megy, ebben' az évben tíz ház készül el. s a további öt év alatt még ötven. Nem kell a gyerekeket háton cipelni az Iskolába, keresztül a sártengeren. SZOBOR ÉS REPÜLŐGÉP A szobában, ahol beszélgetünk, a szekrény tetején Dózsa mellszobra áll. Tavaly vásárolták Pálffy Gusztáv, kecskeméti szobrászművésztől. Egyelőre nincs hol tartani, kevéssé van szem előtt, de ha majd az új épület elkészül.,, Nagy szárnyú repülőgép áll a földek közepén. Az idén alkalmazzák először a „repülős módszert” a szövetkezetben. Kurucz Bálint, a legfiatalabb" brigádvezető, alapszervi KISZ-titkár mellettem áll, beszélgetünk. Alapszervük névadás előtt áll. Dó-' zsa György nevét veszi fel. Igen, ők már jobban ismerik a nagy parasztvezért. Kurucz István ráadásul a kiskunhalasi Dózsa György Mezőgazdasági Technikumban végzett. A szövetkezet dolgozói pedig a sok anyagi gond után most már eljutnak odáig,, hogy az 1949-ben minisztériumi javaslatra választott „Dózsa” név valódi tartalmával, a parasztok vezérének életével rríegis- merkedjenek,, — ' ~ Lakatos Attila _ Juhász Gyular Dózsa után Fekete éj bakacsinja Ráborul a rónaságra, Mint a kopó, jár vadászni Szapolyai katonája. Eltiport tűz hamva mellett Révedünk a kerek égre, Őszi szél fű a subánkba, Hallgatás a nóta vége. Nagy uraknak vára fénylik, Nagy kutyáknálc szava hangos, Kicsi kunyhók csöndje rémes, y Véres farsang tora van most. Suba alatt összenéznek Bús legények, de nem szólnak Káromkodás lenne úgyis-, . ' Várni kell, mit hoz a holnap' Varjú károg a határban, Kovácsolnak még az ácsok, Fekete éj bakacsinja, Bíbor lesz majd a palástod. Szappanos István: Dózsa A parasztháború eseményei a mai Bács-Kiskun megye területén
