Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-05 / 104. szám
I 3. oldal 1973. május 5, péntek Hármas arab csúcstalálkozó Jelűitek és ellenjelöltek Alig zajlottak le a massachusetts-i előválasztások (próbaválasztásoknak is nevezik, nehezen találva rá az angol „primary” magyar megfelelőjére), már sor került rájuk Ohioban, sőt mire e cikk megjelenik, a Tennessee állambeli előválasztások is lezajlanak. Ezek a próbaválasztások (nevezzük most így, a másik nevén) a republikánusok szempontjából érdektelenek: aligha vitás, hogy ők ismét Nixont jelölik elnöknek, s nem mást. Annál keményebb a küzdelem a demokrata párti politikusok között: ki legyen az, akit végül is a párt júliusi, Miami B eachben sorra kerülő konvencióján arra jelölnek ki, hogy az őszi elnökválasztáson Nixon ellenfele legyen? Az előválasztások eddigi alakulása szerint, a demokraták korábbi elsőszámú jelöltje, Muskie szenátor visszaesett és tulajdonképpen két fő esélyes maradt a porondon: Humphrey, aki Johnson alelnöke volt és aki 1968-ban vereséget szenvedett Nixonnal szemben, és McGovern szenátor, aki első volt a washingtoni politikusok között — már 1963-ban! —, aki elítélte a vietnami háborút, s azóta is következetesen harcol ellene. McGovern a békejelölt, a liberális és haladó felfogásúnk embere, az úgynevezett amerikai új baloldal jelöltje. Programja: azonnal kivonni minden amerikait Vietnamból, harmadára csökkenteni a katonai kiadásokat, jelentősen növelni a gazdagok adóját és a többletbevételekből lakásokat építeni, társadalombiztosítást fejleszteni, környezetvédelemre költeni. Csakugyan rokonszenves program, s ezért örvendetes, hogy McGovern eddig váratlanul és meglepően komoly sikereket aratott, ha nem is ő lesz a demokraták elnökjelöltje — mert soha még nem volt rá példa, hogy ennyire baloldali (amerikai viszonylatban baloldali) politikust jelöltek volna elnöknek —, ha nem a sokkal dörzsöltebb politikus és lényegesen kevésbé progresszív Humphrey (a politikai valószínűség emellett szól), akkor is figyelemre méltók az elő- választási eredmények. Kiderül belőlük ugyanis, hogy a Nixon-kormánnyal elégedetlenek, a vietnami háborít befejezését követelők, a haladó társadalmi intézkedések hívei McGovern párthívei — sokkal többen vannak, mint azt Washingtonban elképzelték. KAIRÓ Miután Bumedien elnök május elsején bejelentette, hogy országa kész részt venni hadseregével és gazdasági erőforrásaival az izraeli agresszió ellen vívott harcban, Kairóban rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak Szadat algériai látogatásának, illetve Szadat egypitomi, Kadhafi líbiai és Bumedien algériai elnök hármas csúcsértekezletének. Egyiptomi politikai körökben arra számítanak, hogy a hármas csúcstalálkozó nagy fontosságú kezdeményezéseket tesz az arab erőforrások mozgósítása és az arab akcióegység megvalósítása érdekében. A küszöbönálló politikai és katonai megállapodások, elhatározások súlyát elsősorban az adja meg, hogy Egyiptom, Algéria és Líbia a haladó arab világ legjelentősebb katonai és gazdasági erőit képviseli. Kairói értékelés szerint Szadat elnök ugyancsak az arab akcióegység jegyében utazik szombaton Tunéziába, majd hétfőn Líbiába. NEW YORK Gunnar Jarring, az ENSZ-főtitkár közel-keleti különmegbízottja szerdán New Yorkban Waldheim főtitkárral, valamint Te- koah és Magid izraeli, illetve egyiptomi ENSZ-kép- viselőkkel találkozott. A Reuter szerint ismét bebizonyosodott, hogy nincs olyan közös alap, amelyről kiindulva Jarring küldetését aktivizálni lehetne. A svéd diplomata napokon, esetleg órákon belül visszatér Moszkvába, ahol, mint ismeretes, hazája nagykövetségét vezeti. TEL AVIV Izrael nem adja fel a gázai övezetet — jelentette ki szerdán parlamenti képviselők előtt Galili tár- canélküli miniszter, Golda Meir belső bizalmasa. Galili szerint, ha béketárgyalásokra kerül a sor, császárváros utcáin mezítlábas és éhes katonák garázdálkodnak. A Quang Tri tartományi székhely felől érkezett katonák Huéban felgyújtották az egyik legnagyobb vásárcsarnokot és a tűzoltókat még a tűzvész közelébe sem engedték. PÁRIZS Immár Dél-Vietnam 44 tartományában bontakozott ki népi felkelés és e felkelés éppen a legnépesebb tartományokban a legerőteljesebb — hangsúlyozta Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere, a párizsi viet- nam-konferencián részt vevő DIFK-küldöttség vezetője abban a nyilatkozatban, amelyet csütörtökön reggel közölt az Huma- nité. Binh asszony e nyilatkozatában rámutat arra, hogy bár a hírügynökségek jelentéseinek középpontjában, elsősorban a három nagy fronton folyó offenzíva eredményei állnak, e népi felkelések ténye még jelentősebb ennél, mert hiszen épp olyan vidékeken bontakoztak ki a legnagyobb erővel, amelyeket Saigon eddig „apatagja, továbbá magas rangú állami tisztségviselők különböző török minisztériumokból és mások. A sors kegyetlen iróniájaként emlegetik, hogy a gépen tartózkodó igazságpárti szenátor néhány napja maga is azok közé tartozott, akik jóváhagyták Denzin Gez- misnek és társainak halálos ítéletét, most pedig ennek a végrehajtásától függ a saját élete is. RÓMA Az állítólagos „vörös osztagok” a gerillaháborúra készülő szélsőséges csoportok terveiről újabb részleteket hoznak nyilvánosságra a milánói igazságügyi hatóságok. Űjabb letartóztatások is történtek az ún. parlamenten kívüli szélsőséges csoportok tagjai körében. Ezek a csoportok állítólag terveket készítetIzrael „követelni fogja az araboktól ' gázai jelenlétének elismerését, hogy erről a területről ne indulhasson többé ellenséges akció Izrael ellen”. Hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy Ra- sid A-Saua, Gáza város polgármestere nemrégiben felszólította az ENSZ-t, hogy vegye saját felügyelete alá az övezetet, mert „Izraelnek szándékában áll annektálni azt”. BUKAREST Csütörtökön délben Bukarestbe érkezett Golda Meir izraeli miniszterelnök, aki Ion Gheorghe Maurer miniszterelnök meghívására hivatalos látogatást tesz Romániában. Az otopani repülőtéren az izraeli vendég fogadására megjelent Maurer miniszterelnök, Corneliu Ma- nescu külügyminiszter, valamint több más hivatalos személy. A repülőtérről Golda Meir és kísérete szálláshelyére hajtatott. (MTI) tek a torinói Fiat-művek két vezetőjének elrablására^ Más változat szerint több, a politikai és gazdasági életben vezető szerepet játszó személyiség elrablását és zsaroló céllal történő fogvatartását tervezték. Andreotti miniszterelnök szerdai sajtóértekezletén „igazi komoly gerillaháború” veszélyét emlegette. Elnapolják a Vielnam-konferenciát SAIGON Üjabb sikert értek el csütörtökön virradóra a Hűé irányába előrenyomuló dél-vietnami felszabadító erők. Saigoni jelentések szerint tüzérségi támadást intéztek a volt császárvárostól délnyugatra levő „Nancy” tüzérségi támaszpont ellen, majd rohammal el is foglalták. A hazafias erők csütörtök reggel Hűétől 28 kilométerre nyugatra és 16 kilométerrel délnyugatra építettek ki állásokat. Az amerikai légierő B—52-es repülőerődei az éjszaka folyamán is bombázták a volt császárváros környékét. Quang Nam tartományban a felszabadító erők ostromgyűrűt vontak Que Son város köré. An Loc térségében a helyzet változatlan. A B—52-es stratégiai repülőgépek csütörtökre virradóra 18 hullámban támadták Kontum, Quang Tri, Thua Thien, valamint An Loc térségét. HUE Demoralizálódott és részeg saigoni katonák tartják rettegésben Hűé városát — jelentik a nyugati hírügynökségek. A volt Ankara hallgat A bolgár főváros repülőterén. ahol a török légi- társaság eltérített gépe most már több mint huszonnégy órája vesztegel, a helyzet ez ideig változatlan; továbbra sincs hivatalos válasz Ankarából. Szófiába érekezett török újságírókat a reggeli órákban a gép közelébe engedték. Tanúi lehettek annak, hogyan szállítják be a reggelit a csendben veszteglő DC—9-esbe. a gépet eltérítő fegyveresek közül azonban senki.nem nyilatkozott nekik, ók csak az ankarai kormány válaszára kíváncsiak, ám ez egyelőre várat magára. Közben a gyengélkedők száma az utasok között tizenegyre emelkedett, ezek nagyobb részét a repülőtéren ápolják. Az újságírók közt elterjedt hírek szerint a gépen tartózkodik több neves török sportoló is, állítólag a török válogatott labdarúgó-csapat néhány Leiartóztatások Olaszországon cifikálás mintaképének” tekintett. A párizsi Vietnam-kon- ferencia 149. ülésén az amerikai és saigoni delegációk ismét félbeszakították és határidő nélkül elnapolták a konferencia munkáját. Porter nagykövet, az amerikai delegáció vezetője az ülés után újságírók előtt kijelentette: Lám nagykövet (a saigoni rendszer képviselője) az ülés végén — az amerikai delegációval egyetértésben — közölte: a két küldöttség nem hajlandó részt venni a jövő heti ülésen és nem hajlandó arra sem, hogy kitűzzék a következő ülés időpontját. Xuan Thuy, a VDK-de- legáció vezetője az ülés után újságírók előtt rámutatott arra: az amerikai delegáció a múltban már több ízben félbeszakította a konferencia munkáját és ezt mindig a hadműveletek újabb fokozása, a VDK elleni támadások újabb félbeszakítása azt mutatja, hogy a Nixon-kormány a háború különösen súlyos eszkalációjára készül mind a VDK, mind pedig Dél- Vietnam lakossága ellen. A gép utasainak ellátását a bolgár szervek folyamatosan végzik, s a betegek is elismerően nyilatkoztak arról a gondoskodásról, amelyben a bolgár egészségügyi szervek részesítik őket. Meglátogatta a betegeket a szófiai török nagykövet, aki valamennyi diplomatájával együtt szinte állandóan a repülőtéren tartózkodik. 1 fövő hétre halasztották a ratifikációs vitát BONN Willy Brandt és Rainer Barzel félórás csütörtöki eszmecseréjén olyan egyezség született, hogy a parlament ügyrendi bizottságának a ratifikációs vita kedd—szerdai lebonyolítását javasolják. Eszerint a szovjet—nyugatnémet, illetve lengyel— nyugatnémet szerződések törvénybe iktatásáról kedden kezdődne meg a vita, s szerdán kerülne sor a szavazásra. Ahlers, a kormány sajtótitkára közölte, hogy Brandt „óvatos derűlátással tekint” a közelgő fejlemények elé. Péntek délelőttre egyébként kitűzték a parlamenti pártok vezetőinek újabb találkozóját. Közben a pártok alkalmi munkabizottságai tovább tanácskoznak. Ismeretes, hogy Brandt kancellár és Barzel CDU- elnök szerdán megállapodott abban, hogy az ellenzék „fenntartásainak” megvizsgálására és egy esetleges közös nyilatkozat előkészítésére három bizottságot állítsanak fel. A szabaddemokrata párt parlamenti frakcióüléséről annyi szivárgott csupán ki, hogy a bizottsági megbeszélések eddigi eredményét „jó kiindulási alapnak” tekintik a további közös erőfeszítésekhez. Szovjet—amerikai tárgyalások MOSZKVA A két fél megállapodása ! értelmében a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői csütörtökön Washingtonban folytatták tárgyalásaikat az esetleges tengeri és légi összeütkökapzések megelőzésével csolatos kérdésekről. A szovjet küldöttséget a megbeszéléseken Vlagyimir Kaszatonov flottaten- gemagy, a szovjet haditengerészeti flotta főparancsnokának első helyettese vezeti. Vallott a fegyverkereskedő SAN JÓSÉ Blumenthal fegyverkereskedő a San José-i bíróságon azt vallotta, hogy Angela Davis egy fiatal néger társaságában felkereste őt 1970. augusztus 5- én és 35 dollárért egy spanyol gyártmányú fegyvert vásárolt tőle. Ezt a fegyvert találták meg később a San Rafael-i bírósági épületben lezajlott incidenst követően. Davis kisasszony kísérőjében Blumenthal egy későbbi leírás nyomán Jonathan Jacksont ismerte fel. A fegyverkereskedő volt a per 71. tanúja. Világtükör Kissinger nem utazik. Japán politikai körökben csaknem bizonyosra veszik Kissinger tokiói látogatásának újabb elhalasztását. Mint ismeretes, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának április közepén kellett volna Tokióba érkeznie, de útját elhalasztották a vietnami helyzet miatt. Időközben Kissinger megfordult Moszkvában, de erről a japánokat „előzetesen” tájékoztatták, s a japán kormány a moszkvai utat „megértéssel” fogadta. Jólértesült külügyi források szerint nem valószínű, hogy Kissinger eljut Tokióba Nixon elnök moszkvai látogatása előtt. Az akupunktúra és a Fehér Ház Dr. Walter Tkach, Nixon elnök személyi orvosa közölte. a Fehér Ház. hamarosan hivatalosan engedélyt kér a kínai kormánytól, hogy amerikai orvoscsoport utazhasson Kínába és helyszínen tanulmányozhassa az akupunkturális érzéstelenítést. Dr. Tkach szintén tag-' ja volt annak a küldöttségnek. amely az elnököt kiérte kínai útián. (AFP) Bomba az iroda előtt Bomba robbant csütörtök hajnalban a BOAC brit légi társaság teheráni irodája előtt. Ugyanebben az időben Stockholmban is bombamerényletet követtek el. ezúttal a török légitársaság ottani hivatala ellen. Senki sem sérült meg, robbanások csekély anyagi károkat okoztak. A rendőrség nyomozást indított Soltaui vonatszcrencsétlenség A nyugat-németországi Soltau és Bucholz között csütörtök reggel eddig kide- rítetetlen okból egymásnak rohant egy katonai szerelvény és egy tehervonat. Hárman meghaltak, huszonötén megsebesültek. Sok az életveszélyes sérült. Égiháború Mexikóváros fölött Heves vihar söpört át Mexikóvároson és környékén az éjjel folyamán. A felhőszakadással kísért égi- háború következtében sok ház összeomlott, csaknem negyvenen meghaltak. Fidel Castrót meghívták az NDK-ba Berlinben csütörtökön hivatalosan közölték, hogy Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt első titkára, a forradalmi kormány miniszterelnöke párt- és kormányküldöttség élén június közepén a Német Demokratikus Köztársaságba látogat. Castrót. Erich Honec- ker, az NSZEP KB első titkára és Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke hívta meg. (ADN) Szavazott a brit alsóház A brit alsóház minimális szavazati többséggel (269:265 arányban) leszavazta az ellenzéknek azt a kiegészítő indítványát, hogy Nagy-Britannia ne ismerje el a Közös Piac tagországai közötti szabad tőkemozgás elvét. A rendkívül alacsonv szavazati többség az EGK- ba való brit belépés ellenzőinek erősödését mutatja.