Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-28 / 124. szám

8. oldal 1972. május 28, vasárnap — Ferenczy rendőrkapitány Mikoványi Dezső. Kiskun­félegyháza, Deák utca 17. szám alatti lakos ügyében arra az ügyiratra válaszul, amelyre ez volt feljegyez­ve: „Bűnügyi osztálynak azzal adom ki, hogy kérel­mező politikai megbízha­tatlanságáról tegyen jelen­tést”, a következőket ter­jesztette elő: „Tisztelettel jelentem, hogy Mikoványi Dezső volt kir. járásbírósá- gi végrehajtó, a kommuniz­mus alatt annak érdekében elkövetett hatóság elleni erőszak bűntette miatt - a Kecskeméti Kir. Törvény­szék által egyévi börtönre ítéltetett. Ezenkívül vörös­katona és forradalmi tör­vényszéki jegyző volt, így politikailag megbízhatatlan. A kecskeméti törvényszék ítélete nincs meg irattá­runkban. az elítélésre vo­natkozó adatokat a kecske­méti kir. ügyészség által megküldött kimutatásból jegyeztem ki.’! — A székesfehérvári kerü­leti főkapitány jelentésében a következőket olvashat­juk: „Felsoroljuk azokat a helyeket, amelyeken a Ma­gyarországi Földmunkások Országos Szövetségéhez (Szoc. Dem. Párt) tartozó helyi csoportok rendes ve­zetéssel bírnak. Cegléd, Dölle, Mihály, Dölle Vil­mos, Szolnok, Mezei And­rás, Jancsó István, Balázs István, Mezőtúr. Szekerdi Tamás, Űjkécske, Arató Géza, Mackievits József, Ormospuszta, Bárány Lő­rinc. Mindezeken a felso­rolt helyeken a Vági párt is működik, mégpedig rej­tett módon, ám megbízott­jainak személyi kiléte meg­állapításban van, és mi­helyt pontos névsort ka­punk, pót jelentést teszünk. — A kiskunfélegyházi rendőrkapitányság vezetője 27-én Spiller Dezső rádió­vevőkészülékének beszol­gáltatásával kapcsolatosan a következő határozatot hozta: „Spiller Dezső kis­kunfélegyházi, 1873. évi szül. izr. kereskedő foglal­kozású, kiskunfélegyházi la­kost a birtokában levő Orion gyártmányú 3+1 lámpás ráaió-vevőkészülé- kének használatától a (vo­natkozó rendelet) biztosí­tott jogkörömmel eltiltom és kötelezem, hogy a fent leírt rádió-vevőkészülékét jelen véghatározatom kéz­hez vételétől számított 24 órán belül a kiskunfélegy­házi rendőrkapitánysághoz szolgáltassa be. Indoklás: Fent nevezett rádiókészüléke a külföldi rádióadások vételeire alkal­mas, széles körű megfigye­lés és nyomozás során meg­állapítást nyert, hogy a há­borús híreket ellenséges rá­dióállomások híreinek véte­le után, ezen nagyobb ve­vőkészülékek tulajdonosai hozzák forgalomba, minek megakadályozása fontos ál­lami érdek. Spiller Dezső alaposan gyanúsítható az­zal, hogy a rádió-vevőké­szülékét az ellenséges kül­földi rádióállomásoknak az állam érdekeit veszélyezte­tő hírei vételére és tovább­terjesztésére használja fel, ezért őt a készülék haszná­latától kellett eltiltanom és a készülék beszolgáltatásá­ra kötelezem. Véghatároza­tom azonnali végrehajtását közérdekből rendeltem el.” — Ugyancsak 23-án ha­sonló tartalmú véghatáro­zatot kapott dr. Blau Jenő, kiskunfélegyházi lakos is. „Dr. Blau Jenő hódmezővá­sárhelyi, 1883. évi szül. izr. ügyvéd, kiskunfélegyházi lakost a birtokában levő Standard gyártmányú 3+1 lámpás rádióvevőkészüléké­nek használatától (a vonat­kozó rendelet) biztosított jogkörömben eltiltom és kötelezem, hogy a fent ne­vezett rádiókészüléket jelen határozatom kézhezvételé­től számított 24 órán belül a kiskunfélegyházi rendőr- kapitánysághoz szolgáltas­sa be.” — A Kecskeméti Lapok 25-én jelentette: „Most ér­kezett haza Ausztriából Gál József volt városi főintéző, aki örvendetes hírt hozott magával. Mindeddig ott volt a kihurcolt városi mé­nes mellett és így a mint­egy 100—120 ló jelenleg is megvan. Egyúttal beszá­molt arról, hogy a hazaho­zatali kormánybiztosság a ménest a legrövidebb időn belül hazahozza és átadja Kecskemét városának.” — A Központi Statiszti­kai Hivatal befejezte az el­lenforradalom következté­ben meghaltak és sebesül­tek összeszámlálását. A je­lentésből megtudtuk, hogy az október 23-án kirobbant fegyveres ellenforradalom­ban 2700 magyar állampol­gár vesztette életét. A fő­városban 1945-en haltak meg. Az állami egészség- ügyi szolgálat 1956. október 23-tól az év végéig mintegy 20 ezer harci cselekmények következtében megsebesült személyt részesített kezelés­ben. — A megyei tanács, fel­mérve az ivóvízellátás tart­hatatlan helyzetét, egy víz­ügyi értekezleten úgy hatá­rozott, hogy mozgalmat in­dít, miszerint 1939-ben min­den ötszáz falusi lakosra jusson Bács-Kiskun megyé­ben egy-egy jó vizű kút. A mozgalom első eredménye­ként Géderlak község taná­csa, a lakosság óhajának megfelelően, a napokban közölte a megyei tanács végrehajtó bizottságával, hogy törpe vízmüvet létesít. — A Tóth Kálmán ünne­pi hét keretében Baján megalakult a Tóth Kálmán Társaság. Az alakuló köz­gyűlést a tanácsháza dísz­termében tartották a Baján élő írók, képző- és zenemű­vészek. valamint különböző tudományos munkát végző értelmiségi dolgozók rész­vételével. Felvidéki István, a Tóth Kálmán Társaság előkészítő bizottsága mun­kájáról számolt be, majd ismertette a társaság célki­tűzéseit. Az MSZMP részé­ről Karajkó János elvtárs, a tanács részről pedig Vin- cze Ferenc tanácselnök mondotta el hozzászólásá­ban, hogy mit várnak a vá­ros dolgozói a most meg­alakult társaságtól. — Kecskeméten 24-én a városi tanács nagytermé­ben az MSZMP városi in­tézőbizottsága mintegy há­romszáz résztvevővel párt- aktíva-értekezletet tartott. A beszámolót élénk vita kö­vette, melynek során tizen­heten szólaltak fel. Ezt kö­vetően a volt intézőbizott­ságot 35 tagú pártbizottság­gá egészítették ki. — A fővárosi bíróság el­nökétől szerzett információ szerint Francia-Kiss Mihály hírhedt ellenforradalmár bűnügyét június 4-én kez­dik tárgyalni. A nyomozás adataiból kitűnik, hogy Francia-Kiss Mihály lelki­ismeretét 104 gyilkosság terheli. Az ügyész 76 tanút sorakoztatott fel a vád bi­zonyítására. Mezőgazdasági könyvespolc Munkában is társ a virág A munkában is társ a vi­rág éppen úgy, mint pihe­nésünkben, vagy éppen a szórakozásban. Az már megszokott manapság, hogy aki törődik otthonával, az növényekkel, virágokkal dí­szíti. Még az is természetes, hogy szórakozóhelyeken, ét­termekben, igényes áruhá­zakban és üzletekben gaz­dag a növénydísz, a belső építészek, lakberendezők munkája nyomán. Csak a munkahelyeken, gyárakban találkozunk ritkán a növé­nyekkel. Pedig a munka­hely harmóniájára a kül­sőségekben is mindenütt szükség van, s a célszerű­ségen túl a szépség is se­gíti munkánkat. Az új iro­daházakban, gyárakban ál­talában már külön helye van a növényeknek. Nem elegendő azonban néhány cserép virágot meg­vásárolni és kitenni. A ki­választás szempontjait, a sokféle lehetőséget mind elmondja ez a könyv. Állatvédelmi hét Tragikus közúti baleset Solt határában Tragikus szerencsétlen­ség történt pénteken Du- naföldvár és Solt között, az 52-es számú úton, Solt határában. Dömötör Lász­ló, a Fővárosi Óra- és Ék­szergyár szekszárdi gyár­egységének gépkocsivezető­je figyelmetlenül vezette a rábízott tehergépkocsit, nem tartotta be a követési távolságot, s ezért nekiüt­között az előtte haladó Besztovics László vezette teherautónak. Dömötör gépkocsija az ütközéstől áttért a bal oldalra, s ott 'karambolozott az András István, Kalocsa, Vörösmar­ty utca 19. szám alatti la­kos által vezetett személy- gépkocsival. A baleset kö­vetkeztében András Ist­ván, a gépkocsi vezetője olyan súlyos sérülést szen­vedett, hogy a helyszínen meghalt. Utasai közül Pe- ák Józsefné, Kalocsa, Hárs­fa utca 11. szám alatti la­kost, András Istvánná, Kalocsa, Vörösmarty utca 19. szám alatti lakost élet- veszélyes, Végh Rita 3 éves, Kecskemét, Berkes Ferenc utca 2. szám alatti lakost súlyos, Matos Ist­vánná 71 éves, Kalocsa, Vö­rösmarty utca 19., András Éva, Kalocsa, Vörösmarty utca 19. és Kaiser Ferenc 38 éves, Dunaszentgyörgy, Ady Endre utca 7. szám alatti lakost könnyű sérü­léssel a kórházba szállítot­ták. Peák Józsefné a men­tőautóban életét vesztette. A rendőrség Dömötör Lász­lót előzetes letartóztatásba helyezte, s ellene eljárást indított. Ugyancsak pénteken tör­tént egy másik figyelmet­lenségből adódó szeren­csétlenség is. Dr. Farkas Mária édesapja kocsiját vezette Tass határában az 51-es számú úton. A gya­korlatlan vezetés miatt dr. Farkas Mária későn vette észre az úttesten álló Ta­pasztó István szekszárdi lakosra bízott pótkocsis te­hergépkocsit, s ezért neki­ütközött. A mentők dr. Farkas Máriát életveszé­lyes, édesapját Farkas De­zsőt, a fajszi Kék Duna Tsz elnökhelyettesét sú­lyos, feleségét könnyű sé­rülésesel a kecskeméti kór­házba szállították. Villámcsapástól tűz A megye felett átvonuló vihar csütörtökön súlyos tüzet okozott Kömpöcön. Egy villámcsapás felgyúj­totta Visoczki József, Köm- pöc, Táncsics Mihály utca 5 szám alatti lakos 15 köb­méteres széna- és 12 köb­méteres szalmakazalját. A tüzet a kiskunhalasi, a kiskunfélegyházi állami és a kömpöci önkéntes tűz­oltók oltották el. Az anya­gi kár így is jelentős, ugyanis több mint 50 má­zsa termény vált a tűz martalékává. G. G. Rádió —televízió—színház — mozi műsor vasArnap kossuth-rAdió 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.30: Gyermeknapi délelőtt... 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Felvételeiből válogat: Kertész István, Lukács Pál. Közben: 13.00: Egy korty tenger... 13.55: Rádiólexikon. 14.25: Bécsi vér. J. Strauss operettjéből. 14.49: A világosság nemzedéke. 15.08: Nótakedvelőknek. 15.50: Külföldi tudósítók leve­le. 16.00: Színházi Magazin. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.05: Beethoven: III. „Eroica” szimfónia. 18.05: Bállá István versei. 18.20: Dobsa Sándor zongorá­18.30: Bajnoki labdarúgó-mér­kőzésekről. 19.19: Donizetti: A csengő. Egyfelvonásos vígopera. 20.20: Forgószínpad. 21.00: Egy óra dzsessz. 22.10: Sporthírek. — Totó. 22.20: Kamaiazene. 23.10: Népdalok, néptáncok. 0.10: Rimszkij Korszakov kó­rusműveiből. PETÖFI-RÁDIO 7.30: Orgonamuzsika. 8.00: Miska bácsi lemezeslá­dája. 8.30: Jó reggelt, vasárnap! 9.50: Meditáció a vezetők te­kintélyéről. 10.10: A magyar elaődóművé- szet története. 11.10: Szívesen hallgattuk! 12.40: Jó ebédhez szól a nóta. 13.12: Az álherceg. Hauff me­séjéből írta: Albert Gá­bor. 14.00: Táskarádió. 15.00: Madoc-herceg Ameriká­ban. 15.15: Muzeális felvételek. 16.05: A Budapesti Történeti Múzeumban. 16.50: Művészet és valóság. 17.25: Bajnoki labdarúgó-mér­Ir A-rpcpl/rnl 18.20: Mikrofon élőt az irodal­mi szerkesztő. 18.30: Érdekességek a jövő hét műsorából. 19.10: Üj gyermekkórus-felvé­telek. 19.19: Jó estét, gyerekek. 19.30: A vasárnap sportja. 20.10: Koncz Zsuzsa énekel. 20.34: Nagy Piroska műsora. 20.54: Miljutyin — Nyugtalan boldogság. 23.10: Zenekari muzsika. URH • 8.05: Műsorismertetés. 8.09: Olasz dalok. 8.48: Barokk zene. 9.50: Meditáció. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: A Nemzetközi Rádió­egyetem műsorából. 11.05: Zord idő. Kemény Zsig- mond regénye. 11.52: Üj dzsessz-felvételeink­ből. 12.10: Művészlemezek. 13.30: Wolfgang Windgassen énekel. 13.56: A XX. század zenéjéből. 15.00: Húszas stúdió. 16.05: Műsorismertetés. 16.07: Csak fiataloknak. 17.37: Kórusmuzsika. 18.05: Glenn Gould zongorázik. 19.16: A kör négyszögesítése. Valentyin Katajev ko­médiája. 20.22: Elektra. Részletek R. Strauss operájából. 21.07: Bartók-est. TELEVÍZIÓ 9.13: Német nyelvtanfolyam. 9.40: Gyerekek a nagyvilág­ban. Amerikai filmsoro­zat. 1. Görög gyerekek. 10.00: „Tévé-ovi.’* 10.20: Hókusz-pókusz. 10.50: Cirkusz aréna. 11.20: Zsebtévé. 14.18: Pedagógusok fóruma. 14.55: Maci Laci. 9. rész. 15.20: Prizma. 16.00: FTC—Ü. Dózsa bajnoki vízilabda-mérkőzés köz­vetítése. 17.00: A színész. A Román Te­levízió portréfilmje Ko­vács Györgyről, n. rész. 18.05: Műsorainkat ajánljuk! 18.40: Sporthírek. 18..45: Esti mese. 19.00: A HÉT . . . 20.00: Hírek. — Sporthírek. 20.10: Kicsoda? — Micsoda? 21.10: Ismeri a szandi-mandit? Magyar film. 22.35: Hírek. — Sporthírek. HÉTFŐ 8.15: Kedvelt régi melódiák. 9.06: A zöldköves gyűrű. Tö­rök Gyula regénye foly­tatásokban. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve — Hän­del: Tűzijáték — szvit. '0.05: F;«4al ocd+gógusok. 10.20: y^l°nda Mareu’escu és Todor Mazarov énekel. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Schubert: Wanderer fan­tázia. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Kóruspódium. 14.19: Részletek Lehár-operet- tekből. 14.40: Elbeszélés. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.49: Hallgatóink figyelmébe! 15.50: A világgazdaság hírei. 15.55: A Malom utca. Vihar Bé­la rádiójátéka. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Operaáriák. 17.45: Mexikói piramisok — pe- rúi kerámiák. Beszélgetés Székely Mária argentin festőművésszel. 18.00: F. Pourcell zenekara ját­szik. 18.18: Angela. Dokumentum já­ték. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.30: Jelentés a női tőrcsapat­bajnokságról. 19.40: Népi zene. 20.06: Találkozásaim. Illés End­re vallomása. 20.56: A komédiások hatalma. 21.14: Felvételeiből válogat a Magyar Állami Hangver- senvzenekar, Bächer Mi­hály. 23.06: Világgazdasági Figyelő. 23.26: Nóták. 0.10: Kórusmuzsika. PETÖFI-RÁDIÖ 8.05: Beethoven: Prometheus — balettzene. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Latin-amerikai históriák« 12.05: Századunk zenéjéből. 13.03: Diákörömök nyomán. 13.20: Régi angol kórusmuzsi­ka. 14.00: Kettőtől — hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Közkívánatra! 19.32: Reklám. 19.37: „Cicáznak a szép csend­őrtollak . . .** 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Az Esti krónika külön­kiadása. 20.25: Üj könyvek. 20.28: A hét zeneműve. 20.58: Népdalcsokor. 21.30: Ezek a hölgyek... 22.00: Az Akkord-énekegyütteg felvételeiből. 22.25: Esküdtszéki tárgyalás. Zenés komédia. 23.15: Bartók szlovák népdal- feldolgozásaiból. 23.46: Toronyzene. URH 18.05: Orosz nyelvvizsga élőké* szítő. 18.20: Huszonöt perc beat... 18.45: Brahms-est. 20.50: Láttuk, hallottuk ... 21.10: Üj lemezeinkből. 22.04: Kilátó. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ MŰSORA Május 28, du. 3 órakor dollArpapa Móra-bérlet este 7 órakor DOLLARPAPA Berky-bérlet Május 28: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RABSZOLGÁK Kísérőműsor: Theátrum is leend ... KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 és 7 órakor IRMA, TE ÉDES Csak 16 éven felülieknek! Dupla helyárú! Május 29: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RABSZOLGÁK Kísérőmüsor: Theátrum is leend . .. Háromnegyed 6 órakor a Gyer­mekmegőrző Mcsemozi is tart előadást! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 és 7 órakor IRMA, TE ÉDES Csak 16 éven felülieknek! Dupla helyárú!

Next

/
Thumbnails
Contents