Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-28 / 124. szám

Sporttal, szórakozással tölthetik a szünidőt Napközi táborok Kecskeméten Csak két rövid hét már, és vége a tanévnek. Megkezdődik a nyári va­káció, ami nyilván nagy öröm a gyerekeknek, ám a jó néhány szülőnek inkább újabb gondot hoz. Az álta­lános iskolás napközikben a gyerekek felügyelete, ét­keztetése év közben több­nyire jól megoldott. Ugyan­ezt — eddig —a nyári nap­közikről már nem minden esetben lehetett elmonda­ni. Ezeknek a nyári nap­köziknek inkább olyan kényszeríze volt. A probléma már hosz- szabb idő óta foglalkoztat­ja az illetékeseket. Ügy gondoljuk, hogy most vég­re sikerült olyan megol­dást találni, amely nem­csak a gyerekek étkezteté­sét és a felügyeletet old­ja meg, hanem szervezett formában arról is gondos­kodik, hogy a tanulók szá­mukra is kellemesen és hasznosan töltsék el a szünidőt. Farkas Ferenc megyei testnevelési szakfelügyelő, a Kecskeméti Sportiskola igazgatója a nyári napkö­zis táborozásokról tájékoz­tatott bennünket. — Az általános iskolai tanulók részére az idén nyáron kétféle formában nyílik lehetőség . táboro­zásra. Az egyik a sport­napközi, amelyet a városi sportiskola szervez az MTS megyei és városi ta­nácsa és a városi művelő­dési osztály támogatásával. A sportnapközi célja, hogy a tanulók az egész­napos felügyelet mellett megfelelő sportképzést és a tehetségüknek megfelelő sportág kiválasztásához útmutatást kapjanak. Részt vehet ezen minden 8—14 éves gyerek — a legkisebb korosztály tehát a most végzett harmadikosok —, akiknek szülei vállalják a térítési díj befizetését és a felvételin megfelelnek. Hol tartják ezeket a sportfoglalkozásokat ? — Kecskeméten három iskolában. A Béke téren, a Leninvárosi Általános Is­kolában és a Czollner téri Általános Iskolában. Ter­mészetesen a sportfoglal­kozások egy része a sport­pályákon, a városi sportte­lepen és a fedett uszodá­ban folyik majd. A felvételi vizsgák a je­lentkezési lapok alapján június 2—6 között lesznek. Négy turnust tervezünk, egyenként kéthetes idő­szakkal, de aki felvételt nyert, akár több turnuson is részt vehet. Az első tur­nus kezdete június 21., s az utolsót augusztus 12rén zárjuk. Naponta 8—17 óráig, szombaton pedig 8—13 óráig lesz foglalko­zás. Terv szerint három különböző , korosztályban turnusonként 270 gyerek vehet részt. A nyári sportfoglalkozás­nak, a gyerekek felkészíté­sének és kiválasztásának a sportnapközi kitűnő eszkö­ze lehet. Az elején azonban kétféle táborozásról volt szó. Mi tehát a másik le­hetőség? A másik nyári napkö­zis tábort a városi műve­lődési osztály szervezi, s ennek kizárólagos célja, hogy a tanulók — felügye­let mellett — hasznosan töltsék a szabad idejüket. Ezt a tábort Kecskeméten a Műkertben (most már Vadaskert) egyhetes tur­nusokban tartják július 3-tól augusztus 12-ig. A gyerekek naponta autóbu­szokon meniyek ki a Mű­kertbe, s ott pedagógusok és tanárképző főiskolai hallgatók felügyelete mel­lett játszanak, vagy közös foglalkozásokon vesznek részt A két tábor között tehát mi a lényeges különbség? — A sportnapköziben ki­fejezetten sportmunka fo­lyik. A legkisebbeknek előkészítés, a középső kor­osztálynak még játékos, de már valamely sportágat megalapozó munka. A leg­idősebbeknél már speciá­lis edzést is végeznek. A műkerti napközis táborban inkább a játékon, a szóra­koztatáson van a hang­súly. Végül arra kérünk vá­laszt, hogy a jelentkezés hogyan történik? — A jelentkezési lapo­kat — mindkét formára — még e héten megkapják az iskolák, s azokat jú­nius 3-ig kell visszakülde- rii" a városi művelődési osztályra. Kedves szülök! Gyerekeink nyári szórako­zása, sportolása, s termé­szetesen -a- felügyelete is biztosítva van.' 'Éljünk te­hát a lehetőséggel. Szabó Zoltán Vasas­labdarúgók krónikája A Bp. Vasas Sportklub az el­múlt évben ünnepelte fennállá­sának 60. évfordulóját. Ez al­kalommal a sportkor elnöksége jubileumi évkönyv kiadásával emlékezett meg az egyesület fejlődéséről, sportolóiról. A Vasas Sportkör minden pártoló tagjának a rendelkezé­sére bocsát egy-egy tisztelet- példányt az említett króniká­ból. A jövendőbeli pártoló ta­gok a Vasas SC főkönyvelősé­gén (Budapest, VE, Eötvös u. 14. I. e) fizethetik be a tagdí­jat. A jubileum alkalmából ki­adott könyvet is a helyszínen vehetik át. Űtttörő pajtások! Csapatvezető elvtársak! A Magyar Horgászok Országos Szövetsége határo­zata alapján 1971. jainuár 1-től kezdve igen jelentős kedvezménnyel horgászhatnak az úttörőcsapatok tag­jai. Olyan vizeken, ahol a horgászat egyébként meg­engedett, az úttörők pedagógus felügyeletével egy bot­tal és egy horoggal horgászhatnak, de csak partról. A fenekező készség használata, valamint az éjszakai horgászait tilos. Az úttörők 5 forint területi díjat, az Űttörő Szövet­ség részére 5 forint tagdíjat, s az igazolvány fejében ugyancsak 5 forintot fizetnek, s ezenkívül az állami illeték, terheli őket. Az engedélyeket az Úttörő Szövetség állítja ki. Bács; megyei pajtások! A nyári vakáció küszöbén ne feledkezzetek meg a kirámiulások és a táborozások kedves élményei közé tartozó horgászatról sem. A csapatvezetők még időben beszerezhetik számotokra az engedélyeket. Bartos Gyula a Hírős HE titkára Kisközség a fejlődés útján Sportköri elnök kerestetik Ladánybene 1800 lakosú község. A felszabadulás után, 1959-ig jól szereplő labdarúgó-csapata volt. Trompák József, Pető Jó­zsef és Hantai József ered­ményes szervezői voltak a sportéletnek. — Azóta sok minden megváltozott — tájékoztat Vízi Mátyás községi vb-tit- kár. — A fiatalok nagyobb része Budapesten, Kecske­méten, Lajosmizsén tanul, dolgozik. Az eljárók hét végén hazajönnek, de rájuk nem lehet számítani... Az itthonlevőket meg nincs, aki összefogja. Nem talá­lunk sportköri elnököt. Nincs vállalkozó, aki kézbe venné az ügyek intézését. Pedig most már anyagilag is' nagyobb lehetőségek nyílnának, hiszen nyeresé­ges lett a Rákóczi Tsz, az Erdei, meg a Hunyadi Szak- szövetkezet is. A Belterületi Általános Iskolát közel kétszáz gye­rek látogatja. A külterüle­tiben is tanulnak tízen, ti­zenöten. Szakosított testne­velője még sosem volt a községnek, jelenleg sincs. >élen a padokat félre tol­va próbálnak testnevelési órát tartani. Társadalmi összefogás — A község rendezési terve szerint sportpálya épül Ladánybenén. A ta­nács három kataszteri hold- nyi területet bocsátott a fiatalok rendelkezésére. A salakot a közös gazdaságok hordják a helyszínre, amit díjmentesen kaptunk a Cse­peli Va6- és Acélműtől. A Rákóczi Tsz a terépegyen- getésben segíti a sportolni vágyókat, míg a KÍSZ-ta­Vasárnapi sportműsor ATLÉTIKA Az országos utánpótlás baj­nokság II. napja: Népstadion, 9.30. (A gyaloglás 8 órakor kez­dődik.) Béke Kupa: Kecskemét, Szék­tói Stadion, . 9 óra. BIRKÓZÁS * Az MTK I. osztályú kötöttfo­gású egyéni versenye: Buda­pest. Kőbányai út. 9 óra. Pusztai Ferenc I. osztályú szabadfogású emlékversenye: Oro^áza, Táncsics Gimnázium, 9 ólja. Megvei Válogatott—FTC, kö­tött- és szabadfogású verseny. Kimszentmiklós, Damjanich Já­nos Gimnázium.­cselgancs Ráoská Kuoa: Baja, 9 óra. Íjászat Magvar Népköztársasági Ku­•»*: II. napi versenyek, rövid- ■Wok. Buianest, Fehér u. 9 óra. LOVASSPORT Országos bajnokság: I. fordu­ló, Székesfehérvár, 8 óra. ÖKÖLVÍVÁS Kaposvár, Nemzetközi baj­nokságának döntői: Kaposvár, 9.30. ASZTALITENISZ NB n-s női mérkőzés: BEAC —Kecskeméti Spartacus, Buda­pest, 10.30. NB III. férfimérkőzés: Kecs­keméti Spartacus—Bp. Telefon­gyár, Kecskemét, Hosszú utcai ált. iskola, 9.30. HVDSZ SPORTÜNNEPÉLY A Helyiipari és Városgazda­sági Dolgozók Szakszervezete Bács-Kiskun megyei bizottsá­gának rendezvénye: Kiskunfél­egyháza, Kun Béla SE sportte­lep, 9 óra. ÉDOSZ SPORTÜNNEPÉLY Az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezete, Bács-Kiskun megyei bizottságának rendezvé­nye : Baja, Sugovica-parti sporttelep, Ii0 óra. Építők sportünnepélye Az Építők Szakszerveze­tének megyebizottsága az építők napja és az olim­piai év tiszteletére sport­napot rendezett tegnap, Kecskeméten, a Széktói Stadionban. 13 vállalat mintegy négyszázötven sportolója részvételével. Ä sportnapot Loczi End­re, a megyebizottság tit­kára nyitotta meg. Ezután megkezdődtek a versenyek atlétikában, röp- és kézi­labdában és kispályás lab­darúgásban. Érdekes szín­foltja volt az ünnepélynek az MHSZ modellezőinek bemutatója. Kettőn áll a vásár! A Füles és a Petőfi Népe közős pályázata Ebben a rejtvényben öt, Bacs- Kiskun megyei és egy jó szom­széd földrajzi tulajdonnév ta­lálható. Keressék meg olva­sóink ezeket a sorokat! A Fü­les május 25-én megjelent szá­mának hasonló című rejtvé­nyében szintéin hat Bács-Kis­kun megyére vonatkozó sor szerepel. Kérjük, küldjék be mind a tizenkettő megfejtést a Füles szerkesztősége címére (Budapest 501. Postafiók 27.). A helyes megfejtést beküldők kö­zött húsz darab 50 forintos könywásáríási utalványt sor­solunk ki. Beküldési határidő: június 5. A levelezőlapra, borí­tékra kérjük ráírni: „KETTŐN ALL A VÁSÁR!” VÍZSZINTES: 1. A közelében vívott harc n. Rákóczi Ferenc és a császári csapatok között eldöntetlenül végződött. 11. Gimnáziumában tanított Arany János. 14. Érvekkel bizonyít. 15. Irodalmi művekben szerep­lő személyek. 16. Azonos ró­mai számok. 17. A molyok nagy bánatára találták ki. 19. Gyötrődve vágyakozó. 20. Tik-... 22. Hosszan érték röv. 23. Kerékabroncs. 25. Arcszín (névelővel). 26. Fogyasztásra alkalmas víz. 28. A fej tréfás neve. 30. Megzavarhatja a ki­rándulást. 31. öröklődő főne­mesi cím Angliában. 32. Havas­földi uralkodócsalád. 34. Arzén. 35. Vonatkozó névmás. 36. Vá­ratlanul ér. 37. Történelmi te­rület Kisázsia délnyugati part­vidékén. 40. összejátszik, cim­borái. 42. Olyan, mint a jege­nye. 44. A Fra Diavolo zene­szerzője. 46. Vidék, körnvék. 47. Sonkás fele! 48. . . .-Manche csatorna. 50. Kissé durva, fara­gatlan. 52. Figyelmeztet az el­hízásra. 53. Ady egvik álneve volt. 55. Vörös színű borfajta. 56. Minden évben március 8-án tartják. 57. Becézett női név. 59. Tanári testület. 60. Hal para­dicsom. 61. KMA. 62. A Spa­gok a gyalogmunkából ve­szik ki a részüket. Alig több, mint harminc tagja van a ladánybenei KISZ-nek, aktivitásuk még­is azt igazolja, hogy hasz­nosan töltik a szabad ide­jüket. Bajnokságot nyertek a lövészek nyel köztársaság elnöke volt (1936—1939). 64. Egykori híres sláger (idegen női név). 67. Muveltető képző. 68. Kézen fog­va vezet. 70. Az énekes mada­rak rendjébe tartozó állatnem. 72. Bronzkori temetőiéről hires határmenti községünk. FÜGGŐLEGES: í. A Duna egykori ártere a Duna—Tisza köze nyugati szélén. 2. Az USA tagállama a prérik vidékén. 3. Lásd a 48. sz. sort. 4. TDG. 5. Község Fest megyében.. 6 Ré­szecske. 7. Ha ütik, akkor szól. 8. Ilyen a fertőtlenített víz. 9. Helyhatározó rag. 10. Életlen része! 11. Anyós. 12. Learatott gabona kévéiből rakott kereszt. 13. Község Baranya megyében. 18. Végtagok. 21. Játékszer. 24. Rendbe rakott tüzelőanyag. 27. TD. 28. Részesül. 29. Kirántva kitűnő étel. 32. A közepébe he­lyez. 33. Tud. 36. Lásd a 18. sz. sort. 38. A gyertya maradvá­nya (névelővel). 39'. Duna men­ti nagyközség. 41. „Az öreg ró­ka mindig többet .... mint a fiókróka” (Mikszáth). 43. Az állami sómononólium lerakodó helye, elosztó hivatala volt. 45. Rádiólokátor. 46. A résztvevők közül, senki nem. marad éhes, vagy szomjas. 49. Állampolgári kötelezettség. 51. Szttkségépü- let. 52. Növény része. 54. A ka­tonákat harcra, készültségre szólító jel. 56. Az ókori római naptárban március, május, jú­lius, október 7-e, a többi hó­nap 5-e. 57. Nagyközség a Kis­kunságban. 58. Becézett férfi­név. 69. Írunk vele. 63. Név- elős névelő. 65. Idegen női név. 66. ANV. 69. A régi „cs”. 7L Római 501. A május 21-én közölt kereszt- rejtvény helyes megfejtése: (Vízszintes I.) Tündöklő szi­várvány. A napnak; (Függőle­ges 36.) könnyekben megtört sugára. A május 2t-én közölt kereszt­rejtvény helyes megfejtéséért könyvjutalmat nyertek: Csányl Margit Rém, Burány Gyula Ba­ja, Klapka u. 91., Bogos István­ná Kiskunhalas. Bokor u. 4., Nagy levente Kiskörös, Petőfi u. 85.. Almássy János Kecske­mét, Árpád krt. 13. n. 10., Pé­ter Berta Nemesnádudvar, Pe­tőfi U. 7«. ^ — 1965 óta vagyok a lö­vészklub titkára — mond­ja Ritter Tibor, a Hunyadi Szakszövetkezet elnöke. — Minden héten edzéseket tartunk, ami kedvezően be­folyásolja a szabad idő el­töltését. Négyállásos lőte- rünk van. ahol évente nyolcvanan, százan is meg­fordulnak. Két évvel ez­előtt megyei bajnokságot is nyertünk, 93 köregységgel. Az országos vetélkedőn, szakadó esőben csak nyolc­vannyolc köregységet sike­rült megvalósítani, ami nem volt elég a helyezés­hez. Gonda Ilona bajnok lett egyéniben, de csapat­ban is ott voltunk a leg­jobbak között. Az idei évre vonatkozóan is sokrétű ter­veink vannak. A tavaszi versenyeken legjobb ered­ményt elérő fiatalokkal képviseljük a községet, a rangosabb versenyeken. Ladánybene 1800 lakosá­val nem tartozik a nagy­községek sorába. Kapaszko­dása a szebbért, jobbért, a fiatalok otthontartásáért mégis kiemeli a kisközsé­gek helyzetükkel megalku­vó rétegéből. S ez már a fejlődéssel való lépéstartást tükrözi, aminek az a leg­pozitívabb eredménye, hogy azok is részesei, akikért történik. Banczik István Hétfőn: & megyei TS elnökségi ülése Május 29-én hétfőn dél­előtt 9 órai kezdettel ülé­sezik a megyei TS elnök­sége. Két fontos napirendi pont szerepel az elnökség programjában. Előbb Lász­ló Józsefnek, a megyei TS főelőadójának jelentését tárgyalják meg a közép­fokú iskolai bajnokság or­szágos döntőinek előkészü­leteiről, majd Dudás Ernő főelőadó számol be a kun­fehértói sportvezető- és edzőképző tábor 1971. évi tevékenységéről és a tábor, idei feladatairól.

Next

/
Thumbnails
Contents