Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-23 / 119. szám

«97*. májas *3, kedd 5. oldal T5 név A múlt héten Lajosmizsén Jártunk a központi általános is­kolában. Gazdagon felszerelt szertárakat láttunk, lelkes, jól felkészült tanárokkal beszél­gettünk — és hiába kerestünk 75 gyereket. Csak a nevüket találtuk meg abban a gondosan vezetett füzetben, amelyben év­ről évre nyilvántartják a tan­évet 3—6 héttel az előírtnál ko­rábban befejező diákokat. Május 12-én jelentették be a hetvenötödik távozó gyerek szülei, hogy útra kel a család. Megvan a szerződés, a hely, mennek vályogot vetni, hogy megélhessenek. Tavaszonként húsz-harminc alkalommal ko­pogtatnak cigányszülők az igazgatói iroda ajtaján hasonló bejelentésekkel. Akad olyan család, ahol egyszerre öt tan­köteles gyerek mond búcsút április vegén, május elején a könyveknek, füzeteknek. A rendelkezések szerint az iskolának ezeket a tanulókat el kell bocsátani, pedig tudják a tanárok, hogy az új helyen csak töredékük fog tanulni, is­kolába járni. Érthető: rendsze­rint a falvaktól távol, az agya­gos mezőkön telepednek meg. A család apraja-nagyja dolgo­zik reggeltől estig. A jobbakat „leosztályozzák”, hogy évet ne veszítsenek .. . Elköszönnek tő­lük: az októberi viszontlátásra. Ritka eset, hogy már szeptem­berben megjelennek újra az „anyaiskolában”. A vályogvető cigányok gyerekei közül így hát kevesen végzik el a nyolc osztályt és még a legszorgatma- sabbak is csak közepes ered­ményekkel büszkélkedhetnek. Lajosmizsén az iskola minden tizenkettedik diákja tulajdon­képpen csak 6—8 hónapig láto­gatja a tudományok csarnokát. Van olyan osztály, ahol a pa­dok egynegyede üresen marad, amikor a tavaszi nap beköszön az ablakokon. Bács-Kiskun me­gyében bizonyára több száz ci­gánygyerek hiányzik az isko­laév utolsó, talán legfontosabb szakaszában. Mit lehetne tenni? Hatósági intézkedések aligha segítenek. Az életkörülmények, a szemlé­let változásai is lassan hatnak. A kollégiumi akció sikerétől várható, hogy a vályogvető ci­gánycsaládok tanköteles gyere­kei is szeptember elejétől jú­nius közepéig ott üljenek az iskolanadokban. Lajosmizsén és másutt is. Eltelik néhány év, amíg a f?r‘As távollétet feltüntető fü- feleslegessé válnak. Ér- addig is töprengeni, milyen pedagógiai mód- - -»*evkel lehet csökkenteni a •'-^7as kiesések káros hatását. H. N. Hivatásuk a gyermeknevelés Az ovodai nevelés egységes szocialista neve­lési rendszerünk szerves része. Az óvoda elősegíti a gyermekek harmonikus fejlődését, az iskolai élet­re való felkészítését. A nevelési feladatok eredmé­nyes megvalósítása az óvónőktől színvonalas szakmai felkészültséget kí­ván. A pedagógusjelöltek pé­csi találkozóján a Kecske­méti Óvónőképző Intézet hallgatói jelesre vizsgáz­tak szaktudásból és hiva- tásszeretetből. A pályára készülés erőpróbája volt az országos szakmai konferen­cia, ahol egyenrangú ver­senytársai voltak a tanár­képző főiskolák és tanító­képzők hallgatóinak. Mi késztette őket a pá­lyamunkák feldolgozásá­ra? Major Éva és Tóth Erika miért választotta Weöres Sándor Zimzizim című kötetének elemzését? — Mert szeretjük a gyermekirodaimat, s külö­nösen közel áll hozzánk Weöres Sándor érzelemgaz­dag, színpompás költői ké­peket felvonultató, válto­zatos formai eszközökkel kifejezett világa! Gyer­mekversei az irodalmi él­ményszerzés kiapadhatat­lan forrásai. Varázslatos költészetének köszönhetjük II. díjunkat. Szabó Klára az irodalmi foglalkozások érzelmi ha­tását vizsgálta dolgozatá­ban. — Nem nehezítette mun­káját az, hogy első éves hallgató? Hiszen kevesebb tapasztalattal rendelkezik, mint a II. évfolyamosok. — A gyakorlat hiányát segített áthidalni az a meg­győződésem, hogy a mű­vészi irodalmi alkotások Holnapután Hajóson Vasárnap este, a Hazai ' s Isfonó kultúrtermében Kleist „Az eltört korsó” című vígjátékával bemu­tatkozott a magyar kö­zönségnek a Karl-Marx- Stadt-i színház együttese. A színház hétfőn este Ta­tabányán, a Puskin mű­velődési házbap lépett színpadra. Május 24-én Pécsett adják elő a híres német drámaíró komédiá­ját. Utolsó fellépésükre május 25-én Hajóson ke­rül sor. megragadják a gyermekek érdeklődését. Én négyéves koromban otthon többször hallottam Fazekas Anna öreg néne őzikéje című verses meséjét. Könnyedén megtanultam a hosszú me­sét, mert átéltem és át- éreztem szinte minden so­rát. Szabó Klára bátor vál­lalkozása, önálló vélemé­nyének kifejtése dicséret­ben részesült. Az óvodás gyermek be­szédének fejlődésével fog­lalkozott Morvái Mária és Verner Ágnes. — Milyen módszerrel dolgozták fel nagyon idő­szerű témájukat? — Körültekintően előké­szített megfigyeléseket és kísérleteket végeztünk. Munkánkat egyszerűsítette, ugyanakkor nehezítette is a magnetofon használata, mert gondot okozott a mikrofon elhelyezése. Elő­fordult, hogy a gyermek észrevette a készüléket és néma maradt. Ezért vi­gyáztunk arra, hogy ne lássák meg az asztal alá vagy a virágok közé rejtett mikrofont. Így rögzítet­tünk monológot, dialógust, mesemondást, s egyéb nyelvi megnyilatkozást, majd hangképzés, szóhasz­nálat és mondatszerkesz­tés szemnontjából elemez­tük a felvett anyagot. Vizsgálódásainkat nemcsak óvodában végez­tük, hanem családi környe­zetben nevelkedő gyerme­kek beszédét is meghallgat­tuk. Dolgozatunkban rész­letesen ismertettük az ösz- szehasonlítás eredményét. A gyermek beszédének fej­lődését nagymértékben be­folyásolja környezetének beszédpéldája. A pályamunka méltán érdemelte meg a nyelvi szekció II. díját. A bíráló bizottság ugyan­csak II. díjjal jutalmazta Gerendái Klára és Laka­tos Margit Veszélyeztetett gyermekek az óvodában című dolgozatát. — Miért választották ezt a látszólag hálátlan témát? — Valóban, a kirívó ma­gatartású gyermekekkel foglalkozni nem éppen há­lás feladat. Sok türelem­mel, tapintattal és szere­tettel kell közeledni hozzá­juk. öt olyan gyermeket figyeltünk meg, akikre a családi környezet rombo­ló hatással volt. Az ösz- szefüggések feltárása és elemzése során rámutat­tunk azokra a pedagógiai eljárásokra és módszerek­re, amelyek alkalmazása csökkentheti, illetve meg­szüntetheti a gyermekek veszélyeztetett helyzetét. Petrik Margit és Var­ga Zsuzsanna dolgozata heves vitát váltott ki a matematika szekció ülé­sén. A téma eredetisége és korszerűsége indította el az érvek és ellenérvek áradását. A szerzők célja Variá­ciók egy témára című pá­lyaművükkel az volt, hogy bebizonyítsák az 5—6 éves gyermekek életkorának megfelelő, játékos mate­matikafoglalkozások óvo­dai létjogosultságát. A gyermekek érdeklődésének felkeltésére változatos módszereket alkalmaztak. Kísérletekkel igazolták a problémamegoldó gondol­kodás fejlesztésének lehe­tőségeit. — Elégedettek a III. díj megszerzésével? — Nagyon. Nemcsak azért, mert erős mezőny­ben, matematika szakos főiskolásokkal küzdöttünk meg érte, hanem azért is, mert sikerült a megszokott sablonoktól eltérően kidol­goznunk a „több, kevesebb, ugyanannyi” téma variá­cióit. A pedagógusjelöltek a tudományos szek­ciók vitáin kívül a sport­pályán is találkoztak egy­mással. Az Övónőképző Intézet röplabdásai II. he­lyen végeztek a Nyíregy­házi Tanárképző Főiskola csapata mögött. A képzőművészeti kiál­lítás III. díját is az óvó­nőjelöltek hozták el ötle­tes és esztétikus kivitelezé­sű munkáikkal. (L—ez) NYELVŐR H magyar nyelv hete után Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a mostani ün­nepi hét sokkal eredménye- nyebb és szélesebb körű volt, mint az eddigiek. Na­pilapjaink tág teret szen­teltek a nyelvműveléssel foglalkozó cikkeknek. A rádió és a télevízió is mind szélesebb körök figyelmét irányította anyanyelvűnk megbecsülésére és a vele való törődésre. A mostani nyelvi hét legnagyobb eredménye az, hogy határozottan felfedte a nyelvromlás okait, rá­mutatott az ellene folyta­tandó harc fontosságára, sőt olyan utakat-módokat is felvetett, amelyekkel eredményes munkát végez­hetünk. Érdeklődéssel olvastuk a megjelent cikkeket, így többek között beszédkul­túránk hanyatlásáról is. Ki­ejtésünk annyira romlik, hogy már csak a szerve­zetten, intézményesen tu­dunk gátat vetni a rom­lásnak. A beszédkészség fejlesztését már az óvodá­ban kellene elkezdeni, és folytatni az általános és a középiskolában, mert csak így emelhetjük be­szédkultúránkat. Az isko­lai nyelvi nevelés más kér­désekben is hasznos segí­tője lehet a nyelvművelés­nek. Ezzel kapcsolatban öröm­mel olvastuk dr. Losoncz Mihályné cikkét a Petőfi Népe május 7-i számá­ban. A cikk szerint a pe­dagógusképző intézetek­ben beszédművelés cím­mel új tantárgyat vezettek be, és a felvételizőknek al­kalmassági vizsgán kell bizonyítaniuk beszédkész­ségük megfelelő színvona­lát. Reméljük, hogy ezt az örömmel fogadott kezde­ményezést még további hasznos intézkedések kö­vetik. A nyelvromlást akarva- akaratlanul észre kell ven­nünk. Űj szók, új nyelvi szerkezetek özöne lep el bennünket. De ami új, az nem biztos, hogy megfelel a nyelvhelyesség szabályai­nak. Tagadhatatlan, hogy a nyilvánosság előtt, gyű­léseken, értekezleteken, beleértve a rádió és a te­levízió nagy nyilvánossá gát is, többen beszélnek mint régebben. Ennek csaí örülhetünk. Vannak, akii. szépen, tisztán, helyesen beszélnek. A tájnyelv íze: kiejtését, színes szavait 0 nyelvi fordulatait öröm mel halljuk. De olyanok , vannak a felszólalók, hoz­zászólók között, akik csú­nyán, pongyolán beszél­nek, szinte kerékbe törik nyelvünket. Gyakran ma guk a gazdasági vezetők, a szakmabeliek sem ügyel­nek a nyelvtisztaságra, hanem egy bürokrata sab­lonnyelvet terjesztenek. Ez romboló hatással van az iskolázatlanok, általában a nyelvileg műveletlenek nagy tömegére. Szó volt már szinte zsar­gonná szűkült szakmai nyelvek és a hivatalos nyelv vadhajtásai elleni küzdelemről is. Sajnos, nem kapott elég hangsúlyt az elburjánzott, felesleges idegen szók elleni harc. Pedig csak állandó, szívós munkával lehet irtani eze­ket a felesleges és sokszor élősdi idegen szavakat. Deme László nyelvé­szünk szavaival zárhatjuk le a nyelvi hét tanulságait. „Mivel vagyunk itt elma­radva? Bizony, nem ke­véssel. Mai nyelvművelé­sünk széles körben kelti az érdeklődést, de sok mindenben adós marad a kielégítéssel. A nyelvmű­velésnek nem a javítgatás a nyesegetés a célravezető módja, hanem a nyelv használóinak nyelvi tudat­ra nevelése. A nyelvmű­velő munkája harc. Harc a nyelvért, hogy valóban az légyen, aminek lennie kell: gondolatunk, érzé­sünk, akaratunk pontos és igényes tolmácsolásának hajlékony és engedelmes eszköze. S a nyelvhaszná­latért, hogy az mindig tartalomhoz- és helyzethez illő legyen: azt fejezze ki, valóban, amit a beszélő gondol, mégpedig ponto­san úgy, ahogy érzi...” Kiss István t Je sáaif atüz wn cge& meg,/ Bárhonnan jött a hír Dózsa táborába, csakis ugyanazt jelenthette, akár veszedelemről, akár sike­rekről szólt: küzdeni mind­halálig. Természetesen a győzelemért. De a keresz­tesek arra is felkészültek az apátfalvai népítélet után, hogy bármilyen rosszra fordulna a sorsuk, harcolnak utolsó lehelletü- kig. Hasonlóképpen gondol­koztak a hatalmukért, éle­tükért rettegő nemesek is. Gyorsan és elszántan ké­szültek leszámolásra. Északon Bornemissza Já­nos növesztette mind fe­nyegetőbbje a nemesek tá­borát. F'-dályben Szapo- lyai János vajda toborzott sereget oly sietséggel, hogy még az éjszakákat sem hagyta kihasználatla­nul. Az Erdély területén előforduló szórványos pa­raszti csatiatokkal egyelőre nem is igen törődött, mert okkal hitte, hogy ahol a forradalmi parasztseregek 7. Az adott szó zöme van, ott az igazi ve­szedelem. Egyelőre azonban óriási volt Dózsa helyzeti előnye. Kellő biztonságban érez­hette magát, hiszen szá­mos síkföldi vár állt már a keresztesek rendelkezésé­re. Ám hátra volt még a siker betetőzése. Lippa, Sólymos és Temesvár nél­kül csak félmegoldásnak számított minden eddigi győzelem. Földrajzilag, stratégiai­lag roppant fontos kulcs­hely volt a síkföld határán a Maros utolsó szorosa, amely valóságos várkapu­ként őrizte Erdélyt. Aki ezt a kaput birtokolta, an­nak kelet felől, azaz Er­dély felől nem kellett tá­madástól félnie, vagy meg­fordítva. És ez a „vagy” mindig nagy szerepet ját­szott a Maros utolsó szo­rosát őrző két egymással szembeni vár, Sólymos és Lippa életében. Ha erős vajdái voltak Erdélynek, mint például Hunyadi Já­nos, akkor az ő kezükön volt a két erőd. Máskor meg a királyok befolyásá­nak volt nagyobb súlya. Ezúttal gyenge uralkodó ült a trónon, de unokaöcs- cséé, Hohenzollern Györgyé volt az ikererőd. Ennek meghódítására vezette seregeit Dózsa a Maros mindkét partján, hogy elreteszelje az Er­délyből kivezető utat. Mi­közben vonultak a partok mentén, sorra elfoglalták a nemesi udvarházakat. Csak ott romboltak, s ott koncolták fel a nemese­ket, ahol ellenállásra ta­láltak. Csála, Arad, Vilá­gos bevétele után június elején ért Dózsa Lippára. Serege zömével délnyugat­ra, a Maros és Temesvár között ütött tábort, hogy a jól megválasztott hely­ről bármilyen irányba tudjon erőket küldeni. De mivel döntő fontosságú volt a szoros-erődök elfog­lalása, a fővezér maga in­tézkedett a helyszínen. Ebben az időben Lippa dicsekedhetett Arad vár­megye legnagyobb és leg­jelentősebb városa rangjá­val. Hét bástyával, négy kapuval állt a Maros jobb partján. Fellegvára rend­kívül erős, híven jelentő­ségéhez. Pénzverde, kirá­lyi sókamra működött a városban, révje, vámja, igen fontos. Kórházáról, is­koláiról szintén neveze­tes. Mivel a vár védői nem számíthattak felmentő se­reg érkezésére, csak amo­lyan tessék-lássék módon védekeztek. Mielőttt ko­molyabb harcra került volna sor, átszöktek a szem­közti Sólymos várába. Ritkán mutatott jóke­délyt a szigoráról híres, általában hallgatag főve­zér, de Lippa városának meghódítása után bort, osztott katonáinak a piac­téren, június hetedikén pedig szabad zsákmányt engedélyezett számukra a fellegvárban. Közben egy pillanatra sem vette le tekintetét a szemközti Sólymos várá­ról. Tudta, az jóval kemé­nyebb dió lesz — mert amennyivel kisebb Lippá- nál, annyival megközelít- hetetlenebb a nyaktörő hegyormon. De amíg bir­tokba nem veszik, addig a lippai siker sem tekinthető megnyugtatónak. Nem vesztegette hát az idejét. Közvetlenül a június he­tedikéi pihenő után, nyol­cadikén délben már meg is kezdték a Sólymos el­leni támadást. Prantner német szárma­zású várparancsnok gon­dosan felkészült a véde­lemre. Dózsa úgyszintén a vár bevételére. Módszeres ostromhoz látott. Hallatlan fizikai erőfeszítés árán éj­szaka tüzérséget állíttatott a szemközti hegyoromra. Kilencedikén hajnalban követséget küldött a vár­ba. Megüzente, csak akkor tüzeltet, ha megtagadják a vár átadását. Prantner azt válaszolta, hogy semmi áron sem hajlandó meg­adni magát. Erre heves ágyútüzet zúdítottak a ke­resztesek a várra. Lövedé­keikkel számos épületet is felgyújtottak a lőporos tornyot is megsemmisítet­ték. Mindez nem volt elég a vár parancsnokának. Le­bontatta az összes zsin­delytetőt és védekezett to­vább. Hiába szeretett volna Dózsa részese lenni a soly- mosi diadalnak, kötelessé­ge a Temesvár közelében táborozó seregéhez szóli­totta. De elköszönvén az ostromlóktól, megparan­csolta nekik, tűzzel-vassal mindenáron szerezzék meg az erődöt. Alaposan megkeserítet­ték a vár védői az ostrom­lók helyzetét. A legmaka­csabb támadásokat is visz- szaverték. Odabent azon­ban meghasonlott a ma­gyar nemzetiségű katona­ság a német parancsnok­kal. Prantner hallani sem akart a kapitulációról, mi­re a katonák megállapo­dást kötöttek a kereszte­sekkel: átadiák a várat ha békén elvonulhatna!:. Megnyitották hát a ka­pukat Dózsa csapatai elő De mivel a keresztesek r* kát szenvedtek ostrom’ közben, fel akarták k colni iménti ellem' két. önhatalmúlag r. sem mertek cselek-- ' azért futár útján érte-: ték Dózsát szándékukr A fővezér pedig Terr vár közeléből kémén’ megparancsolta: mivel adott szó szent, kötél betartani. Engedjék 1 szabad útjukra a solyrr si katonásat. Így is történt. Gerencsér Miki' KOvetkoilk: a tét: 1 mowfe

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents