Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-23 / 119. szám
1978. május 23, kedd 3. oldal Vili. területi tárlat Baján Szombaton délben nyitották meg Baján a Magyar Képzőművészek Szövetsége Közép-magyarországi Területi Szervezetének Vili. tárlatát. A Türr István Múzeumban megrendezett kiállításon — melynek megnyitóját Kincses Ferenc a Bajai Városi Tanács elnöke mondotta — Bács-Kiskun és Szolnok megye képzőművészei mutatják be műveiket. A zsűrizés után megyénkből most tizenegy művész jutott alkotásaival a közönség elé. B. Mikii Ferenc, ifj. Eber Sándor, Gál Sándor, Goór Imre, Göldner Tibor, Kun István, Marostor dai Anna, Miskolczi Ferenc, Noel ö. Gábor, Palkó József és Weintrager Adolf. Bács- Kiskun megyei származású Budapesten élő művészek: Tóth Menyhért és Vdvardi Gyula képei is láthatok a kiállításon. Szolnok megyét ugyancsak tizenhárom alkotó képviseli. A Vili. területi tárlat június 19-ig tart nyitva, majd utána bajai festők műveiből rendez kiállítást a Türr István Múzeum. Megkezdődtek a szakmai napok Hatvankét nyertes a Kiváló áruk fórumán Hazai és külföldi gazdasági vezetők látogatása a BNV-n A Budapesti Nemzetközi Vásár első vasárnapja, amely a hagyományok szerint elsősorban a nagyközönségé, ezen belül is a vidékieké volt, igen sok érdeklődőt vonzott A vásár főpénztárának délutáni jelentése szerint a BNV első vasárnapján csaknem 150 000 jegy kelt el. Hétfőn a BNV-n megkezdődött a szakmai napok sorozata: a különböző iparágak hazai és külföldi szakembereinek találkozása, tájékozódása' az új gyártmányokról, technológiákról, a kooperáció lehetőségeiről. A hétfőtől péntekig tartó szakmai napok délelőttjein — 10 és 14 óra között — a nagyközönséget nem fogadja a vásár, hogy a szakemberek zavartalanul tárgyalhassanak, alaposan tanulmányozhassák a kiállítások anyagát. Az első szakmai napon a szerszámgép-, a jármű- és garázsipar, valamint a kő- olai- és gázipar vezetői fogadták ipari és kereskedelmi partnereiket. A szer számgépipar pavilonjába szinte valamennyi magyar vállalat elküldte szakembereit, de sok volt a külföldi látogató is. Ennek egyik oka, hogy itt mutatják be a legtöbb kooperációs termákét, itt ajánlják a legtöbb kooperációs lehetőséget. Sokan tekintették meg például azt a pályavezérlésű tárcsaesztergát, amelyet szovjet partnervállalattal közösen gyártanak Magyarországon, továbbá a különleges dugaty- tyúmegmunkáló finomesztergát, amely a KGST sza- szakosítás alapján, az NDK, Csehszlovákia és Lengyel- ország részére is hazánkban készül. A garázsipari berendezések közül főként a Csepel Művek új szervizberendezéseinek volt nagy sikere. A nap első hivatalos eseményeként az élelmiszer- ipari. illetve nehézipari na- vilonban hirdették a Kiváló áruk fóruma tavaszi pályázatának eredményét. Az élelmiszer-pályázaton 37 terméknek — italoknak, Búcsújáiás manapság Vidám ünnepély? Vallásos „tömegmegmozdulás”? A didergő lélek feloldódása a „nyájmelegben”? Bizonyára mindegyik... Mert realitásként kell számot vetnünk a ténnyel, hogy minden év pünkösdjén — mint a legutóbbi vasárnapon is — ezrek és ezrek keresik fel a petőfiszállási búcsú járó helyet. Legtöbben a környékről, de az ország távoli vidékeiről is. Becslésünk szerint több mint tízezer ember lába taposta vasárnap a kies környezet haragoszöld gyepszőnyegét. Több holdas területet foglaltak el a parkoló gépkocsik — a 10 Ft parkolási díj ellenében, amelyet az erdőgazdaság, mint a terület tulajdonosának emberei vasaltak be az érkezőkön. A gépkocsik között behemót szigetként lapultak a Volán bérautóbuszai, a múlt idők idefelejtett hagyományaként feltűnt néhány ekhós szekér, s helyi fuvarosok bonyolítottak le ingajáratot a vasútállomás és a búcsújáró he'v között. Az előző este érkezők a boltíves . stációiáróhelyek szalmáin töltötték az éjszakát. kevés alvással és sok-sok áhitatos énekléssel. Do felállították tarka sátraikat az árusok is, zsolozsmák foszlányai keveredtek el a lacikonyhák fűszeres sültkolbászillatával. Nemcsak a történelem ködébe vesző legendákkal övezett kút hajtókarja járt í!7iietelznül — megtöltendő „erőt és gyógyulást hozó” vízzel a műanyagpohara- kat. csatos íivegeket. kannákat. s másféle edényeket —. de kocsirakományszámra foovott a sör is. A hívek bosszú sorokban álltak a szabadtéri gyóntatószékek előtt, szinte szü- , net nélkül bongott a faáll- \’ánvra függesztett harang, a pyor-tqrtás alkalmával zeng- zetes papi szónoklatok hangzottak el, egymásba olvadtak a szent énekek natv melódiái, s a körmenetben hömpölvgő embersokaság feje fölött lengedeztek a máriás zászlók Nagyjából tehát most is úgy zajlott le a szentkúti1 búcsújárás, mint tíz, húsz, ötven, vagy százötven évvel ezelőtt, talán annyi változás figyelhető meg, hogy a fiatalabb nemzedék nem igyekszik mindenáron az oltár közelébe kerülni, a szent énekek dallamaira sem formálódik már az ajka, szívesebben bolyong a sátrak és a „mini vidámpark” szórakoztató instrumentumai között. Mindamellett a búcsú, mint le jó forgalmat vasárnap. Nem firtatjuk, ki miért jár búcsúba — lévén a lelkiismereti szabadság, egyrészt magánügy, másrészt alkotmányban rögzített jog. Egy kérdés azonban mindenképpen felszínre tör: a búcsújáró embertömeg ahhoz a széles népréteghez tartozik, amely cselekvő aktivitással nem vesz részt a közéletben, a hivatalos állami rendezvékonzerveknek —, a köny- nyűvegyipari pályázat alapján pedig 25 féle kozmetikai cikknek, háztartási tisztítószernek ítélte oda a minősítő bizottság az áru kiválóságát tanúsító megkülönböztető jelzést. Hétfőn délelőtt több hazai és külföldi gazdasági vezető kereste fel a vásárt. A BNV-re látogatott Szűrői István belkereskedelmi miniszter, Camillo Ripa- monti olasz külkereskedelmi miniszter, Wenike Briggs nigériai kereskedelmi miniszter, Chen Chien kínai külkereskedelmi miniszterhelyettes. Ugyancsak hétfőn délelőtt fogadta a vásár több megyei pártbizottság gazdaságpolitikai titkárát is. A nap sajtótájékoztatóinak sorozata az ÉVM-pavi- lonban kezdődött, ahol az Épületasztalosipari és Faipari Vállalat vezetői tájékoztatták az újságírókat úi produktumaikról és terveikről. (MTI) 5? Nők fóruma” Kecskeméten Közel kétszáz résztvevővel, élénk érdeklődés mellett zajlott le tegnap délután a „Nők fóruma” címet viselő párbeszéd, amelyet az MSZMP Kecskemét Városi Bizottsága rendezett a megyei tanács nagytermében. Szabó Lajos, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte a megjelenteket, ismertette a rendezvény célját. Elmondotta, hogy ennek előkészítése április eleje óta folyik. Az eltelt idő alatt több mint négyszáz kérdés, észrevétel, javaslat, igény gyűlt össze a párt- alapszervezetek nőfelelőseinél, az üzemi, intézményi szakszervezetek nőbizottságainál a megyeszékhely nőtársadalmát érintő kérdésekkel, mindennapi gondjaikkal kapcsolatban. Jellemző ezekre, hogy közérdekűek, s a nőtársadalom életének igen széles területét ölelik fel, kezdve a kereskedelmi ellátástól, szolgáltatásoktól Tíz úttörőzenekar részvételével Kétnapos találkozó Kiskunhalason Második alkalommal rendezték meg Kiskunhalason az úttörő-fúvószenekarok Bács-Kiskun megyei fesztiválját. Az elmúlt szombaton és vasárnap kétszáz- negyven úttörőzenész — összesen tíz zenekar — vett részt a bemutatón, hogy az őket meghallgató szakemberektől tanácsot kapjanak. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság tajói üzemegységének KlSZ-építőtábocá- ban, a fesztiválon részt vett Farkas Antal zeneszerző, a Központi Honvéd Fúvós- zenekar karnagya, aki a megyében megalakult úttörőzenekarok fejlődését folyamatosan figyelemmel kíséri, Fekete Jánosné, az Országos Úttörő Elnökség kulturális vezetője, valamint Sípos Károly, a Kecskeméti Állami Zeneiskola tanára. A pergőritmusú bemutató után a zenekarok vezetői részére szakmai tanácskozást tartottak. A bizottság szerint a résztvevők közül a kecskeméti, mada- rasi és kiskőrösi fúvószenekar tetszett a legjobban. Témaválasztásuk, előadásmódjuk technikai kidolgozottsága és fegyelme a hazánkban működő legjobb úttörőzenekarok közé emelte őket. Mindhárom zenekar Csillebércre, illetve Zánkára, a központi úttörőtáborba kapott beutalót. Jónak minősítették a kiskunhalasi és mélykúti úttörőzenészek mű'^-át. előadásmódját is. A szakemberek és zene- pedagógusok a találkozón részt vevő zenekarok szakmai felkészültségét, fegyelmezettségét megdicsérték. Megállapították, hogy valamennyi együttes szépen fejlődött egy év alatt. a gyermekintézményeken át a városfejlesztés számos vonatkozásáig. A célszerűen csoportosított és súlyuk szerint rangsorolt kérdéseket pergő ritmusban, szellemes közvetlenséggel Burján Sándorné, a városi párt- bizottság nőfelelőse tette fel a szakterületek legille- tékesebbjeinek, a város, a megye párt-, állami, társadalmi és gazdasági szervek jelenlevő vezetőinek. A kérdések sokoldalúságát tükrözi a válaszadók névsora is: Szabó Lajos, a városi pártbizottság első titkára, Borsodi György, az SZMT vezetőtitkára, Ber- berovics István, a párt- bizottság titkára, Reile Géza, a városi tanács elnöke, Újváry Lajos és dr. Mező Mihály elnök- helyettesek, Mócza Imre kereskedelmi csoportvezető, Sohajda Ferenc, a BÉK V. igazgatója, Sohajda József, a Volán igazgatója, Perénvi István, a MEZÖTERMÉK V. igazgatója, Fodor Mária, a KISZÖV elnökhelyettese. A nyílt és derűsen barátságos légkörben folyt fórum igen jól szolgálta a kölcsönös tájékozódást mind a város vezetői, mind a nőtársadalom képviselői számára. Az elhangzottakra rövidesen visszatérünk. Honvédelmi sportverseny járási bajnoksága jelenség, önmagában sem nem hasznos, sem nem káros — a szó „fennkölt”, vagy ha úgy tetszik: politikai töltésű értelmében. Köznapi értelemben viszont inkább csak az áfész- vendéglátóipar, a mutatványosok és a giccsárusok számára hasznos ,.. Főleg az utóbbiak bonyolítottak nyékén jó esetben is csak félig-meddig van jelen, s többnyire kirekesztődik a közművelődési intézményekből is. Ezért a búcsú alkalmával a maga tágabb közösségét keresi. Nyugtalanító tanulsága ez a pünkösdi búcsújárásnak. Hatvani Dániel Több mint kétszáz résztvevővel került megrendezésre vasárnap Kerekegyházán a Magyar Honvédelmi Szövetség járási vezetősége által szervezett honvédelmi sportversenyek járási bajnoksága. Ezen a verőfényes, nyárias napon mintegy 20 község fiataljai adtak egyéves tevékenységükről számot. Eredmények: a Honvédelmi Kupa lövészversenyben első Kerekegyháza, második Tiszakécske, harmadik Lajosmizse. Az ösz- szetett honvédelmi versenyben az első helyet Kunbaracs szerezte meg, Izsák, illetve Kerekegyháza előtt. Az úttörők honvédelmi versenyében első Ágasegyháza, második He- tényegyháza, harmadik Szabadszállás. A versenyek lebonyolítása után a díjkiosztásra került sor, s itt adták át a kerekegyházi Béke Szakszövetkezet vándordíját, amelyet a győzelem napi Béke Kupa lövészverseny alkalmával alapítottak. Végezetül Sze- i mők György alezredes, az MHSZ megyei titkárhelyettese méltatta a fiatalok felkészülését. A honismereti mozgalom napjaiban Dömötör Ákos néprajz- kűfiítör'S Né£iiMt>eiési Intézet munkatársa a honismereti mozgalom helyzetéről és távlatairól tartott előadást tegnap este Kecskeméten, a Városi Művelődési Központban. Beszámolt az országos honismereti konferencia utáni helyzetről, a föld- rajzinév-kutatás eredményeiről, a krónikaírás hazai és külföldi módszereiről. Elmondotta azt is, hogy a levéltárak milyen segítséget nyújthatnak a krónikaíráshoz — különösen az új műfajhoz: az üzemi krónikához. Szólt az irodalmi hagyományok felkutatásáról és gyűjtéséről is, a Petőfi- és Dózsa-évfor- dulóval kapcsolatban. Új cikksorozat indul: Jó, ha tudják a szövetkezetekben Szombaton, május 27-én kezdjük közölni azt a 25 folytatásból álló sorozatunkat, amelyben részletesen tájékoztatjuk a megyében működő mezőgazdasági termelőszövetkezetek, szak- szövetkezetek tagjait, az őket érintő nyugdíjjogszabályokról. A tsz-ekre és szakszövetkezetekre vonatkozó, érvényben levő nyugdíjjogszabályok meglehetősen sokrétűek, bonyolultak és kiterjednek a szövetkezeti tagok körén kívül a családtagokra, az árvákra, a szülőkre, az özvegyekre is. A sorozat, amelyet dr. Gál Sándor, lapunk belpolitikai. rovatának vezetője készített kimerítő felvilágosítást nyújt arról, hogy kik, milyen feltételek mellett jogosultak öregségi, rokkantsági nyugdíjra, il-. letve járadékra. Továbbá: kik és milyen feltételek mellett kaphatnak özvegyi nyugdíjat, családi pótlékot, árvaellátást, szülői nyugdíjat, házastársi pótlékot stb. A sorozat minden héten kedden, csütörtökön és szombaton jelentkezik lapunkban.