Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 118. szám
ÍVTS. májas 21, vasárnap 5. oldal tendővel, egy sietve elvétett lépés miatt szenvedett vasúti balesetet. — Elvágta a talpamat a vonat, azóta nyomorék vagyok. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy nemrégiben életet mentsen. Egy kisgyereket rántott el a robogó autó elől, s közben ő maga is megsérült. — Ha nem avatkozom közbe, azt sem hányhatta volna senki a szememre. De hát én már ilyen vagyok, ha csak tehetem, segítek Emberek vagyunk.., Igen, ő már ilyen ... Bár a magas életkor ügyei- vel-bajaival, s a rokkantsággal küszködik, mégis jut ereje és van szíve másokat menteni, istápolni is. Közelgő születésnapja alkalmából Tóth néni fogadja ezt az írást ünnepi köszöntőül. — jóba — Ki var ró idény Izsákon S zázágra süt a májusi nap a szabadszállási _ öregek napközi otthonának udvarán, s az oszlopos tornácon. Két éve — a tanács és a társadalmi, szervek összefogásának köszönhetően — kezdte meg működését az intézmény, amely azóta harmincnégy magányos, nagyrészt nehéz anyagi körülmények közt élő idős Member második otthonává vált. — Hogyan élnek itt? — kérdeztem az egyik lakót, amikor a megye és a község vezetőivel, az egészség- ügyi szervek munkatársaival látogatást tettünk náluk. —• Mint hal a vízben —• mondja derűs, de meghatott mosollyal. —■ Naponta háromszori étkezés, rendszeres orvosi ellátás jut valameny- nyiönknek. Gondtalanul, kellemesen tölthetjük időnket Tóth 03 otthonban, hiszen, tv, rádió, társasjátékok állnak rendelkezésre, hogy ki-ki a számára '■egkedvesebb elfoglaltságot megtalálhassa. Azután benn, a tágas nagyszobában ismerkedünk a többiekkel. Hálás fények csillannak a megfáradt szemekben; örülnek az öregek a látogatásnak, érzik a gondoskodást. A közelben eleven tekintetű nénike beszélget a pártbizottság egyik munkatársával. — özvegy Tóth Sándorné, az otthon legelső lakója — hangzik a bemutatás. Ö azonban most éppen mással van elfoglalva: az egyik sorstársa érdekében emel szót a járási szociális vezetőknél; bajait, gondjait elpananéni szólva ajánlja őt a figyelmünkbe. A szeretetteljes pártfogásnak meg is van a foganatja: az idős asszony gyorssegélyt kap majd. E hó 25-én tölti be Tóth néni 74. életévét. Harminckét éve özvegy, egyedül nevelte fel gyermekeit. Vajon azok törődnek-e vele? — Bizony ám! S nem is annyira az anyagi támogatásuk esik jól, hanem amikor reggelenként halkan rányitják az ajtót, mondván: „édesanyám, hogy virradt?” Szó szót követ, a hangulat egyre meghittebbé válik. — Tudja-e fiam, hogy én már a vonat kerekei alatt is voltam? — fordul hirtelen hozzám. Majd elsorolja, hogy ezelőtt 26 eszVisszhang és válasz Alég egyszer a Kisodródásról A képen megörökített lányok és asszonyok abban a pillanatban leteszik kezükből a tűt, ollót és csipeszt, mihelyt a földeken lesz szükség a szorgalmukra, Ök ugyanis — összesen százhatvanan — az Izsáki Aranyhomok Tsz sajátos segédüzemágában dolgozJános herceg özvegyét, Frangepán Beatrixot, s miután a hozománybirtokos asszonyt rövidesen sírba kergették, György ölébe hullott Magyarország egyik leghatalmasabb latifundiuma. így tehát György úr, a stettini, po- merániai, rügeni, ansbachi hercegi cím, illetve a brandenburgi és nürnbergi őrgrófság mellé megkaparintotta a magyarországi várak jelentős csoportját,_ - Nagyalföld 251 mezővárosának és falujának tulajdonjogát. Ezért cselekedett Dózsa bölcsen, amikor hadaival bebizonyította a legnagyobb urak sebezhetőségét. Ezért estek oly nagy pánikba az ellenpárt vezetői, amikor látták, hol kezdenek megszilárdulni a keresztesek pozíciói. Legfontosabb szándékuk az volt. hogy bármi áron megakadályozzák a paraszti seregek átkelését a Maroson, s ezzel elejét vegyék Csa- nád és Temesvár elesténak, s egyben a Gyapjú- mosó- és Szövőgyár kivarró telepét alkotják, a textíliák szépséghibáit tüntetik el, „kigyomlálva” a szövetekből az idegen szálakat. Ugyanakkor a termelőszövetkezet sem mondott le a munkájukról azzal, hogy folyamatos kerenek. Csáky Miklós Csanádi püspök állt a nemesi had élén. Hozzá csatlakozott ugyancsak tekintélyes erőkkel Báthori István te- mesi gróf. Amikor Balogh István alvezér, Dózsa parancsnoktársa a Maroshoz ért, hogy elfoglalja a rév- helyet és gázlókat keressen, a nemesek megverték a kereszteseket. Csáky és Báthori átkeltek a Maros jobb partjára. Nagylakig üldözték a kereszteseket, de egyelőre beérvén a kezdeti diadallal, elfogadták Jaksics György gazdag szerb vendéglátását és nagy dyiom-dánommal töltötték az éjszakát. Dózsa már másnap, május huszonhetedikén hajnalban Nagylakra ért. Magához kapcsolta a megvert csapatrészek maradványait és mindjárt hozzálátott a Jaksics-féle megerősített kúria ostromlásához. Tele hordatta rőzsével a várárkot és rövid úton kifüstölte a védőket. Fordult a kocka, ezúttal a kereszteseti lehetőséget teremtett a számukra. Tavaly például répát kapáltak, almát szedtek a mezőgazdasági szezonban. Most viszont még az ipari idény tart javában az izsáki kivarró üzemben. sek győztek, noha mind Báthori, mind Csáky elszántan harcolt. A lényegében sértetlen nemesi hadak egész napon át védekeztek, végül tönkreve- résükkel fejeződött be a csata. Báthori csak nagy szerencsével tudott megmenekülni és Csáky Miklós is annak köszönhette egyelőre életben maradá- - sát, hogy az erdőben, ahol folyt ellene a harc hamarabb beesteledett. Sikerült egérutat nyernie, Csanád várába futott. Azt remélte, itt átvészelheti a keresztesek újabb támadását De csak egyetlen éjszakára tudta elodázni a végzetét. Dózsa percnyi nyugalmat sem hagyott ellenfeleinek. Szívósan a sarkukban volt, még a nagylaki ütközet utáni éjszakán Csanád ellen vonult és nyomban megkezdte a püspöki erőd ostromát. Megint a tűz fegyverével élt, felgyújtotta a várost, elégették az összes kapta; Amire számítottunk, bekövetkezett-: a húsz folytatásban közölt Kisodródás című dokumentumkisregény nem maradt visszhang nélkül. A reflexiók összefoglaló értékelését illetően e sorok írója — a kisregény szerzője — nem érzi szükségét magyarázkodásnak, még kevésbé a mentegetőzésnek. Így a feladat nem lehet más, mint eloszlatni az írás közlésének szándéka, célja körüli félreértéseket, s ezzel együtt felhívni néhány társadalmi érvényű következtetésre a figyelmet. Valahogy abban a szellemben, amelynek ez lehetne a mottója: „Értsünk szót, emberek!” Olvasóinknak csekély hányada az akikkel vitatkoznunk kell. Nem is e tény indokolja tehát az értékelő összegezést, hanem azok a kérdőjelek, amelyek olvasóink nagy többségét — úgy gondoljuk és reméljük — továbbgondolkodásra serkentik. A két fiatalkorú szörnyű bűncselekménye, mint egy kísérteties villámcsapás, olyan társadalmi mélységeket villantott meg, amelyek mellett nem mehetünk el szótlanul. „Két elvetemült gonosztevő ...” „Átlátszó, buta csavargók...” — ilyen és ehhez hasonló jellemzéssel éltek az ellenérzéseiket közlő - levélírók. Indulatuk érthető, jellemzésük szimpla, sematikus tartalma azonban erősen sántít. Sajnos, sem Király Róbert, sem Horváth Zoltán nem tartozik az „átlátszó” bűnözők közé. Ami a züllött- ség hagyományos értelmezését illeti, ez a fogalom sehogyan sem illik rájuk. Az alkohollal nemhogy szoros, de még laza kapcsolatuk sem volt, nem voltak szex-mániákusok, hosszú hajjal és más tor- zonborz „hippi-szereléssel” sem igyekeztem megrökönyödést, közbotránkolást kiváltani. Az illedelmes, jól fésült, tisztelettudó ifjak álarcát hordták, behízelgő modor és nagyfokú alkalmazkodó képesség jellemezte minden lépésüket. lani papírokat. A püspök reménytelennek látta helyzetét, ezért bizalmasaival együtt csónakba , szállt, hogy az éjszaka leple alatt fölevezzenek a Maroson az aradi hegyekig. Azonban mégis elfogták őket a keresztesek és foglyaikat megkötözve vitték Dózsa elé. Ekkor már számos nemest tartottak fogva Dózsa táborában. Többek között Ravazdy Péter alispánt, de főképp a hatalmas urat, Telegdy István kincstartót, aki éppen a király sürgős üzenetével sietett volna Erdélyen át a moldvai oláh vajdához, hogy küldjön katonai segítséget a föllázadt jobbágyok ellen. Egyúttal szörnyű hírek érkeztek a táborba az elfogott keresztesek budai kivégzéséről. Így például tudták már a keresztesek azt is, hogy a Mezőtúrról Budára hurcolt parasztokat megnyúzták, eleven húsukat megsütötték« I Ebbe a képletbe tökéle- [ tesen beleillik Király Ró- bertnek a riporterrel folytatott beszélgetése során adott döbbenetes kijelentése arról, hogy miért nem jár templomba. A nyilatkozat tevőjének lelkületét ez az egy mondat- csontig lemezteleníti. A cél ez: megtéveszteni aá embereket, lehetőleg ’tetszetős, „vonalas” kijelentésekkel, a hivatalos frazeológia gátlástalan alkalmazásával. A szomorú az, hogy egy bestiális gyilkosság kellett az igazi arcéi megvilágosodásához. Ezért a 18-ik folytatásban kommentár nélkül közreadott interjút önjellemzésnek, vagy pontosabban : önleleplezésnek szántuk. Király Róbert egy időben cselgáncsedzésekre és KISZ-taggyűlésekre járt, miközben tudatvilágát a fojtogatással kapcsolatos kéjes képzelgések töltötték be. S ehhez minden további kommentár felesleges. Mi, felnőttek, ismerjük-e kellőképpen a mai tizenévesek belső világát, életérzését? Az egyértelmű, igenlő válasz lehetőségét kimondatlanul is megkérdőjelezte a dokumentumsorozat. Miközben a generációk faluhelyen is távolodóban vannak egymástól, lazulnak a szoros családi kötelékek, a tanuló és dolgozó fiatalság szabad idejének eltöltése sok tekintetben megoldatlan, s nincs mód az ellenőrzésre, az okos beavatkozásra, a kisebb-na- gyobb félresiklásokat hajlandók vagyunk a „rossz társaság”, a moziban, tévében vetített krimi- és gengszterfilmek, s az ezekkel azonos szintén levő olvasmányélmények hatásának tulajdonítani. Holott az okok sokkal mélyebben gyökereznek, s képtelenek vagyunk észrevenni, hogy a fiatalok túlnyomó többségének nincs igazi közössége, ezért kerülnek morális vákuumba, s innen már csak egy lépés választja el őket az emberről és a világról alkotott értékítéletek átrendeződésétől. A személyiség az erőszak eszményítése mentén építAz úri ítéletre népítélettel kívánt felelni Dózsa. Be akarta bizonyítani, hogy van bennük bátorság az úri rémtettek megtorlására. Csanád mellett, Apátfalván tartott nyilvános ítélkezést. A környező vidék jobbágyai hosszan elsorolták sérelmeiket. Halál várt a keresztes táborban fogva tartott valamennyi nemesre. Csáky Miklós Csanádi püspökön kezdték. Csontjait vasbuzogánnyal összetörték, majd fejjel lefelé karóba húzták. Ä többi urat is karóba húzták, mind egy szálig. Telegdy István kincstartót, a király diplomatáját magas oszlopra kötözték és íjjászok nyilaz- ták le. ' Május 28-án történt ez, amikor a keresztes hadak népítélettel adták ellenségeik tudtára, hogy elszánták magukat'a legvégsőkre. Gerencsér Miklós következik: Az adott szó, kezik. És felkészül s szerepjátszásra ... Vajon honnan veszi a mintát? Ne ítéljünk elhamarkodottan. De mégis csak meg kell állnunk az önismeret ama teljes hiányánál, amelyet az egyik fiatalkorú szülője tanúsított az igazságügyi szervekhez intézett panaszlevelében. Egy helyütt . önnön kiválóságát ecsetelgeti: „ ... nyolc éve kiváló dolgozó, három éve szocialista brigádtag, tíz éve párttag, jelenleg párt- bizalmi vagyok.” Egy oldallal odébb így mentegeti gyilkosságot elkövető fiát és annak társát: „Mert ha el is követték ezt a meggondolatlanságot (ugyanő „csínytevést” emleget a vele • folytatott magnóbeszélgetés során — H. D.), azért még lelkileg nem romlottak”. Szülői ragaszkodás ide,' megbocsátás oda, ez a magatartás már nem menthető ... De ennek ellenkező véglete, az akasztófát követelő, vérszomjas lázongás is gyanús — a mindenáron való megnyugvás, a gondolkodástól és a cselekvéstől való irtózás körvonalait sejtjük benne, önmagában bármilyen szigorú is az ítélet, hatásos csak a társadalmi törvényszerűségekkel számolni tudó emberi beavatkozás lehet. Igaz, a tények elől menekülni kellemesebb, mint azokkal szembenézni... És az utóbbihoz nem egyszer erkölcsi bátorságra és szociológiai műveltségre is szükség volna. Miért félünk annyira az önismerettől? * A maximális büntetést tartalmazó ítéletet meghozó bíróságban, de e ■ sorok írójában — és sok-sok olvasóban — megmaradt a jogos kétség: - vajon a két fiatalkorú megváltozik-e a börtönévek során, kiszabadulásuk után ujjaik nem hurkolódnak-e újból más emberek nyakára? Biztos választ nem adhatunk — nem vagyunk lát-’ nokok. Egy levélírónk így me-' ditál: „Látják majd az autókat: emberi érzés, hogy megkívánják, meg- irigylik, s akkor felködlik az ördög: — „én már szereztem egyszer gépkocsit”. S mellékeli Kodály Zoltán képmásának két képeslap-reprodukcióját: juttassuk el a két ifjúhoz, hogy., a nagy géniusz részükre ily módon kölcsönözzön lelki erőt. Csekély a hitünk a módszer hatásában. Alapozóbb munkára van szükség — a pszichológiai teszt-vizsgálaton a két ifjú egyike sem tudott embert rajzolni. S ehhez nem a rajztehetség hiányzott — az is, _de itt nem az a döntő —, hanem az emberről alkotott képzet. Ennek kialakításával kellene kezdeni. Nemcsak a börtönben, hanem már a bölcsődében is ... Hatvani Dániel (Fotó: Tóth Sándor)
