Petőfi Népe, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
4. oldal 19*72. májas 14, vasárnap Keresik a megoldást i Kisebb-nagyobb kalapácsok mély hangú dobbanásától, villamostargoncák sivításától hangos a kettes műhely hatalmas csarnoka. Egyszerre tizenöt-húsz felöl villan fel a hegesztőpákák éles, vakító fénye, a nagyméretű vasszerkezetek között. 1 A Fémmunkás Vállalat kecskeméti vas- szerkezeti gyárának egyik legérdekesebb múltú mun- káskollektíváját, a Ságvári Endre kétszeres aranypla- kettes szocialista brigádját keressük. Nagy Imre műszaki titkár időközben elmondja, hogy a brigád 1959-ben alakult. Alapító tagjai közül került ki a műhely vezető garnitúrája. Kertész József lakatos azóta művezető, Csikós János lakatos — a brigád volt vezetője — csoportvezető, Varga György — aki jelenleg technikumba jár — diszpécser lett. A műhely öt brigádjának vezetőjét is a Ságvári-kollektíva adta saját sorából. A távozók helyére mindig újak lépnek, ám a brigád, híven hagyományaihoz, tovább termeli önmagából a munkavezető kádereket. Jókora vasszerkezet tetején szürke inges fiatalember dolgozik. Energikus mozdulatait azonban még . öten figyelik. Mintha csak karmester lenne, egy-egy intésére harmonikus egységbe olvad társai munkája. Ö Kovács Gyula, a Ságvári brigád Vezetője — mutatja be a műszaki titkár. — Itt volt szakmunkástanuló. Tíz évvel ezelőtt szabadult fel, s a legjobb szakmunkásaink egyike. — A szolnoki vasútállomás tetőszerkezetét készítjük — válaszolja kérdésemre Kovács Gyula. —* Büszkék vagyunk arra, hogy a gyár vezetősége ismét ránk gondolt, amikor ezt a fontos, nagy figyelmet és pontosságot igénylő munkát ránk bízta. — Korábban is kaptak hasonló megbízatást? — Tavaly egy kiemelt — vagyis országosan fontos — beruházás, a bátaszéki Cserép- és Téglagyár vasszerkezetét gyártottuk. Ezenkívül a jugoszláviai megrendelésre készült darupálya minőségével is meg voltaic elégedve. — Valóban így van — szólt közbe Nagy Imre műszaki titkár. — Amikor a szolnoki MÁV-val á szerződést, aláírtuk, azonnal felmértük, hogy melyik műhely és melyik brigád a legalkalmasabb — szak- képzettségét és, munkamorálját tekintve — a tető- szerkezet minőségileg megfelelő és határidőre való elkészítésére. A választás — a sok jó munkáskollektíva közül — a Ságvári brigádra esett. A pártszervezet titkára, Bakos Péter például azzal érvelt, hogy az ifjúság helyzetének megjavítására hozott párt- határozat a fiatalok részére kötelezettségeket is tartalmaz. A Ságvári brigád ifjúmunkásokból áll, átlagéletkora 25 év. ö pedig bízik a fiatalokban, s biztos abban, hogy megbirkóznak ezzel a feladattal. — Kapnak-e a műszakiaktól segítséget, ha valami problémájuk van munka közben — fordultam Kovács Gyula brigádvezetőhöz. — Túri Imre meós a patronálónk. ö speciális műszaki technikumot végzett és mindenben segítTakarmánygondok a Homokhátságon A Ságvári-brigád tagjai: Kovács Gyula, M. Tóth Pál, Tóth József, Halasi László, Csontos János, Földházi János az új szolnoki pályaudvar tetőszerkezetén dolgozik. ségünkre van. Egyébként mi magunk is tanulunk, mert ez nálunk már hagyomány. Jelenleg jómagam, M. Tóth Pál és Földházi János a műszaki főiskolán rendezett háromhónapos tanfolyamon veszünk részt, amelyen azután minősítést kapunk. Mindhárman szeretnénk első osztályú hegesztők lenni. Igen fontosnak tartjuk ezt, mert brigádunk idei fő célkitűzése a minőségileg kifogástalan munka. Tisztában vagyunk azzal, hogy vállalatunknak, gyárunknak és magunknak is azzal szerezhetünk jó nevet, ha az országos építkezésekre, valamint az exportmegrendelésre gyártott termékeinkben nem találnak hibát. Kovács Gyula megigazította kissé tépett, szürke ingét. Ebből a mozdulatból brigádjának tagjai — akik eddig körülállták bennünket és sűrűn helyeseltek vezetőjük szavaira — megértették, hogy vége a beszélgetésnek. Szerszámmal a kezükben intettek búcsút, miközben a brigádvezető még utánunk szólt: — Május havi tervünket 110 százalékra teljesítettük. Nem lesz akadálya annak, hogy a tetőszerkezet jövő hónap 20-i határidőre a szolnoki pályaudvaron legyen. — Erről kezeskedünk! Nagy Ottó A Homokhátság mező- gazdasági szövetkezeteinek egyik legnagyobb gondja a takarmány hiány. A területi szövetség szakemberei már többször vizsgálták ezt a körülményt és igyekeznek segítséget adni a közös gazdaságoknak. Keresik a megoldás lehetőségeit, tanácsot adnak az üzemi tartalékok feltárására. Eltérő arányok A Homokhátsági Mezőgazdasági következetek Területi Szövetségének titkára, Magony Imre így foglalja össze az általános gondokat. — Körzetünkben az állatállomány nagyobb hányada — a megyei átlagtól eltérően — még nem a közös, hanem a háztáji és a szakszövetkezeti tagok kezelésében levő gazdaságokban van. Az állatállományból a szarvasmarha aránya .magasabb, m>it a megye más körzeteiben, a sertés viszont jóval kevesebb. Ismét nagyobb a juhok aránya és a mi körzetünkben van a megye gazdaságaiban levő libaállomány 90 százaléka. A háztáji és a kisegítő gazdaságok állatállománya az utóbbi egy esztendőben érdekesen alakul. A szarvasmarha-állomány 660-nal emelkedett, ebből 390 a tehén. A sertések száma viszont több mint 10 ezerrel csökkent, amelyből az anyakocák száma megközelíti az 1600-at. Ez utóbbinak több- oka van. Az elmúlt évben gyengébb volt a kukoricatermés, növekedtek a zavarok a tápLesz zöldségboltjuk! Egy jogos kérelem nyomában Néhány hete szerkesztőségünk levelet kapott, amelynek írói — Varga Lajosné és még hatvanöt, nevét és pontos lakcímét is közlő panaszos — a kecskeméti Máriaváros zöldség- és gyümölcsellátásának megjavításáért emelnek szót. Hivatkoztak, arra, hogy a városrész zöldség- vagy zöldséget is árusító boltjainak többsége, bizony, meglehetősen távol esik az ő környéküktől: a Füzes, a Vágó utcától, a Szalvai körúttól, legalább is ami a nem magánkézben levő boltokat illeti. Közülük némelyiknek a megközelítése is nehézkes — főként az élemedettébb korúaknak — a városközpont-építkezés, a nagy forgalom, a félig lezárt útszakasz miatt. Kéréssel, s egyben javaslattal is fordulnak az illetékesekhez: zöldséggyümölcsárusító bódét, vagy pavilont szeretnének lakóhelyű^ ' közelében. Elképzelésük szerint a Szalvai körút és a Hajma József utca sarkán, a lebontott gyógyszertár helyén levő üres telek erre a célra alkalmas lenne. „Ügy gondoljuk” — folytatják levélíróink —, „esztétikai szempontból sem lehetne kifogást emelni egy impozáns pavilon létesítése ellen. Az elárusítóhely, véleményünk szerint, oly nagy forgalmat tudna lebonyolítani, amely egyrészt rövid időn belül visszatérítené a befektetett költséget, másrészt a környékbeliek és az E—5-ös útvonalon közlekedők zöldség-, gyümölcs-, üdítő ital ellátását messzemenően biztosítaná.” Nemcsak jogos érdekeik védelmében érveltek, de okosan körültekintően, s talán még kellő időben is — mind a primőr-, mind a turistaidény elején — adták elő kérelmüket a Máriváros egy részének lakói. A felvetés nyomán beszéltünk mindazokkal, akik a panasz orvoslására hivatottak. Mócza Imre, a városi tanács vb kereskedelmi csoportjának vezetője őszinte örömmel és együttérzéssel fogadta a bejelentést, és a javaslat kivitelezéséhez minded lehetséges támogatást megígért. Mint aki jól ismeri a városrészt, tisztában van lakóinak gondjaival, s pártfogolja az ellátás javítására irányuló szándékokat. A terv valóra váltása végső soron a MEZÖTER- MÉK-től függ. E vállalat vezető munkaié rsai közül többekkel is szót értettünk sőt „helyszíni szemlét” is tartottunk együtt. Azóta napirenden van az illetékesek között a szempontok egyeztetése, a legkedvezőbb megoldások keresése, a mielőbbi megvalósítás érdekében. Varga Lajosnénak és a többi aláírónak csak azt tudjuk mondani: foglalkoznak kérésükkel, óhajukat méltányolják, s — ha időpontot egyelőre még nem is ígérhetnek — igyekeznek a kért zöldség-, gyümölcs-, üdítő ital árusító pavilont mihelyt lehet, s a mária- városiak számára a legelőnyösebb, leginkább megközelíthető helyen felállítaellátásban, gondok voltak a felvásárlással. A szabadpiacon nincs jelentősebb kereslet a hízott sertés iránt. Számokkal ugyan nem tudjuk alátámasztani, de várható, hogy az abrakigényes baromfitenyésztésben is gondok jelentkeznek, csökken a tartási kedv. Ez utóbbi ismét a bizonytalan tápellátás miatt jelentkezik elsősorban. Szövetkezeteinkben található a megye számosállat-állományának 26 százaléka, ugyanakkor közös gazdaságaink az abrakta- karmány-szükségletnek csak 20 százalékát tudják megtermelni. Ez önmagában is mutatja, hogy a Homokhátság képtelen saját termeléséből megteremteni az önellátást. Mostoha adottságok A szűkebb készletek egyúttal ésszerűbb, gazdaságosabb takarmányfelhasználásra ösztönzik a szövetkezeteket. Ezért míg a megyében az 1970-es statisztika szerint a sertéshizlalásban egy kilogramm súlygyarapodáshoz 4,7 kilogramm abrakot fogyasztottak a jószágok, addig a Homokhátságon csak 4,1 kilogrammot. Egy hízó napi súlygyarapodása megyei átlagban 48, a Homokhátságon 59 dekagramm. A természeti adottságok mostohák, a takarmánytermesztéshez nincsenek meg azok a feltételek, amelyek a megye más körzeteinek gazdaságaiban megtalálhatók. Kevés a takarmánykeverő is. A megye 58 termelőszövetkezetében levő ilyen létesítményből csak 7 jut a körzetre. A takarmánytermesztés fejlesztésére számos lehetőség adódik. — Egyik mód a lucernavetés arányának növelése. E fontos pillangós telepítésével jelentős változásokat érhetünk el a takarmányellátásban. Legalább a szántóterület 15—16 százalékán kellene lucernát termeszteni. Egy évtized alatt a szántók termőerejét jelentősen növelnénk ezzel. A néhány aranykoronás területek hozamának emelésével a betakarítás, tárolás korszerűsítésével csökkqnthetnénk a takarmányhiányt. Másik lehetőségünk a rét- és legelőgazdálkodás javítása. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a megyében összesen 7 ezer holdra kapnak állami támogatást a mezőgazdasági szövetkezetek és a terület 40 százaléka a mi körzetünkre jut. Csaknem 2 millió forint összeget jelent ez tizenegy közös gazdaságunknak. A javítási program jövő év december 31-ével fejeződik be. Összefognak Egyre jobban sürget a táptakarmány-ellátás javítása. * — A szövetkezetek táp- takarmány-igénye több mint 2 ezer vagon évente. A körzet 36 közös gazdasága igyekszik a vállalattól beszerezni a- szükségletet. Az igényeknek azonban csak 90 százalékát tudja kielégíteni az ipar. A gondokat jól tükrözi, hogy 12 gazdaság egyáltalán nem tud csereterményt adni, 20 üzem pedig csak 30—50 százalékban tud szolgáltatni terményt. Mivel a vállalat a közeljövőben sem képes több táptakarmányt adni, keresnünk kell a lehetőségeket az üzemi takarmánykeverésre. Lajosmizsén és Tiszakécskén termelőszövetkezeti összefogással akarnak létrehozni keve- rőt. Ha elkészül a Városföldi Állami Gazdaság, valamint a kiskunfélegyházi- Egyesült Lenin és Vörös Csillag Termelőszövetkezet közös erejével az ipari sertéstelep, újabb lehetőség kínálkozik teljesítményének a növelésére. Bevezetjük a két műszakot és évi 2 ezer vagonnal több táptakarmányt lehet gyártani a sertéstelepek számára — hangoztatja a területi szövetség titkára. A homokhátsági gazdaságok tehát kutatják a 'lehetőségeket a takarmánygondok enyhítésére. K. S. Kiskapu A kiskunhalasi vasútállomás környékének közlekedési helyzetét úgy vélem felesleges ismertetni. A , gépkocsivezetők már az ottani sorompó nevének hallatára nyelvünk erősebb kifejezései között válogatnak a hosszú várakozásokra emlékezve. Aki az északi ipartelepről a Baromfifeldogozó Vállalat irányába, vagy ugyanezen az útvonalon szándékozik valahová eljutni, jól teszi, ha az elméletileg szükséges menetidőhöz hozzáad 20—30 percet. Ha ügyanis pechje van, legalább ennyi időt szentelhet a mozdony- és vagonbemutatónak, vagy nézegetheti a szemközt veszteglőket. Nem akarom felfedezni a spanyolviaszt, mert a helyzet évtizedek óta ilyen. A sorompók belül vannak a tolatási határon, ezért az áldatlan állapotokat csupán alul- vagy felüljárók építésével lehet megszüntetni. Ez köztudott-, s remélhetően az áthidaló létesítmény elkészültét is megérjük, amely veszélytelenebb időmegtakarítási mód lesz, mint a jelenlegi kiskapu. Mert ilyen is van — legalább is a kerékpárosok és motorosok számára — az állomás másik végén levő sorompónál. Az itteni két „léc” ugyanis csak az autósoknak jelent áthághatatlan akadályt. A fentebb említett járművek gazdáit, viszont lezárt állapotban sem tartóztatja fel — átbújnak alatta, mert nincs rajta szakáll, ahogyan a sorom- • pón függő fémrácsot nevezik. Az át- bujkálásban pedig őr sem akadályoz* , meg senkit, mert a sorompót az állomás területéről kezelik. Az arrajárók élnek is ezzel a nem éppen veszélytelen lehetőséggel. A közelmúltban tanúja voltam a következő esetnek: a tolatószerelvény megállt a sorompó határolta útmező közepén. A mögötte szabadon maradt sávon a va- • gontól alig egy méternyire siklottak át a kerékpárosok '(legalább húszat számoltam meg) az egyik fiatalember lába pont a síneken lecsúszott a' pedálról. Szerencsére a vonat nem mozdult, így volt ideje újra felszállni. Belőlünk akik - a kocsiból néztük a jelenetet a megkönnyebbült sóhajjal együtt bukott ki a kérdés: mi történik, ha a szerelvény véletlenül visszaindul ?! A következmény nyilvánvaló, éppúgy, mint a bujkálók könnyelműsége és felelőtlensége. Mégsem csupán őket marasztalom el, mert a sorompó jelenlegi állapota szinte csábítja a szabálytalanságra azt, aki siet. A felelőtlen jelző éppúgy rásüthető azokra is, akik tétlenül tűrik ezt az életveszélyes kiskaput, pedig a rács felszereléséhez nem szükséges a Gazdasági Bizottság jóváhagyása. Remélhetőleg figyelembe veszik ezt az illetékesek — egy esetleges tragédia kényszere nélkül is! P. M. A kádernevelő brigád
